Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Drága Barátom! Itt csatolom Önnek a Schlözerhez írt levelem egy másolatát a ma megkapott válasszal együtt, részben emlékeztetőül, részben tanulságként, amennyiben valamit helytelenül írtam volna abban. Természetesen már túl késő: de szolgáljon ez számomra irányadóként, amikor ismét írni fogok egy külföldinek.

Az Ön egyik leghálásabb növendéke, a sárospataki Nitsch professzor (meghalt 1808. május 28-án) hátrahagyott egy művet ezzel a címmel: Über die Osteolithen, nach einer neuen Theorie der Erde und der Erdkatastrophe [ʼAz osteolitokról a föld és a földlemezmozgások egyik új elmélete alapjánʼ], és végakaratának végrehajtója oly bizalommal volt hozzám, hogy eljutatta hozzám Nitsch sajátkezű, nyomtatásra szánt kéziratát. Az 30 ív terjedelmű és Göttingeni Királyi Társaságnak van ajánlva. A haldoklót még utolsó pillanataiban is kínozta a gondolat, hogy a mű esetleg kinyomtatatlanul maradhat, és néhány órával a halála előtt a jelenlévők egyikének tollába diktált egy levelet, amely Önnek szól, Tanácsos Uram. Annak azonban alig lehet kivenni az értelmét, részben mert a haldokló szelleme és szervei már nagyon legyengültek, részben mert nem nagyon volt ismeretes a levél leírója számára a nyelv és a téma. Tisztelettel bátorkodom Önt, Tanácsos Uram, értesíteni az esetről, és egyidejűleg jelzem, hogy a művet minden bizonnyal ki kell nyomtatni. Arra az esetre, ha a cenzúra ezt megnehezítené vagy abban lényegi változtatásokat írna elő, egy hű másolatot fogok küldeni a göttingeni könyvtárnak. Ettől tartani lehet, ezért másolatokat kell elhelyezni nemcsak pesti nemzeti könyvtárunkban, hanem a tiszteletreméltó erdélyi kancellár, Teleky Sámuel Őexcellenciája marosvásárhelyi könyvtárában, valamint az ő unokaöccse fiának, Teleky László grófnak a pesti könyvtárában is. Így a művet megmentjük legalább néhány érintett számára, és megnyugtatjuk az elhunyt szellemét.

Fogadja szívesen Tanácsos Uram ezt az értesítést egyidejűleg legbelsőbb tiszteletem és hálám jeleként mindazért a jó cselekedetért, amellyel oly sok fényt terjesztett hazám történetére nézve, és oly jó hatással volt ránk. Régi vágyam volt, hogy ezt elmondhassam Önnek, és örülök, hogy ez az ügy alkalmat adott, hogy végre teljesítsem. Csatolom egy újság borítólapját, mivel a magyar szót (amely az Ön számára idegen) nyomtatva bizonnyal olvashatóbbnak találja majd, mint a leírtat. Maradok igaz tisztelettel

Tanácsos Uramnak

Széphalom, Tokaj környéke

1809. február 25-én.

Főméltóságú úr, Nagytiszteletű asszesszor úr, őméltóságának szándékáról szóló levelét e hó 20-án kaptam meg.

Kedves barátom, Nitsch professzor mindig felejthetetlen lesz a számomra, és szívből sajnáltam az ő korai eltávoztát. Annál inkább óhajtanám, hogy tehessek valamit a hátrahagyott, oly nagyon a szívén viselt művéért, bárcsak tehetnék.

Ha a cenzúra a hamisítatlan másolat dolgában szembehelyezkedik, úgy természetesen nincs mit tenni, mint nyilvános könyvtárakban letenni a kéziratot. Mert arra gondolni sem lehet, hogy Németföldön legyen elhelyezve a könyvkereskedések jelenlegi siralmas állapota közt.

Ha igen tisztelt uram a terjedelmes művet mégis meg óhajtja küldeni az itteni társaságba vagy könyvtárba alkalmatosság útján − mert a mostani iszonyatosan megemelt postai díj már megfizethetetlen – úgy ne nekem címezze, hanem Heyne titkos jogtanácsos úrnak (én egyáltalán nem vagyok tagja az itteni társaságnak).

Egyébiránt tiszteletemet tanúsítom jóindulatú érzületéért, amit jelenlegi [?] irodalmi munkáimról kinyilvánított, s ajánlom magamat további értékes jóindulatába a legteljesebb nagyrabecsüléssel

Őméltóságának

Mondjon el nekem mindent, ami a két levél olvasásakor az eszébe jut, és magyarázza el, hogy mit nem írtam jól. Azt is mondja meg, hogy nem ismer-e valakit, aki a kéziratot pénzért lemásolná. Az írásnak jól olvashatónak és korrektnek kellene lennie, még ha nem is lesz a kalligrafikus művészet példája. És ha talál valakit, kérdezze meg tőle, hogy mennyit kér egy ívért. Legyen ilyen jó hozzám.

