Berzsenyi Dániel – Kazinczy Ferencnek 1815 - | Berzsenyi Dániel – Kazinczy Ferencnek 1815 - |
|---|---|
Mikla, Dec. 2dik. 1815
Tisztelt férjfiú ’s barátom!
Mi nem haltunk meg egymásnak ’s meg sem is halhatunk. Hűltünk, de meg nem hűlhetünk. Hűlünk mert a’ természetnek rende alúl mi sem vagyunk kivéve. Éreztük az ujság ingereit, éreztük ’s érezni fogjuk annak enyészését is, de elenyészését sohasem, vagy csak akkor midőn érezni meg szününk. Én ezt nem csak hiszem, hanem tökélletesen tudom. Levelezésünk félbeszakadt eggy kis korig ’s kétség kívűl ezután is félbe fog az szakadni, mert ha egygyütt volnánk is kifogynánk néha a’ beszédből, kivált a’ ki csak néha, csak télen üzhetem az én csekély lelki oeconomiámat, mit tudnék Néked sokat írni? Ha van mit írnom, hidd el írok, akár írsz Te akár nem, de ha nincs mit írnom, ha Te írsz sem írok. Igy cselekedtem én már előbb is ’s igy cselekedtél Te is mast ’s hogy több ízbeli leveleimre nem feleltél, megelégszem azzal a’ mentséggel, ha azt mondod hogy nem volt kedved írni, mert ezzel a’ mentséggel gyakran meg kell elégedni az en Barátimnak is. Én e’ részben tökélletes szabadságat kérek magamnak ’s adok minden Baratimnak, mert ezen szabadság nélkül nékem a’ barátság nem barátsag, hanem csak alkalmatlan complementírozás, mellyet nem azért adunk egymásnak hogy kedvünk volna arra, hanem csak azért, mert ugy szokás.
Hallgatásodat csaknem kipótlá nékem a Te legrokonabb másodnak Aloyznak levele. Láttalak abban minden Kedveseiddel eggyütt s*
eggyütt <s nem a te> s olvastam nem a Te irásaidat, de a’ Te szavaidat, ’s részt vettem atyai örömeidben, valamint mast is örvendek hogy örömeidet gyermekeiddel nevelkedni látom. Még senki Teged nekem ugy le nem tudott festeni mint Aloyz ’s meg írta mit beszeltél Bécsi utadról ’s idősbb Kisasszonykádról. Ird le te is nékem őtet ha kedved ’s időd lesz hozzá. Igen ohajtom azt*ohajtom <Őt> azt a’ széplelkü ifjat bővebben is ismerni.Ossziánodat csak mastanában kaptam, de nem valék még elkészülve annak olvasására. Te valóban méltán várhatod a’ koszorút; mert ki fogja ismét Literaturánkat olly szép productumokkal gazdagítani mint Te? Olvastam az Antimondolatot is. Csudálom hogy Szemere a’ kámpoló gyermeket vissza kámpolja. Azt vagy dorgálással vagy hallgatással kellett volna büntetni. A’ Debreczeni poesis és Grammatica jól meg van gunyolva, de Somogyit, ugy gondolnám, helyesen gunyolni nem is lehet, mert a’ mit mondott nagy részben igaz. El kellett volna tehát válosztani az igaztól a nem igazat ’s igy a’ publicumnak megmutatni hogy Somogyi vagy bolond hogy azokat meg nem tudta választani vagy huntzsut[!] mivel azokat tudva öszve keverte hogy a’ publicumot azáltal vakitsa; meg kellett volna mutatni hogy az ő satyrája csak ollyan mint midőn a’ bolondozók a’ Miatyánkhoz a’ czigány imádságat keverik ’s hogy ha mind helyeset mondott volna is, mivel azt személysértve mondta és a’ minden esetben kéméllést érdemlő irókat mocskolt tehát bolond, mert vétett a’ literatura ellen ’s következésképpen mint ember maga ellen is. De mit lát a’ publicum ezen Antimondolatból? Csak azt hogy csufolni akar és nem tud, a legtudósabb tonuson írt okoskodásokat a’ leggyermekesbb tréfával, a’ biographiát mesével zavarja ’s végre az élő embert eltemeti és bucsuztatja ’s mindezen tréfáknak megvalósítására nevét alaírja! Melly contrast! Ez a’ gyermekes tréfa a’ névnek aláirása által oktalan hazugsággá vált. Hát az a’ quietált Major melly furcsa rollt játszik? Az a’ terengettét az a’ sapperment, melly üres habatolás! Valóban csudálom hogy Szemere illy ügyet csak így tudott vedelmezni. Azonban köszönjük meg mégis jó szándékát; a’ bolondoknak elég, az okosak előtt pedig nincs reá szükségünk.
