Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Post longa silentia tandem; mieux tart que jamais; jobb későn, mint soha, vagy mennyiféle közmondás is használható az ember késlekedésére, ne bocsássa meg nekem, hogy oly sokáig halogattam, hogy legutóbbi kedves levelére válaszoljak. Most azonban bűnöm túl nehéz lesz, amióta nekem és Igaznak címzett felettébb találó epigrammájával izzó parazsat gyűjtöttem fejemre, nem tudom Önnek elmondani, mennyire egyetértek a benne foglalt eszmével. – Min dolgozik most? Megjelenik hamarosan Sallustiusa? Nagy várakozással tekintek elé. „Magyar verseimet” a bevezetéssel együtt visszakaptam a cenzúrától, a kézirat már Cottánál van és a könyv 822-ben megjelenik. Remélem, hogy szenzáció lesz, nemcsak Németországban, akik számára terra incognitát tár fel, de honfitársainknak is, hisz az előszóban, ha kíméletesen is, de mégis az igazat mondom.

Úgy gondolom, hogy ezen a télen magyarra fordítom német tanulmányaimat, verseimet is, s aztán elkezdem kedves munkámat, a Magyarok történetét az Árpádok kihalásától a Mohácsi csatáig, a vegyesházi királyok időszakát, szándékosan szűkítettem a munkát erre a periódusra, hogy annál alaposabban feltárhassam. Ez egyébként egy ragyogó korszak, s a történész számára nagyon is csábító és hasznos, az Anjouk nagyszerű élete, a Jagellók világtörténelmi jelentőségű bukása, az isteni Hunyadiak uralma, csak Zsigmond félévszázados uralma nem mutatkozik eléggé önállónak. A nyelv: magyar és német.

Kisfaludy Aurórája szép lesz; úgy gondolom, tartalmában nem szégyenkezhet a német zsebkönyvek előtt.

Éljen szerencsésen, nyerje meg a pereit, nincs gyűlöletesebb, mint a hasonló dolgok. Az még elmenne, ha az ember A-ra és I-re versekben hivatkozna, vagy ha az ügyét nyilvános beszédben védhetné meg, de így – hogy egy szólással zárjam, ahogyan kezdtem is – azt mondom: Patientia Barát tánz.