Pünkösti piros rózsákat,
Valamint a’ bojtorlyánokat,
Tövis között lehet tördelni –
Szint-úgy szép Feleséget-is,
Szint-úgy szép szeretőket-is
Sok fáradtsággal lehet lelni –
Sok fullánk lepi ezt a’ lépet,
El-nyerni nehéz a’ szépet;
Hol a’ szerelem, ott a’ félelem
’S melly’k nagyobb? nehéz meg-felelni.
Apolló borjú-pásztorrá,
Jupiter szép szőke-bikává,
Pazifáë fa-tehenné vált.
Faunus nagy ütést szenvedett,
Hogy Dejanirára berzenkedett,
A’ kivel akkor Herkules hált,
Márs lett az istenek’ tsufjává,
Kormos Vulkánus’ rabjává;
Hogy feledtibe, Vénus’ ölibe.
Virradtig el-alunni talált.
Fáradtság sok szégyen-vallás,
Néha kurva, kurafi’ hallás
Késértik a’ szerelmeseket –
Számossan kotzkára vetik,
Számossan még el-is temetik
A’ szerelemért életeket.
Mennyi kérőit kardra hánta?
De tsak egyhez ment Atalánta.
Hát érdemel-e? az őrdög bele-
Bújjon Kupidó illyeneket?
Nagy a’ szerelem’ insége,
Keserű mind kezdete vége,
De kivált a’ vége félelmes,
Lám Párisnak tsalfasága,
Helenával esett barátsága,
Egész Trójának veszedelmes.
Addíg dolgozott a’ Kupidó,
Hogy maga gyilkosa lett Didó;
Priamus Thisbe, szomorú lesbe,
Egy kardba borúlt két szerelmes.