Bécs, 1821. július 23.
Először is el kell mondanom, hogy nem vagyok beteg, mivel azonban a szememet hosszabb ideig megerőltetni voltam kénytelen, másnak a szemére és kezére van szükségem, ahol csak lehet, – hogy a szívem az Ön irányában mindig ugyanaz marad, azt amúgy is tudja.
Előző hó 11-én kelt levelét megkaptam, amikor Ön ezt olvassa, Sallustiusa már a kezében van, tehát fölösleges azt írnia, hogy a jelzett alkalommal én ezt nem tudtam elküldeni, én József bátyámra bíztam azt, aki pár napja utazott el.
Kérdésemet a magyar nyelv hangsúlyosságára vonatkozóan, melyet Önnek is feltettem, Döbrentey így válaszolta meg: az időmértékes verselés kizárja a hangsúlyost, a válasz éles elméjű, új és igaz.
Amit magyarul írok, megnézi Döbrentey, és csak amit jóváhagy, látja meg a napvilágot. Szemerét kevésbé szívesen kérdezem, mert az ő szubjektivitása nem engedi meg, hogy egy művészi alkotást, ami a lelkületének nem mond semmit, tisztán az értelmével fogja föl. Kifogásolja az ábrázolást, ami ellentétes a szellemmel; egyébként mi ketten kedveljük egymást, és nem hiszem, hogy az ember és a költő kedélyességét, gyermekiségét jobban lehetne becsülni, mint én teszem. Klauzált alkalmazták a magyar kancellárián, az ő elbeszélése a legjobb prózai darab a Zsebkönyvben, a többi kevésbé szól hozzám, nyelvileg azonban mind szépek, de amit valójában poézisnak nevezünk, abból kevés van bennük, s ez annál inkább elkedvetlenít, mert mind Podmaniczky, mind a Lona szerzője fiatalok, s honnan jön meg bennük invenció, ha most sincs nekik. Pap jó elbeszélő, de néhány ízléstelenség számomra az egész írást tönkre tette, hogy pl. a Brazíliába utazó főhercegasszony gazdag kárpótlás az amerikai krumpliért, hogy lehet ilyen ízléstelenül írni, különben sok szép is van benne.
Sallustiusa kitűnő, éppen azért kitűnő, mert a mi mostani tudósaink nem fogják tudni méltatni. Ön a rómaiak sajátosságait felülmúlhatatlanul érzékeli és adja vissza. Ha életét még egyszer átéli, úgy koronájának elrablója még nem született meg. Nagyon kérem, minél hamarabb jelentesse meg.
Fordításaim már Stuttgartban vannak, nem tudom, mikorra nyomtatják ki azokat.
Több hónapig itt maradok, címezzen tehát így: leadni a Wiplinger Strasse Nro 387-ben a harmadik emeleten von Schönstein úrnál. Jóllehet nem itt lakom, így kapom meg azonban a legbiztosabban a leveleimet, éljen boldogul és tartson meg szeretetében, mint ahogy én is megtartom Önt