Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

tüzemet, ha ven[dég]^* […]

észre ne vegyem […]

[.]ával ’s könnye[…][…]

se felszökött, ’s […]

hiú gyermek s[…] […]

’s többé sokáig […]

ster. – Ágens […]

és mivel akkor a’ […]

Mintegy 1767ben […]

[Sem]lyénből Regmeczre fel[hozatott][…]

Szirmay Andrással az […]

[Sándorn]ak ’s Stansitth Horváth [Klárának fijával] […]

Præceptor által neveltessün[k] […]

lan ember volt, de az atyám m[...] […]

[szál]lásunkra. Végig feküdt az ágyon, ’s […]

[neki]állított, hogy Semlyénben kapott bá[tortalanságomon] könnyítsen, ’s mondatta velem a’ Conjugat[iókat.] [Bossányi] Ferencz és a’ nevője ’s sógora Péchy Imre, mid[őn] [Kará]csony, Husvét vagy Pünköst innepeken eggyüvé j[öttek] egész peroratiót tartottak egymásnak. A’ leggrávisabb alakban ’s attitűdben állottak-meg szembe egymással, mintha eggy Országos Deputatzio valamelly^* fényes Corporatió Előlűlőjéhez akarná tartani Beszédét, ’s nagy csend lepte-el a’ szobát. Hogy Isten Ő szent Felsége az Urat Bátyám Uramat e’ mai szent

[den bátors]ágomat, hogy soha három szót sem tudtam [megtan]ulni, hogy elmondani^* soha semmit nem [tud]tam. Látták hogy tompa nem vagyok, látták hogy örömest tanúlok, ’s nem értették hogy valamikor felelnem kell, semmit nem tudok, ’s csak akkor tudok ha nem kérdeznek. – Igy jártam az atyám’ ágya mellett is. Face-nek találtam mondani a’ facio imperativusát, ’s az atyám’ szörnyü elszégyenűlése levert. Harag nélkül hagya elmenni magától, ’s ez még inkább elölte a’ mi kevés bátorság bennem megmaradt is. – Nekem a’ Langius Colloquiumai voltak legkedvesebb olvasásom ’s a’ Hübner; de az Atyám a’ Hejdelbergi Kátéval gyötrött, mellyet megízelíteni nem tudtam, ’s reggel és kivált estve magával énekeltetett, imádkoztatott, ’s Predikatziókat olvastatott. Eggy szüreten nap felkölte előtt vert-fel álmunkból, fogatott, ’s Patakra vitt Templomba. A’ nap pompásan kele-fel; ’s mi az 5dik és 130 Zsoltárt éneklénk nékem szíves illetődésemmel. Gyermeki emlékezeteink a’ hatalmasbb illetődések^* felöl öregedő napjainkban igen elevenen lebdesnek előttünk, ’s még most is látom a’ híves szép reggelt, a’ veresen kelő napot, ’s a’ szent^* áhítatosság lelkemet újra elfoglalja; könnyen megtörténhet hogy én ezen nap’ emlékezete miatt is kedvelem annyira az említett két éneket. A’ Templomban eggy diák tartotta a’ Predikátziót. A’ ki a’ világot szereti, az engemet nem szeret, ezt vette textűl, ’s kifestette a’ képet a’ maga rettenetességében. Kétségbe estem, mert érzettem hogy én a’ világot szeretem ’s az idvességet az az a’ mi oda viszen, a’ halált, irtózom. A’ kocsin el kelle mondanom a’ mit a’ templomban tanúltam, ’s rettegve vallám-meg hogy én nem érzem magamat praedestinálva. Az atyám’ magyarázatjai el nem csendesítettek, ’s sok ideig nem leltem-fel elvesztett nyugalmamat. Rettegve gondolkoztam Isten felől, mert az a’ gondolat eggyütt jött reám a’^* halál’ emlékezetével.

