HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Az én NAPLÓM.



–––
1801. Jún.–1810. Decemb.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Tisztáztam Széphalmon 1812. Martz.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1801. Június.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]

–––
Hogy az itt mingyárt következő nevezetes dolgokat sokszor félbe ne kellessék szaggatnom, előre bocsátok holmit.
–––
1800.*
180[.] [Átírás.]
Aug. 25d. késő éjjel Bastendorff Hörde és Lormiller*
Lormeyer [Átírás.]
nevű Tisztek, kik bennünket Kufsteinból elhoztak, általadának a’ Munkácsi Vár’ Commendánsának, pensionált Fő Strása-Mester Fritsch Úrnak. Ezen útunkban franczia Generális Fiorella Antal, ki Kufsteinban esztendeig vala fogva, a’ Buda és Pest köztt fekvő Margitszigetig, franczia Oberster Chipault pedig Gátig, Munkácshoz eggy statiónyira, úti társaink valának. Fiorella Péterváradra rendeltetett: de a’ staféta Soroksáron utól érte, ’s megvitte a’ parancsolatot, hogy eresztessék szabadon; Chipault pedig Gáton éjjel elszökött. Aug. 28dika táján Naményban elfogták, ’s utánunk hozák. Mi Kufsteinból ide hozott Magyar foglyok ezek valánk:
1. Szulyovszky Menyhért.
2. Laczkovics László.
3. Szlávy János.
4. Úza Pál.
5. Szmethanovics Károly.
6. Hirgeist Ferencz.
7. én.
A’ Munkácsi Várnak némelly foglyukai már el voltak foglalva régtől fogva itt szenvedőkkel, és így bennünket nem lehetett egymás mellé szállítani.
A’ Státus-foglyainak kínzására rendelt szobák a’ vár’ dombjának közepén három sorban vannak, illy formán, napnyugotról tekintve:
A. Grádics.
B. Az ajtó, vasrostélyból. – A’ rabok’ szobájinak ajtaja előtt álló folyosót itt nem lehete feljegyezni.
Ezen 21 szoba így foglaltatott-el:
No1. Doctor Menz.
2. Schédel Würzburgi születésű fiatal ember.
3. Úza Pál.
4. én.
5. Báró Riedele András.
6. Eggy magát senkinek ki nem jelentett Öreg. Riedele, ki mindennap általhallhatá hogy Misei éneket mond és az ördögöt arra kénszeríti, hogy neki hozzon hírt, familiája felől, ezt Mágus nak nevezte-el.
7. Ruzsicskay György
8.
9. Hirgeist Ferencz
10. Hackl Bécsi Polgár és Glückshafenes.
11. Szmethanovics Károly
12. Jelinek. Talán Nevelője valamelly nevezetes Bécsi ház’ gyermekeinek.
13. Angiolini Ferencz.
14. Eggy Tyrolisi Paraszt, ki olvasni sem tudott.
15. Szlávy János.
16.
17. Sigmonde nevű franczia oberster.
18. Laczkovics László.
19. Grossinger.
20. Chipault franczia oberster.
21. Szulyovszky Menyhért. De ez eggy holnap mulva azután hogy ide szállítatott, által vitetett a’ Fő-Profósz szobájinak eggyikébe.
–––
Generális Fiorella az úton nehány ízben tett bennünket bizonyosokká az eránt, hogy Bernadotte Bécsi Követségéből Parisba vissza menvén, vele Strassburgban öszvejött, ’s néki azt beszéllte, hogy a’ Franczia Nemzet valamint másutt úgy itt is a’ megkötött békének eggyik czikkelyévé tette, hogy a’ Revolutionáris gondolkozás miatt fogva tartott rabok eresztessenek-el. Ugyan illy bíztatással bocsátott-el bennünket a’ Budai*
vas <...> vala [Javítás a törlés felett.]
várból hozzánk a’ Margitszigetéig lelovaglott Generális*
Generális <is> [A „Generális” után hely van kihagyva a névnek.]
és így mi a’ Munkácsi fogság alatt mindég csak azt lesénk, ha a’ békeség meg van-e kötve. Hogy meg van kötve, azt onnan gyanítottam, mivel Febrban, betegségem miatt egész éjjel nem alhatván, meghallottam a’ Postakürtölést, melly a’ Chipault’ eresztetése eránt hozá a’ parancsolatot. Ch. más nap reggel szabadon eresztetett.
Jún. 4dikén eleresztetett Szulyovszky Menyhért, maga. Ő nyerte vissza szabadságát először a’ Munkácson szenvedők közzűl.
Jún. 14d. reggeli ajtónyitás alatt jelt ád nekem az épen alattam lakó Szmethanovics, hogy a’ Profósz minden rend ellen az ő második szomszédjánál múlat; vígyázzak, nem történik e valami. – Fél óra múlva a’ Profósz megáll külső ajtóm előtt melly egészen nyitva volt betegeskedéseim miatt, ’s megkövet, hogy a’ külső ajtót bezárja, mert, ugymond, a’ folyosón valamit kell dolgoztatnia. Belső ajtómnak nyitva álló kis szárnyát azonban nyitva hagyta. Az volt czélja, hogy ne lássam ’s ne tudjam, hogy a’ Mágust viszi. – Én dalolva jártam fel ’s alá a’ szobában, ’s nem hihetvén hogy mi Magyarok nem leszünk az elsők az eleresztetésben, nem figyelmeztem arra a’ mi történik.
Azonban B. Riedele a’ szomszédom azt kopogja: Magus deductus est ad hortum. A’ hortus a’ mi Lexiconunkban azt a’ sánczot jelentette, a’ hová bennünket sétálni hordottak. Kérdém R.től, honnan gondolja ezt. Felel: Unus venit, duo abiverunt. Szmethanovics nagy örömmel kopogja: Elszabadúlt az Olasz. – Nagy vala az öröm. Hackl eggy marschot vert a’ falon.
–––
Jún. 15d. – A’ Profósz megnyitotta belső ajtómat, hogy menjek sétálni. Kilépvén a’ folyosóra, lepillanték, ’s eggy Öreg embert láték lejőni a’ Commendáns gradicsán a’ mi udvarunkra. Reklicskéje Molnárszín kék volt. Ugy előre vala hajolva, hogy feje hátúlja eggy lineában állott mellyével.
Elborzadtam. Járni is alig tudott. Ez vala a’ szegény Mágus. Hetven esztdős öreg volt, és 10 eszt. szenvedett fogságot. – Midőn feljövék a’ sánczból, hová bennünket eggyenként, de Tiszt vagy Profosz által kísérve, szellőzni ’s járni hordtak, megláttam Angiolinit is a’ mi Udvarunkon. Neki is, nekem is meg volt tiltva, hogy egymásra még csak ne is köszönjünk. Eggy fiatal ember, vereses szőke. Fel fel hányta pálczáját, ’s el el kapdosta. Ezt, hogy én gorombaságnak ne vegyem hogy nem köszönt. Néki és a’ Mágusnak historiáját másutt. Itt csak azt jegyzem-fel, hogy ezt Báró Rill vagy Rielnek hívták.
–––
Jún. 26d. nagy szerencsétlenség érhetett volna, ha vége nem volt volna szenvedéseimnek. –
Februarban vagy Martiusban az Orvos azt rendelte, hogy ablakom és belső ajtómnak szárnya, külső ajtóm pedig egészen, nyittassanak-meg, hogy szobám’ tisztább levegőt kapjon. Alig méne-el az Orvos, ’s azonnal próbát tevék, ha a’ szárny-lyukán kiférhetnék e. Oda vontam asztalomat. Nem fértem-ki. Hogy kiférhessek, levetettem nadrágomat, ’s megtettem a’ próbát. Kifértem, diagonaliter ejtvén csípőmet a’ négyszegű szárnyan: de olly gondolatlansággal, hogy nyakamat vagy karomat törhettem volna, semmiben sem támaszkodhatván karommal, míg lábamat kivontam. Másodszor már nem fejjel, hanem lábbal mentem ki, veszedelem nélkül. Ekkor végig jártam a’ folyosót, ’s társaimnak ajtajok előtt megállván, hallgattam, ki mit csinál. – A’ szegény Magus misét recitált, ’s lassan-vont neheztelő hanggal így szólla az ördöghöz: Geist der Lügen, ich befehle dir im Namen des Gottes der Wahrhreit, dass du mir Nachricht bringst, ob meine Gattin und Kinder leben, gesund sind etc.” ’s ismét vissza mentem.
Riedelének is nyitva vala az ajtószárnya a’ belső ajtón, de a’ külső ajtó zárva volt. A’ belső vas pléhvel vala*
vas <...> vala [Javítás a törlés felett.]
béborítva, de nem a’ külső. Ennek deszkája repedést kapott; ’s midőn én a’ Magus’ ajtaja elébe csúsztam, Riedele a’ hasadékon meglátta hogy ott emberi figúra suhan-el. – Fél óra múlva kopog: Amice, circumdati sumus exploratoribus. Hogyan? Per fissuram januae meae observavi unum ex his diabolis qui nobis insidiantur, et Collocutiones nostras, prodito Alphabeto nostro, connotant. Ki akartam verni fejéből, nem akartam megvallani hogy az a’ Spion én voltam, ’s Rt meg nem tudám nyugtatni. Eggykor ismét kin jártam, ’s R. hítt. Nem kapván feleletet, megsejtette, hogy én kin járok. – Kért vallanám meg, nyitva e az ajtóm. – A’ külső nyitva van, mondám; nincs a’ belső. – Nem igaz; hogyan járhatnál-ki? – Tagadtam. – Hát miért nem feleltél kopogásomra? – Aludtam. –
Másszor ismét tudakozza: Miért nem feleltem. – A’ lemenő nap’ scénáját néztem az ablakomról, (hová csak úgy juthattam, ha asztalomra tettem-fel székemet, ’s a’ székre állottam). – De nem aludtál? – Nem. – Ha nem aludtál, tudhatod hány ízben kopogtam. – Tudom is. – Hányszor tehát? – Háromszor. – Vártam a’ feleletet, ’s csak kétszer kopogtam. Megkaptalak; valld-meg, hogy nyitva az ajtód. Imé te vagy a’ kit Spionnak gondoltam;*
gondoltalak; [Átírás.]
hallottam mint csúsztál ajtódhoz.
Megvallám neki, hogy a’ kis lyukon búvok-ki. O bravo! – kiálta nagy hanggal; meg van, a’ mit óhajték. Barátom, adj ennem, majd elveszek éhen. – Szívesen, de miként? – Bújj-bé*
miként? Bújj-bé [A gondolatjel sor feletti beszúrás.]
a’ kemencze lyukba, azon csak horog van, nincs zár. Én vas kemenczém gombját*
kemenczém <gondját> gombját
leveszem, ’s leeresztek neked eggy strimflit. Még hárman vagyunk olly szerencsések hogy a’ gombot leszedhetjük; adj azoknak is. Igy nekem az a’ szerencse adatott, hogy négy idegen nemzetbeli társamat, tudnillik Riedelét, Ruzsicskait, Angiolinit, és talán Schédelt négy holnapig mindég tápláltam. Riedele mindennap eggy butellia tejet, eggy darab ciocoladét, tészta süteményt, sódart, pecsenyét kaptak a’ többiek.
Menz, a’ ki No1. volt szállítva, azalatt míg én kinn jártam a’ folyosón, mindég a’ maga ajtajánál leskelődött, ha nem nyillik e a’ rostélyajtó (lássd a’ Delineatión a’ B. betűt), ’s ha nyilt verte a’ vas pléhet, ’s az nekem jel volt, hogy szökjem-be.
Ma, Jún. 26d. irtóztató zápor omlott. Én kin voltam, Menz jelt ada, de én azt az eső omlás miatt nem értettem. Imhol a’ Riedele ajtajánál állok, ’s fellép a’ Profósz, meglát, ’s öszve csapja kezeit. Szaladok ajtómhoz ’s fellép a’ Commendáns, ’s elhal. Míg ajtómhoz jövének, én benn valék, ’s asztalom ismét az ablak alatt álla.
A’ nagy sietés miatt, mellynek jele még betűim is, elfeledém mondani, mit láték, és így a’ beszédben vissza térek.
Kibúván ajtómon a’ reggeli megnyitás után mingyárt, azzal múlatám magam, hogy eggyik ablaktól távolag megállottam, ’s néztem a’ felső várba felmenőket ’s onnan lejövőket.
Imhol két Idegen ugyan annyi cseléd által kísérve lejön a’ gradicson; nem ismertem; nézem, hát a’ testvér öcsém Jósef és az Onkelem’ fija István. Felpillantanak. Elragadtatva örömömben közelébb állék az ablakhoz, ’s eggy csókot veték reájok. Ők nem feleltek ’s mentek. Míg szememmel követem, a’ Profószné lenéz reájok, ’s meglát. Eggyszerre szöktem-bé. Oda vagyok! kiáltom. Gróf Pálffy Ferencz, Regni Báró Leopoldnak fija, botot is szenvedett Kufsteinban és itt: én is ezen gyalázatnak tevém ki magamat. El vala végezve, hogy eltagadom a’ Profósznénak ’s azt mondom, hogy kísérteteket lát, ’s soha többé ki nem megyek. Csendesedvén ijedésem, beszéllem Riedelének mi történt. Ez kénszerít, menjek-ki az ajtajához, hogy Instructiókat adhasson, mellyre a’ kopogással nem lesz ideje, mert meglássd, ugymond, még délig eleresztenek. Olly esztelen valék, hogy szavát fogadtam. Igy történt veszedelmem. Most vissza térek a’ szerencsétlen pillantatra.
Sie waren draussen? kérdé szörnyű perplexitással a’ Commendans. – Ja, mein Herr Obristwachtmeister, ich war draussen. Ich weiss, dass dies nicht erlaubt ist, aber in meiner schrecklichen Lage versucht man alles. Meine Absicht war keine andere, als mich durch das Herabschen vom Gange zu unterhalten. Mein ewiger Ersatz war seit dem ich leide, meine Vorgesetzten mir um einige Gnaden anzuflehen, weil dies ihnen gefährlich seyn konnte, und ich rechnete auf ihre Menschlichkeit, das sie mir gestohlene Freuden, die unschuldig sind, übersehen wollen. – A’ Commendáns nevette volna a’ dolgot, ha csak maga látta volna: de félhetett a’ Profósztól. Azonban szenvedéseimnek vége vala; ez bátorította-meg. Aber es weiss das niemand dass Sie auszugehen gewohnt waren? – Esküdtem, hogy senki. Niemand von denen die hier leiden? – Niemand! – Nun so wollen wir es übersehen, und jetzt hören Sie eine frohe Nachricht. – Agent Bujanovics schreibt Ihren Herrn Onkel dem Hofrate Kazinczy András, Seine Majestät habe Ihre Entlassung den 18 Jun. unterschrieben, und dies sey den 18-ten beym Hofkriegsrate publiziert und alsogleich expediert. Mit ersten Post hoffe ich sie zu erhalten. Unterdessen werden Ihr Herrn Bruder und Ihr Herrn Cousin auf Sie warten. Ich wollte Ihnen diese angenehme Nachricht nicht vorenthalten: nun aber fordre ich Dank: – dieses niemand wissen zu lassen. Sie würden mir Unanehmlichkeiten und Verantwortung zuziehen. – Ajtó szárnyam ’s külső ajtóm azonnal elcsukattak. Nem is mondtam senkinek az eggy Úzán kivül, kit ismertem, hogy vasfogókkal sem vehetik-ki belőle.
–––
Jún. 28d. – Vasárnap volt és Postanap. – Miolta Szulyovszki eleresztetett, minden Postanap tökéletesen fel valék öltözve, kofferem, párnazsákom egészen elpakkolva. Inkább kiszedem, mondám, ha nem jő a’ parancsolat, mint hogy azonnal ne mehessek. Jún. 4dike olta sokszor bepakkoltam reggel az ágyat, estve sokszor kiszedtem.
Reggeli nyitás előtt*
előtt<,>
az ablakhoz másztam, ’s látom hogy jő az Öcséim’ kocsija, ’s hogy a’ Postára küldött katona a’ bakon áll. Oldalon vala a’ táska.
Nyolcz órakor jő a’ Profósz. Már tudta hogy a’ parancsolat elérkezett: de azért mindent úgy viszen véghez körűlttem mintha semmit sem tudna, ’s megyen.
Csak hamar minekutána ajtóink bézárattattak, mozgást hallunk elébb a’ legalsó, azután a’ középső soron. Senki sem tudta mi történik. – 9 órakor jön ez az ördögphysiognomiájú Profósz Kiesewetter. Der*
Profósz. Der [Beszúrás a sor végén.]
Herr Commendant lässt Sie bitten, hinzukommen. A’ fenevad fájlalta hogy eggy zsíros juhot veszte-el, kit tetszése szerént nyírhetett.
Az emberek a’ vár alatt való Palánka nevű faluból*
Palánka [...] faluból [Átírás.]
Templomba szivárgának-fel. Első megpillantások iszonyodás, a’ második szánás, a’ harmadik öröm volt. Tánczolva mentem-fel a’ grádicson. Igaz a’ mit Prónayhoz mondtam Hamletem előtt!
Belépvén a’ Commendánshoz, ez felém sántikála: Seine Majestät schenken Ihnen Ihre Freiheit. Ich gratuliere Ihnen herzlichst, und wünsche, dass Sie Ihr Leben recht sehr geniessen mögen. – Megköszöntem a’ kegyelmet, megköszöntem a’ Comm. jóvoltait, ’s kértem, hogy jelentse-bé köszönetemet addig is, míg Ő Fels. lábainál tehetem-le azt. – Semmi intés, semmi Reversális. – Lassen Sie mich Sie zwingen Ihrer Fe[h]de entgegenführen, mondá, ’s megnyitván az oldalszoba’ ajtaját, Szmethanovics a’ kit igen szerettem, és Laczkovics, a’ kit Szlávy Jánosnak az istentelen ’s megbántott bolond kevélysége sok gazságra vitt, (ezek ketten és Szulyovszky, ki azt hitte, hogy Szlávy el fogja venni az ő Bábi leányát, külön cotériat csináltak, ’s velünk semmi újságot nem engedének tudni, holott azon épülhetett minden reménye kiszabadúlásunknak) és így a’ kit én gyűlőltem, elémbe jövének. Vérzett szívem, hogy az Angyali jóságú Úza és Hirgeist hátra maradtak.
Ezután parancsolta a’ Comm., hogy a’ két Öcséimet hívják-bé. Aus einer Gefangenschaft gebe ich Sie in eine andere. Hier –
Und nun kommen Sie, grosser Gartenfreund, dass ich Sie in meinen Garten führe und Ihnen eine Genuss gebe, den Sie so lang entbehrten. – Nem, Uram! mondám; ha velem jössz, azt fogom hinni, hogy még is rabod vagyok; ne kertet, hanem szabad mezőt! „No menj tehát.”
Meglátánk hogy eggy igen szép leány, ki ezelőtt Kassát is csudálására ragadozta mint azelőtt már Pestet és Pécset, eggy Verpfleger Officier Kisasszonya Templomból jő. Oda. Onnan hívta-fel a’ Commendáns cselédje ebédre a’ három Kazinczyt. A’ Commendáns nőtelen, öreg ember volt. Gazdasszonya képében vele lakott eggy öreg Tisztné, kinek lyánya is öreg vala és félszemű. Felkelvén az asztaltól, a’ Kisasszony az ablakhoz vitt, melly alatt 2 ölnyire eggy kertecske volt. Herr von K. monda; wären Sie im Stande hier hinauszuspringen, aber so, dass wenn man sie schreckte, Sie in einem tempo wieder im Zimmer wären? A’ Commandantra pillantottam. Az nevetett teljes lélekből. Én is tehát. A’ Kisasszony megvallotta, hogy közel 4 holnap olta nézte mindennap a’ deszkából öszve rakott tyúkól’ repedései közzűl mint táplálom társaimat. O, wie oft habe ich Sie wegen der edlen That gesegnet.
Dél után visitet tettem a’ Tiszteknél; az Öcséim látni akarták szobámat. Abban valaha eggy Bancoczedula csinálása miatt lakoló Festő szenvedett, ’s az a’ seprő hulladványaival vas kemenczéje rozsdájával a’ sáncz felé három nagy szent képet, Riedel felé eggy kis Madonnát feste, mellyet szerettem volna kivágatni ’s vas abroncs közzé szorítva elhozni, mint a’ Rómaiak Græciából holmi. – Uzámnak ajtaja mellett elmenvén, azt titkon megkoppantám. – Azután a’ Városban sétálgatánk. Szmethanoviccsal Trautelnél háltam ’s vacsoráltam.
29dben elhagyám Munkácsot Szmethanovicsot elhozván. Laczkovics még ott maradt, Szuli után várakozván, ki ételeinket hordotta-fel, ’s farsangban eggy vén Kőmíveshez ment férjhez. Szuli Máramarosba*
[.] áramarosba [Átírás.]
ment vala kevés nappal azelőtt hogy kiszabadúlánk, ’s L. méltónak tartá bevárni, ’s értte küldött. Ezen vadságát azzal hozá helyre, hogy azt a’ Molnárleányt, kit fogsága előtt háromszor teve anyává, gyermekei életben lévén, elvette. – Éjtszakára Pálóczra értünk. Gr. Barkóczy János nem vala ott, és így a’ fogadóban háltunk. – Ungváron meglátogatánk a’ Püspököt ’s a’ szép Kelcznét, Ibrányi Therézt, kinél a’ két Öcsém eggy német Tisztet az Asszonynak öszve nyalásai által halálra kínzott.
–––
Jún. 30d. Dél előtt Beretőre érénk. – A’ szegény Bátyám fogságaim történetét beszélltette velem, ’s képzelhetetlenűl örűlt Alphabetumunknak, mellyel egymással a’ falon keresztül beszéllgeténk. Imhol van az:
Riedele hosszasnak lelte azt a’ módot, a’ melly szerént ha P hangot akaránk kopogni, 15 ütést adánk, a’ P a’ 15dik betű lévén az Alphabetumban; ’s így rövidítette-meg azt.
A – ∪ ∪ ∪ ∪
B – –
C – – –
D – – – –
E –
F – – – – – –


G – ∪ ∪
H – ∪ ∪ –
I – ∪ ∪ – –
K – ∪ ∪ – – –
L – ∪ ∪ – – – –
M – ∪ ∪ – – – – –


N ∪ ∪
O ∪ ∪ –
P ∪ ∪ – –
Q ∪ ∪ – – –
R ∪ ∪ – – – –
S ∪ ∪ – – – – –


T ∪ ∪ ∪ ∪
U ∪ ∪ ∪ ∪ –
X ∪ ∪ ∪ ∪ – –
Y ∪ ∪ ∪ ∪ – – –
Z ∪ ∪ ∪ ∪ – – – –
V ∪ ∪ ∪ ∪ – – – – –


A’ ki a’ társa’ kopogását nem értette, eggy keresztet vont a’ falon X vagy így tett ≈ melly esetre a’ kopogó a’ szót újra kezdette. – A’ ki tudta, mit fog tenni a’ hosszú szó mellynek első betűjit társa már el kezdé verni, ∪ ∪ két hirtelen ütést tett, ’s a’ kopogó más szóra ment*
mént [Átírás.]
által.
Az Öcsém, Jósef azalatt míg én 2387 nap fogva voltam, a’ szegény Anyámnak nyakára űlt, ’s testvéreinek sorsát en maitre absolu kormányozta, hogy maga maradhasson minden mindenben, azt a’ Plánt csinálá, hogy az Anyám vélem vétessen-el eggy bizonyos Kisasszonyt, eggy fényes Luth. ház’ gyermekét, ki gazdag, és sem atyja sem anyja, mert így nem szorúlok atyaimra anyaimra. A’ Kisasszony csaknem törpe ugyan, nem szép, ’s most*
nem szép, ’s <…> most [Kb. 4–5 szó törölve.]
tudja a’ világ, hogy görbe-hátú is.
De az neki mind nem volt elég ok arra hogy el ne vegyem. A’ melly órában Munkácsot elhagyám, abban adta értésemre, hogy én azt elfogomvenni, ’s elhűlt, midőn mondám, hogy én azt fogom, a’ kit jónak látandok. A’ bátyám, az anyám, minden barátom ’s barátném meg valának kérve általa, hogy bírjanak erre, ’s én makacsabb vagyok mint hogy illy móddal valamire lehetne venni. De több eszem is van mint hogy illy oktalan lépést tehettem volna, kivált minekutána Viczay Jósef Kassai Orvos barátom megsugta, hogy a’ leánynak*
leánynak <…> – A’ Bátyám [Kb. 9–10 szó törölve.]
– A’ Bátyám tehát felkele az asztaltól, ’s Szmethanovicsot kérte, hogy kopogná azt nekem a’ mit neki sugni fog, hogy lássa, mint érti eggyikünk a’ másikát. Szmethanovics így kopoga:
g h i k l
– ∪ ∪ – – – – – m
– ∪ ∪ – i
∪ ∪ n*
<–> % % n
– é
– ∪ ∪ – – – – l
Annak jeléűl hogy a’ szó értve van, én kettős rövid ütést adék.
– e
– ∪ ∪ – – – – l
– e
– – b
– – b
∪ ∪.
– ∪ ∪ – – – – – m
– e
– ∪ ∪ g
∪ ∪.
– ∪ ∪ – – – k
– e
– ∪ ∪ – – – – l
– ∪ ∪ – – – – l
∪ ∪.
– ∪ ∪ – h
– ∪ ∪ ∪ ∪ a
∪ ∪ ∪ ∪ – – – – z
– ∪ ∪ ∪ ∪ a
∪ ∪ – – – – – s
∪ ∪ – o
– – – – d
∪ ∪ n
– ∪ ∪ – – i
„Minél elébb meg kell házasodni.”


