?1828 A |
?1831 B |
|---|---|
[4a–5a]
Szerelme ’s büszke dísze nemzetünknek,*
nemzetünknek, A harmadik szótag olvhtl. betűkből jav.
Nagy már atyáid’ fényekben, saját
Kebled’ szent érzetében még nagyobb!
Ha téged eggy rossz lopöczer – előbb
Rossz nyelvpöczér volt – náthás rigmusában
Leczkére fogna, mert apró de szép
Kanczáid közzé ángoly mént eresztesz,
’S a’ szép magyar fajt, a’ csontost, szügyest,
Czangár szunnyogá korcsosítod-el;
Ha vádra kelne, hogy sok útazásid
Hideggé tették szívedet hazádhoz,
És a’ mit a Canningek’ ködhonjában,*
<bús> ködhonjában,
’S a’ még buktokban is víg francziák közt,*
francziák<nál> közt,
’S túl a’ Pyrénéek’ vad csúcsain,
Az eggykor gazdag, most szegény spanyolnál,
’S Rómában és Athénben ’s a’ Nagy-Úr’
Héttornyú városában, megszerettél,
Mind azt magyarrá tenni vágysz; – ha tán
Azt mondaná, hogy a’ lófuttatás is
Csak anglomaniád’ vak szüleménye;
Ne lásd Londonban, ’s Pesten nem teszed;
Erőnket fojtsd ki, nékünk példa nem kell;
Kerülni kell az ollyat, nem követni,
Mert az egyébbé tészen mint vagyunk; –
Oh valld meg azt: neheztelése méltó,
’S tanácsa bölcs; csak az baj, hogy – n a g y o n !
De véget a’ dorgáló még nem ér itt;
Halljad tovább. – Te nem csak nemzetedre
Vonál gyalázatot, midőn neki
Az ángolyt tőd példáúl; pártosan
Kelél fel a’ természet ellen is,
A’ Neptún’ magzatjáinak farkokat
Elcsapkodtatván hóhérló kezekkel.
’S szebb kecskefarkkal a’ ló mint amúgy?
Nézhetd e hogy cselédid azt szelik,
Vágják, sütik, mert romlott ízletednek
Úgy tetszik inkább? Vagy talán sebesb lesz
Lenyúlt fark nélkül futva? Lásd Manó Pált,
Az nem zsidó lován is nyert jutalmat.
Örvend a’ lópöczér hogy czopfja nincs;
De bölcsen úgymond: Czopf és fark nem eggy.
Te nyúgalomban mégy a’ fényes úton,
Hová nagy lelked lángra gyúlva tol,
’S nem hallod a’ pöczér’ szidalmait.
Nagy leczke nékem, mert a’ nyelvpöczér
Rég olta zaklat engem is, kit a’
Külföld’ szerelme vétkes útra szédít.
Én a’ magyart németté tenni igyekszem,
<És francziává, Rómaivá, göröggé;>
<És rontom a’ szép nyelvet>, szabdalom
Az Arpád’ nyelvét rontom,*
A második sorban áth. rész alá írva, a szabdalom átutalva az új sor végére.
<Szavainknak farkokat, teremtem a’ szót,
A’ régit új formákba fűzöm össze,
’S míg ő csak ezt kiáltja jónak: „Az
Ennél tetősb” – én eztet jónak mondom ezt is:
„Tetősb az mint ez” – ’s ez máglyát érdemel.>*
E rész ferde vonalakkal áth., az utolsó másfél sor előtte már áth., benne korábbi áth., illetve a mint ez alatt egy én szócska, amelynek a tervezett helyét nem tudjuk pontosan meghatározni.
Szavainknak farkokat, teremtem a’ szót,
A’ régit új formába fűzöm össze,
’S míg ő csak ezt kiáltja jónak: „Az
Ennél tetősebb” – én ezt is merem –
’S melly vakmerőség! – „Ez mint az tetősebb.”*
tetősebb<!>. –Vagy ezt: „a’ feddést én nem rettegem” –
’S – „sajkám lebegve futja víg futását.” –
Mind ezt, úgy mondja, máglyát érdemelnek.
De nyugalomban könnyű menni néked;
Nagysága ’s fénye védik a’ dicsőt.
Mi védhet engemet, homály’ fiját,
Ha védelmemre nem kelek magamnak.
És űltetnének téged is szamárra,
És tiltatnának el csak téged is,
Mint engemet készűltek; oh bizonnyal
Mondom neked, elhagyna nyúgodalmad.
