HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

MTA BTK Lendület
Nyugat-magyarországi irodalom Kutatócsoport

Pálóczi Horváth Ádám művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Ének a’ Páros és Páratlan Életnek mind hasznáirúl, mind alkalmatlanságairól.

Más-féle a’ természet majd minden emberben,
Alíg látni egy-formát kettőt egy ezerben,
Ki hegykét, Gőgöst szeret ki szelid ártatlant,
Ki a’ páros életet, ki meg a’ páratlant.
Pedig, ha válogatás nélkűl meg-visgállyuk
Mindeniket jónak-is rosznak-is talállyuk,
Mindenikben van a’ mi gyaláz, és magasztal,
Vagyon a’ mi keserít van a’ mi vígasztal.
Hol van annál szebb élet? mint a’ ki párjával
Szelid Galamb-formánn él, ’s úgy bír, mint magával,
Kiket egy máshoz páros hűség kőtelezett,
’S kőlstön mossa az egyik kéz a’ másik kezet.
Ha sír, van síralmában a’ ki részesüllyön,
Ha örűl, van ki vele egyszer’smind örűllyön.
Könnyebb pedig, ha van társ a’ nyomorúságban,
Párosodik az öröm a’ páros vígságban.
Ha mihez kezd, van a’ ki tiltsa vagy javallya,
Ha bánkódik, van párja a’ ki vígasztallya,
Öröm pedig a’ búsnak a’ jó vígasztaló; –
A’ Házas-társnak, a’ társ, éppen arra-való.
Öröm az igaz társnak itala ’s élete,
Hogy ehetik ’s ihatik hív párjával, vele.
Szert mindenik, állandó kíntsekre tevének,
Öröm egyiknek szíve a’ másik’ szívének.
Van őríző mellette ha fekszik ágyába’
Ártatlanúl nyúgosznak egymás’ árnyékába’
Nem égnek a’ fajtalan szerelem’ lángjával,
Mert ez, úgy él amazzal, mint tulajdonával.
Ha el-fáradt, ölében, van ki meg-nyúgtassa,
Ha beteg, ha nyomorúlt van ki ápolgassa,
Nints pedig annál egy-egy nagyobb gyönnyörűség,
Mint ahoz, ki magánn nem segíthet, a’ hűség.
Egy szóval, sok hasznait a’ páros életnek,
De, azok közt ám, a’ kik igazánn szeretnek,
Tsak a’ ki már próbálta, az tudja mondani,
A’ mint hogy ez a’ szokás már nem-is mostani.
De lehet ezt a’ jót-is, mint mást roszszá tenni,
Lehet roszsz Feleségnek ’s gonosz Férjnek lenni,
’S*
Az aposztróf hiányzik, pótoltuk.
mivel már közönséges nagyonn e’ roszszaság,
Nem tsuda ha nem tettzik soknak a’ Házasság.
A’ ki tsak párosodik bujaság kedvéért,
A’ Leány tsak legényért, emez Menyetskéért,
Nem egygyez ez, az igaz Házasság’ tzéljával,
’S tsuda itt a’ párosság ha nintsen híjjával.
Sok roszsz tsupán tsak azért kíván Férjhez menni,
Hogy ha magot szaporít, tudja kire kenni,
Sok legény azért kíván Feleséget venni,
Hogy ha mást nem kap, tudjon kivel hálni ’s lenni,
Sok Aszszony, az Urával meg-nem-elégeszik,
Néha Pazifáeként bika-húst-is eszik,
Sok Férjfi jó Júnóját néha meg-utálva,
Vétkezik, mint Jupiter vad-bikáva válva.
Ez a’*
A z-t aposztrófra javítottuk.
leg-nagyobb oka a’ lármás életnek
Ah! a’ kik ezt nem tudják, bóldogok lehetnek,
Ez az a’ hóltíg-való kínos keserűség,
Mikor nints, avagy tsak köz mászszor-is a’ hűség.
Soknak, azért nints dolga jól ’s a’ betsűlete,
Hogy nem egyez emennek azzal természete;
Ha egyik nagyon fösvény, másik vesztegető,
Készenn van ott még élven mind sír, mind temető.
