Széphalom 1818. július 22.
Híreim Rádayról későn jönnek, és eléggé szegényesek. Azok az emberek, akik magánéletük árnyékában élnek, vajmi kevés adatot szolgáltatnak életrajzíróik számára, melyek érdemesek volnának arra, hogy a világ tudtára adják.
Ráday Gedeon 1713. október 1-én született. Atyja, Pál II. Rákóczi Ferenc kancellárja volt; anyját Kajali Klárának hívták. – Fiú testvére nem volt. Egyetlen lány testvére Eszther gróf Teleki László felesége lett, aki nagyatyja a hasonló nevű táblabírónak.
Rádaynk atyja házában nevelkedett. Olyan ember volt, aki ismeretei és tudománya alapján figyelemnek örvendett; a Recrudescunt kezdetű kiáltvány, melyet fejedelme nevében tett közzé, lelkéről és szelleméről tanúskodik. Egy imádságos könyvet is nyomtattatott magyar nyelven, melyben vallásos énekek is találhatók. – A fiú látta atyja foglalatosságait és különféle prózai és poétai munkákban gyakorolta magát. Én láttam első kísérleteit, és messze jobbnak találtam ezeket nyelvünk és irodalmunk akkori állapotjához képest, mint későbbi munkáit ahhoz az időszakhoz képest, amelyben akkor éltünk.
Ráday tanulmányai befejeztével, mint a protestáns ifjak általában Németországba ment. Már ekkor szándékában állt egy gazdag könyvtárat összegyűjteni, s tanulmányútja során elsősorban a könyvek foglalkoztatták. Amikor hazatért feleségül vett egy igen érdemes leányt, Szent-Pétery Katalint Borsod megyéből (az ő nemzetsége napjainkban halt ki.) Tiszta volt, ájtatos és minden szempontból méltó egy olyan ember választására, mint Ráday. – Szerelem, a péceli kastély felépítése, Pest közelsége, a Pest megyei kongregációk látogatása zavarták meg tanulmányait és a könyvvel teli ládák, amelyeket könyvkereskedőktől, antikváriusoktól, ügynököktől és levelező társaktól kapott, gyakran kéretlenül, mindig eltérítették útjáról, amelyen haladni szándékozott. Horányi és mások tudós kérdésekkel keresték meg, melyek megválaszolásához kellőképpen nagytudású és emberséges volt; azután szép menye adott neki sok tennivalót. Nem csoda, ha Ráday, szüntelen tanulmányai ellenére, sosem tudott valami igazán fontosat létrehozni. Nem volt szerencsés abban sem, hogy nem akadt egy olyan emberre, akivel azonosak lettek volna nézetei. Orczy generális a franciák tanítványa volt, akinek minden megfelelt, ami jól hangzott és valamelyest tudományt árasztott. Unokatestvére, Teleki József merev és pedáns ember volt. Ha az ellenségeimnek nem akarnék ismét alkalmat adni a triumfálásra szerénytelenségem fölött, hogy magamat itt ismét előtérbe tolom, akkor azt kell mondanom, hogy Ráday talán először bennem találta meg a magához hasonló beállítottságú embert. Hisz Ráday alapvető elvei, érzései az enyémek is: például, hogy nem csupán a régi és új latinul írókat, hanem a mai nemzetek íróit, főleg a németeket mindketten példának tartjuk, – s hogy a nem időmértékes rímes verssorok, amelyeknek minden értéke a rímekben és a 6. szótag utáni cezúrában áll, számunkra kevéssé vonzóak – hogy Gyöngyösi hagyott ugyan hátra néhány szép sort, néhány szép strófát, de egy szerencsétlen fecsegő és összevetve Zrínyivel, aki magvasabb, egyáltalán nem állja meg a helyét, – s csak egy verse érdemli meg, hogy megemlítsük, ami idegen nyelvre lefordítva még költészetnek hat. – Hogy Ráday a nagy távolság ellenére szeretett engem és disztingvált, levelei mutatják, melyeket egy negyedrét kötetben gyűjtöttem össze; dekérem, Gróf Uram, erről ne beszéljen. Jó ürügyet adna mostani ellenségeimnek, hogy belém kössenek.
Ráday az asztal mellett is gyakran beszélt tudós dolgokról; hitte, hogy nem minden magocska hullik kőre, s egyetlen csíra is megeredhet. Ezért pedánsnak gúnyolták, s néhány vidám fickó csak azért hozott szóba valami tudományos dolgot, hogy örömük teljen abban, hogy a tudós öreg gyöngéjét láthatják. Tanítása pusztába kiáltott szó volt. Jurátusként 1782-ben jöttem Pestre, s a dolgozószobájában, a színházban, ahonnan sosem maradt el, élvezhettem okítását. Mindig, amikor a függöny lement, dramaturgiai előadásokat tartott nekem és azt taglalta, mit játszottak, mondtak vagy írtak a darabban jól vagy rosszul. Ha kettesben voltunk, fölolvasta a verseit, vagy mások munkáit olvastuk együtt, hogy megvitassuk azokat.
Ráday előbb írt magyar hexametert, mint ahogy Klopstock Messiását német hexameterben írni kezdte. Igen jó hallása volt és érezte, milyen alkalmas erre nyelvünk, hogy a beszédet a görög prozódia szerint mérjük: lehetséges az is, hogy elmélyült könyvtörténeti érdeklődése során találkozott Sylvester 1541-es kísérletével. Mielőtt Kalmár Prodomusát megjelentette, Ráday már 3 énekkel elkészült a Zrínyiászból, amelyet hexameterben írt; és 1765-ben Pozsonyból hozatott egy festőt, aki péceli kastélya termét Picartnak Ovidius Metamorphosisához készített rézmetszeteivel díszitette. E falfestmény minden darabja kapott tőle egy-egy hexametert. Ilyen módon Ráday az elsők egyikének tekinthető, akik kezünkbe adták a görög lantot: de leírhatatlan szerénysége, ami már egyenesen hibának mondható, nem engedte meg, hogy bármit is kinyomtattasson. Ezen a téren nem ő volt az úttörő: Baróti Szabó Dávid, Rájnis, Révai, a triumvirek, akiket mi azért tartunk e verselés tanítómestereinek, mivel mindegyikük kiadott egy-egy kötetnyi időmértékes költeményt. De a dicsfény vitathatatlanul megmarad a mi Rádaynknak, aki ilyen verseket dolgozott ki, mielőtt Baróti, Rájnis és Révai még csak megszülettek volna, és hogy rímes verseinket skandálni kezdte, amit ő előtte senki sem csinált, s aki verselésünknek mégis egy kimondhatatlan varázst kölcsönzött.
Ráday 1792. augusztus 6-án halt meg. Verseit szépséges menye valószínűleg megsemmisítette, hiszen sehol sem találhatók. József bárói, Lipót grófi rangra emelte. Ez minden, Méltóságos Gróf, amit Rádayról mondani tudok. – Legőszintébb tisztelettel maradok