Aludj tsendesen, Te, leg-nagyobbika Törzsöködnek,
Mert a’ leg-szelídebb valál! –
Az vóltál Te; ’s azt vési felőled szirtjeibe
A’ Hólttak Itélője, az igaz História.
Sokszor akartalak Téged énekleni. Kész lantom
Magától zengett a’ leg-kedvesebb hangokkal Felöled.
Engedtem öt zengeni. Mert, valamint Te
Útáltad mind azt, a’ mi nem vala magában nemes
Ugy utálom én
A’ leg-utólsó el-tünéséiglen
Enyésző felhötskéjét
A’ temjénezők’ óltárának, a’ Hízelkedést
Most már bátran énekelhetlek. A’ kígyó-nyelv sem sziszegheti mostan
Felém az enyésző felhőt. Mert meg-hóltál:
Ah! de szerettelek Tégedet, ’s bánatomban kezem
Ajúlttan esik-el húrjaimról.
Eggy isteni szózat hangját tehát
Eggy láng-szót: Fiad törekedve, viaskodva, szomjan,
El-öntve a’ büszkeség könnyeitől, visgálja majd:
Ha téged el-érhet é?
Előre-nyújthatja Friedrich bízvást meg-öszűltt fejét
A’ jövendőbe: ha Felőle
El-érést említend é
A’ Hólttak’ ítélöjének szirt-írása.
Aludj tsendesen THERESIA! – Te alszol é?
Nem; Te most olly tetteket tészessz a’ fentebb Világokon,
Mellyek még szelidebbek,
Meg-jutalmazva önnön-magok által!