Méltóságos Gróf Úr!
Nagyon tetszik nekem az a kitűnően felvázolt terv, hogy a legjobb lírai költemény számára kitűzött díjat, amennyiben ezt ódánknak odaítélnék, vagy az első velünk vetélkedőnek vagy – ami még kívánatosabb lenne – a magyar történelem területéről merített legjobb német balladának juttassuk. Hazánk költőit kevéssé érdekli a nemzeti műveltség jóléte. Ez azonban hiba, amely több másból származik! Egyfelől mind a tárgy tekintetében, mind a forma vonatkozásában is túlságosan elfogultak az ókor javára (hiányzik nekik a mai kultúra!), másfelől hiányzik az a bátorítás is, amely eléggé hatékony lehetne! Én magam is még mindig fájlalom, hogy az a sok művészet, amelyet ifjúságom mézes-éveiben a Nárcisz című tragédiánál alkalmaztam, nem inkább egy magyar témán csillog. Ez lényegesen emelte volna belső értékét. De akkor még kevésbé voltam patrióta, mint most. De már akkor is költöttem néhány románcot, amely korábbi munkámban (U. N. T. László Versei Pesten. 1816) a tragédia mellett láthatók. Ezzel másokat is bátorítani próbáltam, ahogy ezt költeményeim recenzense (Vaterländische Blätter. Jahrgang 1819. Nro 62, 63) dicséretesen méltányolta. Ezért a nemes terv, ismételten mondva, minden tekintetben nagyon tetszik.
De az is legmélyebb örömömre szolgál, hogy megtudhattam, miszerint hamarosan készen van költeményeink koszorúja. Valóban nagy szükség van arra, hogy a külföld jobban megismerje hazánk szellemi termékeit. Ezennel maradok csak a jóindulatú magas ismeretségre büszkén – a legalázatosabb tisztelettel.
Bécs, 1820. ápr. 23.
Ungvárnémeti Tóth László