Úgy vélem 1768ban volt az midőn az atyám engemet, Dienest és Szirmay Andrást Késmárkra vitt-fel a’ német nyelv’ megtanúlása végett. Cornidesz Dániel Úrnál vala szállásunk, kinek leányát sokkal későbben Engel Orvos Doctor, a’ Historiograph’ testvére, elvette. Julis Húgunk is Késmárkon maradt, de más szálláson, nem emlékezem kinél. Kevés ideig Lesch nevü közönséges Tanító’ leczkéjire jártunk, kinek minden érdeme abban állott, hogy igen gyönyörü írása volt. Carlovszki vala a’ Rector. Nem sokára béköszöne eggy Academiákról haza akkor érkezett ifju, Hellner Illyés, később Eperjesi Predikátor. Púderes parókában, baraczkvirágszín kaputban és plundrában, fejér selyem botosban, nagy ezüst csattos czipőben, ’s tűzött lajblival tartotta Inauguralis Beszédét, ’s kiki csudálta a’ nagycsínu ifjat. Eggy tudatlan és gondatlan Luth. diákocska volt házi nevelőnk, ’s a’ tanúlás ollyan vala a’ mint az illyen alatt lehet; merő szakmány, élesztés nélkül. Én, a’ sovány iskolai ’s házi leczkét elúnván, eggy akkor köz kedvelésben álló nyomorult könyvvel, a’ Tugendschule-val, múlatgattam magamat. Nem volt senki a’ ki a’ gyermek’ hajlandóságát kileste ’s jóra intézte, a’ ki^* azt a’ Gellert’ Meséjivel ’s a’ Rabener’ Satyrájival megismertette volna. A’ Tugendschule volt örökös kísérőm mindenfelé.

Itt kezdettem ismerni az élet’ örömeit. Házi-Gazdánk Leibitzról házasodott, Johny Urnak leányát tartotta, ’s Pünkösdre Ipához menvén a’ maga háza’ népével, meg tette a’ rendelést, hogy mi is általsétáljunk. Városból faluba tétetni-által, eggy szép réten sétálni végig, a’ rettenetes Lomniczi tetők előtt, ’s Leibitzon eggy parányi kis kertet tele lelni tulipánnal, aurikulákkal! Gyönyörü képe az esztendő’ tavaszának és az én életemének! Az innepek alatt ismét a’ rétekre sétálgatánk a’ mi diákunkkal, ’s a’ Késmárki leányok a’ magok’ Kedvesek’ karjain, ’s Badányi nem tudom kicsoda a’ Sonntagh Mihályén, a’ ki zöld mentében veres nadrággal rókatorok-prémmel és ezüst sinórral jára ott – mint óhajtottam eggyszerre ezen Sonntagh Mihállyá válni! A’ világnak minden boldogságait, minden koronájit oda adtam volna e’szerencséért, ’s óhajtottam hogy én is felserdűlhessek, nekem is illy lyánykám ’s illyen zöld mentém ’s veres nadrágom lehessen. A’ zöld mente ’s veres nadrág hamarabb leve-meg mint gondolám; az atyám illyen mentét ’s dolmányt, veres övet ’s veres nadrágot csináltata nekem és Dienes öcsémnek: de a’ lyányka sohol nem volt. Így tehát azzal kelle megelégednem, hogy a’ Sonntagh Mihályét csináljam Dámámmá, ki szerencsére általellenben lakott szállásommal. Melly napom volt mikor a’ szép leányt ablakából lenézni láthatám!

Azalatt míg mi Késmárkon laktunk – mert nem mondhatom hogy tanultunk volna – a’ Lengyel Confoederatio miatt igen sok gazdag Lengyelek ide vették magokat. Ezeknek sarkig^* érő öltözetek a’ nyírt hajjal, ’s gyönyörü paripájik, sok időmet ellopdosták. – Eggykor, nem tudom melly kutatás miatt, harmad napig zárva vala a’ város. Reá-akadtak e arra a’ mit fellelni akartak, nem tudom.

Præceptorunk, kinek hála értte az egeknek, nevét is elfelejtettem, eggykor nyolcz napiglan magunkban hagya. A’ rossz ember engem teve felvigyázóvá, ’s reám parancsolt hogy Dienesnek és Szirmay Andrisnak minden hibájikat papirosra tegyem, ’s rettentett hogy én fogok lakolni, ha a’ papiroson kevés lészen. Olly semmire-való voltam hogy a’ papiros igen is tele volt mikor haza jött, ’s büntetésemül azt láttam hogy a’ marha-ember ezeket kötéllel vágta, én pedig épen maradtam. Ez a’ büntetlen-maradás keservesebb volt nekem mint az őrajtok elkövetett kegyetlensége a’ rossz embernek. Ha másszor tett volna felvigyázónak, üresen fogta volna lelni a’ papirost.

