Széphalom, 1810. október 11-én.
Vay Ábrahám, József fia, három napja eljegyezte az unokahúgomat, Kazinczy Sophiet, Péter lányát. Érdekes pár.
Legdrágább Barátom. Szeptember 15-én kelt, tartalmas levelét tegnap este kaptam meg, amikor hazatértem a Bihar vármegyei háromhetes távollétemből. (Platon szavaival élve) valódi szellemi-lakomát adott; gyakran újra meg újra olvasom majd a levelet. Különösen érdekes a Bécsről és az ottani tudós barátokról szóló bekezdés. Engel magyar történelmétől nagyon sokat várok, jóllehet lényegtelen az a körülmény, hogy a művet anélkül adja ki, hogy az átment volna a bécsi cenzúra ítélőszékén. Olyan, mintha a mű átment volna a cenzúrán, mivel Engel Bécsben él, és ott van hivatalban. – Azt hiszem, mondtam már Önnek, hogy mit mondott nekem Jaschke a Bécsből Párizsba magával vitt kódexekről és ősnyomtatványokról. Talán volt olyan diszkrét az ellenség, hogy nem akart mindent elvenni, mert egészen bizonyosan voltak Bécsben oly férfiak, akik értékelni tudták e kincseket.
A könyvkereskedő Kistől megkaptam a La Rochefoucauldom egy példányát. Tévedésből két címlapja van. Mivel ez az Önéből hiányzik, így itt csatolom a kettőből az egyiket. Micsoda férfi ez a Geistinger! Átadtam neki az összes példányt, mivel nem mertem remélni, hogy akkoriban megkaphatom Bécsből. Az volt a feltételem, hogy cserélje ki és nyomtassa rá az ehhez a műhöz Gerstner által kidolgozott rézmetszetet és a vignétet. Gerstner már mindkettőt elküldte Institorisnak. Mit tett ez az igen értelmes férfi? Kicserélte, és mellé rakta a Blaschke kezéből az Ossiánomhoz rendelt rézmetszetet (amit most átküldök). Éppen úgy, mintha valaki egy algebrai mű elé helyezné az Ábrahám gyermekeit az aranyborjú körül táncolva ábrázoló rézmetszetet!
Szívből sajnálom, hogy nem jelenhet meg Schlözer nyomán kidolgozott műve; de örülök annak, hogy felkérték Magyarország geográfiájának kidolgozására, és hogy újra kiadják a geográfiai stb. stb. szótárát.
Kár, hogy állítólag nem folytatják az Annalent. Kevesen vannak, akik külföldi kritikai újságokat tartanak, mert elriasztja őket a megemelt ár, és most hiányolnunk kell az Annalent is!
Este érkeztem meg Debrecenbe, és másnap délelőtt távoztam. A prokurátorokkal volt dolgom, és a barátaim közül pusztán a derék Szentgyörgyit láttam. Meghízott, és van már egy kevés ősz haja. A színe és rendkívül szeretetreméltó lénye még mindig ugyanaz, ami volt. Az egész család egészséges. Mondja meg Kisnek, hogy szívből ölelem. Az első postával írni akarok neki, és pontról-pontra megválaszolni az asztalomon talált érdekes levelét. Horatiusi episztoláit október 8-án átadattam Kis István könyvkereskedőnek Debrecenben. A barátunk megbízott valakit azzal, hogy vegye át Kis Istvántól a vastag könyvet (a példány csatolva); mégis fel kell mutatni a meghatalmazottnak egy írásos megbízást. Ez a Horatius nem a Vossi, de bizonyosan olyan kitűnő, mint a Darué. Le voltam nyűgözve, amikor olvastam a fordítást. A modern versekből hiányzik az antik szín, ahogy Daru francia, nem metrikus fordításából is. De nem olvashatni szebbet a versköltészet e műfajában.
A kollégium külseje pompázatos; kő számlapokkal borított, két homlokzattal a frontoldalon, és szép korinthoszi oszlopokkal. De a belső! A belső! A lépcsők túl szűkek és sötétek. A belső helyiségekből keveset tudtam kivenni, mert még nem áll a teljes középső fal. – A templom igazán pompás, ióni, a kerek ión oszlopokkal, melyek azonban a déli oldal felé kereken, az északi oldal felé laposan állnak – félig befalazva! És egy kálvinista templom pompázatos! Mennyire nem illik össze a kultuszával! És azután a gubás emberek! Az összes sátrat, ahol árultak, lerombolták. Szabad lett az egész utca, messze a Fehér ló fogadón túlra. – Éljen boldogul!