Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Betegeskedésem és feleségemé, de még inkább az adatok felkutatása, melyekkel itt szolgálhatok, késleltették kissé válaszomat az Ön két becses írására. Oly fontosak számomra, mivel biztosítanak jóakaratáról, büszkeségemet oly mértékben emelik, hogy érzéketlen vagy szívtelen lennék, ha hallgatásom az Ön személye iránti tiszteletem és e két elmés levél megbecsülésének hiányából eredne.

Mindenekelőtthadd mondjam el, Gróf Úr, hogy az ismert aláírást nem lehet soha....

Két verse teljes mértékben megérdemli a tetszést, amelyet aratott. Mennyire irigylem azért az örömért, melyet megírásuk jelenthetett Önnek! A kis románc: Des armen Vaterhaus, édes könnyekre fakasztott.

A bé a sorban nem maradhat el. E nélkül a bé nélkül a tölti nem magyarul hangzana.

Sisak kapitányt emlékeztettem azon ígéretére, hogy az Agathoclest lefordítja, és az erre vonatkozó soraitkimásoltam Önnek a leveléből: azonban Vécsey Pál báró, aki a farsangot Kassán töltötte és Sisak kapitánynál lakott, kevés reményt fűz az ígéret teljesítésére. Ha tudnám, Méltóságos Gróf, hogy e mű lefordítása örömet okozna Önnek, úgy elszánnám rá magamat. Én nem olvastam, egyáltalán nem ismerem. De az Ön kívánsága, amennyiben csekély erőmet nem haladja meg, számomra parancs, és Caroline személye és az Ön tetszése már előre biztosíték arra, hogy kevés időmet bizonyára nem hiábavalóan fecsérlem el.

Az Orthol[ogusok] és Neologusok című tanulmányom a Tudományos Gyüjteményben jobban sikerült, mint ahogy jósoltam volna. Hogy Dezsöffy József gróf mint ítél róla, még nem tudom; ennek az általam kedvelt és csodált férfiúnak, mint a legtöbb dologban, ebben is megvannak a maga nézetei; mások mindenesetre sokkal jobbnak tartották e dolgozatot, mint én magam. Amikor írtam, állandóan Önt tartottam szemem előtt, Gróf Uram, hogy a munka bárcsak elnyerné el az Ön tetszését; s ebben a szerencsében részem is lett kedves levele vétele után, már csak azáltal is, hogy tetszését bírni törekedtem. Kis püspök megküldte nekem Lakos János báró véleményét azzal a kitétellel, hogy Lakos ennek a tanulmánynak ítélte az 1819. évre kitűzött díjat. Ugyanezt tette a Tudományos Gyüjtemény egy másik olvasója is, anélkül, hogy tudott volna erről, mielőtt levelét a szerkesztőséghez elküldte. Hogy a szerkesztőség is díjazza az írást, az ügy érdekében magam is kívánom; s így Vályi-Nagy professzor szegény családja örülhet majd. Az özvegy nyugdíj és otthon nélkül maradt 3 gyermekkel és 1200 forint adóssággal. –Íliász-fordítását most tisztítgatják, aztán nyomtatják. Eddig nem láttam a munkát; Vályi-Nagy nem akarta, hogy lássam. De látom, hogy az első éneket Kölcsey fordításában nem plagizálta, csupán felhasználta. S van néhány hely, ahol az én töredékeimet használta, melyet kísérletképpen fordítottam le görögből. Vályi Nagys fordítása bizonyára hasonlíthatatlanul jobb, mint bármely nemzet létező első fordítása. A nemes, tudós, igen szorgalmas férfi január 15-én halt meg, általános sorvadás következtében. 55 évesen felörlődött nyughatatlan életétől és tanári kötelezettségeinek lelkiismeretes teljesítésétől. Higgye meg, tisztelt gróf, egészen olyan volt, amilyennek gyászjelentésében (Magyar Kurir No. XIII.) mondtam.

Most az a gondolat foglalkoztat, hogy a gyámoltalan család számára pénzt gyűjtsek, hisz nagy szükségük van rá. – A pataki patikusné megmutatta, mit kellene, hogy tegyenek Nagyjaink; 110 forintos számlát küldött az özvegynek ajándékba, és nem követelésképp.

Kisfaludi, Versegi, Virág születésnapját nem tudom megadni. Én mindhármukat megkérdeztem erről sok évvel ezelőtt; de vagy nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni rá. Virág 1808-ban megmondta korát, és én kiszámoltam. Ennek alapján feltehetően 1752-ben született.

Tóth László elragadtatással írt nekem a megtiszteltetésről, amit az Ön levele és fordítása szerzett neki. Az aláhúzott sorokról ő maga ad majd felvilágosítást. Én csak annyit teszek hozzá, hogy a Cziprus illatjával nem gondoltam másra, mint egy nem magyar ágacskára. Pompás költeményének első epódájában képekben beszél a görög és római irodalomról, majd azt mondja, hogy a magyar szőlővesszőt és a magyar tölgyfa ágát összefonva az ámbra-lehellő cyprus-ággal az Olympos isteneinek szenteli. Minthogy azonban a cyprus a halál jelképe, így ez az ág itt azt is jelentheti, hogy a görög és római nyelvek holt nyelvek.

Ön a költemény formáját, melyet Tóth versének sémájául választott, Goethe találmányának nevezi. Engedje meg a megj, hogy megjegyezzem, ez régebbi. Már Seneca is ad rá egy példát a zseniális-csevegő Apokolokyntosisában: – Claudius ut vidit funus suum, intellexit se mortuum esse. Ingenti enim megalegoria naenia cantabatur anapaestis:

Persze Goethe ezeknek az anapestusoknak és pseudo-anapestusoknak egy szabadabb lejtést adott. Goethénél mondhatjuk: numerisque, fertur lege solutis. –

Ez az apokolokyntosis egy szellemi, de gonosz játék, amelyet csak a római szokás és szabadság/szabadosság engedhet meg.

A február számomra Ixion kerekének újabb forgatásával telt; lefordítottam Sallustiust az elsőtől az utolsó sorig. Lassan-lassan eljutok oda, hogy közel 30 év fárasztó munkája után kiadhatom. Ahogy Franciaország szégyenkezve áll a németek előtt Voss Homérosa láttán, úgy Magyarország (Magyaria) büszkén állhat ki ezzel a Sallustiussal a franciák és németek elé, akik azt kérdezik, hogy ők vagy a magyar Róma Thucydidese adta vissza (fordította). Schlüter, Höck, Abt, Meissner, Weinzierl, Fröhlich, épp úgy, mint Abbé Thyvon (aki Sallustiust gallicizálta, de bizonyára nagyon jól értette) mindezt nem mutathatják föl, ami nekünk tulajdonunk lesz. Fordításom nem latin-magyar, hanem a római remekmű képmása. Amennyiben ezzel elnyerem tetszését, Méltóságos Gróf, úgy az oly sok erőfeszítésemért bőségesen meg leszek jutalmazva. És milyen jutalom volt már maga ez az ixióni munka! Annyi örömöt adott nekem, ahányszor kétségbe ejtett. Bárcsak nélkülözhetnénk az örökös hogy, melly, ki, az, a’ szavakat; valóban nyelvünk olyan szép lenne, mint a római, mely bizonyos tekintetben a görögöt is felülmúlja. (Abban legalább nem áll az örökké ismétlődő három határozott névelő [három görög betűt beilleszteni] a substantiv és adjectiv előtt.)

Végtelen nagyrabecsüléssel maradok

Mein Herr Graf