Széphalom, 1809. április 10-én.
Ha nélkülözni tudja az Aglája recenzióját (kinyomtatva, úgy értem, nem kéziratban), úgy kérem, hogy küldje meg azt.)
Kedves Barátom,
Készen áll már a kért recenzió Berzeviczy művéről és a Himfy szerelmes énekeiről. Ezek valóban érdemesek arra, hogy nagyon is tetsszenek Önnek, szemben azzal, amire az Aglája recenziójának volt szerencséje rászolgálni. Becsomagolva, lepecsételve állnak, nem szívesen nyitnám fel őket újra, és így arra kérem a barátságunk nevében, hogy még ezt illessze a Himfy recenziójához a megfelelő helyre.
„Ami talán a legtöbb költő műveire illik, azt a recenzensnek el kell mondania erről a dalgyűjteményről is: a költő dicsősége annál megalapozottabb lett volna, ha lett volna bátorsága a felét, vagy legalábbis az egyharmadát a vulkánnak áldoznia, és ez annál is inkább könnyen megtörténhetett volna, mivel köztük olyanok is akadnak, amelyek egyáltalán nem tartoznak bele a szerelmes ének kategóriájába. (Így a 2. kötet 26. dala, amelyben a szerelem semmilyen formában nem fordul elő, és amelynek a tárgya nem más, mint, hogy a háború újra tombol, de Magyarország megkímélve marad.) Az első kötet 200 dalt (Lieder) és 21 éneket (Gesänge) tartalmaz, a második 200 dalt és 7 éneket.” – Mondja ezt más szavakkal. Ön is kifejtheti. A második kötet 136. oldalán lévő 87. dalt a költő az elmúló évszázad utolsó órájában költötte (1800), és 28 évesen írta a második kötet 108. oldalán szereplő 65. dalt, akkor már a második nyáron nevezte Rózáját az övének. – Mindezt a megfelelő helyen és megfelelő módon be kell illeszteni és fel kell dolgozni.
Attól is tartok, hogy a filológia cím miatt bizalmatlanul tekinthetnek a recenzensre. Tehát tegye oda inkább, hogy újabb nyelvtudomány. Már ezt a levelet írtam, amikor jött a hír, hogy a napokban alkalmatosság mehet Kassára. Tehát ez a levél nem a postával megy majd el, hanem a kis csomaggal egyszerre. Mithridatesét és a Literatur Zeitung számait is vissza óhajtanám küldeni: de legyen türelemmel a beteg ember iránt.
A prímás misét olvasott tegnap Újhelyen, és tanácskozást tartott délután, amiről ma gyűlést rendeznek. Tegnap kaptam az abaúji főispán Őexcellenciájától hivatalos, nyomtatott levelet; azt kérik, hogy támogassuk a hadsereget gabonával, jószággal, zabbal stb. Gyarapodott autográf-gyűjteményem, mivel már Semsey aláírása is megvan. Nemsokára valószínűleg Eszterházy József is küld majd aláírást. – Mondtam már, hogy Csáky Emánuel 6 példányt küldött a február 27-én Lőcsén tartott beszédéből, amely Spanyolország példája által legalábbis számunkra nem bátorító? És tudja, hogy a császár tegnap felszenteltette a kardját Szent Istvánnál, és ünnepélyesen megesküdött, hogy nem hódítóként vonul hadba? Jenő pápától kapott kardját is felszentelték egykor, és ha hithű kálvinistaként nem jó katolikusként gondolkodom a pápai szentelésről, még úgy is szíves örömest beismerem, hogy a megszentelt kard győzelmet szerzett. Hű alattvalóként ezt kívánom és remélem most is. –
Berzeviczy és Koczok írtak nekem. A dátum Lőcse március 17-e és március 31-e. Mindkettő messzemenőkig barátságos. Koczok beismeri a valótlan állításokat: de mindketten olyan tárgyban térítenek engem, amelyekről nem szükséges. Például: a privilégiumoktól nem látni, hogy mitől lehetne jobb az egész. Istenem, ki tudja, ki érzi. Az ilyesmit nem kell nekem mondani. – Mégis micsoda eretnekség! Hallgassa csak:
„Kedvenc eszméje a nacionalizmus. Nem osztom a véleményét, mert a nacionalizmus egyoldalú, és mert mi Magyarországon nem egy nemzet vagyunk.” (Sajnos egy bizonyos értelemben nem, de nem a Berzeviczy-félében.) – „Elképzelésem szerint az állam áll legfelül.” (Igen; a Magyar!) „Függetlenségével, önállóságával, és lakosai lehetőség szerint elérhető boldogságával, ide tartozik a sokaság, tehát a szegény nép jóléte, kultúrája, moralitása is.” (Bizonyosan!)
„Magyarország stb. mivé lehetne és mi most?” (Hiszen ezt én kérdem! És azt kérdem, hogy miért van ez így? – – –)
* Volt idő, kedves barátom, amikor szívemből republikánus voltam. Ha büntetést érdemeltek volna a pusztán elméleti alapelvek, akkor úgy szolgáltam volna rá a büntetésre, mint a legbűnösebbek egyike. De az eszme megvalósítására soha! soha! nem gondoltam eközben. A republikanizmusra csak egy egészséges állam alkalmas, és a miénk nem az, mint ahogy az új világ egyike sem; csak az angyalok nemzete, nem az embereké. Most teljes szívemmel monarchista vagyok, és azt tartom egyetértve az ismert istentelen alapelvvel, hogy az uralkodó akár be is csaphatja a népét annak java érdekében, amiként az orvos becsaphatja a betegét annak java érdekében. Csakhogy az orvosnak szerintem filozofikus és filantróp orvosnak kell lennie és nem kontárnak. Bölcsnek kell lennie, a beteg felé bizalmat kell sugározni és igazolni kell a beteg nézeteit és művészetét annak egészséges barátai előtt. Jaj annak a betegnek, aki vakon követi azt az orvost, aki őt véletlenül, vagy szükségből becsapja. Oly sokan vannak a kuruzslók. Éljen boldogul! –