Szent Marjay Ferencz az atyjához Imréhez, midőn hóhér pallos által kelle vesznie, utolsó három napjaiban.
Budán 1795. Május 18. 19. 20-kán.
Kedves Uram Atyám!
Az én esetemet megértette Uram atyám már régen, ’s nem is kételkedem benne, hogy boldog kiszabadulásomért érttem nem kérte légyen a’ fels[éges] Istent, ki minket teremtett, és annak idejében kit kit maga szine elébe elhí, a’ mikor, és a’ melly módon ő sz[ent] felségének tetszik. Én pályámat immár elfutottam, ’s czélomhoz sietek. Egynehány óra mulva meghalok, ’s amidőn ezen végső levelemet olvasni fogja Uram atyám, már a’ főszerzőnek kebelébe lészek. Az én illyen véletlen kimulásomon Uram atyám sokat ne küszködjék, mert én azt, mint Istenemnek szent, és igaz rendelését nézem, ’s Uram atyám is azonképen tekintse. Végső kötelességemnek kedves Uram atyámhoz eleget akartam tenni, és ezen levelkével utoljára megszólitani Fő czélom ez által pedig az, hogy Uram atyámnak azon gondokért, mellyeket nevelésemre olly kegyesen fordított, illő hálákat adjak; azon keserüségekért pedig, mellyeket Uram atyám szivének néhai engedetlenségeimmel szerzettem, teljes bocsánatot kérek. Kedves Asszony anyámnak is kezeit csókolom, ’s hozzám mutatott anyai szeretetét ’s gondolkodását köszönöm. Kedves húgaimat, ugymint Teréziát, Juliánát, és Annát, és egyszersmind édes öcséimet, Józsefet, Imrét, és Laczit, igaz atyafiúi szeretettel ölelem, és csókolom. Bocsássák meg nekem ők is mind azt, valamivel valaha őket megbántottam. Én őket Uram atyámnak további kegyességébe ajánlom. Nevelje őket az isteni félelemben, a’ haza szeretetében, mellynek én szerencsés, vagy szerencsétlen áldozatja vagyok. Uram atyám ez által az Isten előtt eddig szerzett érdemeit az örökké való boldogságra tetézni fogja. Uram atyám, jó és példás atyám volt; hogy ezen véletlen esetemmel néműnéműképen megszomorítottam, annak Uram atyám teljességgel nem oka. Én magam hibáztam, és azért büntetésemet jó szivvel szenvedem. Ezt hozták magokkal az Istennek kitudhatatlan titkai, mellyekkel a’ mindenséget kormányozza. Én, mint ő sz[ent] Felségének több czéljaira való eszköze halok-meg; ebben tökéletesen megis nyugszom. Végtére Kedves Uram atyámnak, Assz[ony] anyámnak, ’s szeretett testvéreimnek az Istentől minden jókat kivánok, igaz bölcsességet, alázatosságot, a’ virtus vigasztalását, állhatatosságot, erősséget a’ jóban, minden rossztól isteni oltalmat, a’ mig e’ mulandó életben élni fognak, azután pedig boldog kimulást, és örök dicsőséget; mellyért is a’ Fels[éges] Istent feltisztult elmével kérni, és imádni fogom. Mind örökkön örökké, Amen. Légyen az Istennek szent akaratja.
halálra menő, de Istenben bizó fia Ferencz.
*[Az ezután következő mondat a másoló megjegyzése.]
Meghala a’ hóhér pallosa által Budán 1795. Májusnak 20-kán, Gróf Sigray Jakab után, ’s előtte Laczkovics Jánosnak, Haynóczy Józsefnek, és Martinovics Ignácz Apáturnak.
Az atyja megengedé mindennek hogy a levélnek mását vegyék. Én ezt Bárczay Ferencz barátomtol irtam le.
Kazinczy Ferencz.
*[Kazinczy Ferenc autográf jegyzete a másolat végén.]