MIND azzal nevettetek
sok irígy szomszédink;
Hogy nagy fel-tételinkhez
Nintsenek segédink:
Hogy hevesen fogadtuk
Ditső koronánkat,
’S Felséggé véltük válni
Független hazánkat.
’S lám jóra fordítottuk
A’ tsúf nevetséget,
A’ magyarok’ Istene
Kűldött segítséget:
Nem vagyunk Felségesek
De van olly Felségünk,
Kinek mi, és ő viszont
nekünk örökségünk.
Lám meg-van a’ Korona
Hazánk’ bírtokába;
Vissza ment bosszutokra
Ez Szent kints Budába:
’S vidd-el bár hív Őrzőink
Vigyázó markábúl,
Több mennykű fog kísérni
Mint Posony várából.
Egy a’ Király ’s az ország
mindenik Felséges;
’S e’ kettőt öszve-köté
Egy olly ditsősséges;
A’ kit sokan vesztünkre
Véltek lenni főnknek,
De az ég szerentsénkre
Tette leg-elsőnknek.
Lám meg-van már többnyire
a’ mit Hazánk kére;
Bízodalomra tett szert,
’s egymás’ értésére;
Még pedig nem szoróltunk
Sem Belgák’ kardjára:
Sem nem vontuk sorsunkat
Franczia rámára.
Ne mond már: hogy velünk tsak
Szem-be-kötőt jatsznak,
Nálunk sem titkok azok
a’ mik másutt látsznak.
De úgy vonsz a’ Magyar szív
édes Hazájához,
Hogy hív is tud egyszersmind
Lenni Királyjához.