Igy hallgat soká az Ifjú,
Kinek kevés tavasza múlt-el,
’S a’ ki, tettek-alatt-meg-roskadtt, ősz Atyjának,
*Itt, a következő sorban, és a következő szakasz második két sorában [ jel jelzi, hogy a sorok bentebb kezdődnek.
Hogy őt igen szereti! ezt a’ lángszót lobbanni akarja.
*Az első szakasz mellett német nyelvű utasítás a szedőnek.
Hevűlve pattan-fel éjfélben,
Lelke ég!
A’ Hajnal szárnyai már lebegnek, siet már
Az Öreghez, ’s – nem öntheti ki.
Igy
*Igy <Igy>
hallgattam én is. Vas karjaival
Vissza-rettentett a’ félénk Szemérem.
Lebegtek a’ szárnyak, ’s kobzom ragyogott,
’S magától kezdett hangzani, de reszketett kezem.
Nem állom-ki tovább! Elő-veszem kobzomat,
Repűlnöm kell a’ bátor szárnyallást.
Szólnom kell; nem hallgathatom-el tovább
A’ mi lelkemben ég!
Ó kémélj! ezer esztendőki ditsőséggel van
Fel-koszorúzva Főd! Istenek’ lépéseit léped,
Fennt mégysz más Országok előtt!
Ó kémélj-meg! – – – Szeretlek téged, édes Hazám!
Ah, hull kezem, sokat
*<sokba> sokat
mertem!
Ujjaim reszketve omlanak-le húrjaimról;
Kémélj, kémélj! Mint lebben szent koszorúd,
Mint léped az Istenek’ lépéseit!
Eggy szelíd mosolygást látok,
Melly meg-könnyíti szívemet;
Köszönő sikóltással dallom a’ Visszhangnak,
Hogy ez a’ mosolygás, nékem, nékem lett!
Hamar áldoztam néked magamat! Még midőn Szívem
A’ büszkeség’ első döbbenését döbbené,
A’ lántsák ’s pántzélok közzűl, dallani
Heinrichot, Szabadítódat, választám.
De láttam a’ fenntebb ösvényt,
1Még midőn leg-először érzettem a’ nemes büszkeség’ ösztönét, vitéz fiaid közzűl a’
Madarász Heinrichot, a’ te Megszabadítódat, <akartam dallani> választottam dallásomnak tárgyává. De láttam a’ felségesebb ösvényt, a’
Messziás’ dallását, ’s a’ Religió által lobbantatván, elébe tettem ennek éneklését a’ Heinrich éneklésének. – – El-végezem dallását, ’s ha erőm meg-tsökken, vissza-fordúlok, ’s elő-vévén a’ vitézséget-magasztaló lantot, magadnak dallak tégedet, Hazám!
És, egy többtől gyúladván-fel, mint büszkeség,
Elébe tettem azt neki. Fel-viszem
*<Az> Fel-viszem
az
Emberi
*<Az> Emberi
Nemnek hazája felé.
Meg-hágom, ’s ha rajta
*Meg-hágom, <azt,> ’s ha <le-r> rajta
Le-roskadok terhem alatt,
Vissza-fordúlok, ’s elő-veszem a’ Bárdusi lantot,
’S magadnak dallak tégedet, Hazám!
Űltettél a’ Gondolónak, űltettél a’ Tettettevőnek!
Messzére árnyékoz, és hívesen, erdőd,
Áll, ’s katzagja az idő’ fergetegit,
*idő’ <szélvés> fergetegit,
’S katzagja a’ szomszéd tserét!
A’ kit éles nézés, ’s lejtő bóldog órák vezetnek,
Az ligeted’ árnyékiban varázsbotot tör,
Melly (nem mese!)
*<(Nem mese az!)> Melly (nem mese!) Az áth. rész alá írva, új sort kezdve.
a’ tisztább aranyra,
Az új gondolatra, mutat.
2[A lapszélen elforgatva lábjegyzet:] Mind elmélkedő Bőltseid, mind tetteket-tevő nagy fiaid vagynak tenéked; szégyen nélkűl tekinthetsz te ezekkel a’ következő századokra, ’s a’ szomszéd Nemzetekre. A’ kit szerentés születés és éles elme vezet, az feltalálja azt a’ mesés, de való varázsbotot, melly ki-mutatja az aranyat, az újabb találmányokat.
Gyakran vettek részt sarjazattjaidból a’ Rhóne’ partjai,
Gyakran a’ Themze’ partjai sűríteni berkeket.
Miért ne vettek vólna? buján nevelsz
Újabb fiatalokat te majd!
3Erti a’ Frantzia Országnak ’s Angliának meg-népesítésére <sza> által szállott Német Coloniákat.
’S osztán, hiszen
*<nem> hiszen
ők tiéid vóltak úgy is. Oda kűldéd
Hadakozóidat. Tsattogtak a’ fegyverek! Tsengett
Zordon szavok: A’ Gallusok Frankok ezután!
Angelszaxok a’ Brittusok!
Harsányabban
*<Még> harsányabban A h H-ra jav.
zörgetted fegyvered’. A’ tetős Róma
Katonai kevélykedést még farkas-emlőből szopott;
Sokáig vólt Világnak Asszonya! De te, Hazám,
A’ büszke Rómát tulajdon vérébe dőjtéd.
Nem vólt Kűlfőld eránt soha
Eggy Ország is olly igaz, mint te!
Ne légy igenigaz. Nem eléggé nemesek ők
*ők <érzeni>
Érzeni, melly szép a’ hibád.
Erkőltseid eggyűgyűk, és bőlcsek;
Mély lelked, és komoly. Szavad erő,
Kardod intézet. De te sarlókká változtatod azt,
*változtatod <el> azt
’s rólad nem tsepeg
A’ túlvilág’ vére Hazám!
4Német Ország Americába nem kűldött pusztító Seregeket.
Vas karja megint rettent!
5A’ Szeméremnek, melly az Óda elején el-rettentette Hazájának dallásától.
– El-hallgatok
Míg talám ismét el-szunnyad.
’S e’ rettentő, nemes gondolatba süllyedek, hogy érdemes
Fijad lehessek, kedves Hazám!