HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Rumy Károly Györgynek
Széphalom, 1808. december 13.

Széphalom, 1808. december 13-án.
Legdrágább Barátom!
Tegnapelőtt kaptam kézhez az olvasásra kölcsönadott két könyvét, és tegnap hozta meg a posta a levelet, amelyben azt írja, hogy már a pincéjében van a két hordó bor. Örvendek a hírnek, hogy a bor ízlik Önnek. Ugyanazt iszom, és a savassága jobban tetszik, mint a mélyebb hegyaljai köves talaj-íze. – A két könyv nagy örömet okoz nekem. Felemelő látni, hogy mennyivel messzebb jutott Adelung Conrad Gessnernél. A németek szorgalma csodálandó. Mindenféle mesterműveik vannak, amelyeket a külföldi azért értékel kevéssé, mert nem ismeri azokat. – A másik művet borzongással olvasom. Az idegeim gyengék, vagy az emlékezetem túl élénk; nagyon gyakran le kell tennem.
Én is úgy vélem, hogy Batizi András a szerzője Orthographia Cracoviensisemnek. Megerősítik ezt a Doxológiáról mondottak. Egyoldalúan beszéltem, mert átláttam az újonnan megtért ember dühét, aki mindent le akar vetni a régi hit sajátosságaiból. Tudnom kellett volna, hogy vannak gyengébbek, akik nem képesek egyszerre lerázni mindent. Meg kell vallanom Önnek, hogy könnyen kitalálható okokból szívesen beszélek olyan hangon, mint a XVIII. oldal 10. sorában Bölcsebb, mint hogy stb. – és mint a 179. oldal 3. és 4. sorában. Egyszóval azért, hogy a saját meggyőződésem szerint cselekedjek. (Téved, ha itt arra gondol, hogy feleségem katolikus.) Úgy kellene, de túl hangosan mégsem szabad beszélnünk. Talán így nem mindig hullik sziklás talajra a mag. Örülnék, ha ezt a művet valaki más recenzeálná, nem egy barátom. Dicséretet, magasztalást nem várok: de kellemesen érintene, ha beszélnének róla.
Báró Prónay Sándor nagyon szép és szerény gyászlevélben számolt be nekem kiváló apja haláláról. Szebb részvétlevelet még nem láttam. A legszentebb megindultság hangján kívánok neki válaszolni.
A hír Márton Pannóniájáról egészen új számomra. Nemes férfi, de a nyelvet nem bírja úgy, ahogy az professzorhoz vagy akár csak jeles íróhoz méltó lenne. Nyelvtanilag nem helyes, ahogy ír, és ahelyett, hogy némely dolgokban megelőzné korát, mindig mögötte halad. – Tudja, hogy hogyan jutott a magyar nyelv professzorátusához? 1805 novemberében egy kiáltványt kellett franciából magyarra fordítania. Megtette, amit meg kellett tennie, de sebesen futott Gróf Wrbna Őexcellenciájához, hogy megakadályozza a kiáltvány Magyarországra jutását. E szolgálatát jutalmazták 1806-ban a professzorátussal.
Tertina nyomorult ember volt, jellemtelen, szégyentelen, és minden, ami egy efféle embertől elvárható. Azt kívántam volna, bárcsak ne öregedett volna meg.
Csereynknek az a szerencsétlen gondolata támadt, hogy lateráni aranysarkantyús lovaggá üttesse magát. Arra kérem, hogy erről ne tegyen közzé közleményt. Ez őt a stb. stb. tárgyává teszi. Bárcsak jelezte volna nekem szándékát. Ezt a rendet semmire sem becsülik. A keresztet még a kasztráltak és az egészen közönséges zenészek is viselik. Úgy tudom, Magyarországon ő a második, aki megkapta az érdemrendet. Önmagában már ez is árnyékot vet rá, mert a társa B. Mesko, a Nevetséges. Kímélje Csereyt, és hallgasson erről a dologról.
