Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Ki az Ön geográfiai szótárának a recenzense?

Tegnap hozták meg a Preßburger Zeitung első számát, amikor az ülésen összegyűltünk. Az tartalmazza Napóleon császár és a nemes császárnő megindító válásának aktáit. Soha nem hallottam erről semmit. Könnyen elképzelheti tehát, milyen volt ez számomra. Iszonyatos veszekedésünk volt, de akkor én már nem voltam jelen. Utánagondoltam, hogy vajon nem Lujza főhercegasszonyra esett-e a választása. Megkérdeztem az apátot (az újhelyi plébánost, és hajdani egri jezsuitát és filozófiaprofesszort), hogy mi erről a véleménye. Majdnem fellökött dühében, és nem akarta felfogni, hogyan feltételezem az udvarunkról, hogy bűnnel akarja biztosítani a monarchiát? Milyen bűnnel? – kérdeztem némi kajánsággal. Ön érti, hogy a Josephine életében kötendő házasságot értette ezen. – Mit gondol, kedves Barátom, kit fog Napóleon Franciaország trónjára emelni? A katolikus harag még nagyobb lesz, ha Hortenziát fogja, mivel ő a mostohaleánya. És ez mégsem tűnik lehetetlennek, hiszen a holland királynak Brüsszelben kell laknia; pedig valószínűleg ez is eléggé ellentmondásos. Sándor császárnak van egy leánytestvére, Anna Pavlovna. Hacsak nem rá esik majd Napóleon választása. Égő türelmetlenséggel várom az erről tudósító híreket.

Olyan kongregációink vannak, amilyeneket még sosem láttam. Ha ismerné az ezekben szerepet játszó személyeket, úgy sok esetet mesélhetnék Önnek, hogy nevessen, ámuljon és bosszankodjon. – A matadorok a magisztrátusban nem szívesen sértik meg az inszurgenseket, mert tudják, mire képesek ezek sikeres restauráció esetén. Van két főjegyzőnk, mindkettő jó elme, de nem szenvedhetik egymást a féltékenység miatt, és mindkettő el akarja űzni az alispánt. Emez látja a manipulációkat, de sok mindennel nem bír, amivel egy alispánnak bírnia kellene, és így oly dolgok adódnak, amelyeken muszáj nevetnünk. – Az inszurgensek disszolúciója miatti parancsok nem világosak, egymásnak ellentmondók, és azt a gyanút keltik, hogy szántszándékkal homályosak. A nádor a vármegyének új példát mutatva magyarul írt, de semmi mást, mint ezt az egyedüli levelet magyarul, az összes többit latinul. Már ott tartunk, hogy ez is bizalmatlanságot ébreszt. Sürgetik az 1807-ben engedélyezett segélypénzt; visszakövetelik az 1809-ben kölcsönadottat. Az inszurrekció lovait ingyen vagy olcsóbb áron kérik tőlünk, mert a seregben sok ló elesett. Sürgetik a törvényi gyakorlatozást, hogy felélesszék a nemzeti szellemet. Mindezek ellenére tegnap jött egy lovas futár, hogy Őméltósága a tavaszi gyakorlat alól felmentett minket, figyelembe véve, hogy a háború miatt sok kiadásunk volt. Az alispán hivatalos köszönetnyilvánítást sürgetett. Megkérdezték tőle, hogy vajon az alól is felment-e majd a császár, amit az országgyűlés parancsolt. A köszönetnyilvánítás elmaradt.

