Hamis szerentsének történeti, –
Be minden kedvemet el-temeti. –
Sok nyúghatatlanság, gondos álmatlanság,
Szív-beli fájdalom, keserves siralom
Fárasztják, gonddal rakott fejemet,
Késértik búba merűltt szívemet.
Oh! mikor lesz vége mind ezeknek
A’ szív-beli keserűségeknek?
Könyvezzetek egek! Sírjatok fellegek!
Mert emberi szemek Nem lesznek elegek,
Eléggé meg-síratni sorsomat,
Eléggé ki-fejezni kínomat.
Rajtam erőtt vett már a’ síralom,
Nem szóllhatok, mert nagy a’ fájdalom,
Ha kezdem számlálni, Nem tudok találni
Ez bokros jajjokat, ki-fejező szókat,
Tsak nyögök és keserves nyögésem
Bizonyítja kínos szenvedésem.
Vallyon bóldog egek! mit vétettem?
Hogy a’ kínoknak így ki-tétettem;
Talám minden bűnnek bűntetési szűnnek,
’S mind az én fejemre tódúlnak vesztemre;
Lelkem tusakodik ő magában,
De már tsak nem bele hal bújában.
A’ világra miért-is szűlettem?
Ha illyen bóldogtalanná lettem;
Bóldog valójában, ki gyermek-korában
Sírba temettetett, ’s része nem lehetett
Az illyen szív-béli fájdalmakban.
Im’ én miként nyomorgok azokban.
Tárgyúl tett bezzeg engem’ ezeknek,
Súllyos rendelése az egeknek;
Sóhajtva jajgatok, sírok míg sírhatok,
Nyögök ha nem lehet, de errűl ki tehet,
Tsak az, a’ ki reám botsátotta
’S kínomat így meg-sokasította.
* meg-sokasítottaa Sajtóhiba, em.
Ha hát senki sem segít dolgomonn,
Egek! szánakozzatok sorsomonn;
Pihenést adjatok, mert már nem bírhatok,
Kínnyaim’ terhével, sebeim’ mérgével,
A’ kínok közt Istenem! légy velem
Ah! legyen már valaha kegyelem.