Nagy Professzor azt fontolgatta, hogy antikritikát ír. Úgy hiszem, most abbahagyta. Bátorkodom azt mondani, hogy Verseghy Agláját elfogulatlanul recenzeáltam, és örülök, hogy Ön is így véli. [Nagy] megküldte nekem Nitsch alábbi művének kéziratát:
Abhandlung über die Osteolithen nach einer neuen Theorie der Erde und der Erdkatastrophe [ʼÉrtekezés az osteolitokról a föld és a földlemezmozgások egyik új elmélete alapjánʼ].
A mű 30 ív, de nagyon gyéren írt. 4 oldalon 18 sor van. Nyolcadrét, legfeljebb 15 nyolcadrétű ív vagstag lesz. Írok Dollnak, hogy vajon meg akarja-e szerezni a kiadást, és az a feltételem, hogy egyedül Nagy professzoré legyen a teljes honorárium. Nitsch pár órával a halála előtt egy lutheránus diákjának diktált levelet egy meg nem nevezett göttingeni professzor számára. Ki lehet vajon ez a lovag és udvari tanácsos? Mondja meg nekem első levelében. A geogónia nem az én területem, de úgy tűnik, hogy a mű rászolgál majd a figyelemre.
Pályaművemet néhány nappal ezelőtt küldtem el Kázmérra, hogy vigyék Kassára, és adják le az unokabátyjánál. Rendelkezzen vele egészen szabadon: ami a változtatásaiban nem lenne kedvemre való, azt úgyis megváltoztatom. Addig is, míg a példányt visszakapom, szeretném megtudni a műről a véleményét. Rogendorff gróf nagyon művelt ember, tetszéssel olvasta, és láthatóan csak ebből ismeri nemzetünket.
E derék nagybácsi apropóján. Megmutattam neki Horányi művét a koronáról. Remélem, ismeri. 1790-ben voltam nála, kissé eltelve járkált fel s alá egyedül a piarista kolostor folyosóján ([„]Mint mindíg, ereit most is hízlalta Iacchus[”]). Kívülről elszavalta, amit ott Józsefről és a korona Pozsonyból való elviteléről mond: „Akit nem koronáztak meg, annak nincs helye a Magyarország királyai között.” Nem hittem, hogy ezt valaha ki fogják nyomtatni. Mégis így lett. A napokban került a kezembe a pesti Horváth professzor Historia politica Regnum Ungariae-ja [ʼA Magyar Királyság politikatörténeteʼ]. A művet 1786-ban Bécsben nyomtatták. Miután a királyok sorában Józsefhez ér, nem mond róla semmit, mert amikor szólni akart, Phoebus rárivallt. – Nagybácsink csóválta a fejét a silány megoldáson. – A két könyvet összeköttetem, így őrzöm meg az utókornak.
Írtam már, hogy Pesten Jankovicsnál láttam Luther végrendeletét Philipp Melanchton stb. által hitelesítve? 33 tallérért vásárolta. Szívesen adtam volna érte 300 f-t. – Nekem is van két kéziratom tőle, az egyiken csak a neve áll az 1519-es évszámmal jelölve, és egy saját művébe e szavakat írta:
D Fridericho Ægidiano.

Tudja, mit tartok a lutheránus vallásról és a hasonló dolgokról. De Luther az emberiség egyik hőse volt, és nagyon büszke vagyok arra, hogy bírom a kézírását. Éljen boldogul, kedves Barátom. Ezer jókívánság az első apai örömökhöz. Kívánom hogy mindig élvezhesd őket! Apósom ma nálam ebédelt. Megkérdezte, hogy mikor lesz már végre készen az újhelyi könyvkötőnk az ajándékával. Ebből láthatja, mily türelmetlenül várja a művét.
A tintája nagyon halovány. Kár, hogyha ezzel olyasvalamit ír, aminek ki kellene állnia az idő próbáját. 1808 júniusában Kultsár lapjaiban ismertettem a receptjét egy mélyfekete tintának, amit magam is használok.