XI.
TUDÓSÍTTÁS
A’ LEG-RÉGIBB MAGYAR GRAMMATIKÁRÓL.
GRAMATICA HVNGAROLATINA IN
usum pueroru reces scripta Ioanne
Syluestro Pannonio autore.
De noua, apud nros, beneficio Principis nri,
imprimendi arte ad Iudenes Hexastichon.

Quisquis i hoc ludo studijs incubis hoestis,
Haec noua quae cernis ia cape dona libes,
Progressum spondet studioru nanq; tuoru,
Diues quae nunq Pannonis ora tulit.

Atq; tuo meritas noctesq; diesq; referre
Ne cesses grates qui exhibet ista, Duci.
Neanesi, An. 1539. die 14 Iunij.
*
A latin szöveg magyarul: „MAGYAR–LATIN NYELVTAN gyermekek használatára, melyet újonan megírt Sylvester János, magyar szerző. // Bárki vagy is, aki eme iskolában a tisztes tudományokban fáradozol, látod, vedd ajándékul e könyvet. Mert tanulmányaid előrehaladását biztosítja, ilyet a Pannonoknak e gazdag föld nem adott. Tehát éjjel-nappal adj hálát vezérednek, akinek mindezt köszönheted. Újsziget, 1539. június 14.”

Ez ennek a’ nagy ritkaságú Könyvnek egész titulussa. Nyóltzad részben, hat árkusokból áll; igen jó, tiszta, erős papirosra vagyon nyomtatva, úgy hogy szintén a’ Hollandiaival vetélkedik. Sem a’ levelek, sem azoknak lapjai számokkal nintsenek meg-jegyeztetve, sem az árkusoknak számai betűkkel nintsenek a’ Könyv-kötőknek kedveként meg-béllyegeztetve. Ez a’ Könyvetske úgy el-enyészett a’ Hazában, hogy senki, tudtomra, arról e’ mai napiglan sohol még tsak nem-is emlékezett. Láthattyuk nyilván azért vagy tsak e’ példából, hogy a’ pogányoknak gyakori iszonyú pusztíttások, és magunk között esett visszálkodásaink, egymás ellen való kárhozatos sok rendbéli törekedéseink miatt számtalan jó Könyveink úgy el-ritkúltanak, hogy akármelly drága árron sem szerezhettyük-meg; sőt azok közűl némellyeknek még tsak emlékezetek sem maradott-fenn közöttünk.
 S i l v e s t e r J á n o s vólt e’ Magyar Grammatikának szerzője, a’ ki Szinir-várallyán született, Szathmár Vármegyének Nagy-Bányához három mértt-főldnyire fekvő mező-várossában, melly azon időben P e r é n i J á n o snak birtokában vólt. Hallván L u- t h e rnek és M e l a n c h t o nnak jó híreket, meg-házasúltt ember korában azoknak hallgatásokra tanúlás’ kedvéért 1534-dik esztendőben Vitte[m]bergába ment, és az oda-való fő anya-oskolának Jegyző Könyvébe a’ maga’ nevét ekképpen írta-bé: Ego Joannes Sylvester, aliter Erdőssi, subscribo legibus Studiosorum Nationis Hungaricae, Vittembergae commorantium.*
A latin szöveg magyarul: „Én, Sylvester János, másként Erdőssi, aláírom a Wittembergában élő magyar nemzetiségű diákok törvényeit.”
Onnét idő-múlva a’ szép tudományokkal, ’s a’ Zsidó és Görög nyelveknek tudásával meg-rakodva a’ Hazába vissza-tért. De mint-hogy a’ még itt-honn bé-szívott, meg-újjított, vagy jobbított Vallásbéli tudománynak magvát imitt ’s amott ő-is több társaival eggyütt szerte-széllyel hintegette, egy bizonyos helyben maradása nem lehetett: míg nem osztán utóllyára Gróf N á d a s d i Tamásnak, az Ország’ Nádor-Ispánnyának, Új-Szigeth nevű várossában, a’ mellyet ő Görögűl Neanesisnek nevezett, bátorságos menedék-helyet talált vólna.1
Ez az Új-Szigeth nevű Város Vas-Vármegyében Sárvár mellett vólt; a’ mellynek óldalát egy felől a’ Rába’ vize, más felől Geme mossa. Ez Nádasdi Tamásnak állandó múlató helye lévén, azt sűrűn plántáltt erdőkkel, gyömőltsös és virágos kertekkel, kies sétáló helyekkel, és egyéb gyönyörködtetésekkel gazdagon fel-ékesítette, egyszer-’s-mind a’ Várat-is régi romladozásiból ki-vévén, új erős sántzokkal, kő-falakkal, és bástyákkal meg-erősítette, el-annyira, hogy 1532-dik esztendőben a’ Törökök meg nem vehették, ’s kénszeríttettek szégyennel alólla el-menni. Így beszélli ezt S i l v e s t e r e’ Grammatikájának eggyik levelén.