Zemplénnek 63 olyan földesura van, akiknek lóval együtt kellett a csatatérre vonulniuk. Ezekre vonatkozóan úgy szólt a parancs, hogy ez a 63 visszaveszi a lovait, hogy tavasszal huszárként gyakorlatozzon. Már ez előtt úgy határoztak, hogy az összes lovat el kell adni, és hogy a pénzt egyenlő arányban remunerációként szét kell osztani az inszurgensek között. A 63 nem akarta a lovait ehhez a tömeghez hozzácsapni. Vitatkoztunk velük, de hiába; tántoríthatatlanok maradtak. Matolay, Csáky fiskálisa, azzal érvelt, hogy még a törvények sem érinthetik a tulajdonjogot. Felálltam, és elszégyelltem magam a nekem szóló figyelemtől és hogy minden zaj elfojtódott, még mielőtt megszólalhattam volna. Nem minden szándék nélkül összefoglaltam Matolay szavait, és beleszőttem a másik legszentebb jogot – (a személyes szabadságot) – a beszédembe. Hiszen semmit sem akarunk erőszakkal. Talán azt kell hinnünk, hogy oly méltatlanok és szűkmarkúak lesznek a gazdagok, hogy aránytalan terhet cipeltetnek a szegényebbekkel, hogy jutalom nélkül engedik vissza az életét kockáztató szegény nemest a megműveletlen földjére? Néhányan a gazdagok közül érezték a szégyent (így a Lomnicról érkezett Boronkay Gáspár), de nem engedtek. Csupa Appius Claudiust láttam itt. Utánam Szirmay Ádám fiskális állt fel, dicsérettel hivatkozott rám, s így fejezte be: Mivel látom, hogy a gazdagok nem engednek, így kész vagyok arra, hogy teljesítsem a kötelezettségüket, és fölajánlok 6 lovat, hogy a 63 veszteségét pótoljam. Irigyeltem a nemeseket a tett és a gyilkos döfés szépségéért. – Most fölállt egy nagyon szegény fiskális, és hasonló fölajánlást tett egy lóval a legmaróbb kifejezésekkel. Szirmay András rögtön az elején odaajándékozta a lovát a Győrnél elesettek özvegyeinek. Sennyey báró fiskálisa szintén odaajándékozta a lovát. Ez után azt mondta Boronkay Gáspár, akit határtalanul becsülök, szeretek: Kár erőltetni a dolgot; Kazinczy már jó útba kezdette hozni, de a szándékánál maradt. Az alispán a legnagyobb félelemben oszlatta fel az ülést azzal a beismeréssel: nem tudom conciliálni a’ Státusok akaratjaikat. Szirmay András azt mondta neki a következő ülésszakon: Tanácsnok úr, ezt egy elnöknek tudnia kell. – Végül abban maradtak, hogy megtarthatják a lovaikat, akik nem akarnak adakozni.

A harmadik napon távol voltam. Tegnap (a negyedik napon) bementem. Az első §-ban leírtam Önnek, mi történt. 11 óra körül a megyeháza elé gyűltek az inszurgensek. A generális, Kandó ezredes, és Soós főjegyző irányították őket az erkélyről. Amikor kiadták a parancsot, hogy üljenek le, hangos kiabálás támadt: Nem. Újra megparancsolták. Nem. Amikor mozgolódni kezdtek, teljes vágtában odalovagolt hozzájuk az ezredes, Splényi Ferenc generális gyalog futott oda, mintha tűz ütött volna ki. Azt követelték tőle a nevén nevezve, hogy válaszoljon, akar-e lovat adni. Amikor ezek ketten késznek mutatkoztak, odafutottak hozzájuk a többiek, és azzal fenyegetőztek, hogy leszúrják őket. Azt tanácsoltam az alispánnak, hogy tartson ülést. Ez fel s alá járkált, jajveszékelt és fenyegetőzött. A dolog elhúzódott, a csapat megunta az álldogálást, és hogy nem történt semmi, elmentek a szállásukra, és az étkezés után rögtön haza. A csapat néhány Vivát!-ot kiáltott Szirmay Ádámnak. – Így megy ez, Barátom, ha valaki veszélyesnek tartja felhasználni az isteni szikrát, és nem akarja, hogy mások gondolkodjanak, érezzenek, hanem csak azt, hogy kövessék.

Megkaptam a jénai Literatur Zeuitung novemberi és decemberi számait és az Iphigenie-t. Nemsokára visszaküldöm majd a legtöbb számot, Goethe többi kötetével és Schillerrel együtt.

Kézy abban az örömben részesített, hogy lefordította az egyik epigrammámat.

__________

Az első verset nagyon jól fordította. A másodikkal szemben vannak kifogásaim. Kézy pentametere játékos, az enyém bensőséges. Kézy előtt Kleist Lalage-ja lebegett.

Hogy tetszik ez a filozofáló?

Esztétikai leckéket akarok disztichonba tenni: