Két Szeretőt éltök’ legédesebb
Óráji köztt megháborítani,
Nagy vétek, bűn, sőt épen kárhozat!
Megyek tehát; de hadd mondjam, hogy én,
’S eggy összevagdalt, szúrt, és lőtt Lovag, (Major Bartos Úr.)
Ki, bántva látván a’ jót, vad gyötrőjén
Kész bosszút állani béna karral is,
’S kiket te sem gyűlölsz, két Asszonyink, (Bartosné és a’ feleségem)
Ha Josephíne nem lesz olly szerencsés
Mint eskeidnek hitte, rád esünk,
’S kikapjuk, boldog Rabló, karjaidból. —
Hallgat; titokban hullnak könnyei!