Széphalom 1820. május 23.
Méltóságos Gróf,
A mai postával vettem e hó 5-én kelt becses levelét, és nagyon szégyelltem, hogy mindeddig még az előző, április 24-i írását sem válaszoltam meg. Életem a különböző ügyletek tömegében telik, s ez ritkán engedi meg nekem, hogy azt tegyem, amit szeretnék. Részemről fel vagyok mentve, de Ön, Gróf Úr, hogyan bocsát meg, azt nem tudom. Csak arra kérem, higgye el, hogy nem ismerek nagyszerűbb élvezetet, mint amit számomra az Ön írásai jelentenek. Minden, ami az Ön tollából jön, írott vagy nyomtatott, igen értékes számomra, s ha valamit sajnálok, úgy azt, hogy Ön németül és nem magyarul ír. Mit mutathat fel irodalmunk, amit ahhoz lehet mérni, amit Ön mond újonnan németre fordított német versei elé fűzött, feleségének, a Grófnénak szóló dedikációjában! És a szép portré, melyet bölcs tapintattal fölvázol róla! Ön a legszebb virágokat szedi koszorúba: mi válogatás és ízlés nélkül vetjük oda őket, s azt hisszük, hogy bálványaink (az általunk istenítettek) már a mennyiséggel is megfelelőképp meg vannak tisztelve. –
Honfitársaink között kevesen lesznek, akik az Ön újrafordított régi német költeményei azt mondják: igen, ezek bizonyosan érdemesek voltak az átdolgozásra. Bájos virágok ezek, illatosak és frissek. Nemzetünk minden dübörgő ódát nagyra tart; dalaink többségének értékéről inkább hallgatnék. De remélhetőleg nálunk is jobb lesz majd.
Nem ismerek annál nehezebbet, mint mértékes rímes verset csinálni magyarul. – Mikor feleségem anya lett, s a két lány után én már fiút vártam; felkértem Ráday Pált keresztapának, hogy a fiú majdan Ráday atyját és apósát tartsa szeme előtt. Ön, Gróf Úr még nem olvasta ezt a verset; ide csatolom tehát, úgy, ahogy van, még nem teljesen készen.
GRÓF RÁDAY PÁLHOZ.
A cakó a gólya tréfás neve.
Az a’ czakó, mely – vélem, Africából /vélem, verbum, ich meine.
Szép asszonykáinknak hordja a’ gyermekeket –
Hord néha azoknak is, kik édességeket
Ámornak titkos vannuszából
Csak lopva szednek még – hosszú orrából
Sophiem keblébe ma eggy kis leánytteve.
Ez még pogány, ’s még nincs neve,
Papot hamar neki! nem lelni azt Africában;
Igy szólla, ’s klep, klep, klep, látatlanná leve.
Veszett volna a’ gonoszczakója vad honjában,
Vagy vitte volna másnak! Eugénie
Szobáimat maga eltudja tölteni
Fület repesztő sírásával,
Midőn tipegvén, pantinjával
Elsiklik, ’s az ütést el nem feledheti.
Vagy a’ midőn tovább nem tűrheti,
Hogy késik pépjével szakácsom.
Félre azt a’ másikat! A’ ház
Szük eggy rívónak is; ’s eggy szó mint száz:
Nekem a’ gyermekben sem hírem sem tanácsom.
Ah mind haszontalan! Sophie
Feltette a’ fejét, ’s ezt a’ veres, fogatlan,
Visító gyermeket – a’ gondolatlan! –
Nem átallja Eugéniem’ öccsének vallani.
Legyen, ha kell! nem perlek én vele.
Az, a’ kit így juttatnak ajándékhoz,
Kaczag, ha van esze a’ kelletlen játékhoz.
Ó Ráday, lelkem fele!
Végy részt barátod’ gyötrelmében,
Jer, ’s a’ szép atyaság’ becsületében,
Még híre nem ment-el, osztozzál-meg vele!
Jer, és a’ kis Thaliet tedd szép Ninynk’ karjára,
’S adassd rá véle áldásait,
Hadd nyomja csókját homlokára,
Fuvallja kellemét arczára,
’S lelkébe lelke bájait.
Ezt kell most kidolgoznom. A terv: mivel hát egy leány sem kívánhat jobbat egy ifjúnál, úgy
keresek egyet, és
Öreg atyádnak és ipadnak
Lehelld belé nagy lelkeket,
’S a’ tennen-magadét. –
Különböző, de eggy ösvényteket
Válassza ő is ösvényének:
Gedeont a’ tudomány’ ’s az ének’
’S a’ csendes érdemek’ dicső munkájiban
Ismerje tisztelt Mesterének.
A’ nagy’ munkáját lelje Prónayban;
’S mint kell Cátói tisztasággal
A’ vétkesek’ sergét megszégyeníteni
’S jobb útakra téríteni,
Mint kell Ulysszesi szent álnoksággal
A’ Monstrumokkal küzdeni,
És, meg nem csüggedvén a’ harcz’ dühös vészében,
Nem nyúgodalmat csak, de fényt is szerzeni,
Csudálja Ipadnak nagy képében.
Te oktassd arra a’ bölcseségre,
Melly élni tud, a’ Jót, a’ Szépet szereti,
Azt, a’ mi nem az, megveti,
De a’ mi az, szentűl és készenköveti;
Melly nem vágy csalfa fényességre,
Mellynek csak béke kell, kedv, ’s pártás poharát
Józan kénnyel ivó elmés barát,
Jól folyt napok után csillámló társaságok,
Táncz, játék, muzsika, tréfők és nyájasságok,
Kik köztt a’ Bölcseség maga is szédeleg,
’S hol könyvnek, hol másnak szentelt szép éjjelek;
Igy élni, ez a’ te bölcseséged,
Vőm majd kövessen ebben téged.
Voltaire mondja valahol, hogy alexandrinusban írni nehezebb, mint így. Ez igaz lehet a franciák rímgazdag nyelvében: a magyarok számára nem ismerek nehezebbet. Tíz ívnyi hexameter bizonnyal kevésbé fáradságos. Ez a csekélység könnyen elvethető, én mégis megtartok egy másolatot. Talán befejezhetem majd.
Csak megemlíteném, Önnek, Gróf úr, hogy fordítsa le Gierusalemme Liberatát stanzában, ha éppoly szabadon, amint azt Wieland magának az Oberon esetében megengedte, nem is lehetséges. Az első énekkel prózában elkészültem már. Egy rézmetszet az, egy igen színes szép festményről, s azt hiszem honfitársaim a Goffredot nem kedv nélkül olvassák majd.
A cikket verselésünkről szíves örömest átdolgozom majd, s legközelebb megküldöm Önnek, Gróf úr; a másik cikket azonban, amelyet Ön rendel, a cikket a magyarok nyelvéről és irodalmáról
Kazinczy Ferencz