Epistolaidat ’s ódámra küldött bölcs reflexióidat a’ legszívesbb köszönettel vettem ’s mindenikből annyit tanúltam, hogy én örömest el lennék minden egyéb olvasástól, csak mindenkor a’ Te Epistolaidat ’s leveleidet olvashatnám.
Hogy más az Üszög ’s más az Üszök, azt igen helyben hagyom, mert a’ kétértelmű szavaknak egyéberánt is kérlelhetetlen ellensége vagyok. Hogy azon verstag rövíd is lehet, azt valóban én nem tudtam ’s hogy mast Tőled hallom annak is igen örülök, mert az illy szabadságat senki nem szereti inkább mint én. De hogy a’ Deucaledont nem érted, azt éppen (nem épen s képen, mert ezek kétértelmüek) nem-szeretem, mert igy kétség kívűl nagyot botlám midőn azt hittem hogy Gr. Teleky László Angliában tanult, pedig tán más Teleky volt az a’ kiről én azt olvastam vagy hallottam? Ha ugy vagyon ez már valóban nagy szabadság – de még sem! mert hiszen szint ugy elküldhetem én őtet Angliaba mint Crétába. Hogy Minervának csak az Ilioni képe vagy oltára neveztetett Palladiumnak, alkalmasínt én is tudom, de vallyon a’ poeta nem nevezheti-e annak minden egyéb bálványit és oltárit ’s tán meg templomait is Ilioni vagy görög terminussal Palladiumoknak?
A’ mit Te Jupitertől olly szépen kérsz, hogy tudniillik az édest keserűvel adja, nékem valóban azt meg adja mindenben. A’ Pesti Nevendékek tétele nékem becsűlet ’s dicsőség; de én ezen dicsőséget nehezen tudom Szemerének Horvátnak ’s Vitkovicsnak meg bocsátani. Meg kértem azon jó gondolkozású Papokat, hogy ezen kiadásnak örök emlékezetét gyüjteménykémnek homlokára tegyék, s meg írtam nékik, hogy Téged meg foglak arra kérni, hogy az ő szép hazafisagokat, nyelvünkhez ’s literaturankhoz viseltető buzgásokat a’ M. ujságokban a’ Hazának tudtára add. Ezt senki ugy nem tudja mint Te és ők ezt meg érdemlik, ’s ámbár már meg fordúltam Bécsből, hová csupán azért mentem hogy képemet metszessem, a’ minthogy azt még ezen holnapban meg is küldi Blaschke Pestre Hartlebenhez, Te mind azon által, ha valamit írsz, el ne hallgasd azt hogy ők nem csak a’ kiadásról, de még képemnek metszéséről is gondoskodtak. Hogy mennyi penzt adtak öszve, ugy gondolnám, nem kell kitenni. Egyéb eránt pedig igen helyesen meg mondhatod azt mast a’ Publicumnak, a’ mit B. Pronaynak mondtál Nagyaink hidegségéről. Hogy verseimet magasztald, arra tudod szükségem nincs, mert leg szebbnek tartom azt ha munkám maga magát dicséri meg. Nem is egyébért kérlek erre, hanem csak hogy azon jó embereknek szívességét valamivel viszonozni segéld. Esedezem azonban mind e’ mellett, hogy ha ne talán ezen kérésem[ne]k tellyesítése leg kissebb terhedre talalna lenni, tehát eggy szót se írj. Mert ámbár az ő emberségeket csak ennyiben is meg hálálni, nagy*
hálálni, <nékik,> nagy
gyönyörűség nékem, de a’ Te kedvetlenségeddel, nékem minden gyönyörűség igen drága.
Bécsben egész hetet töltvén méltán várhatnál tőlem valami kis újságat, de én valóban semmivel sem kedveskedhetem. A’ Belvederi Festemények mastanában szedetvén új rendbe, sem Lajstromot sem embert nem leltem a’ ki engem vezetni tudott volna. Knappnak, egy mastan élő Festőnek quodlibetje, az az Kosara, tengeri nyula ’s mindenféle gyümölcsei, bájolta meg leg inkább mesterségtelen szemeimet. De e’ mellett sok olly Ádámokat Évákat szenteket ’s Madonnákat láttam a’ millyeneket én is tudnék festeni. – Az udvari Theatrumban játszó Duportnak táncza és Neuman Leánykának táncza és szépsége valóban csábító ’s illy látásra és jegyzésre méltót nem is találtam egész Bécsben. A’ többi Theatrumokban*
Thetrumokban [th. emend.]
semmi különöst nem láttam. Köztünk legyen mondva én azt hiszem, hogy egy illy kis Boszorkány mint Neuman, hamarább ’s bizonyosabban fel tudná emelni a’ Magyar Theatrumot, mint minden hazafiúi okoskodás és buzgólkodás. ’S vallyon nem lehetne-e nékünk is egy illy Lyánykát szerezni?
Tegnap kaptam Pestről három levelet, B. Barkóczytól, Vitkovicstól és Tatay János Kis Paptól, ki a’ Nevendékek nevében felel levelemre. Barkóczyét közlöm veled, nem azért hogy azt Báró írta, hanem csupán azért mivel én abban józan észt sejtek ’s nem találok benne semmi íztelenséget, melly egyéb eránt*
eránt eránt [th. emend.]
igen közönséges hibaja íróinknak, pedig stultitia caruisse, est sapientia prima.
Élj szerencsesen nagy érdemű Ferjfiu! s mindenek felett szeretett ’s tisztelt Barátom!
Tekéntetes Berzsenyi Dániel Urnak
B. Barkóczy László tiszteletét!
Kötelességemnek véltem lenni azon barátságos levelét a’ Te[kin]t[e]tes Urnak mellyet a’ Társasághoz én általam küldött, ezen írásommal különösen megköszönni; ha a’ húzomos betegség mellyben mind eddig feküdtem más egyéb környülállasokkal nem hátráltatott volna, hamarább tellyesítettem volna kötelességem a’ Te[kin]t[e]tes Ur eránt, kit ha nem személyére nézve leg alább lelkére nézve nagyon esmérek ’s valóban nagyra becsülöm barátságát, a’ melly nékem nagy ösztönt adott a’ Magyar Literaturánknak akár melly módon elő mozdítására. Valamint pedig első levelét a’ Te[kin]t[e]tes Urnak nagyra becsülöm, ugy ki kérem magamnak ezután is néha néha barátságos levelét a’ mellyet bizonyára mindenkor örömmel fogja olvasni a’ fent nevezett. Pesten 2dik Jun. 1812.