Dél után Lazonba mentünk-által Szirmay Pálhoz, ki istentelen ellenségeinek bosszújok miatt ’s holmi gondolatlanúl szabad beszédekért Budán űlt fogva.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1801. Július.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
Júl. 1. napján értem Regmeczre. Szótalanúl estem a’ szegény Anyám’ karjai közzé a’ Hericz*
Héricz [Az ékezet törölve.]
ház’ pitvarában. Még akkor annak a’ résznek birtokában valánk, ’s az Anyám ott lakott. László testvérem, Obristlieutenant a’ Bihari Insurrectionál, ki fogságom olta régibb gondolkozása módját egészen megváltoztatta, a’ kis házban, hol könyveim állottak, fekve várt, és öltözetlenűl az ágyban. Úgy köszöntött hogy rám nem néze. Jósef Öcsém már megismértete gondolkozásaival, ’s elbeszéllte, hogy a’ Budai fogságból haza eresztett Miklós testvérünkre kardot fogott, midőn ez, azt beszéllvén Laczi, hogy a’ háború mint folyt Olasz-Országban, ’s valamelly verekedést említvén, ezt mondá neki ingerlés hangja nélkül: „Szaladtak akkor Bátyám Uramék.”*
Uramék. [A záró idézőjel pótolva.]
Gyürky Pál, fija a’ későbbi Torontali Fő Ispánnak, Laczival jött fel Biharból.
2d. Szőlőskére megyünk Péter Bátyámhoz, ki 1799 olta Zempl. Subst. Vice Ispán.
4dben Lasztóczra ebédre Szemere László Úrhoz. Meg nem foghattam, miért nem Kázmérba, holott az Anyám tudta, hogy én sehova nem vágyok inkább. Oda dél után akaránk betérni eggy órai múlatásra. – Jósinak szemessége oda is kiterjede, hogy énvelem Kázmért ne látassa; ismérte a’ Grófhoz ’s egész házához vonszódó indúlataimat, ’s rettegett hogy Sophieba, ki azalatt míg fogva voltam (1795) a’ Bécsi Klastromból haza jött, belé szeretek, ’s még nehezebben fogom magamat Regmeczről eltolatni. Midőn tőle Budán megértettem hogy Sophie már Kázmértt van, ’s tudakoztam, hogyan néz-ki ’s mint formálta magát, kedvetlen felelettel azt felelte, hogy görbén áll a’ frizűrje. Ezt ekkor nem értettem. Később tudtam-meg nem tudom kitől, a’ ki előtt tanácslotta Asszonyámnak, hogy Kázmértól el kell vonni, mert Sophie nekem veszedelmes lehet. – Azonban valamelly jó Istenség rútúl megjátszodta mai Plánumát: Szemere László Úrnál üresen lelénk a’ házat, ’s már túl vala tizeneggyen. Kéntelenek valánk Kázmérba menni ebédre.
Kázmérban az előtt estve (3dban) tudták-meg kiszabadúlásomat, haza-érkezésemet. Sophie a’ szobaleányok’ szobájában volt, ’s kocsit halla közelíteni. Kinéz, ’s az anyám szekerére reá ismér. Elképzeli hogy én űlök benne, ’s el fakad sírva. Befordúlánk a’ kapun, ’s a’ Gróf, a’ Grófné, Sophie és az öccse lesik a’ jaloux mellől, ha én ott vagyok e. Ferencz! Ferencz! kiálta a’ széplelkű Gróf, ’s szaladva jött-le a’ grádicson, hogy minél elébb szoríthasson szívére. Az egész idő, mellyet itt tölténk, szerencsétlenségeim’ előbeszéllésére vala fordítva, ’s a’ kissebbik lyány’ szívében a’ szánakozás’ érzései szerelemre gyúladtak, holott én szerelmet sem Sophie sem Marie eránt nem érzettem, hanem őket, mint régenten, csak testvéreimnek néztem.
5dikben a’ Gróf, a’ Grófné ’s három gyermekeik által jövének Regmeczre ebédre. Sophie és Susie ’s Pepi (a’ kissebbik leány’ neve Marie Susie lévén, hol az eggyik, hol a’ másik neven nevezem) ott hagyák az öregeket, ’s az én szobámba jövének. Ágyam és régi író asztalom köztt csak eggy dolgozó-asztal fért-el. Marie felűlt az asztalra, Sophie a’ széket foglalta-el, mi pedig az ágyat és székeket az ágy és asztal között. A’ Grófné bejött, szemmel tartván leánygyermekeit. Én csak ekkor vevém észre, hogy Sophienak nyakán eggy férjfi*
[..]fi [Átírás.]
árnykép függ. Comtesse, kérdém ártatlan curiositással; kicsoda ez? Sophie elpirúlt, az Anyjához fordúlt, ’s ezt felelte: Wäre Er hier, er wäre jetzt sein Freund. A’ kérdés meg nem volt fejtve a’ felelet által; de melly magasztaló felelet! Tiszteltem a’ jó gyermek’ szemérmét, ’s nem tudakoztam semmit. A’ kép a’ Gróf Etoile Maximiliáné volt; eggy fiatal franczia Emigránsé, ki arról álmodozott, hogy valaha férje lehet ennek a’ jó leánynak. Én a’ legkedvesebb circulusban lelém magamat mellyet képzelhetni; a’ Gróf Atyám, a’ Grófné Anyám, a’ három testvér nékem is testvérem volt. De ez a’ szép koszorú ’s benne való gyönyörködésem egészen eltolta a’ szerelemről való álmodozást. Az csak a’ szegény Marie’ szívében fogott helyt, ’s magas lángokkal égett.
Későbben, talán ebéd után már, Szemere László Úr és az Asszony is megérkeztek, visszonozni az elszalasztott látogatást.
Sophie beszélli, hogy Kázmérban eggy rövid zöld kaputrokban jelentem-meg, ’s nagyon előre hajlottnak lelt az egész ház.
–––
7dikben Csóka János Ér-Semlyéni Predikátor Ujhelyben lakadalmát űlte Kassai Erzsébettel. Fráter Pál, Pálné és a’ leányok, Theréz, most Botka Lajosné felkísérték, ’s velünk 8dban Regmeczre jöttek-ki hálni. Itt Bernáth Menyhért pensionált Kapitánynak kis leánykájával, a’ most (1812ben) már Barczynéval eggy menüetet tánczolék.
10dikben Ruszkára,
11. Tornyos-Némethibe,
13. Regmeczre. – László Öcsém Pestre indúl Gyürkivel. Gróf Wartenslében Ferdinand hívta-le olly véggel, hogy a’ húgát, ki jegybe lépe Báró Podmaniczky Sándorral, ennek kezéről üsse-le, minthogy valaha egymást szerették. A’ leány kimondta, hogy kezét Podmaniczkytól vissza nem vonja, ’s hozzá el is ment.
14ben Puky István és Csokonay a’ Pataki examenről engem látni Regmeczre jőnek. – Ők vissza Patakra. – 14dik napja vala hogy haza értem, és még eddig mindég úgy vitte a’ dolgot Jósi, hogy én Széphalmot ne láthassam. A’ volt fő czélja hogy innen eltilthasson. Pukynak és Csokonaynak elmenetelek után kisétálék ide. Alig valék itt, imhol jő, ’s azon frivolus szín alatt hogy ő eggy borházat akar építeni a’ Regmeczi szőlejénél, mellyre semmi szükség, és a’ melly maig sem állott-fel, elcsal a’ ház’ megtekintésétől ’s felviszen a’ szőlőbe. Én meg sem álmodhattam ennek*
ezt[Átírás.]
okát, mert a’ ház és a’ ház körűl való földek fogságom előtt már birtokomban voltak.
Feljegyzem*
Feljegyz[.]k [Átírás.]
itt egynehány elmés és szép tettét. – Haza érvén fogságomból, az vala minden vágyásom, hogy minél elébb hozzá foghassak gazdaságomhoz ’s kipotolhassam a’ mit elmúlattam. De még idegen helytt is az volt volna örömöm, hogy mezei munkát láthassak. Eggy nap tehát az Anyám béfogatott, ’s kimenénk a’ kaszásokhoz. Ezek letették a’ kaszát, hozzám szaladtak, öszve csókoltak. Józsi reájok rivalkodott, hogy ne köszöngessenek, hanem folytassák a’ munkát. – Vádolnám magamat, hogy energiám nem volt meg nem szóllamlani, ’s nem mutatni hogy értem, mit teszen az a’ tilalom. De azon felül hogy becsületes embernek nehéz gorombának lenni, ítélje-meg minden, ha megengedheté e azt nékem azon sok jónak emlékezete, a’ mit ez az elfajúlt gonosz ember velem fogságom alatt cselekvék. Kész volt volna ő többet is tenni érettem,*
tenn[.] [...], [Átírás.]
csak vesztem volna oda örökre.
Még az nap midőn Munkácsról eljővénk megszóllíta, hogy Asszonyám nekem lovakat akar venni, de ellenkezzem; ott van az ő lova; parancsoljak vele, mikor tetszik. (Gyönyörű!) Ne avatkozzam semmi gazdaságba (ez még gyönyörűbb!) elviszi ő az Oeconomicumot, vigyem én a’ juridicumot.
Ferencz, ugymonda Laczi eggy nap, minekutána enyhűlt szörnyű dühe, és már még is szóllott hozzám ’s szemembe nézett is. A’ te egésséged nagyon el van gyengűlve; ferdőbe kellene menned, Ránkra vagy Bártfára. Én azt nem tanácsolhatom, mert minden szem beléd tapadna. Tehát hozass a’ házhoz eggy hordó savanyú-vizet, ’s élj vele itthon. Józsi protestált, hogy az három vagy négy napi Urdolgába fogna kerűlni; azt tenni nem lehet. Hát a’ Ferencz egéssége nem érdemel egynehány napi Urdolgát? kérdé Laczi,*
[..]czi, [Átírás.]
’s káromkodott. Jósi félre fordúlt, ’s tetszése szerént hagyá káromkodni Laczit.
Januáriusig nem vala inasom. Akkorára eggy akasztófára való tolvaj és korhely embert Gyalog Gyurkát tolának reám; kiben az vala a’ Jósi plánuma, hogy belőle minden titkaimat vegye-ki, mert ez felette szeretett fecsegni, kivált borért és áldomásért, mellyet tőle el nem vontak. Soha gonoszabb cselédet képzelni sem tudtam. Eggykor Debreczenből jövén, a’ Halápi erdőkben meglátok eggy Nyírfát, melly eggy tőről két messzére széljel-hajlott növésben nőtt-fel. Ez a’ fa, mondám annak a’ ki velem űlt, képe két rossz testvérnek. Gyalog Gyurka megszóllalt ’s azt beszéllte, hogy Jósi és Miklós ővele jöttek-le a’ Regmeczi szőlőkből, ’s Jósi így kezdé: Miklós, Ferencz nem sokára kiszabadúl; az nekünk nagy kárunkra lesz, mert az Anyánk Ferenczet nagyon szereti. – De biz azért csak hadd jöjjön! felele a’ nemeslelkű Miklós, ’s Jósi*
Miklós. ’s Jósi [A pont vesszőre emendálva.]
látván hogy nem magához hasonlóval teve-fel, abba hagyá. Nem szenvedtem én többet hetedfél esztendei ’s két héti fogságom alatt mint e’ hóhér miatt szenvedek mind maig.
Estvére kijöve hozzánk Komjáti Abrahám eggykori Miskolczi Prof. most P*
[A „P” után hely van kihagyva.]
Pap; ’s vele*
[A „vele” után hely van kihagyva.]
15ben Patakra mentem, hol még tartott az examen. Comáromy György V. Curátor, kit a’ vérség, eggykori eggyüttszolgálás és barátság emlékezete publice megcsókoltata, hidegen, ijedve fogadta csókomat, ’s perplexitásából magához nem tuda térni; Superint. Őry forróan. – Ma látám legelébb Prof. Beregszászi Pált.
A’ fogságból kiszabadúlt ember alig hiheti hogy kiszabadúlt. Ha barátimmal öszvejöttem, úgy beszélltem történeteimet, mintha csak 24 órára volnék kieresztve. Álmaimból az rettente-fel hogy ismét fogva vagyok, vagy keresnek hogy bédughassanak, ’s soká nem mertem Pápista Templomba lépni, nem mintha fogságom alatt tántorgattak volna, melly soha nem történt; hanem azért mert Dédösömről juta eszembe, hogy ő csak a’ valláscserélés által nyerheté vissza szabadságát. Elhűltem midőn a’ Pataki examenben Bárczay István beszéllé nékem, melly titkos játékokat játszottam Munkácsi fogságomban.
17ben Asszonyám Semlyénbe viszen-le. Ebéd Kenézlő, Kótaj éjtsz., hol az öreg Ibrányi Károlyné Asszonynak nem győzöm megköszönni kegyességeit, mellyeket velünk közle Munkácsi útunk alatt itt múlatván.
18ban. Ebéd Balkány; éjtsz. Mihálydi. Ez a’ ház fogságom alatt épűlt. Képzelhetetlen illusiók fogják körűl a’ sokáig szenvedettet, midőn végre ismét szabadnak érzi magát.
19ben Semlyénbe értem.
20ban Dienes Öcsém váratlanúl Semlyénbe jő, és a’ nélkül hogy ott létemet tudná.
21ben Álmosdon ebédelünk. V. Ispán Péchy Imre Úr mutatja a’ Vármegyéhez a’ Palatínustól érkezett feleletet: Kazinczy Fer. már el van eresztve; Szlávy János addig fog tartattatni, míg megjavúl. – Azért nem eresztettek-el eggyszerre, hogy ne vélje a’ világ hogy a’ béke’ czikkelye eresztetett-el, és hogy eggyszerre való megjelenésünk sok szemet ne vonjon magára. De miért hát okúl a’ meg nem javúlást adni?
23ban Dienes béviszen Váradra. Tizeneggy órakor éjjel a’ legszebb holdvilágnál járjuk végig Váradnak legnevezetesebb úczájit.*
úczájin. [Emendálva.]
24dben. Gyönyörű scéna! Dienessel némelly házaknál visitet tévén, végre elmegyünk Domokos Jakabhoz is. Nincsenek. Alig megyünk száz lépést, imhol jő kocsin Jakabné. Köszön Dnek, engem Miklósnak gondolván, nem vesz figyelemre. Megpillant, nem hallá kiszabadúlásomat, elsikoltja magát, csókol, sír, magához szorít, convulsiókat kap.
25ben Dienessel arendált Püspökségi Prædiumába. 26ban haza.
–––


––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1801. Augustus.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
9ben Debreczenbe vásárra. Melly örömök ezt a’ tolongást, ezt a’ sok mindenfélét eggyütt látni! – Első öröm mingyárt az a’ szép Anglus kert n a g y b a n, melly Semlyén és Debreczen köztt elnyúl.
Vámos-Pércsen ámbár ismeretes nem valék, új meg’ új ismeretségeket ásítván meglátogatám az ott megszállott Irínyi Lászlónét két szép Kisasszonyaival ’s fijával. A’ lyányok, testvérei Báró Vay Lászlónénak, Becsky testvérekhez mentek, ’s mind ketten felette szerencsétlenűl. – Magyar Theatrum. – Nagy Gábor Úr, ki még Iskolában volt 1794, most már névre jutott Prókátor.
Két Moldvai vad kancza 110 Rft.
12ben. Vámos-Pércsen öszvetalálkozánk Báró Bánffy Györggyel, B. Wesselényi Miklósnak sógorával. Ez ment. Azután oda jöve Özvegy Báró Huszárné a’ fijával és Gr. Teleki születésű menyével, kiket hálásra Semlyénbe hozánk.
13ban. – Nem emlékezem kitől, meghallám Debreczenben, hogy B. Wesselényi a’ fejér lónál szállott-meg. Oda mentem. Mint hűlék-el, midőn nem Miklóst, hanem Farkast lelém. Ennek István fija az öcsémmel eggy Regimentben szolgált, Ferencz fija pedig Valenciennes mellett Laczihoz közel állva dőlt-el, ’s így megjelenésem nekik igen kedves volt. Farkas az atyjok, István, a’ most Patakon fekvő Oberstere a’ Ferdinand Huszárjainak, ’s József és ennek felesége Gróf Kendeffy Rákhel, 13dban Semlyénbe jöttek hozzánk. Fogságom ’s annak oka felől lévén szó, az öreg Wesselényi, ki a’ Közép*
K[...][Átírás.]
Szolnok Vármegyei Fő Ispánságból a’ húza-vonák miatt lehányattatott, nem intés, hanem szánásképen azt beszéllte, hogy Statuum Præsidens Gróf Lázár János néki valaha eggy igen okos tanácsot ada: Fac officium taliter qualiter; superioribus ne obloquaris; mundum non reformes. Az igaz hogy így az embernek kevés baja lesz ezen a’ szép világon, csak hogy ezt a’ tanácsot az ollyanok mint én nem igen goutírozhatják. Én B. Wess. Farkastól pénzt, Miklóstól virtust óhajtottam volna inkább kapni.
Ugyan ez beszéllé, hogy eggyszer az Erdélyi Rendek megszóllíták Lázárt, hogy viselné dignitással a’ hívatalt ’s tégyen Remonstratiokat. Kifakadt. Nem vagyok én Chrisztus, ugymond, hogy magam az emberi nemzet’ kedvéért megfeszítessem. – Az illyen semmire-valókat hasznos megismértetni a’ maradékkal.
Még eggyet: – Az a’ Kalv. Pap, a’ ki így könyörgött Józsefért: Ne nézzd Uram, hogy ő német etc. a’ Diódi Pap volt. Wesselényi jelen vala a’ Consistoriumban, midőn ezen könyörgés miatt a’ Pap megdorgáltatott. – Ez a’ Pap felette oktalan cselekedetet*
cselekedet [Emendálva.]
teve, és még is több becsűlést érdemlett mint a’ maga Chrisztusát követni nem akaró Statuum Præsidens és az ő tanácsát nevetés nélkül emlegető Wesselényi.
29. el Semlyénből. Balkány, Kótaj.
30. Kenézlő, Regmecz.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1801. September.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
3ban. – Végre látom Kassát. Úgy bántak velem mint a’ főkötős skatulyával. Ha Asszonyám ment, mennem kelle nekem is; ha jött, én is jöttem; ha pihent, én is pihentem. Most a’ Józsi rabja valék, annakelőtte a’ Császáré. Mellyík alázó?
Beérvén a’ Városra a’ Forgács úczán, minden legmesszebbről ismerteim számokban is Viczay vala az, a’ kit legelébb láték-meg. Ő tűzzel fogadott, Fried és mások mentegetőzve, hogy ők féltek. Ha ők jöttek volna ki fogságokból, én nem azt izentem volna hogy ne siessenek látni, hanem elejekbe mentem volna.
5dikben – nyugtalanúl várván hogy a’ Kocsis befogjon, lementem sürgetni. Midőn alól a’ legelső grádicsra hágnék, a’ grádics’ fordúlóján meglátám Baranyai Mihályt, ki 1800. Majusban eresztetett-el, eggyütt Ujgyörgyi Józseffel, a’ Kufsteini várból. Előtte két gyermek és eggy úti-ruhás Asszonyság ment. Öszveforrtak ajakaink, elnémúltunk. Herr von Kazinczy monda az Asszonyság, es ist gar nicht schön, dass Sie mich neben Baranyai nich auch sehen wollte. Szent Iványi Náni, a’ Judex Curiae leánya, Kapy Jósefnek szenvedő hitvese volt az Asszonyság. Megígértem, hogy nem sokára felkeresem.
8ban. – Józsi lyánynézőbe indúl Balajtra Péter Onkellel. Rhédey Gedeonné által ott már tudták hogy érkezni fog. Magdolna és Erzsébeth Kisasszonyok voltak még a’ háznál, ’s Józsi Magdolnához várattatott, Magdolnához ment. Azonban meglátván Erzsit, Péternek jelenti,*
Erzsit, jelenti, [Beszúrás a sor felett.]
hogy neki nem kell Magdolna,*
[.]agdolna, [Átírás.]
hanem Erzsi. Ismerni kell Pétert, hogy az az illyes elakadásokban magán segíteni nem tud. Inti Józsit, ne bohóskodjék, de ez el nem áll Erzsitől. Más nap tehát Péter és Józsi előlállanak, ’s Péter kinyögi a’ Consiliari[usnak.]*
Consiliari- [A oldalhatáron lévő szó emendálva.]
Ez elakad ’s ezt feleli: Manczi leányom nem olly rút mindég mint a’ millyennek most látszik; most beteges. – Erre nem volt felelet, ’s semmit sem végezve, Péter és Jósi eljőnek.
9ben Klári Ruszkáról, ’s mingyárt utánok Miklós és Miklósné Regmeczre. Miklóst és Mnét ma látom eggyütt először.
Nincs feljegyezve a’ nap mikor, Asszonyám, Mikl. Miklné, én a’ kertben vagyunk, zörög a’ kocsi, ’s Jósi elhajtat a’ Hericz-féle házhoz. Asszonyám utána küld nem tudom kit, ’s midőn jön, még messzére kérdi: Széna e vagy szalma? Jósi nem felel semmit, köszönget. No ne köszöngess, meg van e? – Az hogy... Az hogy, Uram!... az hogy... Angyal az! Angyal! – De de beszélld hát, meg van vagy nincs. – Nem tudott szegény szóhoz jőni, hanem mint eggy faragatlan Campagnard csak mondogatta az Uram-okat, az Angyaljait; úgy hogy az Anyám majd megpattana mérgében. Könnyű képzelni, M. Mné és én melly satisfactióval hallánk mind ezeket.
Tavaly Péchy Imre Bátyámmal a’ Vér Náni Tutorának recommendáltatá magát, ’s kedves barátjával, ki neki valóban érdemes barátja is vala, Csóka János Tiszteletes férjfiúval (Semlyéni Pred.) Erdélybe bément. Mihelytt beléptek a’ házhoz, azonnal általadta a’ levelet, noha tudta mi van benne. A’ lyány meg nem tetsze. Eljövének, ’s azt mondák, hogy nem vala reá kedve, mert a’ ház e vagy az abrosz mocskos vala.
14ben Asszonyám Semlyénbe méne-le. Én Regmeczen maradtam M.al és M.val, kik Porubára készűltek. Engem Theréz várt napot rendelvén megjelenésemre. Nem lévén lovam, parancsolám a’ Gazdának, hogy forspontot rendeljen. Estve a’ ház előtt űlék M.al, M.néval, ’s Jósi előttünk forgott. A’ mint a’ Gazda jő, elébe megyen. Mi baj? – Ferencz Urnak jövök hírt hozni, hogy Mikóházán és Vilyben nincs ló, és így innen kell hajtanom. „Most szántani kell, nem peslérezni.” – ezt felelé Jósi. – Bizony igazat monda a’ Bibliát fordító Luther: Die Narren muss man mit Kolben lausen. –
15ben, nem tudom immár micsoda lovakon, csakugyan Gálszécsig mentem Miklóssal. Ott elválánk, ’s én éjtszakára Kemenczére értem Therézhez, kit 1794. Máj. 24d. olta, és így 2671 nap nem láttam. Ott vala, hogy maga ne légyen, a’ testvére is Polyxéne, Ujházy Sámuelné. – 16. egész nap Kemenczén. 17. én Ruszkára, Polyxéne Budamérra. 18. Regmecz. – 25. Laczi és én Szőlőskére. Ott OrdVIspán Okolicsányi*
OrdVIspán <Szemere> Okolicsányi
János. Vacsorára jő Szemere Albert. Ennek fellépését a’ Császárnál és Izdenczynél, az akkor Mindenhatónál, lássd Aponmem. II. Köt. lap.*
[A „lap.” után hely van kihagyva.]
29. Jesztreb ebéden, éjtsz. Berető. – Miklós ott ebédele. Érte küldénk. Jő ő és Soos Pál és Pálné is. – Laczi itt megneheztel reám, a’ mint látni fogjuk alább a’ Decemberi Naplóban lap 59.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1801. October.
–––
4. Miklós és né, Laczi és én a’ Debr. vásárra. Kenézlőn eggy nagy harcsát veszünk, csolnakázunk. Éjszakára a’ Kuczorgó nevű Csárdában. Gusztav 4 esztdős. Fel áll az asztalra, sorba jár mindnyájunkat, minden nevetés nélkül, nagy gravitással Consiliáriusi néma fejbillentésekkel köszönget reánk, a’ tourt*
a’ <sort> tourt
sokszor megújítván.
5. Generalis B. Vay Miklós, de a’ ki csak 1805ben lett Generális,*
generális, [Átírás.]
a’ bálban meglát, ’s felém hozza nagylelkü hitvesét.
6. Semlyénbe.
10. Asszonyámmal Regmeczre.
15. Nagy Gábor Úrral már dolgozunk a’ Regmeczi, nem sokára tartandó Executióhoz készűlvén. Ma gyönyörű idő lévén a’ Hallgató’ tetejére mentem-fel magam és hír nélkül. A’ lemenő nap a’ Munkácsi vár’ falaira lőtte súgárait. Idvezlém Úzát. Két epret hoztam az Anyámnak.
22. A’ Pataki szőlő 60 hordó bort, az Ujhelyi 29t adott. A’ Toronyié 485. fn költ-el; azt Asszonyám nekem.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1801. November.
–––
1. Estve Kázmérba és vissza.
3. Executio Regmeczen. András Bátyám jelen van. Az Exequens Consil. Fáy Barnabás. Nincs Consignatio Sessionum et Appertinentiarum Hericznél, és így semmire se mehetének vala. Jósi kezekbe adja, pedig el vala végezve, hogy semmi levelet ki ne adjunk. Ezen öszve vész velem, az Anyánk sír, engem vádolnak hogy nem tudok hozzá, én Nagy Gábort provocálom hogy szólljon, ez azt mondja hogy nekem van igazam. Ezen tette után ismét eggy más jegyzést communicál.