<De hagyd te a’ ló-, én a nyelvpöczért.>
<Hagyd őt csevegni>
<De hadd csevegje bölcselgéseit.
Nem rossz midőn nem tetszünk illyeneknek.>
De hadd csevegje bölcselgéseit!
Bánthasson e hogy tetted <meg nem nyerte> nem nyeri
Az illyenek’ javaltát?
[18a]
Szavainknak farkokat, teremtem a’ szót,
A’ régit új formákba fűzöm össze,
’S míg ő csak ezt kiáltja jónak: „Az
Ennél<magasb” – én> tetősebb”: – én ezt is merem,
’S melly vakmerőség! – „Ezmint az tetősebb!” –
Vagy ezt: „A’ feddést én nem rettegem.”
’S „sajkám lebegve futja víg futását.” –
Rettegni nem mit kell, hanem mitől;
<’S futást, futok><nem hallá>
’S futást fut – ugymond, nem hallá soha.
<A’ Wartburg’ bátor hőse, már elúnván
Hogy őt szent munkájában Belzebub
Nem szűnik ingerelni, kapta a’ tintát,
’S haraggal loccsantá*
loccsant<ja,>á <’s> Ráírással javítva, a toldalék alatt másik áthúzott toldalék: <otta> türkös fejéhez;Még most is a’ falon
Foltját még most is nézik a’ falon;
’S ostort parancsol kapni a’ szemtelenre,
A’ példa nem szelíd, ’s nem legnemesb,
De oh hagyd azt hasznos, a’ mint semmi más,
Foltját még most csudálják most is a’ falon.
A’ példa nem szelíd, ’s a’ legnemesbnek
Nem mondhatnám, segéljen úgy az ég!
De hasznos, a’ hogyan nem semmi más szer.
Oh hagyjd követnem szabad futást makacs szeszemnek.>*
A többszörösen javított, újrakezdett rész végül egészében áthúzva.
De nem
[18b]
<A’ Wartburg’ bátor hőse, már elúnván
Hogy őt szent munkájában Belzebub
Nem szűnhetik*
Ráírással javítva ingerelni, kapta a’ tintát,’S haraggal loccsantá türkös fejéhez;
Foltját csudálják a’ falon ma is.
A’ példa nem szelíd, ’s a’ legnemesbnek
Nem mondhatnám, segéljen úgy az ég!
De hasznos, és némellynél csak ez az.*
Az előzőekben átjavítgatott rész letisztázása (kisebb javításokkal), utóbb az egész áthúzva.
Nagy leczke nékem, – mert a’ nyelvpöczér
Rég olta zaklat engem is – kit a’
Külföld’ szerelme vétkes útra szédít.
Én a’ magyart németté tenni igyekszem;
És rontom a’ szűz nyelvet, szabdalom
<Eggy uj Poeta’> Szavainknak farkokat, teremtem a’ szót,
A’ régit új <f> alakba fűzöm össze.
<Hamlettel hány harangot kérdetek>*
A sor többszörös áthúzása miatt helyenként bizonytalan az olvasat.
| [2a–3b]
Szerelme ’s büszke dísze nemzetünknek,
Nagy már atyáid’ fényekben, saját
Kebled’ szent érzetében még nagyobb!
Ha téged eggy rossz Lópöczér (elébb
Rossz Nyelvpöczér volt) náthás rigmusában
Leczkére fogna, mert apró, de szép
Kanczáid közzé ángoly mént eresztesz,
’S a’ szép magyar fajt, a’ csontost, szügyest,
Czangár szunnyogá korcsosítod-el;
Ha vádra kelne, hogy sok útazásid
Hideggé tették szívedet hazádhoz,
És a’ mit a Canningek’ bús honjában,
’S a’ még buktokban is víg francziák közt,
’S túl a’ Pyrénéek’ vad csúcsain,
Az eggykor gazdag, most szegény spanyolnál,
’S Rómában és Athénben ’s a’ Nagy-Úr’
Héttornyú városában, megszerettél,
Mind azt magyarrá tenni vágysz; – ha tán
Azt mondaná, hogy a’ lófuttatás is
Csak anglomaniád’ vak szüleménye;
Ne lásd*
lásd Az s d-ből jav. Londonban, ’s Pesten nem teszed;Erőnket fejtsd-ki, nékünk példa nem kell;
Kerűlni kell az ollyat, nem követni,
Mert az egyébbé tészen mint vagyunk.*
vagyunk<,>.