Néha az Aszszony fellyebb héjaz az Uránál,
Melly roszszabb mindeniknek a’ pokol’ kínnyánál
Vagynak ezekenn kivűl más házi-keresztek,
Kiket bóldogok vagytok a’ kik nem éreztek
Van szint-úgy a’ magános ’s egyes életben-is
A’ mi hasznos, a’ mi szép, a’ mi kelletlen-is;
Tudnak sokann magános életet úgy élni,
Hogy nem akarnák páros élettel tserélni.
Ki magát meg-tanúlta szűzenn tartóztatni,
Nem szokta sem egy sem más dolgába’ avatni,
Ki nem érzi melegét a’ Vénus’ tűzének
Örvend és örvendhet-is páratlan éltének.
Nints gondja sem Fijára sem Feleségére,
Szabados, nem köteles senki hűségére,
Ha senki’ szerelmére sem búzdúl a’ vére,
Nem vágy sem más’ Férjére sem Menyetskéjére.
Egyedűl él gond nélkűl magános Házában,
Ha mi titkos baja van tartja tsak magában,
Öröm az-is, ha más nints akármi bújjában,
Hogy senki sem tekíntget a’ szíve titkában.
Egy szóval, mint akármi szabad madár, úgy él,
Sem hűségtelenségtűl sem panasztúl nem fél,
A’ Gavallér nem szenved, nem tűr a’ Dámának,
A’ Dáma ha nints Ura, Ura ő magának.
De e’ szabadságbúl-is*
szabadtságbúl Sajtóhiba, em.
származhatik rabság,
Lehet e’ nagy jóbúl-is roszsznál-is roszszabbság,
Változhat ez örömbűl minden nap síralom,
És nyúghatatlansággá ez a’ nyúgodalom.
Ha nem szűz a’ magános a’ magánosságban,
Esik, észre sem vévén nem reménylt rabságban:
És gyakrann ollyannak leszsz nyomorúlt, rabjává,
A’ kinél jobb lett vólna mást tenni mátkává.*
mátkáva Rímelés szerint jav.
Ha nem győzi szerelme’ tűzeinek hevét,
Torkánn akad ’s nyelni kell ökrendezve levét;
Ritka pedig az ollyan, a’ ki meg-állhassa,
Hogy vagy néki ne légyen, vagy ő más kakassa.
A’ legény addíg módiz, hogy egyszer módjával,
Titkonn szabaddá hagygyák mind ingel szoknyával,
’S követi tílalmassan a’ maga’ kárával
A’ mit szűzenn vihetne véghez a’ párjával.*
A sor végén álló kötőjelet pontra jav.
A’ Leány minthogy módi, nem tartja szégyennek
Egyre tsapni a’ levet mind annak mind ennek,
Szint’-úgy rá tartja magát, hogy szűz az ő Neve.
’S egyszer észre sem veszi hogy kurvává leve.
Jádzik a’ Politzia’ be-mázólt színével
Mintha nem-is esmérné titkos kedvesével,
’S míg tsak színnel kártyáznak, nő a’ vojta száma,
De mihelyt tök leszsz a’ tromf meg-bukik a’ Dáma.
’S mikor sok mézes mérget, mellyet titkonn nyala,
A’ már szembe tűnt Vénus torkára forrala,
Akkor osztán sajnossan, de későnn fájlallya,
Hogy az édes téj-felnek savó vólt az allya.
Mind ezt tehát, mind amazt, tsak az ártatlanság
Teszi jóvá a’ többi mind haszontalanság.
Mind párral mind pár nélkűl lehet szűzen élni,
’S lehet szűzesség nélkűl mindeniktűl félni.
A’ szűzesség, a’ minden kíntseknél drágább kínts,
Ellenben, nagy szegénység van ott, a’ hol ez nints,
A’ nőtelen, ’s a’ nős-is magát úgy tarthatja
Bóldognak, ha szűz vagyok igazán mondhatja.
Nem a’ Himen ’s a’ Frenum tsinál szűzességet,
Az szűz, a’ kit idegen tűz nem lankaszt ’s éget.
Szűz lehet mind a’ páros szív, mind a’ páratlan,
Ha bújaság’ vétkétűl igazán ártatlan.