Jer ártatlan Galambaim!
Szűz virágzó virágaim!
Míg virágzik Szűz virágunk, jobb addíg
Örülünk.
Mert ma-hólnap hervadásra kéntelen
Kerűlünk.
Minervának Szűz véndégi!
Diánna gyönyörűségi!
Hajdani Tűndér Szűzeknek
Mi vagyunk társai,
Júnó’ páváival járó
Gyenge galambjai.
Az említett Galambokkal
Illessük egy-mást tsókokkal.
Ez a’ kőltsönös szeretet
Nem buja szerelem.
Mellyet közlök én Te veled
Te pedig én velem.
Szűléink’ Házá’ díszének
Minket tartnak, ’s Örömének,
Kerti tellyes virágokat
mutat szép személlyünk
Mint-egy bokronn termett ró’sák
Mi tehát úgy éllyünk.
Addig lesz bóldog életünk
Míg mint Szűzek úgy élhetünk,
Ha társa lesz e’ galambnak
El-hervad e’ virág;
Szűzességünkkel bomlik-el
Ez a’ bóldog világ.
Addíg tőltsük hát kedvünket,
Addíg élyjük életünket,
Lám úgy-is tsak addíg tarthat
Ez a’ gyönyörűség,
Míg magának nem kötelez
Bennünket egy hűség.
Tsak addíg köz e’ szeretet
Míg le-nem köteleztetett,
Mert akkor osztán meg-oszlik
Ez a’ galamb-sereg.
Akkor ki örűl, ki nevet,
Ki sír, ki kesereg.
Most vagyunk egy-más’ mátkái
Mint egy Atya’ unokái;
Mihelyt egyszer mátka-nevet
Férjfi vesz magára.
Sírva nézünk, szűzenn maradtt
Mátkáink’ sorára.
Igy mindég nem lehet élnünk,
Fell kell valaha tserélnünk
Örvendetes életünket
Siralmassabb sorssal.
Hol keverik a’ jó szagú
Sáfrányt Török-borssal.
Úgy rendelte az Isten-is,
Hogy ne légyen, és nintsen-is
Állandósága magános
egygyes életünknek;
Kit fel-váltt hittel köteles
Párja személlyünknek.
Szabadságunk tsak egy óra,
’S mint kis madár a’ síp-szóra,
Magunknak kell a’ hálóba
repűlni valaha,
Ez az idő édes Anya –
A’ lesz a’ mostoha.
Időnk’ Diánna Vénussal
Fel-oszták nem igaz jussal,
Mert Kupidó Diánnának
Kevesett engedett,
Sokszor a’ ki kitsinyt örűltt,
Elegett szenvedett
A’ mi így meg-betsűlendő
Tsak tíz’ tízen-hat esztendő,
Ki tudja? millyenre talál?
Ha meg-párosodik.
Örűl-e még jobban mint most?
Vagy el-szomorodik.
Soknak ugyan változása
Lehet nagy Isten’ áldása,
Úgy-hogy ha most kesereg-is
Meg-vígasztaltatik,
És ezerszer bóldogabb
* bólgogabb Sajtóhiba, em.
lesz’
Ha Férjhez adatik.
De tsak az-is meg-vallhatja
Hogy vagyon egy kis bánatja,
A’ mikor Szűz-koszorújánn
Fej-kötőt tserélnek,
Tsak nehezenn esik bíz’ az,
Akarmint beszélnek.
Míg hát bírjuk koszorúnkat,
Addíg éllyük világunkat.
Éllyünk mint Atya-fiúi
Igaz szeretetben
Vígann, e’ sok gonddal tellyes
És rövid életben.
Kivált kiket meg-kerített
Vénus már, ’s meg-melegített.
Míg még tart rövid időtök
Legyetek társaink,
Velünk nem soká múlató
Édes barátaink!
Azért, hogy szeretetetek’
Le-kőtelezte Férjetek.
Míg még a’ seregben vagytok
Ez gyenge sereget
Szeressétek; úgy szeretünk
Még mi-is titeket.
Ha el-váltok, meg-síratunk,
Helyettetek mást fogadunk,
Emlegessétek-meg ti-is,
Ez ártatlanokat,
A’ kik Szűz-barátotoknak
Esmérik magokat.
Bár mindég szűzenn élhetne
Seregünk ’s egyűtt lehetne,
Hadd vígadnánk egy-más között
Tiszta szerelemben
Nyúghatnám én a’ tiedben
’S te az én ölemben.