Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Ódám találó fordításával a legnagyobb mértékben meg vagyok elégedve. Annak a kívánságomnak kedvező jóváhagyása is, amelyet a megjelölt helyen szükséges változtatásra vonatkozóan kinyilvánítottam, nem kisebb örömöt okozott, mint annak a már sikerült értelme. Most már az egész ódát olyan szépnek és erőteljesnek találom a német fordításban, hogy az általában véve semmit sem veszített érthetőségéből és kifejezőerejéből, sőt, úgy tűnik, még nyert is. Most már csak az a kérdés, hogy a német közönségnek is olyan érdekes lehet-e, mint ahogy nekünk tűnik – vagy hogy a magyar közönség is olyan szépnek fogja-e találni, mint amilyen valójában. Az első esetben, úgy tűnik, hiányzik, legalábbis a mi tekintetünkben a hazafiúi érzék, a másodikban viszont általában a szép iránti érzés. Mégis úgy gondolom, hogy a németeknél jobban fogok tudni boldogulni. Ezért is az előnyös javaslat iránt nagyon elfogultnak, mint ahogy másfelől a magas kegy miatt lekötelezve érzem magam.

Az, hogy az óda próbáljon szerencsét a megcélzott folyóiratban, reményre jogosít. Ha nyer, akkor irodalmunk nagyon szép diadala; de ha nem nyer, akkor sem veszít semmit. Én azonban a döntésig titkot fogok tartani.

Érdemes barátunk, Kazinczy úr közölte velem a szép szonettet, a szép fordítással együtt, mielőtt még egy folyóiratban megjelent volna. Mindkettőt élvezettel olvastam, és mindkettőt, mind az összehasonlításban, mind önmagában, nagyra értékeltem. Még egyszer legmélyebb örömömnek adok kifejezést pártoló ajánlásom előnyéért, és ezennel maradok, méltóságos Gróf Úr!