Ezen magunkban-maradás alatt az atyám’ tágíthatatlan parancsolatja szerént minden héten levelet kellvén haza írnunk, megírtuk azt, ’s ez a’ levél mutatja melly nevelésünk^* vala. Úgy emlékezem, meg vagyon papirosaim köztt a’ levél,^* és ha megvan, ide fog tétettetni.^* Én csináltam a’ borítékot a’ levélre, ’s eggy egész koncz papirost rontottam-el a’ próbákban. Az eszesebb nevelő arra szoktatott volna, hogy arra a’ mit nem tudok, mást^* kérjek-meg.

A’ diáknak meg vala parancsolva hogy bennünket hegedülésre tanítasson. Minthogy kezünk kisebb volt hogy sem a’ négy húrt általérhette volna, tanúlás nélkül múlt-el sok holnapunk. Az atyám tehát azt parancsolta hogy flautát tanultasson velünk. Abba belé kapánk: de melly instrument a’ flauta!

Eggy éjjel igen mélyen aludtam eggy ágyban Dienes öcsémmel, midőn valaki gyertyát tarta képem’ felibe. A’ világ elverte álmomat, ’s midőn szemem meg nyilt, azt láttam hogy két sor rojt függ^* felettem. Az^* az atyám’ dolmányáról függe, mellynek pikkelyei mellett a’ rojt folyó^* sorban állott. Melly öröm ezt a’ szerető, ezt a’ szeretett atyát látni!

Triumffal léptünk Regmeczre, ’s az atyám’ öröme szertelen volt. Végig kelle mennünk estve a’ falun, ’s flautáznunk. Az atyánk bennünk élt egyedül. Az első vasárnap Kázmérba mentünk által zöld mentében, veres nadrágban, ’s a’ flautával; mutatni kelle mit tudunk németül; de az atyám ’s anyám öröme azzal vala elmérgesítve hogy mihelytt megállánk, mind a’ ketten eggy visszás mozdúlást tettünk kezeinkkel: övünk’ gombjait ujainkkal eltakartunk. Nem értette honnan jő ez a’ visszásság; pedig eggy kis figyelem azt vele könnyen tudathatta volna. A’ két fiu felbontotta a’ gomb’ skófiumját, ’s abban lelt örömet, hogy az aranyat lefosztotta, ’s a’ gombon csak a’ spárga látszott. Most szégyelte a’ pusztát, ’s félt hogy a’ gyermekiség miatt meg fog büntettetni.

Úgy tetszik a’ Késmárkról lett haza jövetel után történt az is, hogy az atyám bennünket Legenyére vitt által Zemplény Vármegyei Első AlIspán Pintér Úrhoz. Ez^* az Úr nagy Pápista volt, az atyám rettenetes Kálvinista; eggyütt létek alatt mindég a’ Transsubstantiatio ’s a’ Prædestinatio és holmi egyéb forgott szóban. Pintér azt hozta-elő hogy az ő hitének igazságát az ő sok jövendőléseik is bizonyítják, ’s holmit mondogatott a’ Legendákból. A’ merész és sokszavuságra szoktatott gyermek megszóllala hogy azok a’ Prophéták a’ kik Malachias után támadtak, mind akasztó-fát érdemlenek.^* Pintér nyilván a’ gyermek’ vakmerőségén elnémúlt: ellenben az atyám ’s az anyám magokon kivül voltak örömekben. Valóban az atyám, a’ ki Dienest, az anyám’ szép physionomiájának örökösét, mindég szeretve csípkedte, velem mindég komoly figyelemmel bánt, ’s annyi megkülömböztetéssel, hogy az idegen is láthatta első pillantással, hogy belőlem szertelen örömöket vár.

Ha ollyan Úr’ házánál találtunk megszállani, a’ kinek könyvei voltak, az atyám azt az atyai gyengeséget követte-el, hogy mingyárt inte nekem, ’s engedelmet kért a’ Gazdától,^* hogy könyveit végig forgassam, ’s mikor az megvolt, el kelle mondanom, miket láttam, ’s reá szoktatott, hogy holmi kérdéseket tegyek. Igy történt ez Késmárki útunk alatt Lapis-Patakon is azon Péchy Istvánnál a’ ki később mint megsértett Felség’ bűnöse, elfogattatott,^* Kassán halálra ítéltetett, de megkegyelmeztetvén, Gratzi fogságra küldetett. Ez az ember rossz neven vette a’ szabadságot; hanemha talán, mivel felette szegény karban volt, megszállásunk vala kedvetlen neki.^*