7. Véghez méne. Hericz letett 14,523 f 44 x. 394 ftot pedig vetésért. Nagy Gáb. és én Kázmba.
11. Kis Jánosnak első levele érkezik, kiszabadulásom olta.
22. Kassán Gróf Csáky Antalnál és Barkóczy Jánosnál. Ennél lelem Keglevics Ágostont. – 25d.*
23d. [Átírás.]
Gróf Sztáraynak*
[…]raynak [Átírás.]
Brandl nevű Komornyikjától eggy igen szép és jó kocsit 200 f veszek. – Márjási Sigm. Keczer György, Szirmay Jósi.
30. Török Pepivel a’ Toronyi hegyekre.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1801. December.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
3–5. Asszonyám Semlyénbe, ’s én Asszonyámmal.
18dban Debreczenbe az öcsémmel Lászlóval. Domokos Lajos Úrnál szállunk-meg. Még nem láttam volt Prof. Buday Esaiás Urat, ’s óhajtottam ismeretségét csinálni. Az öreg Domokos Úr eleresztett ugyan, de úgy hogy mikor 12t üti, ott legyek, mert ő eszik akkor. – Budaynét lelem, azt feleli hogy férje az Úr Prof. Széplaky Úrnál van. (Debreczeniség!*
Debreczenyiség! [Átírás.]
Ezt a’ reduplicatiót nem szoktuk magyarban arról mondani a’ ki jelen sincs, hanem csak ahhoz, a’ kihez szóllunk: Uram, Széplaky Uram! vagy feljebb akarván titulálni: Uram, Széplaky Úr!) – Szépl. a’ Rhédey háznál lakott, ezt sem láttam még soha, a’ B. és Sz. szállásaik közel valának egymáshoz, és így által mentem. Kértek, beszéllném-el, mi történt Gróf Teleki László és némelly Pataki Ifjak köztt, hogy igen kevésbe múlt, hogy ezek a’ Grófot meg nem botozták. Elbeszéllém: Nehány Publicus a’ Pataki Kávéházban vacsorált, kártyázott, biliardozott, ’s mind ezek alatt olly szilajon viselte magát mint az illy korú Ifjak szokták midőn magokra hagyva érzik magokat. Teleki Kassai útjában, hová mátkáját ment látogatni, megszálla ott, ’s nem lévén üres szoba, a’ Kávéházba tért. Eszébe jutott hogy ő Teleki Józsefnek, a’ Coronæ Custosnak! a’ Fő-Ispánnak! a’ Fő Curátornak! ’s Isten tudja minek még! fija: de nem jutott eszébe, hogy az Ifjak nem tudhatják hogy ő mind az a’ minek magát méltán és nem méltán nézi, ’s hogy az Ifjak neki sem vesszeje alatt nincsenek, sem ott leczkét venni nem felette hajlandók, ’s nékiek álla, ’s vehemens hangon kezdé az exhortatiót, mellyet eggy Gróf Desőffy Jósef bizonyosan nem tett volna. Az Ifjak tehát szemet meresztettek, ’s a’ legvadabbak teremtettézve feleltek Præceptor Uramnak, ’s reá mérték*
’s reá <raj..> mérték
a’ dákót, úgy hogy kevésbe múlt, hogy a’ hit’ hirdetője Confessariussá nem tétettettetett. B. és Sz. a’ Pataki Ifjak’ vadságaikat kezdék emlegetni. Én azt feleltem, hogy valahol Ifjak vannak, vannak excessusok is; a’ külömbség csak a’ többen és kevesebben áll. De mint lehetne annak elejét venni? Az által, felelék, hogy a’ Prof. ne szégyelljen társalkodni a’ maga tanítványaival. Az nem lehet, felelének;*
f[…]lének; [Átírás.]
úgy oda a’ Prof. tekintete. A’ Prof. tekintete, felelék, nagyon gyenge alapon áll, ha a’ közelről látás semmivé teheti. De hát Pesten, Kassán, Göttingában miért nem veszt a’ Prof. semmit ez által? Nékem soha sem volt tiszteletre méltóbb ’s tiszteltebb és szeretettebb Professorom mint Szent Györgyi István Patakon; ’s ő semmit sem veszte az által, hogy velem a’ Pánczélhegyig kisétált, velem tréfáló hangon társalkodott, és eggyszer fél ittason látatá magát. Ő nem akart fél Istennek tartattatni. Mondám azt is, hogy Consil. Vay József Ur, Fő Curátora a’ Pataki Collegiumnak, eggyszer az én ítéletemet is akarta hallani, hogy az oda való Ifjúságot mint kellene elszoktatni a’ vad módtól, ’s én azt javasoltam, hogy adjunk nekik szép örömöket; az Ifjú nem lesz-el öröm nélkül, ’s ha szép öröme lesz, nem fog alacsonyokon kapni. Rousseau a’ tánczot nem csak nem tiltja, de még javasolja, mert rosszat a’ legocsmányabb erkölcsű ember sem tesz sok szem előtt: mi pedig azt Patakon, ’s talán mondám Debreczenben is pálczáztatással, kicsapással büntetjük. – Cons. Vay nekem azt felelte: Úgy Öcsém Uram állítson az öt Prof. helyébe más Professort, – ’s a’ Consilnak igaza volt. – Mind ezek B. és Sz. Uraknak nem tetszettek, ’s mi a’ beszédet Gróf Teleki Jósefre fordítánk, hogy a’ kedvetlen tárgy mellyen öszve nem férheténk, elménket egymás eránt ne idegenítse. Teleki felől B. és Sz. épen azt állíták a’ mit én; hogy az felette sok és nagy virtusokkal ’s felette sok és tetemes hibákkal bíró ember volt. Én őtet szeretni soha sem tudtam. Reménylem nem fogom elfelejteni holmi bohó cselekedeteit feljegyezni, midőn majd, megírván ezen Decenniumomat, életemnek elsőbb szakait beszéllendem. A’ Szent Római Bírodalombeli Grófság’ dölyfe és a’ mit mi Magyar-Országiak Erdélyi dölyfnek hívunk, minden nyomon kiütögette magát Ő Kalvinista Archimandrítaságán.
Megtörténhetnék hogy másutt elfeledném feljegyezni, és így álljon itt: – II. Leopold a’ Frankfurti Coronatióra kivitt némelly Magyarokat magával, hogy Európa azon veszedelmes Conjunktúra alatt lássa, hogy általunk szerettetik, ’s ezek köztt vala Gróf Teleki is. (Megtörténhetnék, hogy itt botlom, és így nem szököm által, hogy ez talán nem a’ II. Leop. hanem a’ mostani Császár Német Országi koronázásakor 1792ben volt.) Közel lévén Teleki Göttingához, ámbár sietett a’ Prágai koronázásra, még is módját ejtette, hogy Göttingát láthassa. Jövetele már tudtokra volt adva a’ Professoroknak. Ő Excellja oda érvén, el kezdé őket mesterezni, a’ Vallástalanság felől ’s a’ Kant istentelen Philosophiájáról ’stbb. leczkézni, ’s több egyéb absurditásokat. Ezek elhűltek, hogy kit látnak a’ Magy. Musagetában. Igy van az mikor az ember magát in possessorio veri lenni gondolja, ’s azt hiszi, hogy az ember nem progressióra, hanem eggy helyben-állásra teremtetett, ’s a’ nélkül hogy azt maga tudná, a’ legabsurdusabb Anticatholicismus mellett is olly Catholicus, sőt catholicusabb, mint a’ világos fejű Leo X.
Későcskén mentem a’ Domokos Úr ebédjéhez. Már ették a’ levest. A’ Nagy-Asszony (Kenesey Katalin) præsideált, jobbja mellett maga és az Asszony között D. Ur nekem helyt hagya, Laczi pedig balról foga helyet. Az asztalnál űltek Imre és Lőrincz Urak ’s más fijai ’s sok unokáji D. L. Úrnak. Az Öreg kérdi, mint leltem Buday Urat. Elhallgatván a’ mit a’ Pataki Ifjak felől beszéllénk, mert D. is szörnyű severus ember volt, azt mondám-el a’ mit Teleki felől mondánk, de azon szemességgel, a’ mellyet az okosság javasla, minthogy én nem tudtam, az öreg miként gondolkozik T. felől. Ezt D. L. gyönyörködve érté, mert épen ez vala értelme T. felől, ’s ezt beszéllé:
1., Midőn 1791. Pesten Synodus tartatott, arról is tanácskozánk, hogy a’ duellum legibus etiam religionis tilalmaztassék-meg, ’s ez vitettessék Canonba. Teleki, Præsese a’ Synodusnak, megszóllala, hogy ő a’ duellumot nem tartja semmi tekintetben vétkesnek, ’s kész, ha megbántatik, sérelmét ezen úton bosszúlni. Ezt az öreg Domokos Úr, kit ismérni kellett személyesen ha meg akarjuk érteni, hogy miként esett ez a’ beszéllés, nem a’ maga hangjával ’s mozdúlásaival, hanem a’ Telekiével mondá-el. A’ mondás valóban nevetséges eggy magát Philosophusnak tartó, irtóztató istenes ember’ szájából: mennyivel nevetségesebb, midőn más által mimice adattatik-elő. Nevettünk mindnyájan, ’s maga az a’ gravis, severus, gyakorta épen austerus, és mégis sokszor igen víg szusszanású Öreg is. Laczi nem nevetett, de mi úgy el valánk foglalva a’ nevetés által, hogy azt mind addig nem vevénk észre, míg meg nem szóllalt. Én ugymond, nevetem a’ mit a’ Philosophusok a’ duellum ellen mondanak; a’ külföldön duellálnak, ’s a’ megbántott nem kéntelen dehonestatorius Processusokra fakadni, a’ mivel Magy. Ország tele van. – D. felele: Engem senki nem dehonestál, ’s ha dehonestál, megnevetem az esztelent, ’s nincsen szükségem sem processusra sem duellumra. – Felhevűlés nélkül folyt a’ beszéd, ’s nekem úgy látszott, hogy tovább foly már kettejek köztt a’ beszéd mint illett, ’s belé elegyedtem; – eggy megbántás, melly többször nem-akart mint akart, mondám, nem érdemes, hogy magamat megölessem, megcsonkáztassam, vagy abba az irtóztató fekvésbe vettessem, hogy magamat úgy kelljen néznem mint gyilkost. Osztán a’ duellum szint úgy bizonytalan jele annak hogy igazam volt mint az Ordáliumok. Laczi felelt, de neheztelés’ hangja nélkül. Én ugyan e’ tónusból feleltem, de mi folyt közttünk, arra nem emlékezem, hogy ezt is mondám: Én valóságos oktalanságot követnék-el, ha p. o. eggy Rhédey Lajossal duellálnék, a’ ki magos termetű, csontos ember és fegyvert forgatni tanúlt, holott én kis termetű, gyenge alkotású vagyok, ’s fegyvert forgatni nem tanúltam. Laczi azt mondta, hogy nemes-embernek szégyen azt vallani maga felől hogy fegyvert forgatni nem tanúlt. A’ tónus nem hevűlt fel, ’s az Öreg Telekinek eggy más Synodusi cselekedetét*
cselekedetét<,>
’s szavát beszéllé:
A’ Házi-gazdák’ ’s szűlék’ hatalmáról vala szó, ’s Cánont akaránk hozni, ’s T. magát elfeledvén ezt találá*
talál[..][Átírás.]
mondani: Már én bizony megverem a’ feleségem’. Ezt Domokos ismét a’ Teleki’ hangjával ’s mozdúlásával mondá, ’s azt vetette mellé, hogy ők, kik a’ tiszteletre olly méltó Grófnét mind morális virtusairól mind testes növéséről ismerik, látták, hogy ez igen nevetséges szó, mert ha botra kerűlt volna a’ dolog, ez verte volna meg a’ férjét, nem a’ Gróf őtet. Mindnyájan a’ kik asztalnál űlénk, igen édesdeden nevettünk, ’s Laczi felpattant a’ székről, ’s három négy lépést tévén azt hányta szörnyű indulattal, hogy ő magát kinevettetni nem engedi. Könnyű elképzelni melly consternatióba jött az asztal. Ki gondolhatott egyebet mint hogy L. az öreg Domokos Úrra neheztelt meg, talán azért hogy D. az őáltala háladatosan tisztelt Teleki háznak ezt a’ tagját szóllá-meg. Én tehát mint Vendég, jónak láttam a’ Házi-gazda mentségére kelni, ’s elébe adtam, hogy Uram Bátyám eggy szót sem monda a’ mi Laczit sértette volna. L. megszóllala, hogy az ő igazságos neheztelésének nem D. Ur a’ tárgya, hanem én. – Ez lehetetlen; mert én a’ Házi-gazdák’ hatalma felől való textus alatt eggy hangot sem adtam, és vadabban mint mások nem nevettem a’ mit mindnyájan vadság nélkűl a’ legszelídebb vígaságban ’s epe nélkül kaczagánk. Elrettenvén tehát brutalitásán és igazságtalan vádján, az igazság’ kétségbe-vehetetlen hangjával*
hangjá[.]al [Átírás.]
provocáltam a’ mindentudó Istenre, hogy meg sem gyanítottam, hogy általam bántathatott volna meg; és még most is azt hiszem, hogy L. ezt csak rút vadsága elfedésére hazudta, mert nem én, hanem D. Úr volt dühének tárgya, de ezt a’ maga házánál megbántani átallott. Ezen declaratióm’ igazságát alkalmasint érzette minden, alkalmasint minden érzette melly vadságot követett-el az Öcsém, ’s így L. leűlt, ’s az asztalnál többé nem esett eggy hang is. Szerencsére vége vala az ebédnek, ’s az öreg D. Úr asztalt bonta, ’s intett hogy én kövessem; L. a’ Nagy-Asszonynál maradt. – Nézze Öcsém Uram, monda D. L. Úr; illyenek a’ mi katonáink; szégyenlik hogy az ellenség mindég verte, ’s rajtunk akarják mutatni vitézsegeket.*
vitézségeket. [Az ékezet törölve.]
– L. nem jött-be; sokáig magunk maradánk, ’s négy szem köztt sem szóllánk sokáig. – Én attól féltem, hogy mint megyünk majd haza Semlyénig eggy kocsin.
Felűlvén a’ szekérre, L. elfojtott hanggal lobbantá szememre, hogy miolta haza jöttem fogságomból, már ez második megbántása tőlem. Az első az volt midőn Septbr. 29dikén Beretőn a’ biliardszobában Kárnernek jelenlétében az eránt vala szó, hogy a’ Parasztnépet*
[.]Parasztnépet [Átírás.]
kell e olvasni ’s írni tanítani a’ birodalmaknak bátorságokra nézve, ’s én a’ kandallónál az ő szavait felelet nélkül hagytam. Ez, ugymond, megbántás. – Én emlékeztettem, hogy én nem csak nem hallgattam, a’ mint vádol, sőt azt kérdtem tőle, ha bátorságosabbnak gondolja e Weimar ’s Berlin és London tájékánál az Erdélyi Oláhságot? a’ discursus azután a’ Kant Philosophiájára ment által; a’ felől is szabadon megmondám ítéletemet – hogy a’ kik eljutnak annyira hogy megértik, tiszteletben tartják: ellenben a’ kik rágalmazzák, azokra kivilágosodik, mint Rozgonyira, hogy nem is értik – én nem értem, és így nem védelmezem; de a’ mit mondék, az azt a’ praesumtiót téteti-fel, hogy az nem rossz; populáris írásai ugyan nem csak jók, de felségesek is. L. azt felelte, hogy ő Német-Országban Predikátorokkal szóllott e’ felől, ’s ezek néki ezt mondták: es sey an die ganzen Kantischen Philosophie gar nichts. Erre nem feleltem, az igaz: de az illyen szó nem is kívánt feleletet.
Itt van helye, hogy eggy Laczit-festő történetet beszélljek-el, mellyet nem Domokos Urtól vettem, hanem eggy valakitől, a’ ki jelen vala az actuson; de a’ kit többé meg nem nevezhetek; elfeledtem, ki volt.
–––
Fogságom ideje alatt*
Fogságom alatt [Beszúrás a sor felett.]
Laczi Váradon múlatván, hívatalos vala Gróf Sauer Kajetán Nagy Prepostnak ebédjére, ki épen szokatlanúl nagy vendégséget ada. Eggyetlen eggy német születésű vendég sem volt jelen, mert a’ Tisztek, mindnyájan, az Insurrectiótól voltak oda híva. A’ vígadók közzűl valaki azt az elmétlen tréfát csinálá magának, hogy elbeszéllé, hogy Olaszországban eggy macska sincs; mind megette a’ német sereg. – Laczi a’ maga dörgő szavával megszóllal, hogy ő meg nem engedi, hogy az ő Ura nemzete mocskoltassék. Okos ember a’ bohó szót dissimulálta volna. Némellyek a’ Laczi’ szavát, a’ magyarét, a’ Bihari Insurgens Majorét vagy Obristlieutenantét annyival inkább tréfának vevék, minthogy a’ többi Tiszt semmi resensust nem mutatott, ’s a’ beszéd annyira felmelegűlt, hogy Sauer a’ házi gazda, kéntelen volt kérni az öreg Domokos Urat: Domine Spectabilis, faciat finem huic rixae; haec res ibit ad aures Palatini vel plane Principis, et me onus responsionis manebit, quod similia in mea domo contingant. D. Úr szóllott Lnak; édes Uram Öcsém, az Uram Öcsém Ura nekem is Uram ’s mindnyájunknak Ura; itt arról szó sem volt; ezek a’ barátink, atyánkfijai, hazafi társaink vígan vannak, tudván hogy senki sincs közttünk, a’ kit ez illethetné, szabadon mondták a’ mit mondtak. Nem, Uram Bátyám! etc. etc. Sauer még jobban elréműlt. – Baranyi Mihály fel sem vette a’ dolgot, ’s mondja Sauernek ’s Domokosnak: Mingyárt véget vetek én ennek a’ bolondságnak. Ekkor Laczi felé fordúl, ’s ezt mondja a’ maga rettenetes képével ’s hangjával: Ugyan édes Uram Öcsém Major vagy etc. Úr! ha az Uram Öcsém érdemes Nagy-Atyja Bossányi Ferencz hallaná ezeket, nem kiáltana e fel: Fiam Laczi, tőled hozzád kutya lánczos lobogós teremtettét! ’s az egész gyűlekezet, kik Bossányit vagy látásból vagy történeteinek hallásából ismerik, majd eldőltek nevettekben, ’s újra poharakhoz nyúltak. – Így változék-el az én lelkemhez eggykor olly igen hasonló lelkű Laczi. – Elváltozott volna e, ha a’ katonai grádusokon való feljebb feljebb lépdellés el nem szédítette volna.
Velem eggyszer nagyon veszedelmes textusra szállott, de igen szerencsésen búvék keresztűl rajta. A’ Franczia Revolutiónak iszonyúságait hozta-elő. Arról igen sok rosszat lehet mondani ha az ember akar, ’s én minden tettetés nélkül toldítottam, de akarva, mivel láttam szükségét. Tetszett az neki, ’s azt a’ megjegyzést csinálta, hogy veszedelmesebb contagiót gondolni nem lehet. Ő sok Emigránssal szóllott, a’ ki nagy-Úrból kodussá leve a’ Revolutio miatt, és még is mind a’ mellett hogy a’ Revolutio által koldussá leve mind az elhagyott hazáért lángolt, mind a’ Revolutionáris Principiumokat magasztalta. ’S általjában, ugymond, alles was zur Classe der Gelehrten in weiteren oder striktere Sinn gehört, das denkt draussen republicanisch. – Ennél több Apologia, gondolám magamban, nem kell; de emlékeztetvén, hogy Hadnagy korában ő is így gondolkozott, és minden így gondolkozik a’ ki a’ Görög és Római nagyságig felemelkedni tud, ’s látja hogy a’ szabadság’ elnyomása Rómát ’s Görög országot mint süllyesztette-el – általcsaptam a’ Haza’ ’s Nemzet’ szent szeretetére, melly minden virtusnak nemzője, ’s azzal végeztem-el beszédemet, hogy jó Király alatt és eggyszersmind eszes és népét-szerető ’s becsűlő Király alatt szint olly boldogúl lehet élni, ’s még boldogabbúl, mellyet osztán Görög ’s Római példákkal bizonyítottam, ’s így a’ beszéd csendesen végződék.
22d. – Jósival én Regmeczre, hová 25dben Karácsony reggelén érénk. – Elindúlásunk előtt Laczi megszóllított, hogy Tokajban Julisnál betérjek; külömben ewige Feindschaft, ’s ebédeljek nála vagy háljak ott. Megígértem, hogy betérek, de ebéd vagy hálás attól függ, hogy múlathatok e. Egyéberánt kimondám hogy a’ mi barátságunk vagy nem barátságunk nem a’ betérés vagy be nem téréstől függ-fel, minden testvérünk azon idejében van, a’ mellyben Præceptorra nincs szüksége, ’s kiki tudhatja mi illik és mit emészthet-meg, mit nem. Én senkinek nyugodalmát meg nem háborítom, senkinek dolgát Asszonyámnál el nem rontom, sőt ott is csinálni igyekeztem a’ hol vádolnak hogy rontottam. A’ kinek semmi nem fáj, ne kívánja hogy nekem se fájjon. – Julisnál korán reggel valék Tokajban, beadtam a’ leveleket, Jósi a’ ház előtt a’ kocsin várt.
–––
Alig hihetné az ember, melly játékokat űzött házunknál ’s testvéreink köztt ez a’ két asszony, Julis és Susi. Susi Julisnak küldözé a’ tudósításokat, Julis Susinak a’ Dercsényi Uram által ’s Julis által koholt igen bölcs és igen morális oktatásokat, Plánokat, ’s a’ Plán végre-hajtójává Laczit tették, ki mint Katona, mint Major vagy Obristlieutenant! – (Sagger mort! Das ist kein Spass) – ’s mint tőlünk mindnyájunktól*
mindnyájunk[…][Átírás.]
mint közttünk ritkán és rövid ideig múlató testvér – kíméléssel, kedvetlenségek’ tartóztatásával, elhárításával fogadtatott, és így a’ Plánok’ végre hajtásában sikeresebbnek nézettethetett mint Dienes, ki totus pendebat ab his.
Julisnak férjhez menésekori historiájit a’ maga helyén (1785) fogom beszélleni, ha majd ezen Decenniumi Naplómat elvégezvén, Biographiámat születésemen kezdve írom-meg. Itt csak rövideden említem, hogy Dienes, Biharban vévén szolgálatot, nem vala spectátora ’s mindennapi tanúja azoknak a’ mik ezen a’ földön történtek, beszélltettek; ’s már akkor eggy semmire-való asszony’ lánczaiba keveredvén, valamit az neki sugallott, azt jóvá hagyá. Ez a’ Bécsi születésű undok asszony érzéketlen vala azok eránt a’ miket mi igenebben érzettünk talán mint illett volna, ’s érzéketlenné tette Dienest is. Ez maga eggy kis egyenetlenséget szűlhete közöttünk, de a’ mi nem ment volna ennyire mint ment, ha D. a’ világot ezen ocsmány commercium által maga ellen nem ingerlette ’s tőlünk, hogy mi ezt még gyönyörködve nézzük, nem kívánta volna. Imhol holmi története.
Látván a’ gyalázatot Gróf Teleki Samuel Exc. akkor Királyi Commissáriusa a’ Jósefi Váradi Kerűletnek, most pedig Erdélyi Cancellárius, a’ maga Commissariusi Secretariusával ’s későbben Bihar Vármegye’ V. Ispánjával, Péchy Imre Bátyánkkal, tanácskozott ezen gyalázatos láncz’ eltépése felől. Az Anyám általok megszóllíttatott.*
Anyám megszóllíttatott. [Beszúrás a sor felett.]
Nem mentek Dienessel semmire.*
Nem mentek <vele> semmire. [Javítás a törlés felett.]
Én eléggé eszes voltam magamat a’ mocsokba nem keverni, ’s nem tartottam Dnek predikátziókat: de midőn ő nekem elbeszéllte, hogy ő eggy más valakibe szeretett, az körűl sohajtgatott de mindég hasztalan, ez az Asszony (Pruszkai Antónia a’ neve, Cameralis Consil. Klobusiczky Antalné) őtet agacirozta,*
agaciro[..]ta, [Átírás.]
végre levelek által vonogatta szerelmeire, D. neki azt felelte, hogy Hochachtungot és mindent várhat, de nem szerelmet; azt más foglalta-el, ha nem visszonozza is, – ’s ekkor Pruszkai Antónia Asszony őtet kivitte a’ Váradi Felix ferdőbe, és ott tartotta vele hétszerezett győzedelmű éjszakáját, ’s a’ szerelem ott kezdődvén a’ hol végződni szokott, már most a’ legnagyobb lángban ég; – midőn D. nekem ezeket beszéllé, tudakoztam, ha*
ho<gy> [Átírás és törlés.]
kérdette e magától, mi lesz ebből utoljára is; ha ez nem fogja e őtet örökösen elfogni a’ megházasodástól; ’s egészen érzéketlen lett e a’ világ’ ítélete, a’ jók’ kárhoztatása ’s a’ lelkiisméret’ szava eránt; ha nem szégyenel e a’ világ előtt úgy jelenni-meg, mint adulter; nem tartja e rútnak a’ Klobusiczky Antal’ házánál a’ férj és feleség, ’s a’ szűlék és a’ gyermekek köztt a’ köteléket felbontani. D.nek az mind bolondság volt; azt minden ember csinálja ugymond, vagy eggy vagy másképen; hypocritaság az az Ehrbarkeit. De D., mondám, hiszen ha a’ dolog moralitása felől nem engeded is hogy szólljak, mondd-el, vel ipsa exoneratio alvi nem ollyan e a’ mit minden jó nevelésű ember titokban tesz. – Ezek helyett D. Templomba járt, szörnyű istenfélő keresztyén ember lett; a’ Vallást-csúfolókat, a’ kételkedőket szidta; Communiókor Váradon valami Zsoltárt vagy Dicséretet, a’ mi a’ Cantor ’s Oskola-mester kötelessége, Fő Notár. korában*
kötelessége, maga [Beszúrás a sor felett.]
maga praecinált, mellyről a’ Laczi levelei köztt, mellyek nálam már bekötve állanak, eggy rendes levelet találhatni de dato*
de dato [A „de dato” után hely van kihagyva.]
