IX.
FELELET.
BARTSAY ÁBRAHÁM, ÁNYOS PÁLNAK.
Kőlt a’ Sziléziai hideg fenyvesek között
Karáts. hav. 1-ső napj. 1778.
EL-HAGYTAM már régen Elbe’ forrásait,
’S ide lakni jöttem Odera’ partyait. –
Így vezeti messze a’ Sas-is fijait,
Mikor már szelekre bízhattya tollait.
Így vitte rég’ Róma Álbion’ széllyéről
Repűlő hadait Thamis’ mellyékéről;
Így Czézár Farzalnak véres mezejéről,
Mikor Pompéjt űzte Nílus’ vidékéről.
Tsak-hogy mí Fárosi Dídónak szemeit,
Mellyek hódították Róma’ Vitézeit,
’S végre lántzba tették Szabadság’ kezeit:
Úgy, mint ő, nem féllyük babonás erejit.
Bóldog Kleopátra! míg tartott szépséged,
Míg Amor’ nyílában vala reménységed!
De melly rövid, ’s múló lőn gyönyörűséged,
Melly gyászos életed, ’s únalmas vénséged! –
De haggyuk e’ régi nagy történeteket,
Mellyek meg-aláztak fényes Nemzeteket;
Páfus’ templomában láthatni ezeket,
Hol értzbe metszette Venus eseteket.
Más kút-feje van a’ mí ditsősségünknek,
Külömb rugó-tolla vitézkedésünknek;
Mert, ha Főld érzi-is súllyát fegyverünknek
Most, majd hasznát veszi sok szenvedésünknek.
Így a’ szegény Lakos, kit szántó-főldéről,
Rút égi háború el-űz szerűjéről,
Vagy kénköves lángak Etna’ tetejéről,
Reszket, ’s szív-dobogva szalad mezejéről.
De ha Fébus megínt kegyes artzájával,
Más nap’ arra teként fényes súgárával,
Szántó-vető vissza-tér tsoroszlyájával,
És a’ Kereskedő indúl hajójával.
Így a’ Galambok-is setét fellegektől,
Messze-hányattatván zúgó szélvészektől,
Távól esnek ugyan menedék-helyektől,
De vissza-hozatnak tsendesebb szelektől.
Így egy Tartományba, hol dühösségével
Márs mindent dúl, ’s pusztítt kegyetlenségével,
Ha egyszer el-tünik rontó fegyverével,
Meg-tér a’ Békesség olaj-vesszejével.
Oh! bár a’ kegyesebb örök Végezések,
Mellyektől függenek minden teremtések,
Adnák, hogy mostani véres versengések
Hoznának malasztot, ’s lennénk szerentsések!
Bár én, le-tehetvén fáradtt sisakomat,
Kutzikba vethetném rosdás pallosomat;
’S Múzsáknak szentelvén hanyatló napomat,
Lassan nyújtogatnák Párkák fonalamat.
Vallyon! mikor érem azt a’ bóldogságot,
Hogy, le-tévén minden világi rabságot,
Egyedűl mívellyem a’ szent barátságot,
Melly ád nyájasságért viszont nyájasságot? –
Élly bóldogúl! – Én mindenkor különös vígasztalással olvasom verseidet. – Szeress!