Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Ma reggel elment egy csomag unokatestvéremnek, Kazinczy Józsefnek, aki a pesti ügyvédnél, Szathmáry Mihálynál jurátuskodik, azzal a megbízatással, hogy azt az Ön számára Teleki Ferenc grófnál tegye le. A csomag tartalmazza az Ön mondái közül a Királylányok, a Kincs és az Erzsi fordítását. Ha a küldötteink csak holnap mennének Szilasy úrhoz, az új elöljáróhoz, úgy a három mondához még hozzátenném a Willitánc és az Ardó úrnője fordítását; hisz most: éppen éjfél van, s ezekkel is elkészültem. A Willi-táncot újonnan fordítottam, hogy a mondákat összhangba hozzam a magyar környezettel, s ugyanezt akarom tenni a Sóbányákkal (?) és a Karddal, amelyek már olvashatók magyarul. Nagyon kérem, hogy a csomagot, ha unokatestvérem nem adta volna át, tőle hozza el, fussa át, s hozza tudtomra, mit kíván, hogy változtassak. Úgy csináltam, ahogyan tollamból jött; még csak át sem tudtam olvasni. Ami rajtam áll, a mű olyan tisztán jelenjék meg, hogy maga Batsányi se találjon rajta kifogásolni valót, aki legszívesebben Faludira vezetne vissza minket, olyan módon, mintha Önnek azt vetnék szemére, hogy Gellert nem úgy ír németül, mint Ön. Mi neológusok olykor túl bőszen harcolunk: de bizony, azok, akik Ruaeust szívesebben olvassák, mint Vergiliust, mert Ruaeus számukra érthető, Vergilius pedig nem, gondolják meg, hogy Ruaeus túlságosan nagy közérthetősége nem jelentheti a stilisztika magaslatait, és hogy Vergilius nyelvkeverése és nyelvrontása – mert ezeket a hibákat és felségsértést, ahogyan Verseghi ezeket nevezte, Vergilius tényleg bűnéül vehette – inkább értékesek, mint Ruaeus hibátlansága.

Ma abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy beszélhettem az Ön két unokaöccsével József és Antal grófokkal. Perbenyikre mennek. Biztosítottak arról, hogy Ön ebben az évben sokat fog Budán tartózkodni. Kívánnám, hogy Sallustiusom, mielőtt nyomdába kerül, az Ön kezébe kerüljön, még mielőtt a cenzúrára elküldeném. Döbrenteink pálcát tört fölötte, mert ő, aki most az ostorozóink között foglal helyet, úgy véli, Sallustiusnak úgy kellene beszélnie, ahogyan minden magyar beszél. Ön nem tagadta meg tőle a tetszését, mert látta, hogy Sallustiusom magyarul is Sallustius. A fordításon nem változtatok semmit. De Ön, akinek ízlését ismerem és tisztelem, ahogyan mindenkinek kellene, Ön az egyetlen, akinek szabad kezet adok, hogy a kettős előszóban mindent megváltoztathat, ami tetszését nem nyeri el. Itt nem szeretnék Öntől kíméletet, már csak azért sem, mert ezek az örökös szőrszálhasogatások félénkké tettek, összezavartak. Mindig rosszul ír az ember, ha fél, hogy megfeddik, s ez így van most az én esetemben, amikor is Döbrenteimnek így kellene szólnom και συ τεκνον μου;

Türelmetlenül várom a postával a levelét és a csomagot, amelyet most fog megkapni. Ezt adminisztrátorunk is magával hozhatná, aki 8-án fog ide érkezni.

Gróf Úrnak