Eperjes, 1822. március 6.
E pillanatban kaptam meg nekem igen becses írását december 31-i keltezéssel. Ismeri tiszteletemet, szeretetemet Ön iránt, s nem kell mondanom, mennyire megerősített engem ez a rég áhított levele. Már oly régen nem láttam Önt, nem hallottam semmit Önről, s aggódtam, hogy egy betegség vagy kellemetlenségek, amelyek egy betegségen is túltesznek vagy legalább is megközelítik azt, törhettek Önre. Ismét tanú jelét adta határtalan jóakaratának, s én megnyugodtam.
Hogy epigrammám tetszhet Önnek, azt bizonnyal vártam, és hihetetlenül örülök, hogy várakozásomban nem csalódtam. Legbensőm, egész gondolkodásmódom szólal meg benne. Ez az én vallástalansággal magyarázott izzó vallásosságom. Adja Isten, hogy ezt az epigrammát sokan megértsék. A vallástalanság [Loffen-Irreligion], ahogyan Herder nevezi, az emberiség pestise; az lealacsonyítja az embert; ez az enyém, vigasz és oltalom számunkra; ez mindent jelent nekünk, nekem bizonyára mindent.
Hamarosan mutat Önnek Igaz egy verset a’ Bünösök, amelyről szintén azt remélem, hogy az óda (numerisque fertur lege solutis) tetszik majd Önnek. Ezt az Aurorára értettem és nem kedves barátomra, Igazra. Azt kívánom, hogy az ő Zsebkönyve és Kisfaludy Károlyé sokáig fennmaradjanak és a szó legnemesebb értelmében elszántan versengjenek egymással. Semmiben nem szeretem a monopóliumot, hisz az egyoldalúvá tesz minket, és biztos vagyok benne, hogy csak a súrlódások csiszolhatnak le bennünket, mert a lecsiszolódásnak egyéb módjai hiányoznak. De a súrlódások, ha nem is barátiak, legalább tiszták kellene, hogy legyenek. Mi örökké a hazaszeretetünkkel kérkedünk, s nem tudjuk elviselni, ha valaki személyünkhöz vagy magunkról alkotott képünkhöz közelebb kerül; örökké a szerénységről, alázatról prédikálunk; de jajj annak, ha valaki tudtunkra adja, hogy nem bámul és nem csodál bennünket. Vos estis sal terrae, (Ti vagytok a föld sója) mondta az Úr tanítványainak; s ez kellene, hogy legyenek az írók a nemzet számára. Ez bizonyára hatalmas erőt jelentene a nemzetnek, s a mi hivatásunk az kellene, hogy legyen, ennek egyre jobban megfelelni.
(Nehogy elfeledjem, Berzeviczy Gergely hirtelen meghalt februar 11-én vagy 12-én. Az uralkodó születésnapját kívánta zenével megünnepelni, s míg ezekkel az előkészületekkel volt elfoglalva, holtan esett össze. Így meséli mindenki errefelé.)
Erdélyi Leveleim átdolgozásával ütöm el itt az unalmat. A sok tanácsadó elcsavarta a fejemet. Régóta nem nyúltam a kézirathoz, s most úgy olvastam, mint egy idegen művet. Ezeket a leveleket saját örömömre és nem tanácsadóim kedvére írtam, és arra számítok, hogy Ön, Gróf Uram kevésbé lesz vele elégedetlen. Amint ezzel az átdolgozással elkészülök, átadom a kéziratot a nyomdának.
