Bécs, 1822. december 20.
December 8-án kelt levele tegnap este, mint egy szívesen látott hírnök érkezett meg, egyrészt azért, mert az Ön baráti érzületeinek megerősítését hozta, meg főleg azért, mert megtudtam belőle, hogy az Ön hosszas acsarkodó vitája a dunántúliakkal lezárult. Jó és hasznos a hazai nyelvre nézve, hogy ez a vita megtörtént, de az Ön részéről sok erőt, kitartást és a nyelv iránti szeretetet követelt, hogy az Ön ellen méltatlan eszközökkel folytatott harcot ne adja fel. De immár elrendeződött és boldog vagyok, hogy már semmi nem áll az útjában annak, hogy megkapja érdemeinek jogos elismerését a külvilágtól.
Igen lekötelez az a fáradozása, amivel Vág című szonettemet lefordította. A fordítások mindig sok nehézséggel járnak, s milyen sokkal a németből magyarra fordítás. A német az élő nyelvek között a költői kifejezésre a legkiműveltebb, egyszersmind szókincsében is leggazdagabb, hogyan tudhatnánk a mi nyelvünkben ezt elégségesen visszaadni? Én ezt a nagy versekre értem, hiszen az én szonettem nagyon szépen van fordítva, szinte sorról sorra, egészen az utolsó két sorig, és ez a nyelvből adódik, hogy a „drum blute Herz verblute” magyarban nem visszaadható. Nem lehetne így az utolsó sor:
Türj szív, hasadj, de titkold gyötrelmeit.
Kérem, válaszoljon, és arra is, miért van, hogy a nem mértékes magyar szonettnek 12 szótagosnak kell lennie 11 helyett. Nem látom az okát.
A „Des Armen Vaterhaus” Kisfaludi fordítása, a Ferdinand II. nem tudom kié.
Minthogy Ön a költői „bűneimet” gondjaiba veszi és nemzetivé formálja, arra kérem, hogy az Őszt hexameterekbe, voltaképp egy elégikus formába öntse, rímesen nem engedi magát.
Egy nagy kérés nyomja a szívemet: verseimet magam fordítottam magyarra, minthogy én különben is a magyar nyelven írásra szeretnék áttérni: „Grajo sermone Scribere parantem corripuit Musa”, úgy találom azonban, hogy a magyar nyelvnek messze nem vagyok olyan mestere, mint a németnek, tehát nem tudok magamra hagyatkozni. Elküldhetem Önnek fordításaimat, hogy útmutatásait kérjem? Csak jelezze, mi az, ami hibás, én majd megpróbálom rendbe hozni úgy, hogy az elvárásainak megfeleljen.
Címem: Kärtnerstrasse zum goldnen Greifen Nro 968. 1. emelet, Nikisch udvari ágensnél.
A verseimet, melyeket magyarból németre fordítok, magyarul is ki akarom adni, miután németül megjelentek, s akkor össze lehet hasonlítani őket. Amit Öntől fordítottam, mind megvan, kivéve „A mormota/borz? és a mókus”. Nagyon kérem, küldje el ezt nekem.
Tiroli epigrammáján szívből nevettem, jó kis darab! Barátja Majláth