Patakra 1769ben Septbr. 11dikén, vitetteténk.^* Szállásunk benn vala a’ Collegium’ udvarán a’ mostani Berna’ végében. Az Atyám ott maga építetett számunkra eggy különös házat, mert az a’^* hely akkor el volt terítve ugy nevezett kunyhókkal. Ismét Luth. deák vala Praeceptorunk, olly szín alatt hogy az atyánk nem akarná velünk elfelejtetni a’ német^* nyelvet, de valóban azért mert a’ Kalvinista deák’ durvaságától féltett. ’S ebben ugyan nagyon megcsalta magát. Három órakor felvere bennünket ’s maga ötig aludt, ’s mi is aludtunk, de űlve. László Öcsém nem sokára közzénk^* küldetett. A’ Luth. Præceptor ezt is térden állva akará imádkoztatni mint minket. A’ hét esztdős gyermek felkiálta: Præceptor Uram, inkább paráználkodom mint térden állva imádkozzam. Tudnillik a’ háznál azt tanulta, hogy a’ térden-állás eggyik neme a’ bálványozásnak, ’s ezt amannál rettenetesebb véteknek gondolta. ’S az oktalan ember testi nevelésünknek^* nem csak az álmatlanság hanem a’ koplaltatás által is ártalmára volt. Tanúlásunk nem lehete rosszabb mint a’ mellyet itt vettünk.

Szokásban vala hogy az úgy nevezett Patrónusok’ fijai Vasárnap dél után a’ magok Purus-laborjaikkal^* sorba járják a’ Professorokat. Prof. Szent Györgyi István Úr reménnyel^* kezde nézni engemet, ’s ennek a’ derék embernek már ezen esztendeimben is volt mit köszönnöm. A’ többinek valóban keveset köszönhettem.

Nem emlékezem semmi iskolai előmenetelem felől mind addig míg Poetává lettem. Azt a’ Classist akkor Szathmári Paksi Samuel tanította, második fija Mihálynak a’ Theológnak, ’s Mihálynak a’ Math. Professornak testvére. Ez az ember kapott-ki lethargiámból. Az én rendem általlépett a’ Rhetoricába, én pedig sírva futottam Prof. Szent Györgyihez, ’s kértem hogy kövessen-el mindent hogy fél esztdőt még itt tölthessek ’s így társaimtól elmaradjak. Ez kérésemet jónak látta, ’s írt az atyámnak,^* hogy teljesítse kívánságomat. Az atyám^* ezt gyalázatnak nézte, ’s tanácsot kére Prof. Szentesitől, a’ ki hajthatatlan volt, ’s kívánta hogy menjek feljebb, a’ mint a’ rend kívánja. Te nagyon megkedvelléd a’ Poetákat, ugymond, ’s nem tudod, melly gyönyörüségek várnak a’ Rhetoricában. Cicerót fogod látni a’ Néphez, a’ Tanácshoz tartván Beszédét, ’s örülni fogsz hogy kedvedet szegtük. Te a’ Poetákat ezután is olvashatod, ’s fogod is, mert én ismerem ízlésedet. Engedtem, de keserves erőszakkal.

Generális Beleznay Miklós ekkor tájban azt az épűletet állítá az iskolában, melly általellenben vagyon a’ Bernával, ’s a’ Magy. Országi Ekklésiák ’s iskolák dolgait mint legfőbb Curátor vitte az Udvarnál. Közelgete Miklós napja, ’s az atyám Komjáthy Abrahám Urat, ki akkor Primárius deák vala, kikérte a’ Professoroktól hogy engemet és Dienes Öcsémet Bugyiba vezethessen, ’s általunk^* a’ Generálist az iskola’ nevében megköszönthesse.^* Mingyárt kelle indulnunk, mert az atyám olly későn tétette a’ kérést, hogy ne lehessen ideje az ellenzőknek azt meggátlani. Az atyám hat lován megindúlánk ’s Miklós napja előtt való estve Bugyiba érénk. A’ Kastély tele vala vendégekkel ’s Komjáthy a’ Plebanusnál szálla-meg. Reggel bé menénk. Pestnek és Budának színe, Gróf Niczky Kristóf maga is jelen volt.^* Komjáthy megköszönté a’ Generálist; én elolvasám a’ magam deák beszédemet, ’s Dienes pompásan elmondá a’ verseket. A’ gyermektelen Generál és Generálné nagy kegyességgel, nagy megkülömböztetéssel fogadtak, ’s Komjáthy nagyon megtetszett. Itt láttam legelébb Rádayt, ’s szememet le nem tudtam róla vonni. Eggy hét múlva eljővénk, én eggy ezüst órával, Dienes eggy ezüst késsel villával ’s kalánnal, ’s Pestnek kerültünk, hol még soha nem voltam. A’ Weingand könyves boltjában láttam Horányit, kivel Komjáthy ismeretségben volt. Megszerettem a’ lármás embert. Útunkat Aszódnak vettük, hová a’ Podmaniczkyak nagyon hívtak. ’S így az én gondos és értelmes atyám már illy gyenge korban figyelmet vona reánk.

