Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Quae schola Zenonis de autoch. praecipit, nugas et deliramenta sapiens tum puta. Perferendum, obdurandum. Ubi mala tolerari nequeunt, non locus indignis relinquendus, sed cause malorum removenda. Cur hoc tibi latine dicem, intelligis.

Az Ön utolsó előtti levele nem volt kedvemre való, az utolsó [viszont] végtelen örömmel töltött el.

Báró ʼSennyei (kimondva Zsennyei) János január 7-én meghalt, végrendeletét, amelyről a Magyar Kurir olyan sok mindent ígért a hazának, feltörték, és felolvasták. Quanta de spe decidi! akár ezt is kiálthatnánk. Örököseire 500 000 forintot hagyott aktív adósleveleken, épp ugyanennyit, talán még többet ménesben, szarvasmarhában stb. stb. A végrendeletet a családi büszkeség és a fukarság diktálta. A Sennyeiek kihalnak (most 3 felnőtt és 2 fiatal van életben) s egy ʼSennyei sem vette fel (fiúsítás által) a ʼSennyei nevet. Így a megye örököl, és évente legalább 60 000 forint felett rendelkezik, támogatja a szegényeket, az irodalmat, a hasznos találmányokat. Hogy az örökös semmit ne tékozoljon el, minden harmadik évben be kell mutatnia a számlákat a megyének. A jövedelemnek csak a felét költheti el. A legjobb az, hogy a megyében kell élnie.

Vályi Nagy Ferenc professzor január 15-én halt meg. 19-én temették el ének mellett. Láczai prédikátor ma tartott fökötte temetési prédikációt. Somosy teológia és dogmatika professzor magyar parentációt. Fejem nem visel el a hideget, fejemet még a congregation is előbb kesztyűmmel, majd kucsmámmal (fektetve, nem felvéve) kellett védenem a hideg ellen, s így ma nem jelentem meg, de holnap hajnalban elutazom, s meghallgatom Kézy latin nyelvű parentatióját az auditoriumban. Vályi Nagy egészsége már Homérosz fordítása közben meggyengült. Szeptemberben új professzori állást kapott, és a lelkiismeretes ember nagyon megerőltette magát. Alig tudott valamit megemészteni és gyomorgörcsöktől szenvedett. Panaszkodott nekem, de én mindezt csak hipochondriának és pedantériának tartottam. Magam is ágynak esvén elmulasztottam meglátogatni. Decemberben látogatta meg lányom a tanárával, s tőle magától kaptam a hírt, hogy jobban lesz. Halála teljesen váratlanul ért. Vagyont egyáltalán nem hagyott hátra, de adósságot sem. Szegény özvegye és három gyermeke − egy patvarista (született nemeslelkű ember volt), egy tanulmányait folytató ifjú, és egy kiváló leány, 16 éves − a legnagyobb félelemben lebegnek. Homérosza (az Íliász nélkül) készen hever. Polyhymniája (vers) a cenzúrára vár. Azon fogok igyekezni, hogy fia legyen biográfusa, ez legyen, mert engem kértek fel rá.

Tanulmányom a Tudományos Gyűjtemény novemberi füzetében olyan tetszést aratott, amelyre valóban nem számítottam. Szent Miklósy írt nekem először. Gyönyörrel olvastam stb. Döbrentei bámulással, stb. Kis szuperintendens a figyelemmel, mintha ő csak most talált volna bennem a súlyra, mivel ő műveimben már eddig is több súlyt látott, mint amennyit én magam találtam volna bennük. Ungvár Németi azt írja, hogy még az ortológusokat is elbűvöli ez a munkám, és néhányan az én oldalamra állnak. Báró Lakos azt írta Kisnek (nem nekem), hogy a Tudományos Gyűjtemény 1819-es tanulmányai között ennek adja a koronát, és áradozik (ahogy Döbrentei) széltében hosszában a stílus és a kompozíció súlyáról és varázsáról (az ifjúiról). Ha van ilyen, akkor én magam vagyok, aki ezzel a tanulmánnyal a legkevésbbé elégedett. A 15-től a 25. oldalig Atalanta lábaival repültem tárgyam fölött, mert aggódtam, hogy a szerkesztőség túl hosszúnak találja majd a cikket, és feldarabolja. Elfelejtettem megemlíteni Önnek gróf Teleky Józsefet, aki szintén elégedett [írásommal]. Én a’ Mélt. Grófot inkább akarom Birámnak, mint Ellenkezőmnek, és elküldtem neki a cikket a kéréssel, hogy azt adja át a szerkesztőségnek. Ő ezt megtette, és hallgatott. − Mivel a decemeri számban az én nemeslelkű barátom, Horváth József Elek, feltehetően a dunántúliak által felbuzdítva, ellenem szólt, úgy válaszolni akarok neki, egészen a nyugalom és a legbennsőb figyelem hangján, s aztán nekifogok Verseghy nevetséges rendszerének. E három tanulmánynak aztán különösen szükséges nyomtatásban megjelennie, sok összevetéssel legjobb íróinkkal.

