Két Szeretőt éltök’ legédesebb
Óráji köztt megháborítani,
Nagy vétek, bűn, sőt épen kárhozat.
Megyek tehát; de hadd mondjam, hogy én,
’S eggy összevagdalt, szúrt és lőtt Lovag,
Ki bántva látván a’ jót, vad gyötrőjén
Kész bosszút állni béna karral is;
’S kiket te sem gyűlölsz, két asszonyink,
Ha Josephíne nem lesz olly szerencsés
Mint eskeidnek hitte, rád esünk,
’S kikapjuk, boldog Rabló, karjaidból. —
Hallgat; titokban hullnak könnyei.