Forrás keletkezése

III.
[KOPORSÓ-KŐRE. LESBIÁHOZ. ’s a’ t.]

Összefüggések
Kazinczy 1789. december 20-i levelében megírja Arankának, hogy a tőle kapott verseket milyen rendben szándékozik megjelentetni: „A’ Museum IV. részébe, ’s már Landerernek által adott ORPHEUSom (így nevezem hólnap számként kijövendő írásomat) első darabjában egynehány Verseidet tettem belé. Engedd el ezen szabadságomat. Lesbiához. Koporsó kőre, Nap ha fel akar öltözni etc. etc.” (KazLev. I. 519.) Egy nappal később pontosít: „Hess madár hess bé ment az első darabomba. Ezt azért irom, mert tegnap meg írni elfelejtém.” (KazLev. I. 521.) Ez utóbbi közlés az Orpheusba szánt A’ Veréb című versre vonatkozik, míg az előző levélben a Magyar Museum 4. számába osztott kisebb verseket sorolta fel. 1790. január 5-én Ráday Gedeonnak írta, hogy több más mellett Aranka verseit is közölni szándékozik az Orpheus első darabjában, de itt pontos címeket nem említett (KazLev. XXIII. 24.). Ráday, aki időközben Batsányitól megkapta Arankának a Museum 4. számában közölni szándékozott négy versét, tartott tőle, hogy Kazinczy is azokra gondol: „Utóbbi levelébül az urnak vettem eszre, hogy az maga Gyűjteményébe Aranka urnakis némelly munkátskáit bé iktatni igyekezne, hogy azért ezen versetskék duplássan, és ugyan azon edgy időbe ne jőjjenek ki, és az, az Museum, és az Ur Gyűjteménye között valamelly collisiora alkalmatosságot ne adgyon, szükségesnek tartottam azon versetskéket (mellyek sub Nro 3-o fognak a’ Museumba jönni) ezen levelemben párban adnectálni, hogy az Ur, ha talám magais ezekbül választott vólna, azokat ki hagyhassa, vagy helyettek másokat választhasson, és így a’ fellyebb említett Collisio el kerültessék.” (Ráday Kazinczynak, 1790. február 24., KazLev. II. 40.) Ráday félelme azonban (ebben az esetben), mint Kazinczy Arankához írott leveleiből kiderül, alaptalan volt.
Forrás
A Lesbiához az alcím jelzése szerint is fordítás, Catullus 92. verse után készült (a HV.-ban a kezdősor: Lesbia mi dicit semper male szerepel).
Megjelenés
~; a Lesbiához és a Thirsis Mikonhoz megjelent a HV.-ban is (71.)
Copyright © 2011-2024 HUN–REN–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
Copyright © 2011-2024 Debreceni Egyetemi Kiadó