Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Halhatatlan barátom!

Míg Te szobádba zárkozva Hazánknak állapotját forgatod, ’s papirosra öntöd szent érzéseidet, hogy a’ jobb maradék gyúladjon lángodra ’s szeresse azt a’ mit Te olly szerettél, – én feleségem karjai közzűl el el loposkodom, ’s elmondogatván imádságodat a’ Te SZENTEDhez, majd a’ Baranyai Gábor életét írom meg a’ Hazai Tudósítások számára, majd Boldogrétinek felelek, de úgy, hogy a’ ki feleletemet olvassa, lássa, hogy ellenkezni szeretettel ’s szelídséggel is lehet ’s korbács csak Debreczennek kell; majd hazánknak régiségeit dúlom, ’s Codexeit vonom napfényre, vagy abroszairól teszek emlékezetet. A’ szolgálat kicsiny: de szentünknek van nyujtva,^* ’s szent oestrumaimban engem is egészen elfog az a’ gondolat, hogy Virág és a’ kedves jó Csehy, és sokak mások, a’ kik rokon lelkek ezekkel, engemet szeretnek ezekért, ’s valaha áldani fogják emlekezetemet. – Fábchich ezeknek számokba való. Abnormis sapiens, crassaque Minerva. Nevesse verseit, a’ kinek azok nem tetszenek; pattanjon meg a’ kaczagásban, mint a’ hogyan én szintén megpattantam, midőn barátja’ farkasbundájának dicséretét olvastam munkájában, piszkálja archaismusait, verseinek zordonságokat, hibás constructiójit: de úgy áldjon meg engem az áldások Istene, hogy Fábchich eggyike a’ szeretetre legméltóbb embereknek! hogy Fábchich a’ maga nemében nagy ember! és hogy én, ha ő meghal eggyszer, hamvait elszórnám, hogy minden ízéből támadjon ismét eggy Fabchich! Ej, mit pengetjük mi nyelvünkön a’ tolerantiát, ha azt csak a’ vallásbeli külömbözések’ díbdábságának hitelére akarjuk szorítani? Nem kell e meg nem eggyező orthographiánk, prosódiánk, verselésünk etc. mellett is egymást tűrnünk,^* szeretnünk? Ő nékem tavaly^* csaknem minden postanapon pakétnyi nehézségű leveleket külde. Előre elláttam, hogy az olly lánggal égő tűznek nem sokára meg kell csökkenni. Megcsökkent. De szeretete, úgy hiszem azt, meg nem csökkent, és meg sem fog, valamíg transfuga nem leszek, ahhoz pedig semmi kedvem. Gyönyörködve olvasám leveledből hogy ő neked barátoddá leve. Szeressed őtet, érdemes szeretetedre. Nekem mind azok között, a’ kiket a’ Muzsák’ szentségében ismérnem adatott, Te vagy és Te maradsz, ’s Kis és Dayka, az első: de valóban kevélykedem az ollyanok szeretetével is mint Fábchich. Szeressük mind azokat, a’ kik a’ Szentet szeretik. A’ sorban lesznek elsők, lesznek utolsók: de mindnyájan a’ Szentnek hívei vagyunk!

Csehinek, igen is, megküldém az ő képét: de nem arczúlatja’ képét – azt soha sem bírtam – hanem a’ lelkéét. – Rezem’ nyomtatványából nincs kezemnél eggy is a’ mit néked küldhessek. De lesz nem sokára. Akkor megfogod azt kapni. – A’ Te képed ágyam felett függ. Sophie azt mondja, hogy nincs ember a’ kit kevésbbé szenvedhessen, mint Virág és Cserey. – Mind a’ kettő felől elmelegedve szoktam szóllani; s’ Sophie ingerel.

Engemet két oldalról szóllítottak meg, hogy a’ Bécsi Évkönyveknek Dolgozójik közzé álljak (Annalen der Literatur des oesterreichischen Erbkaiserthumes). Nem írtam nekik eggy sorból álló recensiót is: de Ruminak felküldém eggy darabját a’ Dayka versei mellé készített Jegyzéseimnek, hogy ha méltónak látja, küldje fel nékik: Die vier Gattungen der ungrischen Versification.^* Azt írta vissza, hogy mihelytt vette, azonnal németre fordította ’s felküldte nekik, ’s reményli hogy wegen ihrem sehr interessanten Gegenstand a’ Juniusi darabba fel fog vétetni. Légyen gondod reá hogy meglássd. Neved előfordúl benne.

