Kiváltképpen való drága Asszonyom Ángyom!
*[A megszólítás előtt áthúzva:] Pest, 1795. Junius 5dikén.
Tegnap Bécsből érkezvén, a’ mint lehetett mindjárt irtam és stafétát expediáltam, azon hirtelenségben magam sem tudom ha valamit meg irni el nem felejtettem-e azért ma viszont irok.
Szombaton voltam utoljára audientian ő Felségénél; maga szájából hallottam hogy mondotta meg nem fog halni, hanem a’ halálos sententiát árestomra változtattam; a’ maga viseleti fogja a’ többit megkülönböztetni. Én ezen nagyon megváltoztam szinembe, mert azt reménylettem, hogy magammal fogom el hozhatni; észre vette a’ Felséges Császár és két lépést tett hozzám, mondván németűl örvendezzen hogy meg nem hal, midőn mind a’ két tábla halálra itélte.
Az öcsém midőn a’ Sententia Kimondatott
nagyon sírt,
*Nem csak nem sírtam, de Comoediának nézvén a’ dolgot, a’ legcsendesebben voltam, ’s a’ Processusok titulusait olvastam. Lásd jun[ius] 5d. az anyámhoz írt levelet; az egyébre mutat. És a’ jul[ius] 2d. irottat, és a Julius 3dikait. K. F. [Kazinczy Ferenc jegyzete, nem autográf.]
de azután a’ jó reménység alatt csendesen várta a’ Felséges resolutiót, melly meg érkezvén és hetfün neki publicaltatván, nagy örömmel vette és most igen vigan vagyon. Mind hamisak voltak a’ tudósítások, mellyekből mi azt hoztuk oda haza ki, hogy az ő dolgok nem terhes, és csak valami gyanuságból fagattattak meg; de a’ két felséges Tábla sententiája mást bizonyít.
Ma szándékom a’ Felséges Palatinushoz menni, engedelmet fogok kérni, hogy vele szembe lehessek, leszen gondom, hogy minden szüksége ki potoltassék, és esedezni fogok, hogy az árestoma mennél lehetségesebb annál elszenvedőbb legyen. Vagyon reménységem a’ Felséges Palatinus nagy, ki nem irható kegyességében.
Miklós már akkor, midőn a Józsi levelét vettem, Váradra ment, de a mint Dienes öcsém beszéli, Regmeczre fog menni.
A holmit Dienes Miklósnak nem adta még átal, mert már akkor a’ Kir[ályi] Tábla által absolváltatva volt, s reménységünk volt, hogy a’ Septemvirálison is absolváltatik, melly reménységünk hála Istennek, meg nem csalt. Azt a’ holmit Dienes magával viszi, ugy is Miklósnak sem pénzre, sem azon holmira szüksége nem volt, levén szükséges ruhája.
Az Istenre kérem Asszonyom Angyomat, egésségére vigyázon, bízzék az Istenbe, a Felséges Urunk kegyelmességébe, melly vérontásban és emberek nyomorgatásában nem örvendez. Egész reménységem van, hogy az öcsém csendesen fogja magát viselni, mivel a’ Gratiának nagyon megörült és a’ maga megszabaditását az által siettetni fogja és reménylem kevés idő mulva megszabadul; csak az Istenért, legyen jó reménységben, és ne epeszsze magát; azzal neki nem használ, hanem mind neki, mind más gyermekeinek árt. Ezzel magamat atyafiságos grátiájában ajánlván maradok. – Kiváltképpen való Asszonyom Ángyómnak –
alázatos szolgája –
Kazinczy András m[aga] k[ezével]
Pest, 5d. jun[ii] 1795.