Mikla, Mart. 16. 1817.
Nagy fényű Gróf!
Kegyelmes Uram!
Ime én ismét jövendölő lettem: alig tellyesedett bé a’ Helicon már Veimárt álmodozok Mosolyogjon Excellentiad! Nem tehetek róla. Én Excellentiadnak falukat nem jövendölök, mert elég van, hanem dicsöseget, nagyságat, mellyek nélkül a’ faluk nem sokat érnek. Dicsőséget is eleget szerzett már ugyan Excellentiád
*Excelletiád [th. emend.]
mert a legszebb polgári hazafi virtusokban minden eggy korujit fel multa. De itt még nincs határ: haladja meg Excellentiád a’ maradékot is, mert mi fény azok között tündökleni, kik az anyai nyelvet czigány nyelvnek nevezik és a’ poetát Joculatornak nézik? Jön mi utánnunk eggy szebb világ melly Excellentiád érdemeit csudálni s áldani fogja, de ez még nem elég: Festetics lelkének elni, munkálni alkatni kell még vég nélkül azon szebb világban is. Melly csak ugy le[szen], ha Excellentiád intézeteit tartósakká, örökösökké teszi, mert ha azok Excellentiad becses életével el enyésznek, ugy azok csak gyenge
*csak <oly> gyenge
viragok mellyek már Excellentiád koporsóján el hervadnak s azzal eggyütt szemeink elöl el tünnek. A’ mi életünk az örökkevalóságban csak eggy pillantat; mi nagyot teszünk ha virtusainknak illy szük határt szabunk?
[A levélfogalmazvány első fóliójának verzóján a következő latin feljegyzések:]
Omnis vita servitium.
Nulla dies abeat quin linea ducta super sit.
Symbolum Wolfgangi
Eheu fugaces posthume, Posthume