Vond-be, vond-be, Zeüsz,
Felleggőzzel eged’,
’S mint a’ gyerek
Ki bogácsfőket nyakaz,
Csapkodd a’ tölgyeket ’s a’ hegytetőket.
De földem ugyan
Bántani nem fogod,
Nem kalyibámat
Mellyet te nem rakál,
Tűzhelyemet nem
Mellynek lobogását
Tőlem irígyled!
Nyomorúltabbat
Mint ti, nagy Istenek,
Nem ismerek én
A’ nap alatt.
Felségeteket
Az áldozatnak hulladékival
’S az imádság’ húhongásival
Tengetitek ti.
’S koplalnátok hahogy
A’ gyermekek és a’ koldusok
Csüggedt kábák nem volnának.
Mikor én még gyermek valék,
’S honnan ’s merre nem értettem,
Bolygó szemem’ én is
A’ napra meresztém,
Mintha túl amott
Volna fül
Megérteni jajgatásomat,
Mintha túl amott
Volna szív
Hasonló az enyémhez,
Melly megszánja
A’ szenvedőt.
Ki segélle nekem
A’ Titánok ellen küszdeni?
Ki mente-meg engem
A’ meghalástól,
A’ rabságnak lánczaitól?
Nem tőd e mind ezt magad
Lángoló szent szív?
Éretlen és jó,
Megcsalva, köszönted
Az ott-fenn szunnyadónak
Hogy megszabadúlál!
Én tiszteljelek e?
’S miért?
Könnyítetted e sullyát
A’ megnyomottnak?
Eltörlötted e könnyét
Az üldözöttnek?
Nem a’ mindenható Idő
Nem e az örök szent Végzés
Edzettek engem férjfivá?
Nékem és neked uraid!
Te talán azt vártad
Hogy az éltet gyűlölni én fogom,
Hogy pusztákba rejtezem-el,
Mivel minden virág
Gyümölcsre nem érhet?
Itt űlök, ’s embereket
Képzek az én alakomra,
Hozzám hasonló nemet,
Melly tűrjön, sírjon,
Kényént éljen, örűljön,
’S ne gondoljon teveled,
Mint magam én.