Nem szóllottam többé, mert láttam hogy haszontalan, ’s az Anyámat is, kinek szeme majd kiégett, kértem, hagyná*
kértem, <hogy> hagyná
az időre a’ mit az ész jóvá nem tehet. Ezek mind szenvedhetők voltak volna, ha Dienes a’ Publicumnak és véreinek nem insultált volna. De ő kijöve Váradról Semlyénbe, kocsijára vette Klobusiczkynét minden asszonycselédje, sőt férjficselédje nélkül is, ’s beszállt a’ 70 esztdős Nagy Anyámhoz, az Özvegy Bossányi Ferencznéhez, a’ ki a’ régi szemérmes világból lévén maga, erre a’ szemtelen kurvára pillantani sem mert. Pruszkay Antónia (mert örömest kémélem-meg a’ Klobusiczkiek’ tiszteletet-érdemlő nevét) ezt ungarische Grobheitnek nevezte, ’s csakhamar elmentek, ott hálván. Susi húgom nem így bánt. Ő maga is régi világi tónusban neveltetett ’s kurvaság’ gyanúja nélkül való Asszony volt, de D. miatt kész vala mindent tenni, ’s Pruszkay Antóniának nagy barátnéja leve. Eggyütt múlattak hetenként a’ Szúnyogdi hegyen, eggy szobában háltak, ’stbb. – (Susi is felette istenes, templomba-járó Asszony, szemeit a’ papoló Predikátorról le nem vonja; ’s ha valaki elréműl, hogy ő, Asszony, teremtettéz, bassza anyját, lelkét, megszóllal: „De elmondom én, hogy eggy Katona sem külömben: de imádkozom is!” – A’ ki engem ismér, mondja-el, mint lehetne énközöttem és az illyenek között szoros eggyesség! –)
Az Anyám eggyszer 1789 táján Váradra ment, ’s az volt minden óhajtása, hogy ezzel a’ romlott Asszonnyal öszve ne jöhessen. Nem tudom melly történetre bál adatott, ’s másokkal eggyütt az anyám is megjelent. Széke mellett eggy üres hely volt, ’s Pruszkay Antónia oda űlt kész-akarva, hogy a’ Publicum ne nevessen rajta hogy egymást kerűlik. Pr. Ant. az Anyámhoz szóll; ő magyarúl nem tudott, az Anyám németűl; az Anyám oda tekint, látja ki szóll, ’s megborzadva ’s könnyes szemmel ott hagyja székét. Pr. Ant. ezt szörnyen nehezen vevé, ’s D.nek levelébe hozzám eggy*
levelébe <nekem> eggy [Javítás a törlés felett.]
levelet teve, mellyben az Anyámat magyar gorombasággal vádolja, ’s talán engemet intermediatornak vagy valami illyen formának kért. Én vissza írtam mint fiú és mint a’ ki a’ magyar gorombaság -ot el nem nyelheté, ’s kértem, hogy végye tekintetbe, hogy eggy Anya az effélét nem nézheti hidegen, midőn még az egészen-idegen is botránkozva nézi ’s hallja. Akarva adék eléggé kémélő tónusban fúlánkot, hogy sem a’ világnak, sem eggyenként senkinek nincs jusa másnak titkos szövetségeit feszegetni, erkölcsi tisztaságára felvigyázni ’stbb: de az adulterium még a’ legszabadabb gondolkozásúak előtt sem indifferens dolog. – Nem sokára vevém D.nek vastag levelét, mellyben írja, hogy látni akarta mit felelt nekem Klné, ’s levelét felbontva küldi. Köszönjem magamnak a’ mit kapék. Ebben a’ levélben a’ szajhácska engemet bolondnak, hunczfutnak ’s mindennek egyébnek kiált, ’s én azt sem akkor nem vettem neheztelve, sem most nem szégyenlem elmondani; ha kell, nem bánom, ki is nyomtathatja levelét, ha talán mása nála megvagyon. Nálam meg nincs, mert ha volna, ide írnám egészen. – D.t ez erántam hideggé tette, valamint a’ nem-efféle bánás Julist és Susit nagy kedvességében tartotta-meg mind e’ mai napig!
Hadd beszélljek holmit erről az Asszonyi nem excrementumáról.
Lomniczon lévén 1787ben, az öreg Berzeviczy Sándorné Asszony azt beszéllé, hogy midőn ez a’ Consil. Klobusiczky a’ Szepesi XVI. Városoknak Administrátora volt, fertelmes felesége Rátonyi Gáborral vala illyen ismeretségben. Eggy estve Bnéhez jövének eggy kocsin. Szállás nekik a’ Kastély’ felső során adattatott, de két szobában. Midőn más nap elmentek, a’ Rátonyi ágya a’ Klobusiczkyné ágya mellett találtatott, mint a’ férj’ és feleség’ ágyai állani szoktak. Egymás mellé tenni nem restellették: restellették az eggyiket oda vissza vinni a’ hol azt a’ ház’ szobaleányai megvetették. Ezek nem elégedtek meg azzal hogy vétkezhettek: mutatták hogy nem szégyenlik a’ mit tettek.
Eggy vacsoráján valék D.el és sokakkal másokkal. Minden szemérem nélkül mondta-el a’ mentula és cunnus német neveiket. Ennyit eggy bordélyból hozott ringyó sem igen fogna merni.
Ugyan csak az én jelenlétemben beszéllé, hogy Báró Wécsey Ferencz, az elegantiarum arbiter, a’ Pruszkay Antónia fiatalabb esztendejiben eggyszer ennek látogatására jött. W. vette észre, monda ez a’ fertelem, hogy az anyám gyakorta kifordúl és kin maradozik; ’s kérdé tőlem, mi történhetik. – Nichts, mein lieber W., felelék, ugymond, neki; meine Mutter ist ein gesundes Weib; sie sieht, dass Sie bey einer hübschen Frau ein visite sind, und weiss, dass Sie vielleit gern unter vier Augen seyen möchten. – Wahrlich, Gnädige Frau, felele Wécsey, Ihre Frau Mama hat von mir eines bessere Idee als Ich sie verdiene; rufen Sie sie hinein, ich will mich durch sie visitieren lassen, und sie soll sehen, dass ich zu nichts mehr gut bin. –
Eggyszer, ugymond ezen alkalommal, épen ez a’ Wécsey hozzám jő, ’s kérdi hol vagyok. Mondják: Templomban. A’ Cselédhez fordúl, pénzt ád neki, ’s kéri hozná utánam ezen imádságos könyvet; hogy azt én kívántam, ’s látja hogy későcskén jött. – A’ cseléd hozza, ’s sugja. Kivonom a’ könyvet tokjából, ’s látom, hogy az imáds.-könyv formára kötött könyv mit der verschiedensten Arten des Actes in Kupfern.
Elbeszéllém ezt Rhédey Lajosnénak, kivel négy szem köztt a’ D. szerencsétlenségeit emlegeténk, ’s ez a’ tiszta-életű Asszony viszont azt beszéllé nékem, hogy őnála történt, hogy Pr. Antónia a’ Thercsi vendégeit annak előadásával múlattatá, hogy mint tett szert házassága’ első esztdejiben minden héten két pár czipőre. Férjem, ugymond, ezt el nem győzte volna, ’s az atyám látta, hogy szép fiatal asszonynak van módja azt szerezni férje’ erszényén kivül is. Rhédeyné asszonyi szeméremből hallgatá-el a’ többit.
Miklós öcsém elvevé Beothy Victoiret. Házassága’ első holnapjaiban Pr. Antónia Vikit megszóllítja eggy bálban, hogy tégyen szerencséssé eggy Tisztecskét. Viki nem felelt. Pr. Antónia megújította tanácsát. Frau Hofräthin, felele V., können Sie auch nur ein Wort noch sagan, so sey es meinem Mann geklagt. Igy hallgata-el.
B. Wécseynének első férjétől Bogdanovicstól született leánya,*
született <első> leánya,
elébb Kis Agostonné, másodszor Gener. Lewoenné, kevés holnapos menyecske volt Váradon, midőn a’ mostoha atyja Báró Wécsey Jósef’ házánál kártyázók gyűltek-fel. Én nem kártyáztam, ’s széket vévén a’ Gróf Beothy háta megett, épen általellenben a’ szép Kis Agostonnéval, azon merűltem speculatiókba, hogyan van az, hogy a’ csillogó barnaságú fiatal Kisné épen nem szép. Int Klobné, kérdi, akarom e Kisnét? Elhalok a’ szóra. Ha kell, ugymond, ő szolgálni fog. Minden szó nélkül fordúltam-meg sarkamon.
Dienesnek ettől az undok teremtéstől két leánya volt, Theréz Cecilia. Az eggyik talán megholt a’ másik eggy Váradon tanúlt Slavoniai születésű gazdag ifjúhoz méne férjhez. Helyt hagyok itt nevének: –*
[A „nevének: –” után hely van kihagyva.]
Kiszabadúlván Munkácsról, bémentem Váradra, ’s D. elvitt hozzá. Elmentem, ’s úgy viseltem magamat, mintha mindent ignoralnék. – Sietek véget vetni igen is hosszas beszédeimnek felőle:
Der Kl. hat ein göttliches Herz! monda nekem Dienes. Du kannst die nicht vorstellen, welche Freude das Weib hat, Unglücklichen mit dem Beutel, Kranken durch Dienste beyzustehen. Es ist hier ein kranker Acteur; bey diesem weilt für täglich viele Stunden, entsagt sich alles Freuden, und nährt ihn aus ihrer Kuche.
Nem sokára kivilágosodik, hogy az Asszony a’ theatralistával szerelemben van. D. a’ bódúlásig volt. Az Asszonynak barátnéji szemre-vetéseket csinálnak, hogy nagy hálátlanságot követett-el D. eránt; szűnne-meg; D. a’ kétségbe-esésig süllyedett. Ezeknek kimondja hogy D. kifacsart czitrom, a’ másik olly véres legény, a’ ki.... Azon hűlt-el a’ világ, midőn ez a’ bestia ott hagyja férjét, gyermekeit, Váradot, ’s az Actorral Kassára szökve megyen. – Én bémentem Kassára, a’ Parterren széket veszek ’s – ő a’ szomszédom. Elfordúlt tőlem fejjel, én kilódúltam. – Talán esztendő múlva tért vissza Váradra. Kassán semmi házhoz nem ment, sem hozzá nem ment senki. A’ legnagyobb tolongásban úgy élt mintha pusztán élne. Egyedül B. Wécsey Miklósnak házához külde eggy levelet, ’s abban ezt arra kérte, hogy ha baja találna lenni, az ő védelmére bízhassa magát.
–––
Vissza térek a’ két lyány-testvéreinkre: Julisra és Susira.
Julisnak még gyermeki esztendejiben meg volt az a’ viszketege, hogy másból magának bolondot csinálni, leveleket lefogni, titkokat kitanúlni, ’s az efféléknél fogva másokat a’ szerént tánczoltatni a’ mint ő vonja a’ hegedűt, nagyon szeretett. Sokat kellene feljegyeznem, ha képét hihetően akarnám festeni: de annak, a’ ki elfogva nincsen, keveset hallani is elég lesz.
Szulyovszky Menyhértnek 1794 előtt nem tudom micsoda collisiója volt Gróf Csáky Istvánnéval, Homonnán. Régi versengését az egész világ tudja Consil. Szirmay Lászlónéval, B. Révay Apolloniával. A’ Szulyovszki Moralitása is megengedi azt hogy a’ mások házaikban spionokat tartsunk, ’s neki honestum quod libet. Csáky Istvánné szerencsétlen feleség ’s forró vérű Asszony vala. Férje csak paraszt menyecskékben lelte gyönyörűségeit, ’s szabadon hagyta feleségének, hogy csinálja a’ mit akar. Ez hasznát vette a’ szabadságnak; ’s soha sem volt férjfi nélkül, ha az eggy öszveroskadt Major Báró Capaun volt is; noha e’ melett szerencséjét tette Spielenberg gyönyörű Szepesi Ifjú, ki a’ Grófnénak ágyasa volt, végre mindenese, míg Csáky elúnván a’ sok insolentiát ’s parancsolgatást ’s vesztegetést, bottal fenyegetőzött, ’s Spielenberget Szepesbe, a’ feleségét haza küldé. – Szulyovszki a’ Grófnénak legtitkosbb titkait akará tudni, nem mintha ő szégyenlhetett volna még valamit, ő azon túl volt; – hanem hogy az által bosszantassék, hogy ellenségei előtt fel van fedve a’ mit vélek nem akar tudatni. A’ Grófnénál akkor eggy Ployer nevű Kisasszony tette a’ Múlattató’ szolgálatot (ezt Bujanovics Károly rabtársam titkon vette-el, eggy Orosz Pap által eskedtetvén öszve magát, – mellyről másutt). Dercsényi János Zemplény Vármegyei Doctor, a’ Julis férje, Csákynéhoz gyakorta hívattatott, kivált a’ Capaun betegeskedései miatt. Ez sok híreket horda Szulyovszkinak; de ez nem vala bátorságos, mert Dercsényinek a’ reputatiója szenvedhetett volna általa. Ki hívassa házához az olly Doctort, a’ ki hírt szed és széleszt? El vala tehát végezve, hogy Ployer Kisasszony Julisnak küldje a’ híreket ’s a’ Grófné’ leveleit. Csákyné elréműle, látván, hogy elárúltatott. Senkin sem tudott megállapodni gyanakodása, de végre elhiteté magával, hogy az nem lehet más, mint a’ Gesellschafts Fräule. Lakatost hozat a’ Grófné, a’ leánynak minden holmijét megmotozzák, ’s nagy csomó leveleire akadnak a’ húgomnak, mellyek felfedték a’ titkot. – Péter bátyám mit csinál a’ leányával, ennek sok kérőji mint fogadtatnak, mint eresztetnek, ’stbb, ezt nem atyafiságos részvételből, hanem abból a’ nyugtalan viszketegségből mellyet említettem, leselgette, gyakorta tízedik kezek által. A’ jó ember, ha valakivel jól nem lehet, hallani sem akar róla: de Julisnak a’ titkok’ kitanúlgatása volt gyönyörűsége, ’s a’ titkok’ kitanúlását maga-módú bosszúra fordítgatta.
Haza érkezvén én, látni tudni akarta, mit kezdenek velem. Fogságom előtt Regmeczen szakaszta ki nekem az anyám földeket, réteket, ház épűlt számomra, ’s íme most Regmeczről Semlyénbe, Semlyénből Regmeczre hordanak, de úgy még is, hogy könyvem, képem etc. Semlyénbe ment-le Regmeczről. Ezt meg nem foghatták, ’s én nem szóllottam. Látták hogy Jósi Regmeczen Ur, ’s teljes tetszése szerént lopja az Anyámat ’s testvéreimet, ’s azt hitték, hogy én viszont Semlyénben akarok lenni Ur, ’s ott lopom Anyámat, testvéreimet. Hogy pénzem nincs, gyaníthatták, láthatták, de nem értettek miként nincs, ’s féltek, hogy lehet. Ha Ferencz meg nem házasodik, úgy eggy rátával több marad osztályra, ez vala vígasztalások. Eggykor én is D. is Susinál vagyunk, ’s Susi irtóztató ostoba módon megszóllít: Már édes Bátyám Uram, csak házasodni kell. Értettem, ’s rá pillantván látom, hogy egész tekintete les, mit fog mozdúlásom elárúlni. Nem egyebet néma útálatnál. D. eggy öszvesugorított ujjat vetett, ’s monda: Késő! – Minden cselekedetek azt mutatta, hogy rettegnek, hogy rátájok el talál enyészni.
Midőn Debrbe menék Laczival, az Anyám ezt mondá neki: Csak ez a’ Ferencz házasodnék. – De mit házasítja őtet Asszonyám, felele Laczi; van e olly emberséges ember, a’ ki a’ maga gyermekét ő hozzá adni nem szégyellené? – Laczi és Dienes valóban engemet, fejvesztésre kárhoztatott, tömlöczből szabadúlt embert, nem is néztek külömben mint ollyat, a’ kinek kegyelem, ha ők, Fő-Notárius és Stabalis-Tiszt, magok köztt megszenvedni méltóztatnak. Eggy két hétig, édes fiam volt nevem, mellyet soha nem hallottam elébb, és a’ mellyet Péchy László nevőjökön kivül senkinek nem adnak a’ háznál. Arról csak hamar leszoktatám.
Ezeket előre kelle bocsátanom, hogy a’ mi következik, meg lehessen érteni, ’s én félbe szabdalni a’ beszédet kéntelen ne legyek.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. Januarius.
–––
1. Kázmérba. – Sophie még mindég bízik a’ hazájába visszabocsátott francziába. Igen gyengédeden éreztetem vele és szűléjivel, hogy az hihetetlen. Én Sophie felől nem is álmodozom, ’s vele mindég azon szép tartózkodással bánok, a’ mellyet jó ember szokott másnak hitvese ’s mátkája eránt mutatni. Ugy voltam a’ két leánnyal mint testvér, ’s Marieval szabadabban enyelegtem. Ez a’ szegény gyermek erántam tüzet kapott. Nem neveltem azt, ’s a’ szerént bántam vele mint kedves gyermekkel.
19. Semlyénbe indúlok. Ez nap tartathatik utolsó Regmeczi lakásomnak, mert már mindenemet Semlyénbe szállítám. – Rakamaztt 21dikben meglát Falk nevű Miskolczi Zsidó. Örömében megcsókol, ’s én vissza a’ csókért.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. Februárius.
–––
4ben Sző-Demeterre; ebéd Kőrösön, Halmágyi Lászlónénál. 6ban vissza.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. Martius.
–––
1. Fried Sámuel barátom Kolozsvárra menvén, Debreczenből ide.
29. Dr. Szent Györgyi Jósef Urat ma látom először a’ Colleg. Examenében.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. Aprilis.
–––
3d. – Dobozi Kriska, Fráter Istvánné 17 esztdei meddősége után leányt szűl. 6ban keresztség.
21. – Jósi gyűrűt vált Balajton, Magdolnával.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. Május.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
2d. Kazinczy István jő a’ hírrel hogy Jósi mátkás. Véle Váradra.
4d. Váradon Anglus lovaglók. Rá ismerek Mad. Lenz, elébb Colbert-re, kit 1800 Júl. Kapliczon Prágai útunkban láttam.
5. Ki a’ Félix-bányába, az Orvosok’ javaslásából, mert annak a’ rühöcskének maradványából, mellyet Augustusban 1800. Munkácsi útam alatt a’ esztdős*
esztdős <Krainik Málitól> [Az „esztendős” előtt hely van kihagyva, a törlés bizonytalan olvasat.]
[...] kaptam, nem tudtam úgy kitisztúlni, hogy néha még ne éreztesse magát rajtam.
Itt lelém Becsky István Urat, János fijával. Eggykor Gárdista volt, és szűntelen az akkoriak’ emlékezetében éle. A’ szerént emlegette Maria Theresiát és az akkori Udvarnokokat, mintha tegnap jött volna el circulusokból. Eggy valóságos Szatmári Gascogne. M. Theresiának fülébe ment, hogy ő hazúlról 2000 f. kapott, ’s M. Th. csudálkozott rajta, complimentírozta őtet gazdagságáért. Felette boldog abban, hogy ő Becsky. Jaj annak a’ ki közel jár hozzá ’s nem nemes ember. – Sok ideig magokban ettek ketten, ’s senkivel sem társalkodtak. Én egyebet tanácslottam. Uram Bátyám nagy világban forgott Úr; tudja ott mi szokás. Illy helyeken incognito szeretnek lenni, ’s fogadóban, köz ebédeknél, bálban senki sem tudakozza, ki ez, ki amaz. Együnk köz asztalnál. A’ Feredők ezt az örömet nékem köszönheték ’s köszönték. A’ Bernáth Ferencz ábrázatja e’ mellett csak csúf visszás ábrázat: ezé irtóztató. Kis ember, csontos és húsos, bibircsós forma növések lepték el igen visszás képét. Eggy rövid, Szatmári szabású kaputban,*
kaput [Emendálva.]
melly eggy arasszal vala kurtább mint a’ térdei állottak, járt, ’s gatyamadzaga hosszan kifityegett. Asszonyok forogván körűltünk, figyelmessé tettem, hogy az csügg. Azt felelte, hogy az semmi; hadd legyen. – Eggy nap hosszasabb űlénk asztalnál mint mások, ’s ő engem M. Theresiával folyó beszédeiről múlattata. Fijához fordúlt: „Fiam Jancsi, hozass eggy butellia Tokajit; Becsky vagy te!” – Lónyai Menyhért kellene ennek, gondolám; az tele szívná magát ennek bolondságaival, ’s producálgatná.
9. Vasárnap. Váradról felette sok nép gyűle-ki csínosan öltözve. Tegnap és tegnapelőtt olly nagy dér, hogy elfagytak a’ szőlők. Kedves vala tehát a’ napfényen állani. Ketten mi az ebédlő előtt beszéllgeténk, ’s eggy 30 esztdős ember csíkos nadrágban, csíkos lajbliban, csíkos kaputban elméne mellettünk; csíkos vala még az a’ bársony is, mellyel gömbelyü kalapja körül vala szorítva. Ejnye, mondám, de szereti a’ csíkost! No semmi! monda Becsky; Zinngiesser. – Felakadtam. Ismeri Uram Bátyám? Nem felelt igennel vagy nemmel, hanem csak ezt: Bizony nem is aranymíves, az ebadta! jó neki a’ Zinn is. – Rendes támadásai az ideáknak! Ezt akará mondani vele: valamint az ón vagyon alá felé az érczek köztt, úgy ez az ember a’ társaságban. – Midőn ezen teljes kedvvel kaczagnék, meglátom hogy a’ ferdő-épűlet’ felső ablakából eggy beteg fiatal Tiszt és eggy szép Asszony lenéznek. Major Sárosi András vala az feleségével Ilosvai Kriskával. Ekkor érkezének a’ ferdőbe. – Becsky 10dben elméne, ’s Sárosi elfoglalá a’ kiürűlt szobát.
A’ ferdők köztt vala Spáh Debreczeni fiatal Kereskedő is, igen szép asszony feleségecskéjével, ki Dr. Szent Györgyinek kedves barátnéja. Maga Spáh is igen kedves ember. Katonáskodott, és magát elrontotta. Már nem él ’s felesége Komáromba voná magát szüléjihez. Eggy nap az asztalnál űlök beszéllék, kit mi baj hozott ide. Spáh azt mondá, hogy ő karja’ ’s lábai’ csontjában érez fájdalmakat. Becskynek meg nem engedte eddig dölyfe*
[.]ölyfe [Átírás.]
hogy eggy Kalmárral discuráljon, de ekkor hirtelen megszóllalala: „rövid réffel mértél!” Az egész asztal meghökkent, ’s eggy kevés várakozás után, melly alatt kiki azon tanácskozott, hogy e’ brutalitást megbosszúlni kell e vagy nevetni, még Spáhné ’s végre Spáh maga is édesdeden kaczagának. B. nem nevetett. – Még nem tudta, hogy Spáh katona volt, ’s hallván, hogy ez Coburgot, a’ Herczeget és Generálist emlegeté, impertinentiával hökkengetett, hogy ismerheti is ő azt. De a’ társaság Becskynek mindent elnéze.
Prof. Tertina Mihály, sok tudós Társ. tagja, kijött, hogy engem láthasson. Az eldűlésig itta tele magát szobámban az én rovásomra. Dr. Bükky is azért jött, de átallotta mutatni (a’ mint Tertina vallá) hogy azért jött. A’ Váradi Fő Gymnasium Exhortátora Illei Takács Károly, versgyártó de jó ember, most Keserűi Plebánus, még nem gyengítette volt el annyira fejét mint azolta, ’s józanon méne-el. Dicséretére jegyzem-fel, hogy a’ Debr. Colleg. Bthecájának mintegy 60 darab könyvet külde ajándékban; ’s gyalázatjára a’ Debr. Coll. Előljárójinak, hogy azt meg sem köszönték. Fogja e ezt valaha hihetni a’ maradék!
Sárosi öszvelőtt, öszvevagdalt, vízi betegségben kínlódó fiatal ember vala; a’ felesége szép növésű, szép képű, gyönyörű kékszemű, tenyeres talpas asszonyka. Csak a’ fogai rosszak ’s lába nagy. Sok talentomot kapott a’ természettől, de gazdag fösvény atya nem ada neki illő educatiót. Szeretett olvasni, ’s gyengéje volt szemérmesen éreztetni hogy ő olvasott ’s olvas. Kevés idő kelle arra, hogy mi hárman igen szorosan öszve fonattassunk. Láttam hogy valamit feleségben kereshetek, benne fellelem, ’s el vala végezve, hogy cultiválni fogom barátságát, és ha elméje ollyan mint külsője ’s feje, várakozni fogok Sárosinak halálára. – Gondolnám, a’ ki házasságot forgat elméjében, az nem vetemedik vétkes lépésekre, ’s ez minden gyanakodást elháríthat. Azonban hogy Sárosiban ’s benne olly gondolatokat ne támasszak a’ mellyek hozzám illetlenek, a’ nélkül hogy nekiek szóllottam volna, lovakért küldöttem; ’s ők csak akkor tudák-meg, hogy megyek, midőn cselédem pakkolt. – Sárosiné érzette elmenetelem’ kárát ’s marasztott. Kiment Spahnéval ’s eggy Ne-felejts-el jött vissza sétálásából. Marasztott Sárosi is. Nem engedvén magamat megmarasztalni, kért hogy várjam-be Váradon, más nap ő is utánam jő.
