II.
VITÉZ GRÓF NEMES GYÖRGY’
DITSÉRETE.
A’ Jó Hír, kit Egek szülvén örömünkre,
Ide le-kűldöttek alatson Főldünkre:
Gróf Nemes György! tudgya már vitéz szívedet,
’S Világnak négy részén hordozza nevedet.
Harsogva jelenti, mi-képpen hartzoltál,
A’ Török táborban miként öltél ’s vágtál.
Valamerre fordúlt fegyvered élével,
Gőzölgött mindenütt ellenség’ vérével.
Mint eggy élet vóltál halál’ közepében,
Halál Bellónának véres mezejében.
Huszon-négy érzette erejét karodnak,
Kiket fel-áldoztál nemes haragodnak. –
Így bánt Menelaus Trója’ Vitézivel,
Rendre vervén őket boszszúlló törivel.
Így gázolt Akhilles ellenség’ táborán,
Mikor hartzra gyúladt Patroklus’ halálán! –
Örűlly, édes Hazám! virradnak napjaid,
Mellyekben fényedet újjíttyák Fijaid.
Kezd a’ régi Magyar Vér immár hevűlni,
Mellyet tsak nem sírva néztünk hidegűlni.
Hasztalan bíztattak koporsó’ széléről
Üstökös Atyáink, Bóldogok’ helyéről.
Meg-rontatott elménk puhaság’ ölében,
Nem ismért borostyánt Ditsősség’ kertében.
A’ sok vitéztelen Vitéz Őseiben
Kérkedett szüntelen, mint örökségiben,
Oh ditsősségtelen ditsősség! kész tsúfság,
Mihelyt erre fakad a’ Nemes Ifjúság!
Az érdemek szülik a’ szép ditsősséget,
’S azoktól-is vesz ez igaz fényességet.
Egy kézből másikba nem száll örökségűl;
Tiéd leszsz, tsak viseld magadat vitézűl.
Van, kit kövess. Íme, Nemes György’ példája
Mutattya, mint lehetsz Vitézség’ tsudája.
VIRÁG BENEDEK.
Székes Fejér-vári Professor.