Jajra, búra szűlettem, ’s érettem
Júnó ’s Lutzina kesergettek,
Akkor, mikor Anyámnak, Dajkámnak
Méhébűl, ’s kezébűl ki-vettek;
Mivel él’temnek, ’s eredetemnek
Unalom, síralom vólt kezdete.
Vagy lám – talám Megéra vólt vala
Fájdalmas testemnek bábája,
Mérges, férges étellel métejjel.
Alektó szoptató Dajkája,
Mert noha vérem vígnak dítsérem,
Óhajtás, sóhajtás Hartzol vélem.
Azonn vagyon a’ sors-is a’ bors-is,
Mellyet a’ bal sors tör orromba:
Hogy sok álnok útakonn módokonn
Meg-ölyjön még ifjú-koromba.
Ugy-hogy ez nékem gyönyörűségem
Vólna, ha bár még ma lenne végem.
Félve élve kínomat, bajomat,
Mind töb’rűl-tö’bre nagyobbítom.
Sírva írva, síralmas, fájdalmas
Versem’ sorait szaparítom.
Bár mint sijetek, El-nem-érhetek,
Tzéljára, pontjára Fájdalmimnak.