Szűlettem hétszáz hatvanban,
Tizen egyedik Májusban E’ Világra,
Már húszon két esztendeje,
Hogy jutott el’tem’ ideje Ez aggságra,
Kezdetivel életemnek
Kezdete lett keservemnek,
Nints-is ideje szívemnek A’ vígságra.
Fejem’ búra taszította,
Számat-is jajra nyitotta Szűletésem
Jajjal kezdődött életem,
Ezer jajjal leve létem ’S nevelésem.
Búval értem gyász napomat,
Búval élem Világomat,
Búval érni halálomat Mit-is késem?
Tán az Anyám’ teje helyett,
Míg szoptam-is, Tigris-tejet Hagytak színnom
Vagy szívet mardosó férget
Ennem, és keserű mérget Adtak innom,
Mert ha nézek bal-sorsomra,
Ezer jaj jön egy jajomra,
Új síralom síralmomra, ’S kínra kínom.
Életem’ elsőbb ideje,
Egész három esztendeje Nyavalyába’
Tőlt; kóró vóltam nem virág,
Nem zőld, hanem egy száraz ág; Minapába’
Mikor azzal dítsekedém,
Hogy soha bajom’ nem érzém,
* érzem Rímelés szerint jav.
Azt beszéllé mind a’ szűlém, Mind a’ Bába.
Gyermek-időm sok ideig,
Mind tízen két esztendeíg Nyomorúság;
Sok bajok közt nevekedés,
Viszsza-vonás, veszekedés, Háborúság,
(Most-is sok baj bánt engemet,
Sok tereh nyomja fejemet,
Meg-fojtja már életemet A’ boszszúság)
Akkor kedves Szűléimtűl
Meszsze, ’s szűlette-főldemtűl El-is váltam.
Az idegen kenyeret-is,
Az idegen hűséget-is Meg-próbáltam.
Ott-is életem únalom,
Ott-is ezer aggodalom,
Ott-is keserves síralom- Ra fakadtam.
A’ Világ’ szín-mutatását,
A’ szerentse’ váltózását Meg-érzettem.
Láttam tűrtem ezereket
Roszszakat, de a’ mellyeket Nem szerettem,
Az egy Isten vólt reményem
Atyám-fia az érszényem,
Meg-bánta meg-törött kényem, Hogy szűlettem.
Tízen ötödik nyárában
Él’temnek, Papi-ruhában Öltöztettek;
Egy névvel Kollegiumba
Da valósággal Klastromba Rekesztettek,
Vóltanak ott-is gyilkosok
A’ színes irígy okosok
Noha vóltak jók-is, és sok- An szerettek.
Már magam-is azt gondolám
El-keseredve, hogy, talám Pappá leszek;
De, hogy nintsenek kedvében
Világnak, Isten’ kertében A’ kertészek,
Nem akartam a’ kenyérért
Krisztust követni; mert bérért
Ha szolgálok, haszontalan Szolga lészek.
Ott-is azért úgy készűlök,
Hogy akármire kerűlök
Tudjak élni;
* Ez a verssor az előző után, folytatólagosan van írva, a Hogy kis kezdőbetűjét javítottuk.
Mert jobb tudni kettőt hármat
’S így kitsinnyel a’ nagy jármat Fel-tserélni,
Mentem-is a’ mint mehettem,
És a’ mit tudni szerettem,
Nem sok bolondnak engedtem Meg-ítélni.
De akármi tanúlt legyek,
Látom: hogy kevésre megyek Mind azokkal,
Éuriszthéus uralkodik,
Míg Herkules tusakodik A’ vadakkal.
Tartják bőltsnek ’s nagy okosnak
Kszánthust, és Filozofusnak;
Verik fejét Ézopusnak Fa-botokkal.
Már húszon egy esztendőmnek
Közepénn, tsak nem időmnek Reggelében,
Állegalok főldet mérek
Prokatorok ’s Ingy’senérek’ Seregében
Ott kezdtem okossabb lenni,
A’ tőrt tőrrel keríteni,
’S e’ Világnak tekínteki A’ szemébe.
Itt-is látom múlandóság,
Minden tsak szín-mutatóság Ő magában;
Mézet méreggel kevernek,
Borsot törnek az embernek Az orrában.
Minden tsak bú keserűség,
Színes szív, hamis Lelkűség,
Senkiben sínts igaz hűség Valójában.
De jól lehet hogy mind ezek
Keservesek, és nehezek Mindenekben:
Ha a’ tromfot tromffal verem,
Sokszor a’ hamist meg-nyerem Ezerekben;
De tsak egy’et neheztelek,
Hogy boszszút ollyaktúl nyelek,
Kiket a’ barmoknak lelek Seregekben.
Mint beteges Oroszlánynak
Nehéz a’ vad-kan’ fogának Harapása,
Nehéz az erős Bikának
Neki szegezett szarvának Taszittása;
De egy roszsz szamár fajtának
Truttza goromba lábának
Kétszeres meg halásának Tsak nem mássa.
Színte ollyan keservessen
Szenvedi, ’s mérge mérgessen Forr szívébe,
Ha Nemes vérű embernek
Holmi buták tromfot vernek Ellenébe,
Sebjét sok szív azért fedi,
Mert mint sem ezt el-szenvedi
Inkább életét engedi A’ helyébe –
Talál szívem bánatjában,
Menippus’ oskolájában Orvosságot,
Mind ezeket el-szenvedem,
És szenvedve ki-nevetem A’ Világot,
Fel-keres még, ha dolgába
Tsűgged,
* Tsúgged Sh. jav.
meg-botlik a’ lába,
’S rá kőtözött istrángjába Bele-hágott,
Vetemedjen akár mire,
Tsak ugyan észért senkire Nem szorúlok;
Tsak elmém maradjon épen,
Hogy el-ne élhessek szépen, Nem búsúlok.
’S noha tsonka bénna legyek,
Mindég leszsz számba mit tegyek,
Kenyeret kérni nem megyek ’S nem kóldúlok.
Hogy ha ki truttzól felettem,
Adok aztot a’ mit ettem Ha kívánnya,
Őtet hitván szűr-gallérnak
Tartom, magam’ Gavallérnak, Ha nem bánnya.
A’ Világnak ’s az illyeknek,
Kurva’nnya sűlt tök-fejeknek,
Mit nékem az embereknek A’ hitvánnya;