Veszett idő! veszett erkölcs! veszett Poézis!
Nem kell nekem, ha mérget hoz, a’ lépes méz is.
Eggy a’ szép ’s jó, eggy a’ rossz ’s rút, mond a’ Morál,
Pedig hamis ügy mellett az nem perorál.
Hijába szóll őellene az új Aesthésis,
Csal a’ ravasz, bolondnak jó még a’ fapéz is,
Őrizkedjél ettől, keresztyén Olvasó!
És a’ hol maszlagot hint ez, ne mulass, ó!
A’ rossz madár a’ szentet is bépiszkolja;
Ha vétek is, elég hogy szép, ezt gondolja.
Ám nézzd a’ Piktort, mint festé itt ezt az Angyalt;
Tudom ezért Luczifernél sok szurkot falt.
Térde felett ugyan festve vagyon a’ gomb,
De félre-csúszott a’ lepel, ’s csupasz a’ czomb.
’S ím Eszter-Asszony a’ szemmel, nézzd, még azt is látatja,
A’ mit nagy gonddal eltakart szemérmes patyolatja.
A’ Piktor szép emlőt akart és szép czombot látatni,
Mintha el nem kellett volna a’ képen takartatni.
És mintha, a’ hol ők vannak, nem volna váll és csizma!
Ah, ennyi rosszat szűl az Aesthésis ’s a’ Schizma!
Melly vétkeket tanítgat a’ nézőknek a’ theátrum,
Arról jobb nem is szóllani, mert az mind crimen atrum.
Nem volt ez így míg szóllhatott a’ Molnár Albert,
Ki sok országot látott és igen igen sok tengert!
De még akkor tisztelte a’ nép a’ Morált,
’S az Aesthésis a’ rossz mellett nem perorált.
Még akkor minden azt hitte, hogy szép a’ jó;
Most megfordíták, Keresztyén hív Olvasó!
Nem kell, nem kell, ha mérget hoz, a’ lépes méz is!
Veszett idő! veszett erkölcs! ’s te mételyünk, oh átkozott Aesthézis!