Dessewffy József gróf az újhelyi prímásnak verseket nyújtott be, ez megbotránkoztat. Alulmúlják a várakozásomat. Már az első sor poétai melléfogást tartalmaz: salve decus patriae, Primas, Auguste Viator [ʼÜdv néked haza éke, prímás, fenséges vándorʼ], (de hát az E hosszú.) quem ad nostros etiam fata tulere lares [ʼakit mihozzánk is elhozott a sorsʼ]. (Tehát őt hozzánk a sors vezette!) Purpura sacra venis, tum monstratura periclum, Tum quod sit solum pene salutis iter. [ʼSzent bíborban érkezel, mely egyszer a vészt jelzi, másszor megmenekülésünk majdʼ egyetlen útját.ʼ] Ez az első négy sor. Qui in limine offendit [ʼAki megbotlik a küszöbbenʼ], mint itt az első szóban, per totam domum claudicat [ʼaz egész házon végigsántikálʼ]. – Cum noster placeant et sanguis et ossa draconi (Napol.) Debemus ne fero subdere colla jugo? Ergo felici libeat servire tyranno, Pluribus ut servis imperitare queat? – Quod jubet orbe salus, poscis formose viator auxilium atque illud qua cOmitate petis? [ʼMikor ízlik a sarkánynak (Napol.) vérünk is, csontunk is, kell-e hogy nyakunk-e kegyetlen igába hajtsuk? Örömmel szolgáljuk hát a boldog zsarnokot, hogy mégtöbb szolgának parancsolhasson? A segítséget, mit a föld üdve óhajt, kéred tőlünk szép vándor, s mily kedvesen kéred?ʼ] – A vége a következő, és épp annyira nem jó, mint amennyire az összes többi sem: Dic patriӕ, regique bono, dic percitus orbi, Ardeat in nostro quam pia flamma sua. Dic hostem hic cineri posse et regnasse sepulcris, Posseque desertas multiplicare plagas. (!) Sed prius interitum gentis decernere debet (!) Leto et crudelis pectora multa dare. Et postquam nostris animis compleverit orcum, Tunc poterit vacuo cuncta iubere solo. [ʼMondd a hazának, mondd a jó királynak, mondd hévvel a világnak, Hadd égjen nálunk bármiféle lángja. Mondd az ellenségnek, hamvakon uralkodhat itt és sírokon, És sokasíthatja az elhagyatott tájakat. De előbb a nép halálát kell elhatároznia, és sok keblet kegyetlenül halálra adnia. Majd miután lelkeinkkel megtöltötte az alvilágot, az üres földnek bármit parancsolhat.ʼ] Ilyen verseket Tertina egy csomót írt. De egy Dessewffynek nem kellene ilyet írnia. – Ellenben Kézy hexametereket írt és Sipos két ódát, amiket el akarok Önnek küldeni, mihelyst példányokat kapok. Azt a kettőt, amit tegnap Kézy hagyott itt nekem, elküldtem Teleky kancellárnak és a magyar újságírónak, Decsynek. Kézy verseit oly szépnek találták, hogy Dessewffy gróf és Szirmay udvari tanácsos megcsókolta azokat, s bosszantotta őket, hogy Kézy a logika professzora. Úgy vélték, hogy örökre poétai szférájában kellene maradnia. Ez kivívja mindkettőjük tiszteletét, de az bizonyára nem érdem, hogy a hexameterek szép folyásától megbűvölve nem érezték Sipos két ódájának értékét. Én Siposnak melegen gratuláltam ezekhez egy Kézynek megküldött és általa felolvasott levélben.

Reszketek amiatt, hogy az Önnek Neuere Sprachkunde [ʼÚjabb Nyelvtudományʼ] cím alatt elküldött munka recenziója téves és sületlen, és kárörvendő ítéleteket von majd maga után. Tegyen bele igen sokat saját kútfőből, hogy ne tudják kitalálni, hogy én dolgoztam rajta. Ezt teljes szívemből kérem Öntől.

Végre kezemben tartom a bécsi Annalen három számát. Szegény Schedius, arcul csapták a Hiller írásáról szóló recenzióban. Ez nekem jobban fájna, mint azok a durvaságok, amelyeket oly gyakran van szerencsénk olvasni a bécsi Annalenben. Jó neki, ha nem szolgál rá! Kaptam egy levelet Pestről, amelyből azt látom, hogy Schedius most esztétikát fog nyomtatni. Nekem eddig ez nem volt szabad, hogy meg ne sértsem Szerdahelyit. – A félelem nem volt alaptalan. Szerdahelyi büszkesége nem heverte volna ki, hogy egy protestáns elhomályosítsa az ő munkáját, egy jezsuitáét!

Nemsokára szeretném megtudni, hogy vélekedik a harmadik recenzióról, nevezetesen Berzeviczy művének recenziójáról. Azt is, van-e reménye arra, hogy kiküldhesse külföldre. Nagyon lekötelezne, ha másolatot küldene nekem a Neuere Sprachkunde [ʼÚjabb Nyelvtudományʼ] című műről készült recenzióról. Biztosítson arról, hogy kéziratomat kiadta másolásra vagy küldje vissza mindhármat eredetiben. Mindezt nem bizalmatlanságból, hanem mert azokat nem másoltam le magamnak. Ne felejtse el az Aglája kinyomtatott recenzióját is megküldeni.

Kérjen meg bármikor, amilyen gyakran csak magyar műveket akar recenzeálni. Szívesen vetem alá magam a munkának.

Sophie arra kéri, hogy küldje meg a Freymüthige többi számát is. Én magam egyáltalán nem akarom látni ezeket. Kotzebue-nak van tehetsége, de firkász. Éljen igen boldogul! –

NB. A pataki kollégium krónikája az Annalen áprilisi számában van kinyomtatva.