Nemrégiben Kisfaludy maga verseit olvasván sógorom előtt midőn*
előtt <midőn> midőn ez egy versét különösen dicsérné, felkiálta Kisfaludy hevesen: De biz az ebatta mind szép!! Igy kiálték fel én is midőn kedvedért Zsomborit olvasni kezdém De biz az ebatta mind szép! ’S azonban látám hogy az egész szép disserta[ti]ónak csak az a’ resultatuma hogy más a’ dolmánszür ’s más a szürdolmán! A’ mi individualitasunk semmiben sem sajátabb ’s oszthatatlanabb, mint a’ philologiaban és poesisban. Itt eggységet keresni, balgatagság. Kisnek ezen magyarságom hibás: zordon Inség, Róma’ csüggedése. én pedig mast is csak azt hiszem hogy az ebatta mind szép! Ki lesz biró? A’ Bohógyi? Élj szerencsésen! Én mast semmit sem írok, ha csak majd a’ tél unalma valamire nem hajt.P. s. Minthogy nekem mast a’ theatralis darabok irásara kezd kedvem jöni, igen leköteleznél ha minek előtte hozzá fognék Koczebuenak hibáira figyelmessé tennél. Ird meg, kérlek, az ő nevezetesebb hibájit ’s légy e’ részben is mint mindenekben mesterem.
A’ Religiok eredetét félben hagytam mivel azt mondád hogy azt kiadni nem lehet. Magamnak minek írjam, ha másoknak nem használhatok.
| Mikla, Dec. 3dik. 1815
Tisztelt férjfiú ’s barátom!
Mi nem haltunk meg eggymásnak ’s meg sem is halhatunk. Hültünk, de meg nem hülhettünk. Hültünk, mert a’ természetnek örök rende alúl mi sem vagyunk kivéve. Éreztük az öszvetalálkozás első örömeit, éreztük ’s érezni fogjuk azoknak enyészését is, de elenyeszését soha sem, vagy csak akkor, midőn érezni meg szününk. Levelezésunk félben szakadt. Kétség kívül ez után is felben fog az szakadni, mert ha együtt volnánk is ki fogynánk néha a’ beszédből. Kivált én, ki mind a’ beszédben mind az írásban igen hamar ki merítem magamat ’s egyéberánt is az én csekély literatori oeconomiámat csak télen űzhetem, mit tudnék Neked sokat írni? Azért hogy nem írtál elég mentség nekem, ha azt mondod hogy nem volt kedved hozzá, mert ezen mentséggel az én barátimnak is gyakran meg kell elégedni. Ezt a’ szabadságot megkívánom magamnak s meg adom én is barátimnak. Hallgatásodat félig ki pótlá nékem a’ Te legrokonabb másodnak Aloyznak levele. Láttalak abban kedveseiddel ’s olvastam nem a Te írásodat de a’ Te szavaidat. Még senki Téged nekem ugy le nem tudott festeni mint Aloyz. Meg írta mit beszéltél bécsi utadról ’s idősbb Kisasszonykádról. Részt vettem atyai örömeidben ’s örülök hogy Magadtól is értem melly méltán gyönyörködöl Emíledben.
Ossziánodat csak mastanában kaptam, de nem valék még el készülve annak meg olvasására. Ki fogja ismét Literaturánkat illy szép productumokkal gazdagítani mint Te? Láttam az Antimondolatot is. Csudálom hogy Szemere a’ kámpoló gyermeket vissza kámpolja. Dorgálással vagy hallgatással kellett volna ezt büntetni. A’ Debreczeni poesis és grammatica alkalmasínt meg van gunyolva, de Bohógyinak több kellett volna. Meg kellett volna azt a’ publicumnak nem csak mondani de mutatni is, hogy Bohógyi a’ sok igaz közé sok nem igazat is zavart ’s következésképpen vagy bolond hogy*
bolond <az> hogy azokat meg nem tudta válosztani, vagy gazember hogy tudva öszve keverte; meg kellett volna azt mutatni, hogy az ő Satyrája csak ollyan, mint midőn a’ bolondozók a’ Miatyánkhoz a’ czigány imádságat keverik; meg kellett volna azt mutatni, hogy a’ ki a’ literatort mocskolja, vét a’ Literatura ellen vét maga ellen és az egész emberiség ellen.Nem régiben Kisfaludy olvasván a’ maga verseit eggy Sógorom előtt, midőn ez egy versét különösen szépnek mondaná, fel kiálta Kisfaludy hevesen: De biz az ebadta mind szép! Igy kialték fel én is, midön kedvedért Zsomborit kezdem olvasni: De biz az ebadta mind szép! ’S azonba látom hogy az egész szép disserta[ti]onak csak az a’ resultatuma, hogy más a’ dolmányszür ’s más a’ szür dolmany! és hogy más nemzetek nem tudják ezt ki mondani: kullogok! A’ mi individualitásunk semmiben sem sajátabb ’s oszthatatlanabb mint a’ poesisben és Philologiaban. Itt eggységet keresni tudatlanság. Kisnek ezen magyarságom hibás: zordon ínség, Róma’ csüggedése. Én pedig mast is csak azt mondom hogy az ebadta mind szép! Ki lesz a’ Biró? A’ Bohógyiak?
A Religiók’ eredetét félben hagytam, mert ha ki nem adhatom, minek irjak magamnak? Mast leg inkább valami játék darabnak irásahoz kezd kedvem jönni ’s meg lehet hogy még e’ télen egyet írok. Mellyért is igen szeretném ’s nagy lekötelezéssel venném Ha[!] Koczebuenak nevezetesebb hibájira engem figyelmessé tennél, mert én ezt az embert annyira becsülöm hogy félek ne hogy az ő hibájiba essem. Kérlek tehát légy e’ részben is mesterem ’s élj szerencsésen.
Bersenyi Dániel mp.
|