Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Mi nem haltunk meg egymásnak ’s meg sem is halhatunk. Hűltünk, de meg nem hűlhetünk. Hűlünk mert a’ természetnek rende alúl mi sem vagyunk kivéve. Éreztük az ujság ingereit, éreztük ’s érezni fogjuk annak enyészését is, de elenyészését sohasem, vagy csak akkor midőn érezni meg szününk. Én ezt nem csak hiszem, hanem tökélletesen tudom. Levelezésünk félbeszakadt eggy kis korig ’s kétség kívűl ezután is félbe fog az szakadni, mert ha egygyütt volnánk is kifogynánk néha a’ beszédből, kivált a’ ki csak néha, csak télen üzhetem az én csekély lelki oeconomiámat, mit tudnék Néked sokat írni? Ha van mit írnom, hidd el írok, akár írsz Te akár nem, de ha nincs mit írnom, ha Te írsz sem írok. Igy cselekedtem én már előbb is ’s igy cselekedtél Te is mast ’s hogy több ízbeli leveleimre nem feleltél, megelégszem azzal a’ mentséggel, ha azt mondod hogy nem volt kedved írni, mert ezzel a’ mentséggel gyakran meg kell elégedni az en Barátimnak is. Én e’ részben tökélletes szabadságat kérek magamnak ’s adok minden Baratimnak, mert ezen szabadság nélkül nékem a’ barátság nem barátsag, hanem csak alkalmatlan complementírozás, mellyet nem azért adunk egymásnak hogy kedvünk volna arra, hanem csak azért, mert ugy szokás.

Hallgatásodat csaknem kipótlá nékem a Te legrokonabb másodnak Aloyznak levele. Láttalak abban minden Kedveseiddel eggyütt s^* olvastam nem a Te irásaidat, de a’ Te szavaidat, ’s részt vettem atyai örömeidben, valamint mast is örvendek hogy örömeidet gyermekeiddel nevelkedni látom. Még senki Teged nekem ugy le nem tudott festeni mint Aloyz ’s meg írta mit beszeltél Bécsi utadról ’s idősbb Kisasszonykádról. Ird le te is nékem őtet ha kedved ’s időd lesz hozzá. Igen ohajtom azt^* a’ széplelkü ifjat bővebben is ismerni.

Ossziánodat csak mastanában kaptam, de nem valék még elkészülve annak olvasására. Te valóban méltán várhatod a’ koszorút; mert ki fogja ismét Literaturánkat olly szép productumokkal gazdagítani mint Te? Olvastam az Antimondolatot is. Csudálom hogy Szemere a’ kámpoló gyermeket vissza kámpolja. Azt vagy dorgálással vagy hallgatással kellett volna büntetni. A’ Debreczeni poesis és Grammatica jól meg van gunyolva, de Somogyit, ugy gondolnám, helyesen gunyolni nem is lehet, mert a’ mit mondott nagy részben igaz. El kellett volna tehát válosztani az igaztól a nem igazat ’s igy a’ publicumnak megmutatni hogy Somogyi vagy bolond hogy azokat meg nem tudta választani vagy huntzsut[!] mivel azokat tudva öszve keverte hogy a’ publicumot azáltal vakitsa; meg kellett volna mutatni hogy az ő satyrája csak ollyan mint midőn a’ bolondozók a’ Miatyánkhoz a’ czigány imádságat keverik ’s hogy ha mind helyeset mondott volna is, mivel azt személysértve mondta és a’ minden esetben kéméllést érdemlő irókat mocskolt tehát bolond, mert vétett a’ literatura ellen ’s következésképpen mint ember maga ellen is. De mit lát a’ publicum ezen Antimondolatból? Csak azt hogy csufolni akar és nem tud, a legtudósabb tonuson írt okoskodásokat a’ leggyermekesbb tréfával, a’ biographiát mesével zavarja ’s végre az élő embert eltemeti és bucsuztatja ’s mindezen tréfáknak megvalósítására nevét alaírja! Melly contrast! Ez a’ gyermekes tréfa a’ névnek aláirása által oktalan hazugsággá vált. Hát az a’ quietált Major melly furcsa rollt játszik? Az a’ terengettét az a’ sapperment, melly üres habatolás! Valóban csudálom hogy Szemere illy ügyet csak így tudott vedelmezni. Azonban köszönjük meg mégis jó szándékát; a’ bolondoknak elég, az okosak előtt pedig nincs reá szükségünk.

Nemrégiben Kisfaludy maga verseit olvasván sógorom előtt midőn^* ez egy versét különösen dicsérné, felkiálta Kisfaludy hevesen: De biz az ebatta mind szép!! Igy kiálték fel én is midőn kedvedért Zsomborit olvasni kezdém De biz az ebatta mind szép! ’S azonban látám hogy az egész szép disserta[ti]ónak csak az a’ resultatuma hogy más a’ dolmánszür ’s más a szürdolmán! A’ mi individualitasunk semmiben sem sajátabb ’s oszthatatlanabb, mint a’ philologiaban és poesisban. Itt eggységet keresni, balgatagság. Kisnek ezen magyarságom hibás: zordon Inség, Róma’ csüggedése. én pedig mast is csak azt hiszem hogy az ebatta mind szép! Ki lesz biró? A’ Bohógyi? Élj szerencsésen! Én mast semmit sem írok, ha csak majd a’ tél unalma valamire nem hajt.

P. s. Minthogy nekem mast a’ theatralis darabok irásara kezd kedvem jöni, igen leköteleznél ha minek előtte hozzá fognék Koczebuenak hibáira figyelmessé tennél. Ird meg, kérlek, az ő nevezetesebb hibájit ’s légy e’ részben is mint mindenekben mesterem.

A’ Religiok eredetét félben hagytam mivel azt mondád hogy azt kiadni nem lehet. Magamnak minek írjam, ha másoknak nem használhatok.