Szilágyi Sámuel, piskárkosi (1719–1785), debreceni tanulmányai után Pozsonyban, majd 1738-tól németalföldi egyetemeken tanult, 1740-ben Svájcba utazott. Visszatérve a debreceni kollégiumban fizikát, matematikát, görög nyelvet, történelmet, római irodalmat és teológiát tanított, emellett a könyvtár első igazgatója lett. 1759-ben „adulterium” miatt el kellett hagynia a várost (Fekete-G. Szabó, 1988, 462). Ezután Bihardiószegen, majd Szatmáron lett lelkész. 1765-től a tiszántúli egyházkerület püspöke volt. 1772-ben szélhűdés (agyvérzés) érte, emiatt 1779-ben visszavonult hegyközkovácsi birtokára. II. József még trónörökösként, 1770-ben tett debreceni látogatásakor fogadta, és a hagyomány szerint e beszélgetésnek is szerepe volt a türelmi rendelet kiadásában.
Az időmértékes verselés egyik meghonosítója, fordította Horatius verseit. Péczeli József mellett ő is lefordította Voltaire Henriade c. eposzát (Voltér úrnak Henriása, Pozsony, 1789; ford. 1784). Klopstock egy versét már 1750-ben lefordította. Kazinczy megírta életrajzát: Debreczeni Superintendens Piskárkosi Szilágyi Sámuel Élete (Tudományos Gyűjtemény, 1820, 8, 93–104). „Kazinczy Szilágyi Sámuel iránti tiszteletét szabadkőműves kapcsolatuk is befolyásolhatta.” (Gáborjáni Szabó Botond, Szilágyi Sámuel, piskárkosi, id., MAMŰL, 2003-2014, 11, 215.)
Gyermekei: Sámuel, Márton, Mihály, Gábor, Mária és Anna, Sára, Zsuzsanna.