Ellenfelem makacssága a perben szinte példa nélküli, s mert nincs igaza, és mégis nyerni akar, ezért színjátékokat rendez. Én feleségemmel és 7 gyermekkel inkább szegény vagyok, és a gazdag nemesektől koldulok, ha arra kerülne sor; de csalni, lopni, impostort játszani soha, sohasem fogok! – Decemberben a procuratorom számára megfogalmazott jelentésemről azt mondták, hogy nagyon jól van megfogalmazva latinul. Elküldtem tehát a fogalmazványt Kézy professzornak, hogy tőle halljam, megérdemeltem-e a dícséretet. Ő is hasonló véleményen volt. Ide csatolok Önnek, méltóságos Gróf legalább egy részt belőle, hogy meg legyen győződve arról, hogy nem arra érdemtelennek ajándékozza figyelmét. Durum est, et asperum, illas (vagyis sorores) successione in Kázmér privare, successione in Pászthó et Sávoly ob commoda masculorum jam privatas, dum frater T[örök] partes earum vi occupatas vi tenet, et in sororibus, aliud de se meritis, non injuriam suam in Ónod, quae nulla, sed falsas tantum spes suas ulciscitur. – At filialis pietas sororum in patrem opt[imum], justissimumque quos terra coluit virorum (ez bizonyosan T[örök] Lajos volt) addi ad has preces unum adhuc jubet. Indignum est, ut memoria talis tantique vori, hominis frugi et sobrii, beandis unice prolibus intenti, rei suae auctoris, domus restauratoris, (sein Vater hat 900, 300, also bald eine Million auf Wiener Scheine reduciert, verzehrt) qui nomen a majoribus acceptum et eminenti numere publico cum dignitate gesto, et fama eruditionis non egregie tantum tuitus est, sed illustravit etiam, irreverenti et veritate aliena narratione laceretur; indignum est, ut proles talis tantique viris matrisque matronae venerabilis (quae Bona inter proles suas praecepto mariti Acquisitoris obsecuta, dividi etiam tum volebat, ubi von dem Sohne gezwungen nolle videretur) inter se litigent, animumque suum erga se invicem exacerbari sinant, exacerbentque. Controversia haec inter proles eodem sanguine cretas melius poterat amica rerum illustratione pensitationeque momentor, sopiri, és elmesélem, hogy javasoltam neki, hogy kompromisszummal oldjuk meg a kérdést, és hozzájárultam, hogy az elnökséget egy közeli barátjára, felesége bátyjára ruházza, s még maga mellé két assidenst válasszon. Nem egyezett bele, mert látta, hogy a birtokot úgyis oda kell adnia.
A Villi Táncz felettébb érdekes, és olyan, amilyennek vártam; de minden várakozásomat fölülmúlta az, hogy Ön, Gróf Uram, aki olyan rég csak a német költészetnek szentelte magát, még ottava rimával is megpróbálkozott, méghozzá szerencsésen. Ha az Aurórában megjelentekből valamit magam szerettem volna írni, akkor az, Horvát István különösen méltóságos, eggyszerű és lelkes vázlata, Kisfaludi Élet korai ottava rimában, és Kölcsei gyönyörű dala, a’ Szép Lenka. A középső vers virágdíszítésekben gazdag, Kölcsey énekében Philoméla-hangokat hallani, Horvát úgy jelenik meg, mint a haza hős fia és a nyelv bajnoka. Helmeczimnek azt mondta/kiáltotta volna Plato, amit Xenoeratnak mondott. Nem elég, hogy nyelvünk erőteljes legyen; legyen lágy is, különösen egy olasz vers fordításában.
Végül még egy hír, amely meg fogja lepni: – Kisfaludy Sándor kibékült velem. Nehezen ment, de ment, és én szemet hunyok bizonyos dolgok fölött, hogy még tovább menjen. – Én kezdettől azt tartom, hogy recenziók nélkül nem fogunk semmit nyerni, és hogy azok az írókat meggondoltabbá, az olvasókat felvilágosultabbakká kell, hogy tegyék. A párát és gőzt csak a zivatar tudja elűzni. Én, de nem csak én, adok ki recenziókat. Magam sokszor megküldtem recenziómat a bírált szerzőnek; így Kisfaludynak is. Udvariasan megsértődött, és nem válaszolt, nem írt többet nekem. Vissza kellett volna tartanom a recenziót, és én kinyomtattam. Ez még inkább megsértette. Schiller Xeniaitól vezérelve (amelyeket én sosem láttam, csak hírből ismertem) adtam ki a Tövisek és Virágokat, s egyszerre az egész világ ellenem volt. Credit enim manare poetica mella se solum – – – Takács dühöngött(tombolt), s így keletkezett a dunántúliak szörnyű gyűlölete ellenem. Takács és Horváth Endre bontottak zászlót és sokan csatlakoztak hozzájuk; azok is, akik erőszakkal egy karantén szerű akadémiát terveztek, mert én ellene dolgoztam, s a költő személyes szabadságát vettem védelmembe, és azt tanítottam: minden jó, legyen akár új, ha jó írók használják.