A’ szép Asszony körűl sokan sohajtoztak. Eggy Kapitány vévén észre, hogy ő hátúlbb*
hátúlbb<.>
áll nálamnál, azzal könnyített kínján, hogy felszökött a’ balustrádra, ’s a’ vízbe ugrott uniformisában hogy eggy ott feredő szép asszonyt öszve csiklandhasson. Én 14dben ott hagyám a’ vizet.
Eggy csoport Kalv. Pred. kik köztt Bod a’ Létai és a’ Bihari ,*
[A „Bihari” után hely van kihagyva.]
Csokonaival a’ ferdőbe. Ekkor nap és itt írta Csokonay az ő Anacreoni darabjai előtt álló Ajánlást: Kazinczy, Földi, kik belőlem ’stbb. – Kijövének a’ Czigány Musikusok Váradról. Csokonay ezekkel vonatta-el Kosovicsnak*
vonatta-el <Szulyovszkinak> Kosovicsnak
azt a’ Musicai Compositióját, mellyben ez, ki a’ Szulyovszki elfogattatásakor Sz. házánál Rákóczon, Kisasszonyait musikára tanította, Sznak elfogattatását kesergette. Ezen musicalis Compositióra írta Csokonai a’ Földiekkel játszó etc. éneket.
15ben Sárosi is Spáh is Váradra. A’ Sárosi cselédje, ki nem hozzám, hanem másuvá vala kiküldve, öszve akad velem, ’s jelenti Urának ittlétét. Oda. Kapitány Nozdroviczky is ott. Estve felé sétálni. Én Nozdroviczkyra bízom a’ vezetést. A’ hídhoz közel Spáh és Spáhné szembe jönnek velünk. Én Spáhnét veszem karomra. Uram, mondá Spáh, te valál a’ társaság’ lelke. Lehetetlen volt tovább kitűrnünk a’ feredőt. 16ban mindnyájan el.
21. Asszonyvásárára Frater Istvánhoz, onnan 22. Köbölkútra Bónis Ferenczhez ’s estvére Poklos-Telekre Sárosihoz. Alföldi lakásomnak vídámabb képet ád a’ szerelem, ’s Sárosi tovább alig lehet nálam nélkül. Bónis Ferencz és felesége Bernáth is nagyon örűlnek, hogy eggyütt létünk által életünknek örömet adhatunk. Idegen ember nem képzelheti azt a’ társaságtalanságot, melly ezen a’ vidéken uralkodott; nem jártak eggyüvé, ’s ha eggyütt lenni találtak is, komoron öszve sugorodtak magokba. Midőn Fráter Istvánnak keresztelőjében valánk, az Urak az asztalnak eggyik végébe vonták magokat, a’ másikba az Asszonyok. Én haszontalan mutattam példát, haszontalan nógattam. Bornemisza vagyok ’s ittam, hogy tüzet kapjanak. Haszontalan volt.
Sárosi fenekig becsűletes characterű ember volt. Nem vala egyéb baja mint hogy árván maradván, iskolájit nem végezte-el úgy mint illett, ’s köz katonává leve, ’s sok ideig volt Al-Tiszt. Nagyon kilátszott rajta hogy nem sokat forgott jobb társaságokban, ’s talán két esztdeig káplároskodott. Lelke’ szegénységéből azzal múlatgatá magát, hogy Imre*
[Az „Imre” után hely van kihagyva.]
nevű Kalv. Predikátort ebédre, vacsorára hívatta, ’s belőle bouffont csinált. Az ember külömben is bouffon fogott volna lenni. Sárosi, Luth. lévén, a’ Prædestinatiót nem tartozott hinni, a’ Pitypalatty (ezt a’ nevet adá a’ Papnak Sárosy) pedig kész volt volna magát ezért meg is feszítetni. Első ott vacsorálásom alatt ismét űzték a’ Prædestinatiót. Én nem leltem semmi örömöt abban, hogy eggy nyavalyás Papocskán mutassam hogy több eszem van, ’s a’ ház’ asszonykájával beszéllgeték. De Sárosy belé vont. Megörűlt a’ Pap, hogy secundálni fogom, ’s complimenteket tett nekem, hogy engem competens bírónak ismérhetnek. Sárosiné tudta, hogy épen ez a’ compliment szegi nyakát a’ Papnak, mert már most kevélységem fog szóllani kénszeríteni. Úgy is lett; hogy S. meg ne bántassék, belé bocsátkozám a’ dolog’ mivoltába, ’s megmutattam hogy a’ Prædestinatio ideája a’ Philosophusoktól mehetett a’ Theologiába: de hogy keresztyénnek azt hinni absurdum. – A’ Pap az én elmenetelem után megvallá Sárosynak, hogy több tudományt gondolt bennem. – 23d. Bónis Ferencz az anyjával ’s feleségével ’s Fráter István oda. Ott hálunk. Én 24ben Váradra. 27. Áldozó Csötörtök. Sárosiék Köbölkútra. 28ban valamennyi vendég mind Asszonyvásárára. Szép vacsora kinn a’ méhesben.
29. Regmeczre indúlok. Debr. felé hogy Nagy Gábor Urat vihessem. 30. Tégláson megtekintjük a’ Beck Pál Úr kertjét; magához nem tértünk-be, mert lába szárát ketté törte ’s ezen kínjaiban fekvék. Imhol szerencsétlenségének története:
Szokott módja szerént rettentő káromkodásra fakadt, hogy a’ Kőmíves valamit nem úgy csinált mint néki látszék jónak, ’s parancsolta hogy igazítsa-meg. Ez nem értette a’ parancsolatot. Beck tehát az Atya-Istenen kezdvén a’ czifra szitkot ’s nem tudom kin végezvén, mégyen felfelé a’ deszkázaton, ’s midőn ott is ugyan-azt űzné, olly helyre hág, a’ hol a’ deszka’ vége nem feküdt támaszon, ’s káromkodása alatt lezuhant, ’s valami rakás vasban lábaszárát ketté törte. Ezt a’ hivők isteni bosszúnak vették; a’ Lucrétz’ tanítványi mosolyognak ezen az ő hiteken: de annyi csak bizonyos, hogy a’ káromkodás, az oktalan szó, és a’ pajzánság nem lehet eszes ember’ dolga.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. Június.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
2d. Kassán veszem Virág Benedeknek levelével a’ Dayka Gábor verseinek nyomtatás alá készített Autographon Kötetét. Hol vette ezt Virág, még maig sem tudom. Hihető, hogy D. Trattnerhez küldé hogy tulajdon költségén nyomtassa, ’s Tr., Dnak halálát hallván, Virágnak adta azt, megtekintés végett, ’s V. ismervén barátságunkat, ’s látván hogy igazítások nélkül ki nem eresztethetik, nekem kedveskedék.
6d. – Pazdicson Templomban. Ott és Lazonban az öreg Poturnyai András Úr. Jósi Beretőn marada, én Körtvélyesre éjszakára.
11. – Debreczen városa a’ Collegiummal és a’ Coll. mellett való Templommal elég.
22. – Nagy Gábor Úrral Szőlőskére. Borsit megtekintjük, a’ szent emlékezetek miatt.
25. – Kázmér. A’ Sárosinéba szeretett ember szerelem nélkül tölte jó napot ezen tisztelt kedvelt háznép köztt. Midőn a’ kávét béhozzák, Sophie megszóllal: Ferencz, mingyárt producálom a’ szép szobaleányomat; a’ tifélétek az ollyakon kapnak. – Nevettem a’ szeretetre olly igen méltó leány tiszta emberiségén, ’s nyílik az ajtó, ’s eggy sánta leány a’ legszebb fővel a’ mit képzelni lehet, hozza a’ kávét. Sophie már mondta a’ leánynak, hogy őtet meg fogja velem tekintetni, ’s az szegény majd elejté a’ tálczát, ’s mihelytt kezéből kitette, azonnal ment, mintha arczon verték volna. Ismerni kell az embert, mikor valamelly cselekedetét megítélni akarjuk. Sophie ezt a’ Bábi nevű leányt szerette, szánta; ’s azt hitte, hogy az effélék által enyhítést adhat a’ szegény leánynak azon kínos érzésre, hogy sánta. Osztán Sophie ’s két testvére engemet gyermeki esztendeji olta úgy tekintett mint testvérét. Én Sophiet soha sem külömben, legalább miolta ő a’ Bécsi Klastromból, én fogságomból, haza szabadúlánk, mint igen jó gyermeket, kinél alig ismerek alkalmatosabbat eggy férj’ boldogítására.*
boldogí[...]ra. [Átírás.]
Soha sem támad szeretet és vágyás a’ reménynek minden súgára nélkül, azt mondja eggy franczia Író. Ha én hihettem volna hogy Sophie enyém lehet valaha, oda hagyám vala a’ világnak minden Ilosvai Kriskájit.
–––
29. – Péter bátyám tánczot ád Ujhelyben.
30. – Elhurczolkodunk a’ Hericz’ házából; holmit a’ töltő-házba raktunk; az Anyám a’ Bodnár házába.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. Július.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
9. – Én Semlyénbe. – E’ napokban vevém az Oeser Lipsiai Festő-Acad. Director festését, mellyet kérésemre 1794 dolgozott.
20. – Poklos-Telek. – 22. Hegyköz Pályiban, ’s éjjelre a’ Püspöki ferdőbe. Sárosi, ha becsűletes ember nem voltam volna, elronthatta volna feleségét. Én különszobát vettem. Ő parancsolta hogy cselédeink hordják holmimet az ő szobájába. Haszontalan ellenkeztem, haszontalan terjesztettem elébe hogy magamat és feleségét gyanúb a nem akarom vétetni. Ők két ágyon feküdtek egymás mellett; fel kelle kelnem, ’s őtet sokáig múlattatnom. – Melly közönséges embernek kellett volna nekem lennem, ha magamat úgy viseltem volna mint ezerek mások! – 23ban szörnyű meleg. Sárosy dél után kiviszen a’ Körösbe megferdeni. Ott feredtek nehány idegenek, ’s azok köztt a’ Váradi Bába. Ez, hallván nevemet, kérdi, ha az a’ Kazinczy vagyok e, a’ kinek szerelmes leveleit Beothy Fannynál olly sokat olvasták. Mondtam, hogy az az Öcsém Miklós, ki a’ 11 esztdős Fannyval szerelmeskedett mint gyermek, ’s későbben Vikit vette-el. – Nem Miklóst*
Miklóst<,>
kérdem én, ugymond a’ Bába; Ferencz az, a’ kinek levelei olvastattak. – Sárosy kapott rajta, mondta a’ Bábának hogy az én vagyok, ’s nekem álla enyelegve: No te titkos bűnös! imhol így sül-ki istentelenséged. Szép, mikor annyira ment szerelmeskedésed, hogy róla még a’ Bábának is Notiz-ja van. –
Itt eggy történet még, melly azt a’ ki a’ személyeket nem ismerte, talán nem múlattató; de én azt a’ magam emlékezetem kedvéért tészem-fel:
S. nagyon neheztelt eggy ezüstmíves Sidóra, ki az ő nádmézskatulyáját sok holnapok olta el nem készítette. Szepegve jött a’ Zsidó, ’s hozza a’ munkát. Sárosi fenekedett, hogy megrettenti a’ Zsidót a’ vexa miatt, ’s megvallom, én is rettegtem, hogy tűzbe jövén, rosszúl bánand vele. Sok szitkok köztt kérdi Sárosi, miért nem állotta-meg szavát: Ew. Gnaden, Herr Major, ich war so krank. Hazudsz adta vette, hiszen ollyan kövér vagy, mint a’ disznó. A’ zsidó elholt a’ tertium Comparatiónisra. Még jó ideig tartott a’ tortúra, ’s végre a’ szép asszony engesztelni kezdé az Urát ’s mentegetni a’ Zsidót. S. kifakad tettetett haraggal: „’S még te mersz mellette fogni? b––n-meg ez a’ Zsidó!” – A’ szegény Zsidó maga is nevetett, a’ Mentegető pedig kilódúlt.
24. Kristina napja. Kovácsiban ebédkor elválunk. – Sárosy és Sárosyné 29dben Semlyénben hálnak az Anyámnál, ki Sárosyékat csak ma látja elsőben. Ők 30ban el Szolyvára.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. Augustus.
–––
6. Regmeczre, közelítvén a’ Jósi lakadalma.
11. Polyxént ma látom legelőször a’ maga házánál.
16. Indúlunk Balajtra. A’ Vőféj Kazinczy István és én. – 17. dél előtt beérünk. 12 óra tájban a’ háznál megesküsznek. Jelen vala Bernáth Susána, Consil. Bernáth Jósefnek leánya, testvére Bónis Ferencznének, az ifjabb Ragályi Jósefnek felesége. Szepesi László és Lászlóné, a’ ház’ leánya, és a’ legidősbb leánya Rhédey Gedeonné, ekkor már özvegy, ’s Ragályi Gedeon Ur, ki dél után megyen. – Tamás még gyermek. Gyönyörű tűz és józan értelem sugárzik-ki a’ gyermekből. Az atyja a’ Consiliárius Bonapartenak nem tudom melly cselekedetét gáncsolta. Tamás megszóllalt: Végig kell várni, meglátjuk mi lesz belőle; a’ nagy ember nem tehet kis tettet. Ez vala az én hitem is. – Kazinczy István látta, hogy őtet ott úgy nézik, mint a’ ki a’ hátra való Erzsi Kisasszonyon kapni fogna, ’s észre vette, hogy Rhédeyné szemeivel integet felőle a’ többinek. Megbántva ez által, forgott Erzsi körűl, de csaknem megbántó bátorsággal, ezzel csak azt akarván mutatni, hogy néki, ifjú-legénynek, tiszte tekintetet bizonyítgatni leány eránt, de azt hideg nyájassággal teszi. – 18dban gála van. 19. Rhédeyné, Szepesi és né, kísérik a’ Menyasszonyt, ’s Rhnének nevetkőzései István Öcsémmel némelly illetlenségeket követnek-el. – István és én Cons. Fáy Abrahám Úrnál Mérán betérünk. Ott tetsze-meg igazán a’ leány. 20ban Klári is általjő Regmeczre. Az ifjú Gróf Török József megjelent ebédre.*
megjelen[..]bédre. [Átírás.]
Meg a’ Tiszteletes*
Meg Tiszteletes [Beszúrás a sor felett.]
férjfiú Csóka János Ér-Semlyéni Predikátor Úr is, érdemes barátja a’ vőlegénynek.
Tudván hogy új házasok körűl veszedelmes forogni, mert a’ legártatlanabb tekintet ’s szó is balra magyaráztatik általok, mint a’ garázda részegek által, 22ben Klárival Ruszkára ’s onnan más nap Kassára mentem, Szepesbe akarván eggyet kerűlni, csak hogy prætextusom legyen eltávozni a’ háztól. Eggy szerencsétlenség rajtam valóban meg is történt. Szepesinének felette szép gyöngy vala nyakán. Ez nekem szemet szúrt, ’s dicsértem. Hihetné e az ember, hogy az új pár ezt oda magyarázta, hogy én döfést akarék adni az illyen gyöngyöt nem hozott menyasszonynak? Uraknak Ura, ments-meg a’ faragatlanúl maradt tőkéktől!
25. Budamér. Ujházy Eperjesen vala Gyűlésen. Elvezete Kuksz Istvánnéhoz, ki épen olly vígasztalhatatlan Özvegy mint a’ hogyan vígasztalhatatlan feleség vala. Az angyali szépségű ’s felette szép gyenge de szegény leányt elvette eggy gazdag Bányász. Erővel tolták-ki neki a’ leányt szorongó szűléji. A’ sok Tiszt megvígasztalta a’ szép szomorgót, ’s Kuksz csaknem megőrűlt kínjaiban. Eggykor ingben gatyában futott végig a’ városon. A’ bánya kiürűlt, Kuksz elszegényedett, a’ bánya ismét jó érre akadt ’s meggazdagította az urát. Az asszony vére ’s phantasiája hűltebb lőn, eggyik szeme kifolyt, ’s azok köztt a’ kik egymást*
[…]mást [Átírás.]
eddig gyűlőlték, barátság kezde támadni, melly öreg napjaikban olly forró lett, mint valaha szerelmeknek kellett volna lenni.
26. – A’ Sirokai hegyeken izzadva menvén-fel gyalog, olly hurutot kaptam, melly hecticával rettenthetett. Koczok István régi barátomat keresém fel legelébb is. Bosnyák Elíze, elébb Glaczingerné, ’s ennek halála után Teoke Károly Fő Strázsamesternek felesége ’s most özvegye Dolyánban múlatott. Ki hozzá a’ Sárosiné eggyik öccsével, kik német nyelv miatt mind ketten Lőcsén múlattak. Másnap vissza Lőcsére. Meglátogatom Günther Therézt, most már Pfannschmiednét; ’s dél után Koczokkal Késmárkig, honnan én Lomniczra, meglátni a’ Szepes tisztelt Matronáját Horváth Stansics Borbálát Özv. Berzeviczy Sándornét. Ez kimondhatatlan kegyességgel, örömmel fogad. Fija Gergely nagyon megszomorította házasságával mellyet most tenni készűlt. – A’ történet különös czikkelyt érdemel.
Berzeviczy Sándor Úrnak első Szontagh leány feleségétől eggy Sigmond nevű bohókás de nem bolond vagy féleszű fija volt, kinél talán Poturnyai lyány vala. Az Asszony másokat szeretett, a’ többek köztt a’ későbben Generalisságra lépett Neustädter Hadnagyot. Szép gyermekei lettek, maga is deli Asszony lévén. – Második gyermeke Berzeviczy Sándor Urnak, ezen házasságából, volt Horváth Stansics Boldisár Urnak felesége.
Meghalván a’ Szontagh leány Berzeviczy Sándor Úr Horváth Stansics Borbálát, Márknak a’ Kapitánynak, és Imrének a’ Vice Ispánnak, ’s a’ most említett Boldisárnak testvérét vette-el, úgy hogy Horváth Borbála által Berzeviczy Sándor a’ vejének Boldizsárnak sógora is volt. Ezen második házasságából leve az a’ fiú, Gergely, kiről itt szóllok.
Az életben lévő Berzeviczy Sándornét mostoha fija Sigmond szűnet nélkül bosszantgatta. Engesztelhetetlen leve közöttök a’ gyűlőlség. Azonban ez a’ tisztelt Asszony, meghalván mind Sigmond mind Sigmondné, ennek Theréz gyenge leányát nevelés végett általvette házához. Gergely a’ maga mostoha nieszébe belé szeret és házassági ajánlással bíztatja. A’ Nagy-Asszony csak akkor tudta-meg a’ dolgot, mikor már rajta segíteni nem lehetett. – Soha gyermek meg nem csalta inkább szűléjinek reményeit, mint Gergely.
Szertelenebb kevélységet mint a’ Horváth Stansics három testvéré, képzelni lehetetlen. Hogy familiájok annál inkább ragyoghasson, tanácskoztak, mellyíke házasodjék-meg;*
házasodjon-meg; [Átírás.]
mert csak eggynek kelle közzűlök megházasodni. Boldizsárra bízták a’ Proletariusságot. Nemesisz*
[.]emesisz [Átírás.]
azzal bosszúlta-meg istentelen felfuvalkodásokat, hogy Boldizsárnénak leánygyermeket ada, nem fiút. – Új tanácskozás: az Asszony lásson hozzá; hol kaphat magra. Eggy szép Gardista választatott Supplensnek, ’s ismét leány leve. Az Asszony annyira elhízott, hogy több gyermeknek nem lehetett anyjává.
Igy megcsalva reményekben, hogy eggy Lutheránus Oszlopot nevelhessenek a’ familiának, a’ Luther felekezetének és a’ hazának (mert Imre nagy hazafi volt), minden gonddal testvéreknek Berzeviczynénak fiját Gergelyt nevelgették, ki már gyermekkorában nagy talentomot mutata. Podkoniczkyra bízták nevelését. Oskolájit elvégezvén Vay Istvánhoz adták Patvariára, mind hogy a’ magyar nyelvben boldogúljon, mind hogy a’ Vallás’ dolgainak folyamatjában initiáltassék, mert Vay István Fő Curátora volt a’ Pataki Collegiumnak ’s a’ Vallás’ dolgaiban gyakorta tett útakat Bécsbe. 1782. eggyütt valánk Jurátusok Pesten, ’s barátok levénk. Itt Berzeviczy az ifjúság’ botlásaiért hosszas betegségben feküdt, úgy hogy az Anyja Szepesből 1783 a’ legfatálisabb tavaszi sárban méne-le Pestre; én vele Keresztesen akadtam öszve, ’s együtt mentem Pestig. – Gergely azután Göttingát, Párist, Londont látta, ’s vissza jött azon reménnyel, hogy Jósef, mint B. Podmaniczky Jósefet, eggyszerre Consiliariussá fogja tenni. Jelentette magát a’ Császárnál, jól elkészűlve,*
elkészűlvén, [Átírás.]
tudván, hogy ő első megpillantással szokott boldogítgatni. Rossz órában jött, ’s a’ Császár az igen jó fejet hidegen fogadta, holott a’ rosszakat, merő raptusból, olly sokszor olly lépcsőkre állította, mellyen álmélkodott a’ világ. Gergely csaknem elfakada sírva. A’ Cs. megfogta frakkján a’ gombot, ’s azt kérdte, ha az Angliában vett gomb e. Midőn eggy igen buta fejű B. Podmaniczky Sándor a’ Cancellariánál Concipistává e vagy Secretariussá neveztetett-ki, – (hogy*
– hogy [A nyitó zárójel általunk pótolva.]
Secret. inkább mint Concip., azt inkább gondolom, mert tudom hogy Consiliarius titulust viselt, melly a’ Secr. hívatallal jár) – a’ jó fejű Berzeviczy csak honor. Concipistává leve a’ Loctle Consiliumnál, és az is maradt nyolcz egész esztendeig. Ezt könnyű megérteni: A’ Clerus nem félt Podm.tól, látván hogy ostobább mint hogy neki veszedelmes lehessen; de félt Berzeviczytől, ’s nyakát szegte. Berz. maga adott nékiek okot hogy elnyomhassák, mert nem dolgozott, hanem lovagolt, tánczolt, a’ Zichy vacsorájin a’ múlattató rollt viselte. – A’ Nagy-Asszony elúnta a’ sok költséget, remonstratiókat teve, hogy elég áldozat eggy Anyától 10 esztdeig ellenni eggyetlen fija nélkűl, ’s parancsolta hogy hagyja-el Budát. – Gergely haza jővén, nem is kételkedett hogy első nyílással V. Ispán ne legyen Szepesben, ’s ezen bízodalma olly lépéseket tétete vele, mellyek miatt azt örökre eljátszá. Nem lévén tetszésére sem az Anyja háza, sem az a’ haza mellyben ő negligáltatik, elkeseredett, ’s ezen igazságtalan firkálgatásaival, amazon a’ niésze’ elvételével álla bosszút. – Vissza térek a’ 100dik lapra.
A’ szegény Nagy-Asszony, megszomorítva lévén fija által, kinek gyűlőlt házasságában végre meg kellett eggyeznie – Gyermekeim, ha ezt valaha olvassátok, mondassátok magatoknak tulajdon szíveitekkel, hogy az illyen kicsikart megeggyezés épen olly istentelenség a’ gyermekektől, mint a’ melly vétek a’ szűléktől, mikor gyermekeiknek szerencséjeket merő phantasiából elfojtják, ’s kéméljétek-meg tiszteletetekre méltó anyátokat – engemet annál szívesebben fogadott, mert tudta hogy szóba nem öltöztetett kesergését megértem, ’s őtet szánni fogom. Ritkán leltem magamat boldogabbnak, mint ezen nagylelkű Asszony’ társaságában. Gergely eggy ködmönyben ’s puskával jött haza, barátságosan fogadott ugyan, de zavart lélekkel. Beszéllénk fogságomról, tudományos dolgokról, olvasgatta írásait, de mindég magán kivül volt. Más nap az ebédnél czél és akaratunk ellen a’ házasság’ boldogsága hozódott-elő, ’s én mondtam, hogy engem végre az a’ szerencse vár. Elmelegedtem én is, a’ Nagy-Asszony is, ’s nem tudom mi kívánta hogy idegenségemet a’ kaczér asszonyok és a’ hűségtelen férjek eránt*
<.>ránt [Átírás.]
hallattassam, ’s azt annál örömestebb tettem, mivel azt hihetém hogy Gergely, ki szerelemből pénz nélkül való leányt vesz, javallani fogja a’ mit mondok. Épen ellenkezőképen szólla. Én nem tudom, hogy féltheti valaki a’ feleségét, ugymond. Abban nincs kár, ’s ha az Asszony vele férje’ erszényét még tömi, úgy meg is kell neki köszönni. Szántam szegény Anyját. Ekkor nap Gergely fürjészni ment, ott hagyta a’ vendéget, ’s csak a’ most említett ebédre jött a’ házhoz. – Az ő lelkén nagy vétek fekszik;*
[…]szik; [Átírás.]
jó anyát keseríte-meg.