Daykának verseit beadtam a’ Kassai Censornak régen ’s ő mihelytt vette, felküldötte a’ Locumtenentiale Consiliumhoz. Erre elrettentem. Azt mondja, hogy az újabb rendeletek szerint^* minden munkát oda kell küldenie. Nem hihetem ezt. Aligha vagy Abelard levelei, vagy az a’ Deák és Magyar Elegia nem okozta a’ tartóztatást, a’ mellyet Dayka 1792-ben írt, és a’ mellyben az van, hogy az ellenség tépett hajjal jő Bécsbe békét kérni. Tudtam hogy Abelardot nem fogja ízlelni a’ Censor, ’s Heloízt Cleliává, Abelardot Gallussá csináltam, ’s az Apácza eggy Római vestalis szűz leve. Elvárom, visszakapom e az explt.

Két egész esztdeje hogy 500 ftom eggy nyomtató kezében hever, hogy nyomtassa azon munkáimat, mellyek kezedben is megfordúltak. Istentelen ember a’ német, kivált a’ Csokonay jegyzése szerént az amphibium, mint péld. ok. a’ németből lett magyar (Czetter) a’ Lutheranus, a’ ki sem nem Pápista, sem nem Kálvinista, hanem közben áll a’ kettő között. Végre talám csak elérem régolta sürgetett végemet. Ezt várni nem tudván, Institórishoz küldém Karrik Thúrát, hogy a’ maga rovására, ha tetszik, adja ki. –

Ruminak Musenalmanachjába is küldék holmit. Az Juniusban ki fog jőni. – Egyéb eránt a’ házi csendességben és a’ házassági élet boldogságának teljes érzésében élem napjaimat. Sophie ez idén ismét anya lesz, ’s felejteti tavalyi sebemet, melly gyógyíthatatlan. Nagyobb csapást a’ leányom halálánál még nem adott a’ sors.

’S Gruber a’ Szecsényi Bibliothecájának Alőrje vagy másod őrje lett! Azt hallám most négy esztdeje Pesten létemben, hogy azolta, hogy Hymnust énekelt a’ Pallas-Athene tiszteletére, nem olly értelemben van a’ Magyarok Pindusáról mint az előtt. Hát az a’ Bécsi Pindarus mit csinál? hallod e hírét? quid dignum tanto feret hiatu? Somsics deák ódát sugalla neki; Debreczenben létében (1804) a’ Herder Adrasteajának eggyik kötetét hordta zsebjében, ’s Csokonaitól azt kívánta hogy adná ítéletét eggy abba nyomtatott német ódája felől. – Cs. azt felelte, hogy 48 strophákból álló odában nem lehet az oestrumnak folyva tartani, ’s Pindarus orrat bigyesztett a’ glosszára. Nem olvastam a’ Német odát; de csudálom e doctus trium linguarum embert!

Szomorú dolog, édes Barátom, azt látni, hogy némelly ember mint bitangolja a’ legszentebb nevezeteket, és hogy a’ kevély ember mint öltözik jó ember képébe, nem azért mert néki jó a’ jó,^* hanem azért, mert az által azt reményli, hogy hamarább fog ragyoghatni. Az illyen jót én szint úgy útálom mint a’ rosszat és gonoszt. Gyönyörű ragyogvány! Ha el nem fojtotta volna magában a’ jónak utolsó szikráját, ’s tudna pirúlni, kötelet kapna ’s felakasztaná magát. – Képzelem hogy Te ezen festésre hány Originált kapsz most Budán. A’ Palatinus szent tüzű beszéde olta most még a’ rosszak is jól fognak csevegni: de az ő szájokból a’ jó is rossz, ’s az Igazság elfordúl Kaini áldozatjok elől.

Élj szerencsésen, nagy érdemű Férjfi, és szeress, ’s hidd, hogy szívem szentűl szeret. Élj, élj szerencsésen! –

Felkerestem Fabchichban az általad kijegyzett dalt. Anacreon görögűl igen könnyű folyamatú Poéta. Oda az ő Spiritusa, ha fordításán erőlködés tetszik. Probáld ezt ízleni:^*

Fr. K.

1793.^*