Ezen útunkban rajtam eggy nagy szerencsétlenség történhetett volna. Ki érvén elsetétedett^* estve Kátáról két út nyilt előttünk ’s nem tudtuk merre menjünk. Komjáthy az inast leszállította hogy az ugató ebek felé menjen, ’s az útat Bicske felé tudakozza. Az ebek az inast majd levonták ’s a’ szekérhez kergették. Komjáthy téli kesztyűvel ’s bundában köpenyben veszi a’ pisztolyt hogy a’ kutyák közzül eggyet le lő, ’s a’ pisztoly elsűl ’s a’ golyóbis mellettem repűlt-el. Nagy sikoltás követte a’ lövést, mert Komjáthy azt hitte hogy az engemet ért. A’ lövésre előjöttek a’ juhászok, megbosszúlni a’ lövést; de Komjáthy azt állítá hogy a’ légbe lőtt csak jelt adni hogy jöjjenek-elő. Így megtudván melly út viszen Bicske felé, tovább mentünk.

Még a’ Rhetoricában valék midőn az atyám 1774. Marcziusnak első napján az anyámmal eggyütt látogatásunkra^* jött. Szép volt a’ nap, ’s én őket ezért a’ Botkőig kísértem-vissza, ott elválánk nagy elgyengűléssel. Harmad nap alatt az Anyám kocsit kűlde hogy Offenloch Katonai Seborvost^* küldeném-ki, mert az atyám rosszúl van. Engedelem kérés nélkül Offenlocchal magam is kimentem, ’s az atyámat igen betegen találtam. Offenlochnak vissza kelle menni, ’s én ott maradtam. Nem volt Orvos Ujhelyben, és így Patikárius Kaltenstein hívatott-ki hozzá. Ez a’ rothasztó^* hidegben lévő embert meleg ruhák alá^* rakatta ’s eltiltott minden hívesítőt. Jósef napján ágyához mentem, idvezlettem neve napját, ’s az atyám megáldott. Más nap Marcz. 27d. Vasárnap és igen szép^* nap vala, ’s én a’ Patikáriussal ’s Bydeskuty Imre Urral^* Sző Demeterről, a’ kertbe menék-ki. Az Atyám az alatt Katona ’Sigmond Ujhelyi Predikátor kedves barátjával végezte-el áhítatosságát. Leűlénk az asztalhoz, ’s lelkemet valamelly sejdítés fogta-el; nem illettem az előttem álló levest. ’S íme az Anyám elhalva jő,^* az Istenért Patikárius Uram, a’ férjem lábai hidegek. Felugránk, ’s az atyámat haldokolva láttuk. Az Anyám hét gyermekkel megterhelve, ’s viselősen a’ nyolczadikkal, melly irtóztató scén! Térdre buktam, könyörgöttem. Ah, haszontalan. Láttam mint emelik ki a’ holtat ágyából, ’s kevés idő mulva ki vala nyujtóztatva.

Igy lepett-meg az est. Én és a’ három leány testvérem sírva^* feküdtünk-fel a’ Canapéra, ’s úgy talált a’ reggel.

A’ Nagy Atyám már útban volt, ’s Liszka körül meghallá mi történt. Az Anyám fájdalma a’ dühig ment. – Marcz. 27dikén^* sátor vala vonva az udvaron, ’s Prof. Őry Filep Gábor Ur most Superintendens, ’s Katona ’Sigmond Urak Predikacziót tartottak felette, ’s a’ test a’ F. Regmeczi templom’ éjszaki fala^* mellett temettetett-el.