Budán laktában Agens Schickmayernek szép felesége körül addig forgott, hogy neki az ura megtiltotta a’ házat. B. másutt kereste-fel az asszonyt. Eggy estve a’ Casíno előtt musika tartatván, Schickmayerné is jelen volt. B. megállott az asszony előtt, ’s beszéllt vele. Sch. neki megyen, ’s Bt pofon vágja. B. körűl tekint, hogy eggy pálczát láthasson, kikapja azt a’ talán ismeretlen kezéből, ’s spectante corona Budensium elegantium Scht jól elveri. Ezek tapsoltak, ’s Bnek satisfactiója volt, hogy en cavalliere viselé magát. Én szégyeltem volna hogy magamat a’ fustigatióra kelle adnom. Becsületes ember ritkán jő ezen kedvetlen kéntelenségre.
30. Nyérére. Szirmay Andrásnéhoz; Horváth Boldizsárnak præficiált leányához, mert a’ familia a’ három testvérben (Mark, Imre, Boldizsár) kiholt. Az Asszonyi Nagyságot ritkán láttam nagyobb fényben mint ezen szép, igen szép ábrázatú, már ekkor is, noha fiatal vala, nagy testű, igen mívelt lelkű jó asszonyban. Theréz és Polyxén két barátnéink felől lévén szó, kért, adnám felőlök ítéletemet. Th. ist das schönste Weib, das ich kenne, Polyx. die beste Gattin, die ich mir vorstellen kann. – O bravo, kiálta ez a’ széplelkü Asszony; ezt a’ gondolatot én így mondtam nékiek magoknak: Wäre ich Mann, Therése, so würde niemand meine Geliebte als du: niemand meine Frau, als du, Polyxene. – Gyermekei mellett Szigethi vala a’ Nevelő, Földvári Tiszttartónak fija. Ott vala az én kedvemért Rector Podkoniczky is, és Hauser nevü ifjú Academicus.
31. éjszakára Lőcse.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. September.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
2. Eperjesen öszve akadok Szirmay Jóseffel, a’ Kállay Mimi volt férjével. Eggy Hildebrand nevű Exofficier ott portréteket fest en profil színekkel, ’s Szirmay kér, hogy engedjem magamat festetni. 2 f eggyiknek ára. Éjszakára Töltszék, Kapy Jósefnéhez, Baranyai Mihályt látni. – 3. Kassa. – 4d. Thnél ebéden. – éjsz. Gálszécs. – 5. Körtvélyes. 6. Berető. Délután Kázmér. Sophienak csillogó szemei példabeszéddé válnak. Kedves estve. Marie a’ Stanislas képe alatt az ágyon, Pepi az ablakban, Sophie és én székeken, mindnyájan egymás mellett, úgy hogy egymásból koszorút fonhatánk. Szerelem nélkül is Kázmér vala nékem az a’ hely, a’ hol leginkább valék kényemre a’ nap alatt. Melly megvakúlás, hogy szerelemről elébb nem gondolkoztam.
9. – Gúthy Ignácznál hálok Szabolcson. – Midőn ez idén Mart. 29d. fogatni hagytam, a’ Debr. fejér-ló fogadóban, ’s megértettem hogy Gúthy ott szálla-meg, hozzá mentem, ’s minthogy ő engemet meg nem ismért, megneveztem ki vagyok, ez megkapja kezeimet ’s hirtelen azt és magamat megcsókol: Sie, Märtyrer der Wahrheit! kiáltván. ’S íme eszt. múlva ez is titkos delátor Szabolcsban a’ jobb fél ellen! Ennyire viszi az embert a’ gloriae cupido inconsulta.
15. Asszonyám nékem adá Kólyon a’ Balázs-szőlőt. Ez vala eggyetlen birtokom, ’s 300 ftot hoza be. Ezen felűl semmi fekvőm nem volt, ’s kevés számú marhájimból tartottam magamat ’s cselédeimet.
18. Sárosi hordónyi vastagságra dagadt, ’s mivel felesége Poklos-Telekre méne-ki, nála háltam.
19. Rhédey Lajosnét 9 eszt. olta nem látván, ma látom-meg.
27. Palugyánszki Mihály Politica Prof. és Szaklányi Sigmond Váradi Pred. Dienesnél ebédelnek. Ez a’ Palugyánszki tüzes fiatal ember volt, ’s Báró Wécsey Jósefnének, Miller Theréznek, lánczait hordotta sok eszt. olta. Megúnván azt, titkon más szerelmet csinált eggy szép leánnyal, ’s Petersburgba engagirozta magát Profnak, ’s el is ment. A’ Báróné tökéletesen kikészítette fejér ruhával, ágybelivel, ruhával, ’s segéllte pénzzel is. P. elindúlt, előre küldvén a’ leányt, ’s ezzel az úton magát öszve eskedteté. Fija a’ még most is Velejtén lakó Orosz Papnak. – Ebéd után Sárosyné a’ maga szekerén, én Szalárdig vele, ’s én éjszakára Vajdára, ő haza. Még mindég reménylem, hogy Sárosyné enyém lesz, ’s előre látom hogy férje nem sokára elhal.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. October.
–––
3. Debr. Vásár. Kotzebünek Epigrammáját játsza a’ magyar Theatr. társaság. 5. – a’ Contractust, – 6. az én Clavigómat véghetetlenűl rosszúl. A’ bájos-t az Actor băjos-nak pronunciálja. Eggy sem tudta könyvnélkül a’ rollt.
4. Ebéd Bonis Ferencznél Szirmay Jánossal a’ Poétával és Bata Pállal a’ Rolly’ vejével. A’ Bálban Gróf Csáky Sándor szemtelenűl viseli magát Kelcznével, ’s Gróf Teleki László glosszálja őket velem.
22. – Gróf Teleki Sám. Exc. Váradra jő Erdélyből. Bé hozzá. Más nap ki.
26. 83 cseber boromért 301 ftot veszek.
27. Lóháton Poklos-Telekre. Más nap vissza.
31. Ebéd Domokos Jakabnál. Az öreg Úr és Benedek*
[…]edek [Átírás.]
Mihály (most Superint.) nagy ellenségei az újabb M. Literaturának. Nem hiszik, hogy Virág magyarúl tudna ’s valamit érne a’ Cicero Léliusa és Cátója az ő fordításában.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. November.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
5. Sárosi és né ’s én Váradra. Agarai felütnek eggy nyúlat. Eggy Oláh elbízván magát hogy a’ két kocsi messze van, elveszi a’ kutyáktól a’ nyulat, ’s még ingerel bennünket farát mutogatván. S. kifogatja a’ nyergesét, ’s a’ tér földen az Oláhot elfogatja; ’s hozatja. Az Oláh térdre hullongott, de S. ijesztette, hogy én Szolgabíró vagyok – az Oláh előtt ez a’ legrettentőbb név – hogy tömlöczbe viteti, ’s feltolatja maga mellé. Eggy fertályig vitte bántás és szidás nélkül, de sokat emlegetvén a’ Szbírót. Akkor leszállíttatja. Térden állva fogadta-fel, hogy nyúl húst soha sem fog enni. – Vasadon megértjük, hogy a’ Sárosiné’ szüléji a’ Püspök’ ferdejében vannak. Oda. Sárosi ismét eggy szobában hálat, ’s nekem testálja a’ feleségét. „Szeretlek biz én, barátom, ’s tudod hogy a’ kit szeretek, szeretve van.” – 7dben Sárosi Kovácsiban olly rosszúl lett, hogy nem hihetém hogy reggelt éri. Más nap jobban leve, ’s ott elválánk.
11. Csóka János jő a’ Hegyaljai szüretről, ’s hozza a’ parancsolatot, hogy menjek-fel. A’ Causar. Regg. Directornak parancsolatja érkezék Regmeczre, ’s azt felbontotta Jósi; fizessek 1068 f 50 ½ krajcárt rabságom’ költségei fejében; holott én mindég a’ magaméból éltem.*
értem. [Emendálva.]
De ide számlálák a’ forspontokat, Tiszteinkre tett költséget, fűtést, patikát. A’ Pap látván hogy menni nem akarok, megvallá miért hívnak. Megírtam, hogy tudom, melly rendelés érkezett: de nem lévén elzárva mint 17 holnappal ezelőtt, nem engedhetem-meg hogy testvéreim is fizessék ezt; magam fogom, költsön veendő pénzből. – Jól esék hogy írtam, mert Jósi megolvasván, felkiálta: Én ugyan eggy xrt sem adok.
11. Köbölkútra, hová Sárosi, vissza vévén Árendáját, már általköltözék. Öt éjszakát töltöttem álmatlanúl körűltte. 18dban kihozám Váradról Lonovicsot, a’ ki megcsapolta. Vére már kocsonyás volt. Kimondta ez, hogy harmad nap alatt elhal. 20ban a’ beteg kiparancsolta az Asszonyokat. Amici, ugymond, ego bis (usque) cras non vivam. Necessum existimo, ut testamentum faciam. Ekkor magyarúl: Ha meghalok, hozzanak-ki Debrből tizenkét deákot, ’s fáklyavilágnál tegyenek-el. – Pap nem kell; csak deák. – Második akaratom, hogy a’ mivel az Ipamnak tartozom, fizettessék-ki. A’ felesége megsejté hogy valaminek kell esni, ’s belopóskodott. Vége vala a’ Testamentom tételnek. Szerelemmel eltölt tekintetet vete feleségére. – Édes barátom, monda nékem halála előtt eggy fertállyal, téged az Isten azért szabadíta meg, hogy engem megáldhasson eggy illy baráttal. Nekem hagyá feleségét.
Megesék a’ nagy szerencsétlenség, monda 5 óra tájban. – „Mi baj?” – Jaj, az ingembe szalasztottam. Székre kívánkozott. Felsegítették. Bónis szörnyen feldagadt vizellő tagjához nyúlt hogy magát kiüríthesse. Ne babráljon Ked ott, Anyó! monda Sárosy. Bónis felele, hogy ő az. Már az más! ’s ezen szón elaludt.
23dban temették. 27. én el. 28ban indúltam Regmeczre.
Jósi eleget tüzelte az Anyámat hogy Sárosiné nekem kurvám. Susi húgom küldözgeté hozzá és Julishoz a’ rapportokat. Az Anyám félig hitt, de látván hogy S. halálnak fija, azt hitte hogy házasságról gondolkozom, ’s jónak látta azt.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1802. December.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
Az vala a’ czél felhívattatásomban hogy Jósi és kedves felesége Semlyénben tölthessék a’ telet, a’ Májusban épűlni kezdett új ház ártalmas lévén az ő tüdejeknek; a’ fogságban elgyengűlt tüdővel nem sokat gondoltak.
Irtóztató esők és sár. Három hét olta kinn nem voltam a’ faluból. 21ben Kázmérba mentem magamat kiszellőzni. 26ban ismét oda. Ott leltem Splényi Manczit, Nánit (később Csörgőnét, most Gr. Sztáray Christófnét), és Catont, most Zoltánnét. A’ szegény Marie ezekkel azt hitette-el hogy velem szerelemben van, ’s lyányi szokásként mutatta nekik leveleimet. De ezek a’ levélben nem látták a’ szerelemnek semmi nyomát. Ellenben eggyütt lévén itt, azt tapasztalák, hogy valamikor Sophie jött bé, képem eggyszerre felvídúlt. Jele, hogy én Susiet úgy tekintettem mint igen kedves gyermeket: de Sophiet becsűltem, és talán szerettem a’ nélkül hogy tudtam volna. Azonban én még mindég Sárosinén függtem, ’s szót adánk egymásnak Pepivel, hogy eggyikünk a’ másika lakadalmából el nem marad.
27dben Pepi megszóllít, hogy más nap vele menjek Kassára. Úgy hívj, mondám, hogy elfogadom a’ hívást. A’ Gróf is kér. Levelet írok tehát Regmeczre, ’s megyek Pepivel.
Estve Therézhez. Eggy szép gyermek körűllte fetreng. Ki ez a’ szép gyermek? kérdém Therézt. Das sage ich Ihnen nicht, vala a’ felelet. Nézem. Auch haben Sie, Gnädige Frau, das gar nicht nöthig. Valóságos képe az anyjának, Gróf Gyulay Ferencznének, az olly sokáig imádott Süsienak. – A’ gyermek kifordúl, kérdi ki légyek, ’s vissza jő. Herr von Kazinczy, mein Vater hat Ihnen aus Siebenbürgen Complimente gebracht. Er war in der Meinung, Sie seyen in Regmecz: und wollte schon hin: aber man hat ihm gesagt, Sie seyen im Cross-Wardein. – Und von wem denn die Complimente, schöne Comtesse Lotti? – Das bin ich nicht im Stande Ihnen zu sagen; das beste wäre, Sie kämen zu ihm, und holten sie selbst ab. Gyönyörű gyermek! –
Ez nap estve a’ fogadóban öszve találkozám Munkácsi Garnizonbeli Hadnagy Szabó Samuellel, ki onnan mint megroskadt ’s tovább hasznavehetetlen ember haza eresztetett. Beszéllé, hogy már Hirgeist Ferencz is kiszabadúlt, ’s négy héttel azután nyolcz német rab is eleresztetett.
29. El Kassáról. Oda érvén túl Beszteren, a’ hol az útnak eggyik ága Kemencze, a’ másik Olsva felé hajlik, meglátok eggy hat lovas szekeret. Bevárjuk azt. Susie űlt rajta, kit 12 ½ eszt olta nem láttam. Mind áldottam a’ történetet hogy egymást el nem szalasztánk.
30. Regmeczre.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. Januarius.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
7. Az idősbb és ifjabb Gróf Török Jósef Miskolczra mennek, ’s nálunk hálnak. Érkezik Szolgabíró Bárczay Ferencz is. Ez a’ bohó ember a’ Kalvin Institutiójit addig olvasgatá, hogy szörnyű rettegések közzé esett, de rettegései is olly koma-rettegések voltak mint a’ hogy ő koma-ember. Minap, ugymond, a’ Fűzéri hegyekben megfogtak eggy Kondást, ’s hozzám hozák mint Fő Szbíróhoz. Kérdem a’ többek köztt: Micsoda vallást tartasz? felel: Ő Kalvinista. Nem elég hogy annak hívnak, mondám; tudod e mit tart a’ Kalv. vallás; ’s láttam, hogy eggy hiten van Kazinczyval; ő sem tudott egyebet mint azt, hogy eggy az Isten. Gondolkozásba estem, ’s láttam, hogy Isten uccse igaza van; de hijába, haszontalan! hinni kell; mert az ebadtát, pokol is van ám, ’s meg van írva, hogy a’ ki hiszen, idvezűl. Innen az a’ következés*
követke- [Az oldalhatáron elválasztott szó vége lemaradt.]
hogy a’ ki nem hiszen, elkárhozik. Részemről én inkább hiszek, mint elkárhozzam. – A’ ki ezt valaha olvasni találja, azt fogja hihetni, hogy ez Bárczay Ferencz Abauj Vármegyei Fő Szolgabíró csak komázott; de ha azt hinné, véghetetlenűl megcsalná magát. – De tudod e te, mit hiszek én? – Tudom. – Mit hát? – A’ tanúlatlan embert könnyű volt megtéveszteni. Öszvecsókolt. Édes barátom, monda, örvendj fogságodnak; ez tartotta-meg a’ lelkedet; ez hozott vissza az idvességre. – Ez az ember 1768 táján született ember, és érdemes Fő Szbírája Abaujnak, ’s kevésbe múlt hogy 1808ban ’s 11ben Diétai Követ nem leve, hogy Protestans követ is legyen. – Stultorum plena est terra Domini.
19. Kengyel Lajos Szatmárban meghal.
21. Indúlok Semlyénbe. A’ Tokaji hegy alatt a’ Gerezd fogadóban hálok. 22. Virradtakor indúlok, ’s Debrbe hálásra. 23. Semlyén. Itt lelem Virág Benedeknek Kininger által festett képét.
15. Szlávy János elszabadúl. Tavaly Júliusban Bihar azt a’ feleletet kapta a’ Palatínustól hogy addig fog tartattni míg megjavúl. – 1794 Decemb. olta 1801 Júniusáig meg nem javúlt. Azolta javúla-meg.
Jósi Semlyénben úgy fogad mint ha ő volna minden. – Harmad nap múlva Köbölkútra ’s 30ban Váradra.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. Februárius.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
6. Kengyel Lajost temetjük Csomaközön. Debreczeni Predik. Földvári Ur Predikatziót, Sárvári Pál Oratiót monda felette.
10. Kincses Dávid Székelyhídi Felcserrel kivonatom két odvas fogamat. Néki bátorodom elvágatni czopfomat, mellynek imhol historiája. – Fogságom előtt minden ember czopfot horda, hanemha bárdolatlan Campagnardnak akará magát tekintetni. Én 1789. Júliusban költem-ki ágyamból eggy nekem halálossá lehető rothasztó-hidegből, ’s Septberben megkopaszodtam egészen. Midőn hajaim ismét megnőttek, éltem a’ betegség’ privilégiumával túl azon a’ mint illett, ’s gömbelyegen hordám hajamat mint a’ Plebánusok ’s Kalv. Papok. Sokan azt mondták, hogy azt coquetterieből cselekszem, érezvén, hogy a’ lobogó haj két füleim köztt szebben áll, mint az a’ kolbász hátúl. Hát ha ezért*
azért [Átírás.]
is, azért is cselekedtem, mert így nem kínzott-el a’ mindennapi fésűlkedés? – 1794ben némelly Szép-Uracska Budán elvágatta czopfját, ’s a’ Palatínus leizent, hogy megnyíreti őket egészen; mert ez akkor Revolutionális fej’*
Revolutionáris fej<..> [Átírás és törlés.]
jeléűl kezde vétetni. Sententiáink után nekem megizenték, hogy czopfon legyen. Minthogy kezekben valék, ’s az okosság azt kívánta hogy magamat bántásoknak ki ne tegyem, megnevelém hajamat, ’s azt feleltem Nováknak, a’ Kapitányunknak, hogy csak eresszenek-el, eggy helyébe hármat hordok. – Visszanyert szabadságom után is hordám még mind eddig. De tovább nem győztem. Gróf Berényi György, B. Orczy Jósefnek sógora, ez idén vagy tavaly jött haza Párisból, ’s gömbölyeg hajat ’s honaljig érő nadrágot hoza módiba; ’s a’ módi lassanként úgy elhatalmazott, hogy már most azt a’ czopfot, a’ mit velünk olly tiszteletben akarának tartatni, alig lát az ember, ’s ha lát, nem nézhet mosolygás nélkül, ’s ez bennünket valami igen elmés dologra taníthatna: – arra, hogy erőszak ’s parancsolgatás soha sem teheti ’s tarthatja tiszteletben azt a’ mi nem tiszteletes magában. De némellyeknél maga ez a’ Gnóma is veszedelmesnek tetszik. – Feljegyzem, mert talán valaha örűlni fog eggy vagy más olvasó hogy azt itt leli, hogy a’ Párizsból Berényi által hozott rövid haj abban külömbözött az én 1789diki*
1799diki [Átírás.]
frisűremtől, hogy ez az üstököt lefésűlte a’ homlokon, a’ két fül között pedig olly apróra metszetteté a’ hajakat, hogy a’ bőr is kilátszék alattok.
11. Asszonyám jő Regmeczről Jósival. – A’ Hericz által nekünk lefizetett mintegy 15,000 fttal Jósi úgy bánt a’ hogy’ magának tetszett. Dohányt vett és vétetett speculatióra, marhát, traficált, építette a’ Regmeczi házat. Eggy gyermeke sem bocsátatott az Anyámnak a’ titkokhoz. Én nem kértem semmit hogy ugyan azt tehessem, mert láttam, tulajdon szavokból értettem, hogy ellenzik*
ellenkezik[Átírás.]
hogy valamibe kezdjek, ’s Jósi az Anyám előtt mondta, hogy gabona kereskedésbe nem tanácsos bocsátkoznom, mert ő belé veszte; árendába sem (én ezt forgattam, ’s kimondtam hogy ezt fogom cselekedni, minthogy Asszonyám semmihez sem ereszt, ’s henyén élni nem akarok ’s nem is élhetek) mert Jósi declarálta, hogy én nem tudok gazdálkodni. Sok heves disputatióim után, az Anyám a’ Jesztrebi kis birtokot, mellyet addig míg fogva valék, Jósinak adta volt, ettől vissza vevé, ’s nekem adá. Elébe terjesztettem, hogy miként gazdálkodhatnám én Semlyénből Jesztrebre,*
Semlyénből <Reg> Jesztrebre,
’s kértem, adná nekem vissza, a’ mit fogságom előtt bírtam Széphalmon. Arról Jósi hallani sem akara, ’s mivel ő nem akará, a’ Kólyi szőlőmen kivűl nem vala semmi birtokom. – Ennek a’ szőlőnek imhol képe:
Ezt a’ szőlőt 1802nek tavaszáig Balázsi István bírta volt. Ekkor kibecsűltette az Anyám, hogy nekem adhassa. 525 Rf. 59 xr. volt a’ becs. Ezen a’ szőlőn kivűl minden jövedelmem a’ marhából álla, mellyről mingyárt. – Adott ez a’ szőlő
1802. – 83 kis cseber bort = 301. Rf.
1803. – 163. –––––––––– = 451. 33 xr.
1804. – 99. –––––––––– = 382. 30.
1805. – ––––––––––
a’ szőlő pásztor fizetése 4. márjás, 1. kenyér 1. font szalonna.
1806. Martiusban az Anyám ezt vissza vevé minekutána és Széphalomra jöttem által, ’s ezt a’ Kólyi szőlőt a’ Jósi akkor két esztdős fijának adta-által. A’ Miklós fijai és az enyém nem bírnak szőlőt: igen a’ Jósié.
–––
Marháim
Elfogattatásomkor maradt a’ mint itt következik:
Czugbeli gyönyörű Postilion, pely, holdas homlokkal, No4. – A’ Belgrádi zsákmány csődör, mellyet eggy megszorúlt Tiszttől 27 aranyan vettem-meg. Leküldöttem a’ Nagy Anyám Semlyéni ménesébe. Ez a’ jó Asszony meghala fogságom alatt, ’s mihelytt meghala, a’ ménes eladattatott, Jósinak igen bölcs tanácsából. – Szürke Belgrádi kancza. – Ennek fija. – A’ Kályon vett ló. – A’ Mufti Belgrádi herélt. – Mindöszve 9 lovam.
Vissza jővén fogságomból ezek közzűl csak a’ Muftit kaptam-meg. De helyébe a’ Postilionnak két vad Moldvai kanczát 110 fn vett az Anyám, a’ két másik lovat (két fakót) a’ Felső Regmeczi Zsidótól és az Ujhelyi vásárban vevém.
Tehenek, 1794. 1., Bojta 4 esztdős. – 2., Vendula, 4 eszt. – 3. Vidlás 4 eszt. – 4., Kicsiny, 4 eszt. – 5., Polcse 4 eszt. – 6., Muma, 5 eszt. – 7., Zsidovcsa 5 eszt. – 8., Szőke 3 eszt. – 9., Rongyos 3 eszt. – 10., Szarvaska, 3 eszt. – 11., Malucska, 3 eszt. – 12., Bogár 3 eszt. – 13., Hegyes, 14., Szarvas, bicsok az az tinó, és két darab 1792beli borjú.
Ha ez a’ jó testvérem ’s tútorom csak ezeket nevelgette volna azalatt, ’s visszajövetelemkor kezembe adá vala a’ procreatiót vagy az eladattaknak árokat, mire fogék mehetni? Kerűlt e az én fogságom annyiba a’ mennyit*
a’ mennyib[.][Átírás.]
lovaim, teheneim ’s sertéseim béhozhattak volna, ha az öcsém mind azokat magáéivá nem tudta volna tenni.
Ezek helyébe nékem az Anyám 1801. Aug. 4dikén 1. bikát, 11. üszőt és 12 harmadfű tinót ada. Az üszők esztendő múlva ellettek legelőször.
Bivalyom vala elfogattatásomkor három tehén: eggy 3 eszt. 2 pedig 2 esztdős. Fáy Mihály Urtól cseréltem eggy kocsiért.
1804ben az Anyám Septemb. nékem eggy tavalyi üsző borjút ada. Az anyját két borjával Álmosdon vevém az Anyám pénzén az Anyámnak, parancsolatja nélkül 51 Rt. 30 x. Febr. 18d. 1802.
Mennyi disznóm volt, nem lelem a’ jegyzést. De elfogattatásom előtt 200 f. árát adattam-el*
ad[...]am-el [Átírás.]
Jászón. Akkor igen olcsó lévén még minden, hihető hogy az 30 darab is volt a’ mit eladaték, ’s a’ nyájon meg sem látszott hogy híja van.
Kaptam 1801. az Anyámtól ezek helyett 6 ellő koczát, 13. 2 eszt. süldőt, 1 esztdős kant, 20 idei malaczot.
Juhom fogságom előtt nem vala. Az Anyám azt is vétete most, 84 fiatal darabot, ’s azt*
most, 87<...> ’s azt [Átírás és törlés fölé írt javítás.]
a’ nékem szánt, ’s általam el nem fogadott Jesztrebre parancsolá Jósef Úr, nékem és minden testvéreimnek Urunk. Mint bána a’ juhaimmal, látni fogjuk 1804ben Octob. és November havaiban. – Melly istentelen, melly útálatot érdemlő ember az, a’ ki fogságból haza szabadúlt testvérével bán így! Még mindég remélte hogy elvétetheti velem azt a’ Kisasszonyt, a’ kiről feljebb szó volt. Meglett embernek nehéz eggy gyermek’ muzsikája szerént tánczolni; hát ha még a’ tanács bolond tanács. „Melly kevélység van a’ bátyámban! így kiáltoza-fel azt mondja hogy nem illik őhozzá!!! pénzért házasodni.” – Én vagyok e valyon bolond, vagy az a’ ki engem meg nem ért?
