Mulandó romlandó gyönyörűség!
Változó, gyászt-hozó keserűség.
Mennyi bút okoznak bús szívemnek?
Mérgesitik, mézit víg kedvemnek.
Múlatság, barátság szárnyonn járnak,
Unalom, síralom köze zárnak,
Mert igen hitetlen most a’ hűség,
Kinn sír az ártatlan egyűgyűség.
Hogy ha ma szép napjaim kerűlnek,
Egemre déllyestre felhők gyűlnek,
Ha két szív egy-másnak most örűlnek,
Az Örömre bánatok kerűlnek.
Nyájasság, társaság egy órában
Öszve-háborodik, ’s dűl dugában,
’S vagy két-felé válik az egyes szív,
Vagy egészen el-múl, ’s nem lészen hív.
Úgy hogy már vétek ’s kár a’ víg élet,
Sok jó köztt tsinál közt bal ítélet,
Én ugyan úgy látom, hogy sok szívek
Akarmint mutatják, ritkánn hívek.
Egy szíve van híve tsak egy szívnek –
De azt-is, ha van-is úgy tartsd hívnek,
Mikor által-menvén sok próbákonn.
Erőt vesz az arany a’ rozsdákonn.