Itt elősször a’ Bán’ engedelméből az alatsonabb gyermeki tudományokat tanítgatta; fáradhatatlan szorgalmatossága által lassanként jó oskolát állítván-fel, nem sokára nagy-készűletű Oskola-házat-is építtetett kőből a’ nevezett Úrnak parantsolattyából a’ maga’ kőltségén. Ekkor itt írta S i l v e s- t e r a’ tanúló Ifjúságnak számára a’ fellyebb meg-írtt Magyar Grammatikát 1536-dik esztendőben, a’ mint Könyvének eleibe függesztett, és Oskolába-járó T h e o d o r u s nevű szülött édes fijának ajánlott levele bizonyíttya. Azonban ez a’ Professori ember az Új Testamentomot-is született Magyar nyelvünkre által-fordítván, mint-hogy Udvari papságnak viselésére-is méltóztattatott vólt, könnyen meg-nyerte említett nagy-lelkű Urától, a’ Bántól, és ennek hitvessétől K a n i s a i O r s o l y á t ó l, hogy Új-Szigethen Könyv-nyomtató-műhely állíttatnék-fel, mint a’ mellynek nem-létele miatt az egész Haza mind ez ideig nagy szükséget látott, és a’ meg-világosodásra nézve nagy kárt-is vallott. Ebben a’ leg-első új typographiában jött-ki leg-elősször-is ez a’ mí Magyar Grammatikánk 1539-dik esztendőben; az az-utánn következett 1541-dikben pedig az Új Testamentomnak Magyar nyelvre ugyan ő általa lett fordíttása A b á d y
B e n e d e k, tudós Pap’ és egyszer-’s-mind Könyv-nyomtatónak vígyázása alatt; a’ mellyről más helyekenn ez-előtt már bőven emlékeztünk vólt.
 Midőn a’ Grammatikának minden természeti tulajdonságit elő beszéllette vólna, ezt Deákúl Litteraturának, Magyarúl pedig Betűkről való tudománynak nevezi. Nem ereszkedem én most olly méllyen belé, hogy S i l v e s t e r János a’ Magyar Nyelvet e’ Grammatikájában renddel minémű Regulákba szedte és foglalta légyen öszve; mert az itten tzélomon kivűl igen sokra terjedne-ki. Méltó vólna ezt a’ drága ritkaságú könyvet újra ki-nyomtattatni. Nyelvünkre, sőt egyéb okokra nézve-is, sokat lehetne belőle tanúlni, annyival-is inkább, hogy széllyel ez írásában nyilván-valóvá tette, hogy a’ Magyar Nyelvnek melly nagy szoros meg-eggyezése légyen a’ Zsidó nyelvvel, és példákkal egyszer-’s-mind meg-is mutogattya azt; azonban még a’ Görög nyelvből-is e’ tekéntetben sok dolgokat világosítt-meg. Egész gyönyörűség ezt a’ nyelvünkre tartozó régi írást meg-olvasni, a’ mellyből világoson ki lehet még azt-is hozni, hogy senki eggy igaz és valóságos Magyar Grammatikát nem írhat, hanem-ha a’ Zsidó és Görög nyelveket jól érti; sőt kevés igazíttással ebből lehetne egy tökélletes Magyar Grammatikát, a’ mí időnkhez képest kevés munkával alkalmaztatva, a’ Magyar Haza’ számára készítteni.
 Úgy látszik, hogy S i l v e s t e r János még talán az Ó Testamentomot-is fordította légyen Magyar nyelvre, a’ melly ugyan világosságra nem jött; mert a’ Móses’ Könyveiből, és több Próféták’ írásaiból számos Szent Írásbéli egész helyeket elő-hozattatva olvasunk ebben az ő Magyar Grammatikájában: tsak eggyet írok ide le, a’ mellyből tessék-ki mind fordíttásának illendősége, mind pedig az akkori Magyar írásnak formája. Joel Profétának II: 28, 29. v. így vagyon fordítva: Es liszen az utolsó napokban, az Isten monga, ki fogok ötteni az én lelkemböl minden testre, es profetálni fognak az tü fiaitok, és az tü leanitok. Az tü iffiaitok latast fognak latni, es az tü uínëitek almat fognak latni. es bizonaual az napokban ki fogok ötteni az en lelkemböl az en szolgäimra, es az en szolgalo leanimra, es profetalni fognak.
 Végezetre el nem múlathatom, hogy a’ melly Deák Verseket Theodorus fijának írt vólt, ide ne helyheztessen egésszen:
Ad THEODORVM filiu Carme Endecasyllabu.
Sub luna genito noua, nouum nunc
Nato, prodit opus nouo, nouum sit
Vt munus pueris, nouo sub anno
Qui formam studij nouam sequuntur –
Vt dictat schola quam nouam, nouellis
Erexit pueris, in urbe noster
Princeps quae noua, dicta, quod sit inter
Curuos, Insula, fluminum recessus.
Quin tu nate, nouum, precamur, ut sis
In Christi populo nouo, per orbem,
Coecas, pellere quod queat: tenebras
Astrorumque ducem pijs, oriri
Curet pectoribus, tenelle, sydus.

*
A latin szöveg magyarul: „Hendecasyllabus vers THEODORUShoz, fiához. // Újhold idején született fiamnak adom új művem, legyen új ajándék a gyermekeknek, kik új korszak idején új tudományokat tanulmányoznak. Így kívánja az iskola, melyet újonnan épített új tanulóknak Urunk, e városban, melyet Újszigetnek hívnak, mert folyók között fekszik. Azt kívánom, gyermekem, légy Krisztus új népe között, új világban, elűzni a vak homályt, s deríts csillagfényt, gyermekem, a jámbor szívekben.”
Az illy tsekélységekben magokat gyönyörködtetőknek kedvekért írtam Debretzenben Szent Mihály’ havának* 8-dik napján, 1792.
Dr. WESZPRÉMI ISTVÁN.
Copyright © 2011-2024 HUN–REN–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
Copyright © 2011-2024 Debreceni Egyetemi Kiadó