[2a–3b]
Szerelme ’s büszke dísze nemzetünknek,
Nagy már atyáid’ fényekben, saját
Kebled’ szent érzetében még nagyobb!
Ha téged eggy rossz Lópöczér (elébb
Rossz Nyelvpöczér volt) náthás rigmusában
Leczkére fogna, mert apró, de szép
Kanczáid közzé ángoly mént eresztesz,
’S a’ szép magyar fajt, a’ csontost, szügyest,
Czangár szunnyogá korcsosítod-el;
Ha vádra kelne, hogy sok útazásid
Hideggé tették szívedet hazádhoz,
És a’ mit a Canningek’ bús honjában,
’S a’ még buktokban is víg francziák közt,
’S túl a’ Pyrénéek’ vad csúcsain,
Az eggykor gazdag, most szegény spanyolnál,
’S Rómában és Athénben ’s a’ Nagy-Úr’
Héttornyú városában, megszerettél,
Mind azt magyarrá tenni vágysz; – ha tán
Azt mondaná, hogy a’ lófuttatás is
Csak anglomaniád’ vak szüleménye;
Ne lásd
*lásd Az s d-ből jav.
Londonban, ’s Pesten nem teszed;
Erőnket fejtsd-ki, nékünk példa nem kell;
Kerűlni kell az ollyat, nem követni,
Mert az egyébbé tészen mint vagyunk.
*vagyunk<,>.
Oh valld-meg azt: neheztelése méltó,
’S tanácsa bölcs; csak az baj, hogy – nagyon!
*nagyon! <…!>
De véget a’ dorgáló még nem ére itt;
Halljad tovább. Te nem csak nemzetedre
Vonál gyalázatot, midőn neki
Az ángolyt tőd példáúl: pártosan
Kelél-fel a’ természet ellen is,
A’ Neptún’ magzatjainak farkokat
Elcsapkodtatván hóhérló kezekkel.
’S szebb kecskefarkkal a’ ló mint amúgy?
Nézhet’d e hogy cselédid azt szelik,
Vágják, sütik, mert romlott ízletednek
Úgy tetszik inkább? Vagy talán sebesb
*sebesb<b>
lesz
Lenyúlt fark nélkül futva? Lásd
*Lásd<d>A d s-ből jav.
Manó Pált,
Az nem zsidó lován is nyert jutalmat.
Örvend a’ Lópöczér hogy czopfja nincs;
De bölcsen ugymond, czopf és fark nem eggy.
Te nyugalomban mégy a’ fényes úton,
Hová nagy lelked lángra gyúlva tol,
’S nem hallod a’ Pöczér szidalmait.
Nagy leczke nékem, mert a’ Nyelvpöczér
Rég olta zaklat engem is, kit a’
Külföld’ szerelme vétkes útra szédít.
<Én a’ magyart németté tenni igyekszem,
És francziává, Rómaivá, göröggé.
És rontom a’ szép nyelvet, szabdalom
Szavainknak farkokat, teremtem a’ szót,
A’ régit új formákba fűzöm-össze
Kövessem őtet>
*Az áth. rész helyett nincs másik változat, az utolsó félsor más, sötétebb tintával van írva, de a ferde áthúzás azt is érinti. Eddig (az 50. sorig) vannak ötsoronként megszámozva a sorok, a további résznél már nincs meg ez.
De nyúgalomban könnyü menni néked;
Nagysága ’s fénye védik a’ dicsőt:
Mi védhet engemet, homály’ fiját,
*fiját<?>,
Ha védelmemre nem kelek magamnak?
És űltetnének téged is szamárra,
És tiltatnának-el csak téged is,
Mint engemet készűltek; oh bizonnyal
Mondom neked, elhagyna nyúgodalmad.
Sűrű köd és borongó fellegek
Fogák-el tájainkat, a’ midőn
Eggyenként kezdénk itt ott a’ menést.
Úgy hitte minden, jó ösvényen ő jár,
Ál úton minden más, ’s kiáltozá:
Felém, felém! csak itt, csak itt az idv!
Amaz viszont, hogy hátra kell haladni,
Előre nem; hogy menni kell, de csak
Mint báblován a’ gyermek, mint az eb
Sültet forgatva a’ konyha’ kerekében.
Eggy harmadik, hosszúra nyúlt szakállal,
Hogy Ásiának boldog tája’ gyujt
Szép csillagot pályánkra, nem nyugot.
Eggy tortyadt Nyelvbölcs törvényt hirdete,
Hogy a’ Szokás az Úr; tiszteljük azt,
De csak ha majd ő nyomja rá pecsétjét.
’S a’ tortyadt Bölcsnek senki nem hive.
Álmélkodással látta hogy tilalmát
A’ tiszteletlen nép még megkaczagta;
’S nem érté, őtet mint lehet kaczagni.
Én láttam a’ zavart, ’s láttam hogy az
Sorban
*<Rendén> Sorban Ráírással javítva.
vagyon; úgy volt az mindenütt,
[19a]
Míg a’ Nyelv’ hívei, Írók ’s Olvasók,
Egymást korholván összeszerkezének;
’S a’ versenygőket nem békére vontam,
Hanem hevesb és még makacsb
*hevesb<b> és még makacsb<b>
vitára.
Ki nyugtot óhajt, harczra kél. Kivívánk
A’ szép tusát, ’s most béke boldogít.
Még hallik ollykor eggy két kullogó’
Neheztelése. ’S azt csodáljuk e,
Hogy sánta kullog a’ sereg megett?
Magára nagy bajt vállal, a’ ki az illyet
Nyergébe szedné. Hagyjuk önmagokra
Elérnek eggykor; és mi kár, ha nem?
<Ha nyelvünk el van rontva, mint kesergik,
Ugy az most rosszabb mint eggykor vala.>