ÚJ tsudákat adsz előnkbe,
A’ midőn etsetre kelsz,
’S a’ Világnak alkotását
Versegim! le-képezed.
Fontra, számra, sorral osztod
A’ zavar’ temérdekit,
’S egy rakásra hánytt milétit
Szép tagokra hímezed.
Tsillagokkal el-boríttod
A’ nagy Égnek udvarit;
’S Nappal, Hólddal ékesítvén,
E’ Világra fényt emelsz.
Áldozatnak és Keletnek
Rendbe szedted úttyait:
Dupla sarkot adsz az Égnek
Dél’ meg’ Éjszak’ óldalinn. –
A’ midőn el-hagyna Főldet,
Illy magasra Dédalus,*
Sem, midőn Egekbe menne,
Pégazus* ki nem repűlt. –
Tsak repűlly tovább-is! a’ míg
Talpra nem fog állani
Mind az, a’ mit ékes elméd
El-tökélle végzeni.
Néked addig a’ borostyánt
Meg-kötendik Híveid;
És, ha majd le-szállsz közikbe,
Homlokodra fel-teszik.
BARÓTI SZABÓ DÁVID.