1815-ben meglátogattam Takácsot Győrben és azt mondtam neki: ha hibázom, miért nem hozzák tudomásomra tévedéseimet levélben, recenziókban vagy vitairatokban; miért az ellenem küldött bérgyilkosok? miért az összeesküvések és a csoportosulások. Felugrott és felolvasta nekem Horvát Endre levelét, amely a létrehozandó magyar akadémia tervezetét (embrióját) állította elénk megtestesülve. Horvát Endre úgy referált neki, mint Bassano hercege Napóleonnak. Nevettem magamban az új Maret-n és az új Napóleonon. Bécsből hazafelé jövet feleségemmel és lányommal betértünk Takácshoz, hogy őt és Horvát Endrét meggyőzzem arról, tévednek velem kapcsolatban. Azt hiszik, én annyira szerelmes vagyok magamba, hogy minden a mindenben én akarok lenni. Nem használt. Takács azt kívánná, hogy újra Faludik legyünk, s a német hatástól óvakodjunk; én azt mondtam, a görögöket, rómaiakat, németeket kell példának vennünk, az új Napóleon azt ígérte nekem, hogy minisztere majd levelekben fog engem eretnekségemtől eltéríteni. De a filológiai ügyek új minisztere olyan tájékozatlan volt, hogy még azt sem tudta, hogy az arcus az arceo-ból jön, s boltívet és nem a szoba bolthajtását jelöli első jelentésében. A mi miniszteri tanácskozásaink abba maradtak és Takács még elkeseredettebbé vált. Most egyedül lépett fel ellenem a magyar Napóleon a Tud[ományos] Gyűjteményben megjelent dolgozatával a’ Recensiókról. Elolvastam és láttam, hogy ezek az ő szavai. Az összevisszasága és az örökös idézgetései árulták el. De hogy ne jöjjek rá, hogy ő az, Verseghivel íratta le a tanulmányt és Verseghi az ő nevét kölcsönözte neki Füredi (Franz) Vida (Verseghi). Egy nemeslelkű ember elárulta nekem ezt a cselvetést. A Condordia Discorssal válaszoltam. – A Magyar Kurírban láttam, hogy Takács meghalt. Írtam egy szívélyes levelet Pápaynak. Nemességem meghatotta, hogy a legkeményebb ellenfelem halálát őszintén és nem színlelve gyászolom. Neki az volt hibája hogy nem hihette hogy a’ ki nem ugy gondolkozik mint ő, szerethesse a’ mit ő. S mivel azt írtam neki, hogy elég erős vagyok, hogy minden összetűzésben a megbékülést kívánjam, akár megbántó, akár sértett vagyok; így Pápai arra kért, hogy Himfy esetében még egyszer tegyem meg ezt a lépést. Rögtön megtettem augusztus 20-án. – Január 31-én kaptam meg Pápai és Kisfaludy írását; elég hűvös volt és nehezére esett, de én megragadtam jobbját és őszintén szívemből beszéltem. Barátságát törekedni fogok egyre inkább elnyerni. – Olvasta már a durva Bacsányi programját Faludi új kiadásáról? Somsich Lázár mindig csak a’ marha-embernek nevezte őt, és valóban, tényleg az. Én durva embereknek nem válaszolok, legalább is soha nem durván. Éles tudok lenni, de gorombaság nem adatott nekem. Éljen boldogúl, méltóságos Gróf. Türelmetlenül várom művét Cottánál.