Horváth József Eleknek már a legbarátságosabban megírtam, s válaszomat még kéziratos formájában el fogom küldeni neki. Épp így Verseghynek, nemtelen ellenfelemnek. Csak ezután lesz cikkem kinyomtatva. Nem tudtam megálli, hogy ne mondjam meg H. J. E. -nek, hogy rám pazarolt tömjénét mutassa meg Füredi Vidának (Takácsnak), 1. hogy dicsérni és egyúttal feddeni lehessen (amely kettőséget én a Himfy-recenzióban tettem). 2. hogy dicsérni lehessen, mégha önmagunkat nem is gyalázzuk, vagy nem hagyjuk gyalázni.

Örülök, s nagyon le vagyok kötelezve Önnek a Pannoniába [szánt] tanulmány lefordításáért. A magyar szöveg hibás, és itt borág helyett egy kéretlen korrektor bűne miatt szőllő áll. Az áta itt aʼ te. Novemberben költöttem egy szonettet, amely nagyon kedves nekem. Itt a szövege, és gróf Mailáth János fordítása, akit azonban nem kell megneveznie, a szonettet netán beküldené, mert nem tudom, ez [Mailáthnak] nem lenne-e kellemetlen. Amennyire én tudom, még sehol sem nevezte meg magát, csak saját régi német dalokat közlő kalocsai kódexe előtt.

DER KAHN.

Ungvár Németi Tóth megosztott velem egy görög szonettet, amelyet próba gyanánt költött, anélkül hogy tudta volna, hogy ilyeneket a hellének nyelvén már régóta költenek.

Ελπις και Χρεια.

Igen bájos, és a zárás nagyon kedves nekem, nagyon kedves!

Grillparzer nem az én emberem. Campo Vaccinoja sok szépséggel bír. De milyen kicsinyes a befejezés! Ilyesmi [inkább] egy epigrammába illene. Nálunk [ezt] mesélik: Eggy czigány a’ Feszület előtt imádkozott; ’s a’ kereszt rádőlt ’s összetörte. A’ Plebánus hozzá ment, meggyóntatta, ’s azt kivánta, hogy csókolja meg a’ keresztet. A’ czigány nem akarta, azt állítván hogy most is a’ X a’ baja. Hiszen ez nem bánt, mondá a’ Pléb[ánus]. „Nőjjön meg csak! ez a’ kicsiny is ollyan lesz, mint az a’ nagy!”

Mennyi mindent mesélnék még Önnek, legszeretettebb, legnemesebb Barátom! s nincs rá időm. Vendégek zavarnak engem áldatlan locsogásukkal. − Sajnálom Pethét, hogy pénzvesztesége ellenére nem olvas és ír többé. Erdélyi Leveleim Teleki Lászlónál vannak, nyolcadszor dolgoztatnak át. Ha ezt előre láthattam volna, nem fogtam volna tollat. Ki tud mindenkinek igazságot tenni! −

Engedje meg, hogy elmondjam Önnek, hogy az előrelátás végre egyszer rólam − és nem gyermekeimről gondoskodik. Feleségem általunk szeretett, [de] minket nem szerető fivére megosztási perre kényszerít engem az eperjesi birtok ügyében. 61. évemben vagyok, s feleségem édesapja után eddig semmit sem kapott. A per már zajlik, s még a fivér ügyvédei is azt mondják, hogy nekünk kell nyernünk. Ő [a fivér] úgy gondolja, qui tempus habet, vitam habet. − Sophie nagyapja eladta a teljes örökséget, hogy megvegye a nagyon gazdag ónodi dominiumot. Két fiút és egy leányt hagyott hátra, a máramarosi főispán (Andrási István) feleségét, aki később a cseh Henniger báró felesége lett. A fiatal Henniger pert indított ad revindicandam partem quartum Domini Sávoly Nógrád megyében, és megnyerte. Ennek a kilenced része most feleségemé, és a hatoda is házas, de gyermektelen leánytestvére halála után. Bármikor a possessoriumhoz juthatok, s pénzt kell szereznem, hogy részemet megkapjam. Szonettjeim kisded csoportjának (das Volk der Kleinen) élniük kell. Képzelheti, milyen nehéz lett nekem az élet a nyomtatás miatt.

Elküldöm Önnek filológiai tanulmányaimat, ha mind elkészül. A már kinyomtatott tanulmány bevezetője, ahol én Zrínyiről, Gyöngyösiről, Hallerről, Rádayról, Telekiről beszélek, Ersch céljához hasznos lehet. A legmélyebb barátság minden érzelmével ölelem Önt.

Nem adná nekem kölcsön Önhöz címzett leveleim teljes csomagját, hogy kivonatolhassam azokat? Összeolvasom azokat az Önéivel. Akkor a levelezésben lehetnek olyan helyek, amelyeket jobban ki lehet dolgozni, s Ön átnézheti, kinyomtathatja. Szépen kérem Önt erre.