Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Ön bizonyosan annyira a fájdalomnak és a szenvedésnek szentelt személy, amint magam is az vagyok. A csapás, amely Önt felesége [veszélyben lévő] életével fenyegeti, oly mélyen megrendít engem, amennyie az efféle híreknek egy barátot meg kell rendítenie. Fordítsa el Öntől a sors azt, ami elkerülhető. − Amikor én még Rajkán is, Gamauf prédikátor úrnál is azt hallottam, hogy az Ön felesége igazán szép, akkor én azt hittem, hogy egyúttal erős [testalkatú] és húsos is, amit a görögök − akik ízlésétől az enyém e ponton egészen eltér − szépnek neveznek. Én mindig azokat a lányokat tartottam szépnek, akik a gráciákra és Psychere, nem pedig egy Flórára hasonlítanak.

Köszönöm Önnek, hogy [továbbította nekem] Kerekes professzor levelét. Az én neki szóló írásom Vergilius Georgicájának megígért fordítása ügyében, épp akkor ment el, amikor én az Ön levelét kézhez vettem. Nem vitás hogy ez [a fordítás] jobb, mint Rájnisé. Én két dolgot kértem [Kerekestől]: 1. Hogy Vergilius szövegét ne szakítsa saját gadasági tanaival. Hiszen már Seneca is azt mondja, hogy a Georgica nem az olyan [olvasó] számára íródott, aki agronómiát akar tanulni, ahogy Jardin is megmondta De Lille-ről, hogy nem annak szól, akinek konyhakertje van. 2. Hogy ő ne tarkázza-meg a’ Gróf Festetics nevével a’ Virgil’ textjét, hiszen őexcellenciáját a dedikációban is részesítheti a megérdemelt tömjénezésben. (Talán azt reméli a kiváló férfiú, hogy őexcellenicája viseli majd a nyomtatás költségeit.) − Nem lehetetlen, sőt nagyon is valószínű, hogy ő írta a Lúdas Matyit, a verselés könnyedségében én nem könnyen ismerek Pethére, de vegye csak [figyelembe] Pethe brutalitását, és a körülményt, hogy ő, aki soha nem írt nekem, s akinek én soha nem írtam, most először [amikor nekem ír], ezt a Matyit küldi el nekem, és Ön sem tartja hihetetlennek, hogy Kerekes Pethe kérésére írta a Ludas Matyit. Pethének szóló levelem volt tehát az apropó.

Kerekes is megírta nekem óhaját, hogy [a művet] minden olvasó megértse majd. A költő, aki ezt a szöveget írta, ízlését nem a régieknél képezte. Voss másképp dolgozik, Virág is másképp dolgozik, s Wieland és Kis is. Kerekes kiadott egy ívnyit fordításaiból. Tanulmányoztam ezt az ívet, s most látom, hogy a Georgica tekintetében sokáig híján leszünk egy olyan fordítónak, mint amilyen fordítója Wieland volt Horatius episztoláinak. Bő aratást mi okoz, és melly csillagzat alatt kell, Szántani, Maecenás, és szőlőt kötni, mi módon kelletik a’ juhval, marhával ’s a’ takarékos méhekkel bánnunk, erről éneklek ez útttal. Mit szólna ehhez Vergilius, ha az elíziumban a szentlélek pünkösdi adományára akadt volna, s tehát magyarul olvasná − mit modana akkor, ha az ő laeta seges [szavait] messis larga-ra; ha az ő vertere terram [szavit] arare-re, ha az ő ulmisque adjugere vites [szavait] szőlőt kötni-re cserélve kellene látnia? Egy ilyen fordító csak az olyan olvasó számára alkalmas, aki azért olvassa a Georgicát, amiért ő nem Mitterpacher szép latinsággal megírt Res Rusticaját, hanem Pethe Nemzeti Gazdáját veszi kézbe. Én nyelvrontóként épp ellentétesen cselekszem. A két sort így fordítottam volna:

Mert Vergilius bizonyosan nem gazdag termésre gondolt, de még csak termésre sem, mert ott a nyereségen van a hangsúly, hanem a hullámzó, egészséges, földön álló gabonára, mert ez szép képet ad. A földet túrni is egy költői kifejezés, [németül annyit tesz:] die Erde wühlen. − − Bár Kerekest nem árultam el, feltüzeltem a munkára, mert ez a fordítás is hasznot hoz majd. − Beregszászi és társainak bántásai nem sértenek engem, eljön majd az idő, amikor tetszésben lesz részünk, olyan emberek tetszésében, akiknek tetszésére most nem lennék büszke. (A nő annyit tesz Weib, marita, nősítek, marito. Már Horatius így beszélt az ódában beatus ille qui procul etc.)

Kíváncsi vagyok, hogy tudjam, hogy fogadta új küldeményemet. Bárcsak ne lett volna kifogása a kiadás ellen! −

Elmélkedéseit a Ch magyarban való használatáról megcáfoltam. Ha olyan férfiaktól, mint Ön ilyen ellenvetéseket kapok, úgy szellememet annak kutatására hangolom, ami igaz. Nem csatlakozom [Önhöz]. Maga mondja: [Így] kell [tennem], mert a Ch a magyar szájpadlásnak idegen. Kirurgusch vagy Chirurgusz, epoka vagy epocha, (mint Wieland az ő franciás utalátos szavával: Epoke.)

