Széphalom, 1820. szeptember 17.
Büszkévé tesz engem, Gróf Úr. Szeretném kiérdemelni felbecsülhetetlen jóságát, ígérem tehát, hogy az Erdélyi Levelek kéziratát megküldöm Önnek, mielőtt a művet nyomtatni kezdik. Nem szükséges mondanom, mennyire tisztelem szellemét, lelkét, műveltségét és ízlését. Majd megtudom Öntől, mit hagyjak ki, mit változtassak; s majd meglátja, mennyire kész vagyok magamat alávetni az Ön nagy tudásának.
Három napja elkészültem végre Sallustiusszal, s a mostani állapotában lesz kinyomtatva. Már csak a kritikai és filológiai megjegyzések vannak hátra és az előszó. Sallustiusszal együtt fognak megjelenni Cicero beszédei is. A közönség lássa ebből, miért fordítottam a nyelvrontó Sallustiust másképp, mint Cicerot. A mi magyar gramatikusaink mindent egyszinűre akarnak, Sallustius és Cicero két külön színt jelentsen! – Milyen felháborító, amit Takács József úr, Festetich László egykori keszthelyi nevelője, most Győrmegye főjegyzője a Tudományos Gyűjtemény augusztusi füzetében Rájnissal együtt Ossianról és Gessnerről állít. Az egyik azt adja vissza, amit ő (Verseghivel együtt) abban a tanulmányban mondtak, amelyre az Ortológusok és Neológusok válaszol, a másik számára pedig Ossian és Gessner nevetséges. Takács és Rájnis a nyelv tisztaságáért szállnak síkra, vagyis azért, ami a nyelv most és ami régen volt, és nem azért, ami majd bizonyára lesz.
Mivel a Tudományos Gyűjtemény erről a füzetéről beszélek, engedje meg, hogy ebben lévő tanulmányomra felhívjam a figyelmét. Szilágyi szuperintendens kolossszálisan nagy ember volt. Már annak idején volt rá érzéke, hogy a németek értékét meglássa, akik pedig műveletlen patriótáink számára csupán az ízléstelenség példaképei voltak. Azt hiszem, hogy tetszeni fog Önnek szereplése II. József előtt. Amikor a császár vörösen ráförmedt, annyit válaszolt: ut respirem. Hisz kövér volt és heves, s a császár alig hagyott neki két szónyi időt. Az egész éjjelt átvirrasztotta velem, mert a 60 évnél idősebb ember egy 21 éves fiatalt látott maga mellett, aki szívesen tanult.
Elküldöm Önnek, gróf úr, két harci énekemet, az egyik nincs befejezve, de már majdnem kész. Elhatároztam, hogy 12 ilyet írok, s meglepem ezzel a magyar közönséget. Lássák ezek az urak, hogy a germanicusban is magyar vér folyik, s magyarul érez. De nem akarok semmit kinyomtatni, amíg az Ön királyi jóváhagyását nem kapom meg hozzá. A csatadallal nem vagyok elégedett. A gondolat és forma megfelelő. Az anapestusok illenek a témához. De a megtisztulás ünnepe kételyeket ébreszt bennem. Ez nem dal, hanem egy jelenet. S az első 3 stanza aligha idézi ama hőskor szellemét. A refrének a kifinomulásra emlékeztetnek minket. — Azonban jól megokoltnak tűnik a raj a tölgyfa ágain, amely egy másiknak adott szállást, és az áldozópap morális prédikációja annak a szégyennek az elhárítására, hogy Árpád népe egy barbár horda lett volna. − Kérem véleményét mindkét darabról, egyszersmind könyörgöm, hogy ne mutassa meg azokat senkinek, hogy sikerüljön a meglepetés.
Pucz Antal plébános bebizonyította, hogy jól tanulmányozta Kant filozófiáját, azonban mint költő középszerű. Takács József is kiadott egy kötet költeményt, amelyeket senki sem ismer.
Szemerétől ismét egy igen szép szonett. Az emlékezés.
A Bugaczi Csárda Orczy műve, nem az enyém.
Orczynak van még egy dala, amely boldog hangulatát ábrázolja. Címe a 94. oldalon Világi tekintetek megvetéséről.
Némelly éltét adja | Jószágát elhagyja | Csak 2 réf pantlikáért
Nem tetszik szabadság | Inkább fényes rabság | Kit eladott egy kulcsért
Eggy varrott csillagért | Arany báránykáért | Gondolja hogy jól cserélt.
Az utolsó sora olyan mint Sallustius: Cethegus oly bolond volt, hogy azt hitte, minden jó, ami gyorsan jön.
És milyen pompás a 167. sor Tullus alatt sáncza sövény volt Romának. Prózában így hangzana: T. a. sövény volt a’ Róma sáncza. Bizony a géniusz többet ér, mint a világ minden szabálya.
Magyarország legelső költőnője Takács Judit, a Vas megyei Dukáról, Göndöcz Ferenc felesége, Keszthelyen koszorúzták költővé 1817-ben.
Döbrentei kevés verset ír. Minden, amit írt az Erdélyi Múzeumban olvasható.
Sylvester (1541) csak bibliai könyvek tartalmát foglalta versbe.
Kis Hajós Éneke tényleg Matthisoné. Hymenaeuma számomra egy francia óda. Egyáltalán ő inkább franciás mint németes.
Dayka búcsúéneke persze nem alkalmas a fordításra.
Berzsenyi ódájának A’ te ernyődnek kies alkonyában éteri képei vannak. Hagyja ki a nevemet, és írja helyette ezt a szót Barát. – És ki akarta hagyni forróhangú versét, a Búcsúzás a’ Kemenes aljától?
Versegi Búcsúzás a’ Múzsáktól c. verse fordítás. Megtaláltam zenei iratok között nyomtatva vagy metszve, és úgy emlékszem van egy másolatom róla.
Szemere Reménye szépen van fordítva. Csodálnunk kell az Ön fordítói tehetségét, Gróf Úr. Epigrammám: az epigramma olyan, hogy azon nem lehet és nem kell változtatni
Zrínyinél nem talált egy verset sem, amely fordításra érdemes lenne? Számomra ő, mint dal-és idillköltő is többet jelent, mint egyes későbbiek. Talán a versszerző Tinóditól is kellene valamit választani.
–––
Ezek után engedje megGróf Úr, hogy egy lesújtó hírt közöljek,. A derék Ungvár Némethi Tóth Lászlóval kapcsolatos. – Ő nincs többé. Állítólag augusztus 31-én meghalt. Egyik barátja elutazott pár napra Bécsből, és egy harmadik ifjú medikus írta meg neki a hírt minden körülménnyel együtt. Tóth augusztus 29-én egy vendéglőben étkezett éjjel. Egy hatalmas hányás és hasmenés rabolta el tőlünk. Régen érte ilyen keserves veszteség nyelvünket és irodalmunkat.