–––
Látván kínoztatásaimat és hogy semmi Remonstratióim nem használnak, mert Jósi az Anyámnak azt tanácslá, hogy ezután ne is feleljen szavaimra, hanem tegye a’ mit ők ketten elvégeznek, Febr. 12dikén én Barna István Semlyéni embertől az Anyámnak ’s Jósinak hírek nélkül de Semlyénben létekben, megvettem 3 tehenet, 1 bika süldőt és 1 rugott üsző-borjút 200 Vf. Szellő Ferencztől eggy 2 eszt. tehenet 22 ½ Vf.; Nánitól eggyet 25 f 30 x. Midőn az Udvarra béhajták a’ Barnától vett marhákat, kérdi az anyám, micsoda marha ez? Feleltem, de nem akarva kínosan, hogy én vettem. Jósi szemtelen vala belé avatni magát, kiment, visszajött, ’s sarcasticus nevetéssel mondta, hogy jól meg van adva az ára; tudnillik hogy éreztesse velem és kivált az Anyámmal, hogy nem tudok venni. Pedig ez a’ marha volt a’ gulya dísze. Én rajtok sokat nyertem, ’s Kövér Imrétől kölcsön vett pénzeket megfizették gazdagon.
Ide vetem, hogy Jósi az Anyámat arra vevé, hogy a’ Hericztől kapott pénzen vegyen az Anyám is ezer ft. ára,*
árá<t>, [Az ékezet törölve.]
ő is ugyan annyi marhát a’ Debr. vásáron. 2000 forintot tehát belé tettek; nem tettek az én számomra is. A’ marha mételyes volt, ’s mind eldöglött azon esztben. Az Anyám megszánta, ’s oda engedé Jósinak a’ tőkepénzt.
–––
18. – Asszonyám Debrbe. Viszen engemet is. Domokos Lajos Urnál megszállunk, ’s ott hálunk, sőt ott ebédlünk más nap is. – Az öreg Úr ebéd előtt pípázgat, és nehezteléssel fakad-ki Kant ellen. Tisztelettel hallgatám szavait, ’s az öreg Úr tudta, hogy én nem vagyok az, a’ ki mást ingereljen, leginkább nem pedig eggy illy korú ’s tekintetű rokonomat. – Uram Bátyám, mondék, nagyon haragszik Kantra. Megenged e nekem, ha bátor vagyok kimondani, hogy az ellen haragszik, a’ kit minden bizonnyal nem ismér. – Meghökkent. – „Csak ismerem annyira, hogy reá nagyon haraghassam.” – Úgy őtet nagyon illik ismerni. Én megvallom pirúlás nélkül, hogy őtet nem ismerem, mert a’ kik ismerik, azt mondják, hogy három négy eszt. kell míg a’ Kezdő annyira jut, hogy megérthesse; nekem pedig annyi elveszteni (az az más tárgytól elvonattatni) való időm nem vala. De kettőt hármat populáris írásai közzűl olvasván, ’s felette szépeknek ’s igazaknak találván, a’ szerént ítélek nem populáris írásai felől mint Socrates ítélt a’ Heraclitus’ érthetetlen írásai felől: „A’ mit értettem, mind igen szép; ’s innen azt húzom-ki, hogy az is szép lehet, a’ mit nem értettem.” – Igen, de bántja a’ Vallást. – Én ollyanra nem akadtam populáris írásaiban. Igaz, hogy a’ Streit der vier Facultäten nevű munkában az Izsák’ parancsolt megáldoztatását Mythosznak nevezi ’s állítja, de azzal még vallástalanságra senkit nem vezérel. Én magam is azt hiszem, hogy nem árt hanem szolgál a’ Vallásnak, a’ ki liberális lélekkel bán annak tanításában. Itt elbeszéllém a’ mi következik:
Még 1794 előtt eggy téli estve Regmeczen a’ kandalló mellett űltem. Eggy Felső-Regmeczi születésű 70 esztdős Insurgens (Horváth Ferencz) kit az Anyám házánál tartott, elúnván magát, megszóllít, beszéllnék neki valamit abból a’ Németből, mellyet akkor nap olvastam. Az a’ Német nem ollyan könyv volt, a’ miből neki lehetett volna beszéllni, ’s a’ helyett eggy Bibliabeli történetről gondolkozám, mellyet neki elbeszéllhessek. Az Abrahám áldozatja juta eszembe, kevéssel azelőtt olvasván azt Metastasiónak írásaiban. Az Öreg nem szóllott, de nem is tekintett reám, hanem haragjában eggy két hasáb fát teve fel a’ tűzre. – Mi baja Kendnek, Öreg? – Nem felel. – De szólljon Kend, mi baja. – Ej, Uram! az Istennel nem jó bolondozni. – Hogy’ érti Ked azt? – Hogy’ parancsolt volna az Isten olly bolondot? – Az Isten nem akarta, hogy Abrahám a’ maga fiját megáldozza, csak próbálni akará a’ hitét. – De Isten uccse, tudta azt az Isten próba nélkül is. Hát ha valami hunczfut rá fogná hogy az Isten azt parancsolta, hogy ölje-meg a’ T. Ur a’ T. Asszonyt (az Anyámat), hinné az Úr, hogy az Isten parancsolta? – Elhűltem édes Uram Bátyám, hogy a’ józan ész hogy tud triumphálni minden hibás vagy akarva gonosz Institútión. De már csak elmondom az egész történetet. Nem magyaráztam tovább az Insurgensnek semmit, tudván, hogy ha majd a’ szomszédunkból eggy korhely Pap hozzánk jön, igen rendesen feslik-ki ez a’ dolog. A’ Pap (Deli László, Legenyéről) előjöve. Asztalnál űlénk, az öreg Insurgens pedig a’ szomszéd szobában evett a’ kandallónál. Én kértem, beszéllné-elő az Ábr. történetét; eggy környűlállásra nem jól emlékezem, ’s a’ Pap szokott szelességével mondá-el a’ mit Bibliájából tuda. Imhol jő Horváth Ferencz, felemeli a’ Papra karját, ’s fenyegeti, hogy ha magát Pap létére meg nem becsűli, ’s az Istenből tréfát csinál, beadja a’ Visitatiókor az Esperesnek, ’s dókáját körűlnyirbáltatja. A’ Pap reá rivalkodik az Öregre; ez felel: régen tudom én Kend felől Tiszt. Uram, hogy Kendet eggy kulacs borral Újhelyig is el lehet csalni; de illyen amollyan teremtettét etc. etc. etc. Illyen hecz volt az a’ mellyet Horátz beszéll: Proscripti Regis Rupili.*
Rutili. [Emendálva.]
– Ezt a’ történetet Kant Mythósznak nevezi, és ha Mythósz képében adjuk-elő, Horváth Ferencz rajta nem fog megbotránkozni. Domokos azt felelé, hogy az nem vala Mythósz, hanem formális akarat, noha megváltoztatott akarat. – Elborzadtam. – „Hogy atya ölje-meg fiát? lehetetle n!” Domokos: Azt nem mondhatni; ember nem ítélhet az ember relatiója felől az Isten eránt és megfordítva. D. még érthetetlenebbűl magyarázta érthetetlen szavát, ’s azzal rekeszté-bé, hogy ha ez mythósz volt volna, Szent Pál nem mondhatta volna: fides Abrahæ imputata ei est in justitiam. – Az Isten mentsen-meg mindent az illyen theologusságtól.
24. Falkenhausen Váradról jő. Ez eggy Hohenzoller Regementjebeli szép növésű ’s színű Hadnagyocska. Sophie Szatmár Vgyében Sárközön múlatott B. Wécsey Miklósnénál ’s gyermekei köztt, mind a’ közel rokonság mind a’ Wécseyné és Törökné által óhajtott Pepi és Miczi házasságok miatt, ’s Falkenhausen az Obersterével ’s más Tisztekkel oda kijárt, ’s Sophiet megkedvellé. Tudván hogy én a’ Kázméri házzal jól vagyok, ’s Sophiet testvéri módon szeretem ’s igen becsűlöm, sokat beszélle velem Sophieról. Sophie is azt hitte, hogy én Mariet melegebben nézem mint csak baráti indúlattal, ha a’ Marie álmai talán nem egyebek is mint álmok. Szó lévén Sophie, és Falkenhausen köztt rólam, Sophie elbeszéllé akkori szövetségünket mikor ő 7 én pedig talán 28 esztdős valánk. Én Sophiet vexáltam, mondá Falkenhausen, hogy ő utoljára is tiéd lesz. Sophie megvallá hogy becsűl, megvallá, hogy őtet illyen culturájú ’s hajlandóságú férj boldoggá tehetné: de hogy én legyek valaha férje, azon jó kedvvel kaczaga. Az Istenért, monda F., érezzd annak a’ jó leánynak az érdemét, ’s lépj-fel nála. Irtóztató volna látnom, hogy azt valami érdemetlen ember kapná-el.
27. Uza Pál barátom eleresztetik Munkácson. Ő vala utolsónak hagyva közöttünk.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. Martius.*
Martus. [Átírás. A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
5. Váradra Gyűlésre. Dienestől értem hogy Úza is szabad. – 6. Szlávy Jánost Dienesnél látom-meg. – 7. Szlávy Györgynél ebéden a’ Franciscánus Lovasi Benedek testvérével, ki Szalontai Notárius.
9. Rhédeynél ebéd. Ott Gróf Was Daniel és Gróf Gyulay Ferencz, a’ szép és jó Süsy férje.
10. El Váradról.
14. Klopstock meghal, Hamburgban. – Éjszakára Piricsére Erős István Úrhoz, ki nem vala a’ háznál. Itt lelem azt az exempl. Adolfs Briefe nevű Románt, mellyből Bácsmegyeimet fordítottam volt. – 15. Ebéd Bakta. Gróf Teleki Jóska, Lajosnak fija, most Szerencsy Fanninak férje, itt van, ’s Bárczay Nánival gyűrűt vált. Ez most Beck Pálné. Jegyben vala elébb Báró Wesselényi Jóskával, azután Gróf Rhédey Lászlóval, ’s irtóztató sereg kérőknek neveik valának feljegyezve szellőztetőjére (Fächer), mind addig, míg olly legény lépe-fel, a’ kinn Náninak a’ fortélyos anyja sem adhata-ki. – Sajnáltam ezt a’ szeretetre-méltó Telekit, jól tudván, hogy ő is kudarczot vall, és hogy e’ házhoz csak a’ pénz és birtok’ reméllése ’s nénjének Gróf Teleki Katonnak, Tisza Lászlónénak tanácslásai vonszották; ’s az a’ kívánság támada bennem, hogy bár csak Szerencsy Fannyt venné inkább. Hogy a’ tanácsot neki nem adtam, felőlem kiki felteheti. Látni fogjuk későbben, mint leve-meg ez a’ házasság.
Teleki emlékezék, hogy én 1790. az ő bátyját ’s nevelőjét, a’ Koronaőrt és Ugocsai Fő Ispánt, kit mi portentum eruditionis-nak néztünk, miként akasztám-el tulajdon asztalánál. Az nem vala nehéz, mert ez irtóztató paradoxus ember volt.
21. Úzát Debreczenben ma látom-meg.
23. Báró Vay Miklóssal öszve jövök az Examenben, ’s 24ben nála ebédelek. Kivévén azon kevés pillantást, a’ mellyet tavaly Octoberben vele a’ Debr. bálban töltöttem, kiszabadúlásom olta itt látom először.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. Aprilis.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
1. Emődre küld az Anyám, a’ Regmeczi Executionálist Consil. Fáy Barnabás Úrtól kivenni. – Debreczen felé veszem útamat. E’ tájat most látom először. A’ Polgári Notárius Szabó János megtudván ki szálla-meg a’ Folyás mellett, így hívják a’ vizek mellett lévő Fogadót, bejő hozzám, ’s minekelőtte észre venném, kezemet megcsókolja. Eggy ember, ki passusommal járt vala más alkalmatossággal, beszéllé, hogy midőn ez a’ Notárius meglátta passusomon nevemet, azt felsikoltva csókolta-meg. Lehet olly Olvasóm, a’ ki ezen mosolygani fog és engem hiúsággal vádol az efféléknek feljegyzéséért. Én tudom mit cselekszem, ha ő nem tudja is midőn rajtam mosolyog. – Nagy a’ romlottság mellyben élünk: de az Istennek még vannak hívei. Hát ezt megérti e a’ mosolygó? vagy ezen is mosolyg?
3. Még soha nem láttam Ónodon a’ Kastélyt, és így meglátogatám Gróf Aspremontnak Præfectusát Bukovics Urat, a’ ki minden szobában elhord. Vernétnek szép számú régibb metszésű rezei. A’ folyosón eggy olajfestés, mellyet Aspremont eggy Emigránstól veve: a’ Revolutio dühe, ollyformán, mint az Inkák előtt a’ Religio fanatismusa. Csudálni lehet hogy gazdag ember olly keveset költ mezei lakása’ ékesítésére. – Solcán betérek B. Vay Miklósnéhoz. Otthon férje is; marasztanak, félek*
marasztanak, <mert> félek
elszalasztani Fáyt, ’s nem maradok. Megtudván Miskolczon, hogy Fáy Emődre csak 7dben várattatik, vissza Zsolczára. A’ Báróné mutatja azon Elaeagnust, mellyet 1793. én ülteték.
4. – által Consil. Vay Jósefhez. Ebédre Forró; éjsz. Ruszka.
Gróf Károlyi Jósef sebet kapván duellumában eggy asszony miatt, meghal Bécsben.
5. Kassára. – 6. Meglátogatom Consiliárius Fáy Agostonnét, a’ Báróvá lett Sághy Mihály leányát, kit*
leányát. <Ezekről itt> kit
1794 olta még nem láttam. Erről alkalmatosbb helyem lesz szóllani midőn Kassai lakásom’ esztendejit írandom-meg. Legidősbb leánya Miczi fogságom alatt Gróf Csáky Imréné leve. A’ Consiliariusné maga is szép test vala még; a’ leánya pedig szépen kifeslett. Igen kedves dolog vala a’ Consilnénak megjelenésem, nem magamért, – ő ritkán örűlt annak a’ kit megláta; hanem önn magáért. Hosszas præambulum után, mellyet mindenkori hangjával vontatva tett articulatioval mondogatott, kért, szóllanék a’ Sógorommal Krainik Úrral, hogy Miglészi Portióját engedje neki, hogy a’ második leánya Kriska, ki fogs. alatt B. Palocsayné leve, ott lakhasson, mert az öreg Palocsay neki és férjének nem ad jó lakást. Megígértem, hogy parancsolatját a’ Sógoromnak megviszem; de hogy annál foganatosbb lehessen kérésem, engedje kérdenem, miért kell épen Miglész annak az Ur gyermekének, a’ ki annyi jószág közzűl Miglésznél kedvesebb lakót ’s hasznosbbat is adhat. A’ feleletből láttam, hogy az ismét valami Macherség, ’s szemem akaratom ellen a’ szép Csákynéra reppent. Ky! monda a’ Consiliariusné, ne nézzen oda míg kérésem tart; azután nézze a’ meddig kell. Lehetetlen vala nem kaczagnom, ’s minthogy az illy könnyű gondolkozású anya nem érdemel egyebet, könnyedén vevén tilalmát, ’s dicsértem Csákynét. Jaj! kiálta lassú hangon; meg találja hallani Csáky. Ez a’ lassú kiáltás mutatja hogy a’ hiú anya még örűlt ha a’ magasztalók, a’ csudálók, a’ Csáky’ nyugodalmát felháborították. – B. Vay Miklós Kassára jött ’s velem öszve akadt. Nem emlékezem meddig ment és hova indúlt.
7ben estve Miskolczra értem. Alkonyodáskor akarék menni, és nem elébb a’ világtalan Gr. Török Jósefhez, hogy lássam, reám*
reá [Emendálva.]
ismer e hangomról; mert ha nappal menék vala, valaki megláthatott ’s neki még míg beléptem béjelenthetett vala. Köszönésemre ez vala szava: Hozott Isten, édes Öcsém! innen ugyan Isten uccse el nem mégy, nálam kell hálnod. Ott háltam. –
8ban Dr. Benkőt látogattam-meg. Ez az ember kiment Belgiumba, Predikatorságra készűlvén, vissza jövőben elfogyott a’ pénze, ’s Bécsben Pápistává lett, ’s Orvosi tudományra adta magát. A’ félszeg felvilágosodás az embert gyakorta megtéveszti. Micsoda fej az, a’ ki látván a’ mit lehet, Protestánsból Pápistává lesz. Ez Szabadság és Vizsgálás vallásának nevezgeti*
nevezheti [Átírás.]
magát, és bizonyos tekintetben még az, ’s ha nem az, az lehet: amaz parancsolás’ vallása; abban az atyai hatalom is kötve van; nem nevelheti gyermekeit a’ mint akarja, ’s legveszedelmesebb az hogy tettetést sanctionál és libertinismusra nyit útat. Nagyot vét az a’ Protestáns a’ Haza ellen is a’ ki vallást cserél. Tanúlja a’ Nemzet’ historiáját, ’s theologia nélkül sem hajlik más vallásra. – B. nem jó férj, nem jó atya, nem jó barát, de tiszta fő, tud és lát. A’ pénz’ szeretete és a’ kislelkűség elfojtotta benne a’ jót. Elbeszéllém neki hogy Kufsteini fogságomban valamit vásároltatván, az ő Ephemeriseinek két ívébe takargatta a’ portékát a’ Kalmár, ’s a’ két ívet emlékezetűl félre tevém. Könnyű képzelni, mint örűltem midőn ott juta kezembe eggy hazámban írt munka levele ’s eggy ollyan ember munkájának levele, a’ kit ismertem. – Azután Szrógh Samuelt látogatám-meg. Szörnyű pedánt módú, magát elhitt, de nem rossz ember. Millyen sületlen verseket ír, sokszor bizonyították a’ M. Kurír újságlevelei. Óváry Lászlónak házánál lelém a’ Fő Notár. most Ord. V. Isp. Ragályi Istvánt, Óváry Miklósnak látogatásán, ki most a’ László házát bírja. Kapitány Mariásy Istvánnál ebédlék, ’s dél után ki Emődre. Consil. Fáy Barnabás, az Asszony (Szily Kisasszony) és az Emődön lakó Fáy János eggyütt voltak. A’ Consil. azt felelte hogy Pesten vannak az írásai, ’s fogadta hogy ott fogja kidolgozni. Ekkor nap a’ Tisza partján háltam. 9ben Debr. a’ fejér lónál. Sárosiné talán Januar. olta Debr.ben a’ Rhédey háznál lakik már.
10. Husvét első napja. Dienes Semlyben. Bilyagozunk más nap.
14. Kis János’ levelében Berzsenyi Danielnek némelly verseit küldi. – Az öreg Sinai Miklóst megüti a’ guta. Ezt az embert rég olta gyötröm már kérésemmel hogy a’ Sylvester Magyar Grammaticáját számomra írássa-le. Igéri, de nem teljesíti. Reá bíztam, fogadna Írót erszényemre, ’s dolgoztassa tulajdon szobájában; így nem félhet*
[.]het [Átírás.]
a’ könyv’ elvesztésétől. Nem lehete vele boldogúlni.
24. Ma mennydörög először. Vissza jővén Álmosdról, a’ Selindi hídon olly rettenetes szél veve elő, hogy kocsim lovastúl eggyütt kevésbe múlt hogy a’ gátról le nem esett. Fejem felett tört öszve a’ vén fűz gallya.
25. Moszkva hurut (Influenza) kínoz. Nincs theatrum. Csipás szemem miatt nem mehettem bálba; szemem a’ gyertyavilágot nem tűrhette.
28. Péchy Imre bátyám 700 ftot kölcsön, hogy a’ Kamarát kielégíthessem. – Major Poroszlai Sárosiné körűl forog, de ő nekem nem veszedelmes.
30. Dr. Szent Györgyi ma lép-fel legelőször Sárosinénál. Az előtt való estve engem küldött oda hogy kérjem menjen hozzá, hogy ismeretségét tévén Ordinariusává lehessen, ’s hogy kevesebb embarrával menjen véghez a’ dolog, én lennék jelen, mikor nála lesz.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. Május.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
4. Az Anyám parancsol, hogy menjek Pestre, ’s sürgessem az Executionálist. Sárosyné nincs Debreczenben, és így időmet barátim köztt töltöm. Sinait ágyban lelem. Megértvén, hogy Szikszai György a’ sok imáds. írója, ’s eggyik dolgozója a’ Debr. Gramm.nak, közelget a’ halálhoz, meglátogatom. Sinai felől vala szó. Én azt a’ tanúlt embert fizettettem volna igen gazdagon, ha a’ Superintendentia erszényével kéjem szerént bánhattam volna, de dolgoznia kellett volna szünetlenűl, mondám; ’s nagyon sajnáltam midőn eggy nap hozzá menvén láttam hogy eggy Anglus in folio könyvben a’ Jézus Kristus halála felől való Predikatziót olvasta. Szánt-akarva mondám ezt, hogy lássam mint veszi Szikszay. ’S midőn ő a’ dolgot mentette, azt felelém, hogy Sinai erről úgy tud elmélkedni mint az Anglus; elmélkedett volna tehát felébredtekor, elalvása előtt ’s a’ pihenés’ órájában: de nem vonta volna el idejét a’ köz haszonra való igyekezetektől. Szikszai nem ellenkezett, de Dr Szent Györgyinek ezt felpanaszlotta, de igen igen mérsékelve. – Ezen eggy alkalomnál több ízben nem láttam őtet.
5. Szoboszlón Fő Kapitány Jablonczayt és Ormós Andrást a’ volt Professort itt Predt látogatám meg. Ez veje vala Weszprémynek. Kérésemre ki tépte a’ Magy. Museum fűzeteiből azt az egynehány levelet, mellyre tulajdon kezével írt holmi toldalékot, ’s a’ mellyen az én nevem is előfordúl, minthogy W.nek beszélltem, hogy a’ koronát 1792. a’ mostani Királyunk’ koronázása napján az ebéd alatt teljes tetszésem szerént láthattam, – ’s ezen leveleket nekem adá Ormós, olly könnyen mintha tőle eggy szippantásnyi tubákot kértem volna, ’s szörnyű vad hangzású csudálkozással nevetett – volt Professor! – hogy én micsoda curiosus vagyok, hogy az afféléken kapok.
Karczagon betértem a’ Predhoz Ácsi Péterhez, egyedűl hogy új embert láthassak. Ez tőlem érté Sinainak gutaütését, ’s látván hogy igazságos vagyok szánni sok bántatásiért, ömledező szívvel beszéllte, hogy ő eggyike a’ Sinai legforróbb tisztelőjinek.*
tisztelőjin[..]. [Átírás.]
Sinait az ejté*
tevé[?] [Átírás.]
a’ Domokos Lajos partiájának gyűlőlségébe, hogy meghalván Szathmári Paksi István Superintendens, ’s látván a’ Papok, hogy a’ Világiak vagy erőszakkal vagy ravaszsággal olly Superintendenst akarnak tenni, a’ kivela’ kikkel [Emendálva.]kéjek szerént bánhassanak, jónak látták ezeket megelőzni, ’s Sinait választották-meg rend és szokás ellen. Ez által a’ Hierarchiát gyűlőlő fél még dühösbb antagonismusra gyúladt. Jól tették, hogy más Superintdt választottak; Sinai nem volt arra való, de nem kellett volna Sinait halálig üldözni, koplaltani, ’s barátjait elijeszteni, hogy ezt ne is táplálják, ne támogassák. Ez a’ bántás Sinait arra dühítette, hogy panaszát az Udvar elébe hordá, hol végre is megbukott, noha a’ Cath. Clérus segéllette. Becsűlni lehet Sinaiban, hogy Pápistává nem lett, sőt a’ Protestantismusnak védelmére a’ Magy. Országi Ref. Historiáját ’s a’ Bécsi Béke Actájit Bocskay Testamentomát vagy ki is adta, vagy csak írásban hagyta. Minthogy a’ Reformatio Hist. MSát sem Cancellárius Gróf Teleki Sam.nek sem nekem nem engedé lemásoltatni, nagy kísértetbe jövék eggykor, megpillantván azt szobájában, hová én felléptem, azt gondolván hogy ott vagyon, hogy ellopom, leíratom, ’s visszaküldöm. Nem akartam ezen erőszak által megbántani a’ szegény, eleget szenvedett Öreget, ’s örűlök hogy a’ jó de*
ne [Átírás.]
nem szabados tettet elmúlasztám.
Uj szálláson míg nekem lovakat hajtottak, meglátogatám Gróf Teleki Lászlót, Jósefnek fiját, most Tabulæ Bárót és Somogy Vármegyei Administrátort. Szép és igen derék feleségével Báró Meszáros Jeanettel lelém öszvefonva midőn felléptem. – Éjsz. Török Szent Miklós.
6. – reggeli 9 órakor Szolnokra érek, ’s körűl járom a’ soha nem látott helyet. Wollnhofferné szül. Rudnyák*
[A „Rudnyák” után hely van kihagyva.]
’s Beothy Victoire Miklós öcsém felesége, semmit sem tudván hogy jövök, ’s múlatságból be Szolnokra, ’s meglátván kocsimat, inasomat, tudakozzák, hol vagyok. Végre rám bukkannak. Viki félre vonja magát a’ szekérben, ’s Wollnhoffernével kiáltatja nevemet. Soha sem tudtam mit jelent ez. Végre a’ hamis Viki elneveti magát. Halász kalyibákba, kecsegézni. A’ második kocsiban Rudnyák Tóni és Gálné, a’ harmadikban Wollnhoffer és Miklós. – Abonyban engem Wollnhoffernéhez szállítanak. De visitre által megyek Veres Sándor Úrhoz, Consil. Bőthy Jánosnénak második férjéhez. Ez a’ véghetetlen kecsű már vénűlni kezdő ’s beteges Asszonyság még most is sok bájjal bír. A’ testvére Obristlieut. Baranyi*
[A „Baranyi” után hely van kihagyva.]