Oh valld-meg azt: neheztelése méltó,
’S tanácsa bölcs; csak az baj, hogy – nagyon!*
nagyon! <…!>
De véget a’ dorgáló még nem ére itt;
Halljad tovább. Te nem csak nemzetedre
Vonál gyalázatot, midőn neki
Az ángolyt tőd példáúl: pártosan
Kelél-fel a’ természet ellen is,
A’ Neptún’ magzatjainak farkokat
Elcsapkodtatván hóhérló kezekkel.
’S szebb kecskefarkkal a’ ló mint amúgy?
Nézhet’d e hogy cselédid azt szelik,
Vágják, sütik, mert romlott ízletednek
Úgy tetszik inkább? Vagy talán sebesb*
sebesb<b> leszLenyúlt fark nélkül futva? Lásd*
Lásd<d>A d s-ből jav. Manó Pált,Az nem zsidó lován is nyert jutalmat.
Örvend a’ Lópöczér hogy czopfja nincs;
De bölcsen ugymond, czopf és fark nem eggy.
Te nyugalomban mégy a’ fényes úton,
Hová nagy lelked lángra gyúlva tol,
’S nem hallod a’ Pöczér szidalmait.
Nagy leczke nékem, mert a’ Nyelvpöczér
Rég olta zaklat engem is, kit a’
Külföld’ szerelme vétkes útra szédít.
<Én a’ magyart németté tenni igyekszem,
És francziává, Rómaivá, göröggé.
És rontom a’ szép nyelvet, szabdalom
Szavainknak farkokat, teremtem a’ szót,
A’ régit új formákba fűzöm-össze
Kövessem őtet>*
Az áth. rész helyett nincs másik változat, az utolsó félsor más, sötétebb tintával van írva, de a ferde áthúzás azt is érinti. Eddig (az 50. sorig) vannak ötsoronként megszámozva a sorok, a további résznél már nincs meg ez.
De nyúgalomban könnyü menni néked;
Nagysága ’s fénye védik a’ dicsőt:
Mi védhet engemet, homály’ fiját,*
fiját<?>,
Ha védelmemre nem kelek magamnak?
És űltetnének téged is szamárra,
És tiltatnának-el csak téged is,
Mint engemet készűltek; oh bizonnyal
Mondom neked, elhagyna nyúgodalmad.
Sűrű köd és borongó fellegek
Fogák-el tájainkat, a’ midőn
Eggyenként kezdénk itt ott a’ menést.
Úgy hitte minden, jó ösvényen ő jár,
Ál úton minden más, ’s kiáltozá:
Felém, felém! csak itt, csak itt az idv!
Amaz viszont, hogy hátra kell haladni,
Előre nem; hogy menni kell, de csak
Mint báblován a’ gyermek, mint az eb
Sültet forgatva a’ konyha’ kerekében.
Eggy harmadik, hosszúra nyúlt szakállal,
Hogy Ásiának boldog tája’ gyujt
Szép csillagot pályánkra, nem nyugot.
Eggy tortyadt Nyelvbölcs törvényt hirdete,
Hogy a’ Szokás az Úr; tiszteljük azt,
De csak ha majd ő nyomja rá pecsétjét.
’S a’ tortyadt Bölcsnek senki nem hive.
Álmélkodással látta hogy tilalmát
A’ tiszteletlen nép még megkaczagta;
’S nem érté, őtet mint lehet kaczagni.
Én láttam a’ zavart, ’s láttam hogy az
Sorban*
<Rendén> Sorban Ráírással javítva. vagyon; úgy volt az mindenütt,[19a]
Míg a’ Nyelv’ hívei, Írók ’s Olvasók,
Egymást korholván összeszerkezének;
’S a’ versenygőket nem békére vontam,
Hanem hevesb és még makacsb*
hevesb<b> és még makacsb<b> vitára.Ki nyugtot óhajt, harczra kél. Kivívánk
A’ szép tusát, ’s most béke boldogít.
Még hallik ollykor eggy két kullogó’
Neheztelése. ’S azt csodáljuk e,
Hogy sánta kullog a’ sereg megett?
Magára nagy bajt vállal, a’ ki az illyet
Nyergébe szedné. Hagyjuk önmagokra
Elérnek eggykor; és mi kár, ha nem?
<Ha nyelvünk el van rontva, mint kesergik,
Ugy az most rosszabb mint eggykor vala.>
|