Lakott Kassán egy fiatal, gazdag özvegy, Meskó báróné, született Draskovics grófnő. Hitvese púpos volt, csúnya arcú, s kicsapongásai miatt egészen-egészen züllött, a lelke [éppen] olyan volt, mint annak a burka. Mivel ő a szeretethez és az örömhöz csupán pénz által juthatott hozzá, s gazdag volt, nem tehetett másképp. Ez a grófnő most Bécsben él, s Bertholdi úr, az egykori lovaglómesternél lakik, s talán titokban még együtt is hál vele. Ő egy általánosan tisztelt, magasan képzett férfiú. (Én sosem láttam.) − Az állam nagyjai becsülik őt, és excelenciás urakat tegeződik. Íme egy történet.

Bertholdi éppen Hartenbergnél volt Bécsben. A wittembergi miniszter is ott volt. Kopogtak (nem bejelentve) és egy férfi lépett be egyszerű frakkban, lovaglópálcával a kezében. Hartenberg átölelte őt, s bemutatta neki kettejüket. Ez a férfi Jones úr volt Berlinből. Így szólt Hartenberghez: Őexcellenciája, engem a berlini szabadkőműves páholy küldött, hogy kérdezzem meg őexcellenciáját, történt-e valami az emberiség ügyében a kongresszuson, miután már oly sok minden történt a királyokért? H[artenberg] helyeselt, berendelte őt a következő napra, és megígérte, hogy majd mutat papírokat neki. Jones elment.

Ki ez az ember? − kérdezte a wittembergi miniszter, kedvem támadt egy pár pofont adni neki. − Ezt nem tanácsolom Őexcellenciájának, felelte H[artenberg], azt ő nem szenvedte volna, és karddal vagy pisztollyal állna az ön szolgálatára. Ha azonban Őexcellenciája tollal simítaná el vele afférját, úgy azt jósolom Önnek, hogy Ön húzza majd a rövidebbet. − Bertholdi elmesélte mindezt gróf Desőffy Józsefnek, s én ezt sógorom, Dercsényi tanácsos szájából hallottam.

Változó világban élünk! A porosz ’erényszövetség’-nek [Tugend Verein] szörnyű következményei vannak. A kedélyek felélénkültek. Felrobbanhatnak, ami borzalom. Szegény emberiség, mikor leszel biztonságban.

Kérem, mondja el nekem, mit tud erről az ’erényszövetség’-ről.

Borogatás van a nyakamon, vagy inkább már egy széles seb ettől. Ez már az ötödik 3/4 ív levél, amit írok.

Egy epigramma mára. − Gróf Eszterházy Károly, Eger utolsó püspöke, a királyi líceumot sokkal inkább a pompa és saját neve megörökítése kedvéért építette, mint a tudományok szeretetéből, amelyeket ő nagyon mérsékelten becsült és ismer. Számára minden csak a pompát és saját, valamint püspöki tekintélye fenntartását szolgálta. Gyűlölte elődjének, Barkóczynak a nevét, leromboltatott egy [Barkóczynak] nagyon kedves épületet, és annak köveit a líceum építéséhez használta fel. A papoknak anyagilag is támogatniuk kellett [az építkezést]. Kényszerítette őket. Egy gazdag, fukar kanonok harmincezer forintot adott neki kölcsön. Eszterházy nem akart neki fizetni. Végül [Eszterházy] pástétomot készíttetett [a kanonoknak], s a pénzt papírban a sültbe helyezte, s elküldte neki névnapjára, mint adósságot. A kanonok azt hitte, hogy maga a pástétom a fizetség a 30.000 forintért, és visszautasította. A püspök [így] megmutatta, hogy el lett utasítva [az adósság visszafizetése]. E líceumban volt egy királyi könyvtár. Báró Szepesy Ignác egri kanonok vette át igazgatóként, rendezte, s sok mindent sajátjából szerzett be. Nemes fiatalember. Ami itt következik, azt ma készítettem. Az epigrammában a könyvek beszélnek.

[németül:] (E[szterházy] ließ uns werden, aber Szepesi hat uns in Ordnung getheilt, er macht unsere Zahl grösser, und so ward das Chaos ein Weltkreis. Sprich, Epikur, was ist dir lieber: Atome? oder der Erdball? –

(Epikurs Antwort.) Der Erdball; aber ohne Atomen ward noch nie ein Erdball geworden.) – Ahol többet mondunk annál, amit különben nem mondhatnánk ki. Forma mundi nova, materia aeterna. − Éljen boldogul.

Tegnap Klopstock Messiásán dolgoztam, amelyről az első kötet júniusban jelent meg, a két utolsó augusztusban, s sok dolgom volt a chaosszal, a mennyel és a pokollal. Nem csoda, ha ezek a gondolatok lebegtek előttem, akkor is, amikor a könyvtárra emlékeztem.− Klopstock Messiasa bizonyosan isteni költemény, és micsoda élvezet a nyelv kutatója számára! Micsoda nyereség a lefordítása nyelvünk számára.

„A Medea (Klingertől) arról szól, amiről némelyeknek a Messiás, szerető istenemberekről, az ábrázolás gyakran túl erős, ami miatt a fizikai szenvedésekkel való együttérzés elillan, s eközben a moralitás nem ragadható meg.” Leipziger Literatur Zeitung 1815. Augusztus, 186. sz. A Klinger művéről készült recenzióban.