Ur szép ember. – 7d. Pilizs ebéd, éjsz. Üllő.
8. korán reggel Pest. – Az Orczy kert előtt kiszállék. Még nem láttam ezt soha. Bernhard Petri rajzolta ’s építette. Nem leltem benne annyit mint vártam. Bokrai sok helytt magasra növő fákból vannak ültetve, ’s így a’ ki közttök sétál, nem zöld árnyat lát hanem holt ágakat. Az Influenzában olly rosszúl valék, hogy egész nap kelle feküdnöm. Már égtek az úczalámpák, midőn felköltem ’s megmásztam*
midőn megmásztam [Beszúrás a sor felett.]
az 1795 olta nem látott Budai hegyet. Végig kocsiztam a’ Vár úczájit, borzadással mentem-el a’ Franciscánus Klastrom és a’ Gárda*
Klastrom <előtt> és a’ Gárda
Kazárma előtt; végig kocsiztam Pestnek is nehány úczájin,*
úczájit, [Átírás.]
’s vissza a’ fejér farkashoz, hol mindég szállani szoktam volt.
9. – Első kimenetelem Virág Benedekhez, ki ekkor a’ Servíták’ Klastromában a’ B. Orczy háza és az Invalidusok köztt, tarta szállást. Tizeneggyedik esztendeje hogy őtet nem láttam. Eggy kövérke barna hajú ’s szemű ember, ritkúló homlokhajjal. Beszéde cabinet-tónusú alig érthető hang. A’ legmonosyllabúbb ember a’ kit ismerek, de a’ rövid beszédből ki-kicsap a’ lyricus tűz. Még szeretetre-méltóbb ember mint a’ millyen Poeta ’s Író, noha az Iróban ’s Poetában kiismerni az embert. Kininger által festett képe, mellyet én mentében metszetém Neidl által rézben, alkalmasint eltalálta őtet. A’ rezet Virágnak ajándékozám, ’s ő merő modestiából alig nyomtattata többet 20 darabnál, akkorára tartván a’ rezet, mikor verseit újabban adandja-ki; azonban neki jöve 1810. a’ Septberi gyúladás Budán, ’s azt elolvasztotta, úgy hogy a’ lenyomott réz most már a’ legnagyobb ritkasága a’ Collectoroknak. Kocsira űltem vele, ’s bejáránk ismét Budát, a’ Bécsi kapun kimenénk a’ rétre, a’ Város-Majorba (ez eggy Múlató) a’ Haynóczi sírjához mellynek nyoma sem vala már, ’s azon kertekbe, mellyeket hírek után valamiknek véltem és épen semmiknek találtam. Hirgeistnél nem lelém Ninyt; ez már akkor Prónayné vala titkon, ’s Bécsben lakott, hogy Simonnak atyja, B. Prónay László Exc., el ne keserítessék. A’ fija, Ferencz, Cseh Orsz.ban vala Gróf Deymnél. Erről más helytt. – Betérvén Liedemannak boltjába, B. Podmaniczky László, férje Radvánszky Charolinának, a’ Theréz és Polyxén nénjeknek, megszóllít ’s hív Aszódra. Szegény ember, azalatt míg Júniusban Bécsből vissza tértem, megholt. – Meglátogatám Stundert, a’ Festőt, ki most az Ürményi Palais felső során tarta szállást. – Meglátogatám Prof. Révai Miklóst is, régi barátomat, de a’ ki eránt nem mertem magamat igaz színemben mutatni, félvén a’ Papi ruhától, mellyet a’ ki*
mellyet <az> a’ ki
hord, ha betegség ’s erőtlenkedő öregség lep-meg, igen gyakran megváltozik gondolkodásában. Révainál ezt azért tettem-fel, mert ő a’ miolta nem láttam, külsőjében hasonlatlanná leve magához. 1786ban midőn Győrött láttam elsőben, eggy gyenge növésű, magas ember, igen széplobogású hajjal, kedves képpel: most eggy gömbölyeg kecskeparókával, elfonnyadva, nyálkás hússal ’s bőrrel, ’s ki fogyhatatlan panaszaiban. – Prof. Schedius a’ legforróbb barátsággal fogadott. (Azalatt míg fogva voltam, Dienes öcsém Pestre ment-fel, ’s billétet kapott a’ Haydn Schöpfungjának láthatására, hallhatására, mellyet Gróf Széchényi Exc. hagya a’ maga házánál játszani. D. nagy kedvellője a’ Musikának, ’s tudván hogy a’ szokásként sok Halló fog itt is megjelenni, a’ kinek semmi gondja nem lesz a’ musikára, hogy annál csendesebben hallhassa ezt a’ remekét a’ Tonkunstnak, a’ hátulsó székeken vett helyet, Schedius épen a’ falnál. Sch. vette észre a’ D. mozdúlásait, ’s azt gyanította hogy D. valami ollyan Musicus, kinek nevét illő lesz megkérdeni. A’ mint D. neki magát megnevezi, Sch. felsikolt örömében, úgy hogy a’ közel-űlők reá pillantottak. – Igy jára D. Gróf Fekete Jánossal a’ Generalissal is talán 1795ben. „A’ Kazinczy név, ugymond a’ Generális, az Úr testvére’ szenvedési által által van adva a’ halhatatlanságnak.” – Ember, a’ ki ezt olvasod: hiúságból írom e ezt itt, vagy valamiért egyébért? A’ görög szóbeszéd a’ felejteni nem tudó vendéget gyűlőltető: én azt gyűlőlöm, a’ ki midőn fenntebb ok kívánja hogy szólljon, modestiából vagy prudentiából (két sokszor predikált szó!) hallgat.) Schedius így fogadta több rabtársaimat is. – Prof. Schwartner, a’ Statistica Irója, az Universitás’ piaczán akadt öszve velem. Nyájasan fogadott, de hallgatva sétálgatánk eggy darabig egymással. Küszködött benne a’ jó Isten a’ rossz Istennek. Ismeri ő mind a’ kettőt, ’s mikor jó emberre akad, kéteskedik, ha az őbenne a’ jó Isten barátját nézi e, vagy a’ rosszét. A’ szabadság’ fijai és a’ Patrioták előtte gyanúsok szoktak lenni. Én vele hajdani tónusomban beszéllék, és mint az, a’ ki tudja, hogy a’ ki magát ördögnek adta, ha kis ujját nyújtotta is neki, egész karja szakad utána ha ellenkezik. –
10. – Úza barátom Pestre jő. Elvezettem Stunderhez, ’s festettetém. Annyira el van találva, hogy midőn 1805. Martiusban Váradról kijöttem ’s kocsim üvegét leeresztettem, a’ szobaleány felkiált: – Itt megy az az Ur, a’ ki nálunk le van festve. Midőn Stundertől 12 óra tájban eljövénk, betértünk az öreg Hirgeisthoz, ki bennünket mint fijának testvéreit*
testvérét [Az ékezet törölve, átírás.]
nagy örömmel fogada. Kikísért, ’s elváltunk. Már öt hat lépésnyire valánk tőle, midőn hallám hogy eggy hangos Hah szaladt-ki szájából. Az Úr, mondám, bizonyosan azt képzeli, hogy ha Ferencz most itt volna, nem ketten, hanem hárman sétálnánk? „Épen azt!” No, ez megérdemli, hogy vissza térjünk, és az Urat megcsókoljuk mind ketten. Meglett. – Úza Filep Ferencz barátjához viszen-el. Ebéd a’ Hét Electornál.
Dél után Consil. Bay Ferencz Urhoz mentem-el. Ez a’ nagylelkű és jólelkű ember igen szívesen fogad. Jelen vala az Asszonya ’s veje Bárczay Pál is. Véletlenűl érkezik a’ Násza, Referend. Gyürky István, jó de tudatlan ’s szertelenűl gyenge ember. Fortunam alii habent, alii merentur. Ha ez el nem vevé vala Balogh Péter Excnak testvérét, Özvegy Ambrózynét, soha sem lett volna elébb a’ Budai Kamaránál, azután a’ Cancellariánál Consiliárius, ’s végre Torontáli Fő Ispán. A’ frigida curarum fomenta mind Gyürkynek mind Baynak sokat ártott. Nemesis mind kettőjöknek bolondságokat meg fogja bosszúlni; Gyürky Pali nehány eszt. előtt 25 ezeret nyere Bártfán, de az előtt esztvel 30nál többet vesztett. Elbeszéllé Bay nekem, még minekelőtte Gyürky megérkezett, mint készűlt-meg ennek fija és az ő leánya köztt a’ házasság; ’s ide írom, emlékezetűl: – Gy. látta, hogy fija rossznak indúlt és hogy még a’ Péchy Imre patvariája sem hozhatá helyre. P. eltévesztette a’ bánást; az elkényeztetett gyermeket igen is szorosan fogta. Gynek az vala óhajtása hogy a’ fiú házasodjék, hogy megérhessen. Öszvebeszéllt Bayval, hogy patvariára Bayhoz adja olly titkos czéllal, hogy, ha fija és a’ ház’ leánya egymást megszeretni találják, eggyé legyenek. Ez meglett. – Gyürky miatt is Bay el nem ereszte; ott kelle vacsorálnom. Bayval sokat beszéllgeték fogságom felől: Gy. nem akará azt hallani. Rettegő ember az ostoba ember mindég, ’s az ostoba a’ rettegést okosságnak nevezi. –
11. – Meglátogatám Dr Kovácsot, ’s ez engem elvitt a’ Botanicus kertbe. Superint. Őry Urnak a’ fija nála van szálláson. – Onnan Predikátor Bátoryhoz. Ebéd Gróf Festetics Lászlónál, Györgynek fijánál, ki egész ott léte alatt nem engedte tudnom, ha nem néma e. Csak a’ szolgáló cselédekhez szóllott.*
cselédekhez <...> szóllott.
Virág, Révai, Fiscális Schlachta (igen szép ember) ott ebédelnek. Kultsár István vala az ifjú Gróf Gondviselője. Virág sem szóllott eggyet is. De a’ szegény Révai mindég perlett a’ jelen nem voltakkal, kivált Batsányi ellen fakadozott-ki, noha egymás felé közelíteni akartak volna.*
egymás felé közelítettek akartak volna. [Átírás.]
13. B. Orczy László Excellentiánál. Ott lelem Kecskést az Obristlieutenantot. Kecskés olly barátsággal fogad mintha ő volt volna a’ ház’ gazdája. Orczy a’ maga szép lelke szerént. Kabinetmahler Fischer Orczynak két gyönyörű paysaget feste; mind a’ kettő az Orczy kertből vette a’ maga tárgyát; az eggyik ennek scenája, a’ másik a’ kilátás onnan a’ meleg párában álló Pestre ’s Budai várra. O. kérdé, ha láttam e a’ Beck’ Téglási Anglus ízletű lakát. Azt érdeme szerént magasztaltam, és úgy festettem, hogy O. soha még róla bővebb ’s igazabb ideát nem kapott, a’ mint mondá. Visitek Generalis Beleznaynénál, Personális Semseynél ’s Causar. Regg. Director Majláth György Úrnál, kinek fogságom’ ideje alatt Szlávy György és János rabtársaimnak testvérek, Özvegy Baranyi Péterné, hitvese leve. Az Asszony régi ismeretségünk szerént igen kegyesen fogad, a’ Causar. Regg. Director maga is úgy.
14. Ebéd Gener. Beleznaynénál. Ott Báró Podmaniczky Sándor és hitvese Gróf Wartenslében Claire, a’ Generálisnak és Gróf Teleki nek*
[A keresztnévnek hely van kihagyva.]
leánya. Ott B. Prónay Gábornak Kisasszonya*
[A „Kisasszonya” előtt hely van kihagyva a névnek.]
is Liebknecht Kisasszonnyal. Obristlieutenant Kecskés az öreg Generálisnét múlattatja ’s vele kötődik. Podmaniczky nyájaskodik szép feleségével: de nem hihető hogy az ollyan asszony az illy férjet szerethesse olly formán mint mutatta, lelkesebb férj kell az illyen asszonykának. –
16. Az én napjaim Pesten szép napok. Sok régi barátimat lelem-fel és sok újakat szerzek. Illyenek az ifjak, kik gyakorta csoportosan gyűltek-öszve nálam. Eggy jó ember intett, hogy ne higyjek mindennek. A’ Polizey szemmel tart, és félő hogy barátim közzűl ne küldjön reám valakit, vagy ollyak közzűl a’ kik velem eggy pályát futnak. Ez az intés sok örömeimet rontá-el. Bozóky István és Szokolai Daniel, Szedliczky és Fejér, de kivált Vitkovics a’ bátor és széplelkű, ’s Horvát István a’ nem-bátor és széplelkű eljártak hozzám. Az utolsóban leginkább tévedtem-meg; nem mertem neki egészen hinni, ’s ki lehetett volna érdemesbb hogy higyjek neki! Ez ekkor nap szobámban hála. Correpetitora volt a’ mostani Judex Curiæ Ürményi Jósef Exc. fijainak. Bár csak tudhatám vala, hogy ez Révainak a’ legkedvesbb tanítványa! Nem emlékezém*
eml[...]m [Átírás.]
magamtól a’ tettre, de azt Horvátnak leveleiből tudom, hogy midőn a’ fogadóban némelly éretlenek Kubínyi*
[A „Kubínyi” után hely van kihagyva.]
nevetkőztek, kit feleségének kaczérságai (végre elvált tőle, ’s Pest Vármegyei Fő Notar. Onadi hoz*
[Az „Onadi” után hely van kihagyva a keresztnévnek.]
ment) közel vittek a’ megbolondúláshoz, én nékiek rugtattam, ’s éreztettem velek az immoralitást, hogy azok azt ingerlik, a’ kit szánniok kellene. Némellyek azt Don Quixottismusnak fogják mondani: Horvát szeretett értte.
17. B. Vay Danielnéhez, szül. Gróf Wartensleben Eszterhez. Eggy idegent lelek nála és a’ testvérét B. Prónay Lajosnét. Látom hogy kedvetlen órában jöttem, ’s már el vala nálam végezve, hogy mihelytt az illendőség engedi, megyek: de Vayné tudatja velem, hogy ez a’ Fograkó neki eggy fogat készűl betenni, várjam-be ’s múlassam magam akar közttök, akar a’ könyvvel, melly nyitva álla az asztalon. Az operatio után kére, hogy holnap épen ezen órában jelennék-meg nála, eggy barátjának kíván mutatni. – Nem emlékezem, üresen lelém e a’ házat, vagy én nem meheték oda. De harmadik nap elmenék. Sírva jött-le a’ grádicson Vayné, kísérve sok Asszonyoktól. Én, ugymond, indúlok az Onkelemhez Westphaliába, ’s csak a’ Nénémnél Özv. Gróf Teleki Jósefnénél térek be még, búcsúzni; ’s ezzel bémutata Gróf Morskinak, ki még ezen sietés szempillantásában is nagy figyelemmel fogadott, és melegen sajnálgatta, hogy elébb nem tudta itt-létemet. Nem értettem, melly interesszéje lehete ismeretségemet keresni. Későbben előfordúl valami róla.
Ezekben a’ napokban Kapitány Pletzet, ki engem Szlávy Györggyel eggy kocsin vive Brünnig, meglátám eggy Kalmárbolt’ ajtajából. Melly változás! Nyolcz eszt. alatt úgy elfonnyadt az ember, mint 20 alatt kellett volna. Eggy még fiatal Asszonyka jött vele. Az Úr, mondám, megházasodék? – Meg, Pap nélkül, mint szoktam. A’ szerencsétlen teremtés lesüté szemeit. Meglátogattam Pleczet, ’s eggy pár butell. Tokajit ’s Ménesit vittem neki. Elbeszéllte, hogy ezt a’ leányt eggy kissebb leány testvérével ellopta szűléjitől. Megborzadtam. Mind kettőt sokat kínzotta, de kivált a’ kissebbiket, kinek valóságos tirannja volt. Az tevé kegyetlenné, hogy elhagyta a’ bűn. Mint Spártában a’ gyermekeket a’ részeg Helóták’ nézésére hordák a’ Szűlék: úgy kellene a’ mi ifjainkkal az illyen embereket. Szerencsés Ifjú, a’ ki tiszteletre méltó leányt vagy asszonyt ismért; az illyennek nem kell leczke.
Dél után a’ Széchényiana Bthecát tekintettem-meg. A’ legtöbb könyv még ferslágokban álla. A’ MSokat előmutatta Miller Úr, kit Váradi Prof. korában ismertem. I. Mátyás Királyunknak imáds. könyvecskéje. Verantiusnak levelei Ferdinanddal. Gróf Fekete Jánosnak magyar versekben fordított Pucelle d’ Orleánja, eggy rettenetesen-undok Ajánló-levéllel B. Orczy Lászlóhoz. Miller mutatta az ajándékok’ feljegyzésére rendelt könyvet, ezek köztt*
könyvet, <kik> köztt [Javítás a törlés felett.]
az én ajándékaim állottak a’ legelső helytt, azért, mert én találtam lenni a’ legelső a’ ki valamit külde. Szívesen küldöttem volna azolta is, ha a’ Btheca privatussé maradt volna: de félek, hogy valaha*
vala [Emendálva.]
Bécsbe fog vándorlani. Osztán minek ajándékozni olly Institútumnak, melly a’ doubletteket is elfogadja, ’s Bthecarius Úrnak szabadságában vagyon az illyeket tulajdon erszénye’ javára eladni. Én magam is vevék ott nehanyat illyet. Harmadik okom a’ melly miatt ide nem örömest adnék, az, mert ez ha a’ Bthecában meg van is a’ könyv, ha az prohibitus, (mint a’ Haynóczy’ munkáji), nem csak ki nem adja olvasni, de az Indexbe sem téteti. Mentsem-meg az Isten illy Bibliothecáriustól, az illy Musagetától!
19. – Áldozó Csötörtök. – Fel Gróf Batthyáni Vinczéhez. Még feküdt. Hány órakor jöhetek?*
[..]hetek? [Átírás.]
kérdém a’ Komornyikot. „11kor legalkalmatosabb lesz.”*
[A záró idézőjel általunk pótolva.]
Azalatt én le a’ Brunszvik házhoz Gróf Eszterházy Jósef Zempl. Fő Ispán és Loctis Consiliáriushoz.
Mellyik Vármegyéből jő az Úr? Biharból vagy Zemplből? – Biharból. – Mint van Péchy? mint az Ur Dienese? – Azok derék emberek; mikor Váradon voltam, örömest múlattam velek magamat. – Hát Palugyánszki megyen-e Petersburgba? – Jól teszi; itt úgy sem hajthat hasznot. Annyira jutottunk, hogy a’ ki itt jót akar tenni, annak azt titkon kell tenni; külömben nem megyen. Én megmondtam Status-Consil. Somogyi Urnak (ez később VCancellariusságig emelkedett), hogy nem véthetett nagyobbat a’ Haza ellen, mint hogy ezt a’ három Papi-Rendet (Præmonstratens, Benedictius, Cistercit.) vissza hozatá, ’s általok akar neveltetni Polgárokat. – (Mind jól van mondva; de külömben Somogyi nem lett volna V. Cancellarius, quod erat faciendum. A’ Papok őtet segéllék, hogy ő viszont őket segéllje.)
Gróf Batthyáni Vincze Templomban! volt: a’ Grófné (az eggykori Rudnyák Pepi) öltöző asztalkája mellett űlt. A’ Komornik neki bevitte, félig nyitva hagyván maga után az ajtót, nevemet: „Welcher Kazinczy? der von Abony?” – Kérdi a’ Komornik az általam már megértett parancsolatot. Nein, felelék; der aus dem franziskaner Kloster. – A’ Komornik rám mereszti szemét; nem értette mit akarok a’ felelettel. Ich bitte Sie reine Antwort, so wie ich sie gab, der Gräfin zu überbringen. A’ szép Gfné felugrik sikoltva, ’s megyen, öltözetén változtatni. Már piros volt midőn előjöve. Valóban Rudnyák Pepi szebb volt mint Batthyániné. – Kovachich mutatja második feleségét. Igen szép test. Ő szegény megjárá a’ szép asszonnyal. – Rosti Jánost a’ vacsoránál látom.
20. Nyolcz esztendeje ma hogy Haynóczy és Szent-Marjay megszűnettek élni. Elkocsizám a’ hely körűl, hol vérek ontatott.
Dél után el Pestről fiakkerlovakon, ’s Vasvárig 5 f 30 xrt fizettem. Dorogig Postalovakért 2 f 30. Nyerges-Ujfaluig 2 f 30 x. Neszmélyig 2 f 30. –
Innen kitértem Tatára megtekinteni azt az elhíresedett kertet. Neszmélytt valamelly szeles Gróf Zichy a’ Postamester. Ez négy kitaníthatatlan fekete csikójit a’ Postára adá, hogy törjék-ki a’ Passagierok’ nyakaikat csak a’ Grófi nyaknak ne legyen baja. Nekem virradtakor ezek közzűl fogának be kettőt. Tatáig szerencsésen elvittek. Úgy mondják hogy gonoszságokat soha nem is űzték inkább mint haza felé sietve. – Beállék a’ Szarka nevű fogadóba, ’s megparancsolván hogy a’ Kocsis étessen, legényem pedig neki és magának adasson reggelit, elmenék a’ kertet nézni, melly a’ helységnek Buda felé fekvő csúcsában van. Ott kukoriczás földek voltak, ’s a’ Grófot (Eszterházy Ferencz, Szisztóvi Békekötő ’s Nápolyi Követ) eggy gazdag vízbuggyanó ’s a’ gyönyörű tó voná az Angl. kert állítására, melly e’ helyet messzére körűlöleli Buda felől. Szebb vízi partiát képzelni sem lehet: de az erdőség’ és rétség’ partiáji épen nem a’ víz’ nagy partiájihoz valók; a’ szem sohol nem lél nagy nyugvót. Eggy gazdag ’s gyermeketlen ember felől fel lehet tenni, hogy a’ kertet nem hagyá azon bábjátékok nélkül, mellyeket a’ tudatlan az Ang. kertekben inkább becsűl a’ széplombú erdőzeteknél, a’ selyem gyepnél, ’s szép felosztásoknál. Gyönyörrel múlatván itt magamat sokáig, vissza mentem a’ fogadóba, ’s fogatni parancsoltam. A’ megabrakolt lovak azonnal elragadtak. Már a’ kapun úgy vittek-ki hogy öszve voltam volna zúzva, ha tengelyem a’ kapufélben megakadt volna. Az emberek az úczán nem merték a’ lovaknak útjokat állani. Szerencsésen kiértem a’ varosból; de magos kocsim kettős hattyúnyak-vas-nyújtón addig libegett, míg eggy helytt elveszvén az ellensully balra dőlék. A’ lovak a’ két első kerekkel ’s kocsissal ellódúltak. Inasom a’ kocsi’ elejéről messze el vala lökve ’s fel nem tudott állani, én pedig orromat ’s bal karomat törve érzettem.
Azon homályos érzésben, hogy baja van képemnek ’s elborítva vérrel, legelső gondom az vala hogy eggyik szememet a’ másika után behunytam hogy lássam, nincs e eggyike kitolva. Szememnek nem vala baja. Azután nyelvemmel tettem meg a’ vizsgálatot, ha fogaim meg vannak e. Nem vala híjok. De orrom’ porczogója annak a’ bőrnek vasába ütődött melly paplan formán húzódik a’ por és eső ellen a’ kocsiban űlőre, ’s az orr simává vala ütve. Az erőszakos orr fuvás által igyekeztem megadni előbbi formáját. Karom el nem tört, de eggy ferslag mellyben Gessnernének Zürichbe küldék 12 butell. essentiát ’s Tokaji*
12 butell. <asszú> Tokaji [Javítás a törlés felett.]
és Ménesi bort, bal karomnak könyökét öszve zúzta egészen. Megfogtam a’ megsérűlt kart jobb kezemmel, ’s előre hajolván a’ vér miatt melly orromból méne, vissza tértem a’ városba. Eggy Michel Paurerin nevű sváb asszonyka segédemre jött. Féltem hogy a’ vérfolyás miatt elájúlok, ’s kértem fogná meg ép karomat ’s vezessen a’ fogadóig. Militáris Chirurgus Braun, ki eggykor Kis Kúnsági Districtuális Chirurgus vala, épen betegeit látogatta, azt felfogám ’s vivém. Ujjaimat mozgathatván, bizonyossá tett, hogy karom ki nincs ficzamodva. A’ contusio igen nagy volt. Könyököm bal felől maig is nagyobb. Kaputrokomnak*
Kaputrokom[..]k [Átítás.]
ujját felhasítattam, ingem’ ujját elvágatám, ’s hanyatt fekvén az ágyon, Dr Nagy Sámuel barátomnak Komáromba írtam, jönne-ki ’s tekintene-meg. A’ karnak, ugymonda ez még akkor nap nálam teremvén, nincs baja: de a’ koponya historiákat csinálhat. – Itt lakó Bakóné, elvált felesége a’ Krassói Fő Ispánnak, hozzám izene hogy parancsoljak mindenben a’ mire szükségem van. Azután Patikárius Szőcs Károly, eggy fiatal-ember, jöve hozzám, ’s beszéllé, hogy ő eggy Tatai Flórát akar nyomtattatni, ’s mihelytt módját ejtendi, lerajzoltatja valakivel a’ Tatai vár’ ruináját, ’s azt a’ homloklapra véseti. Dr Zay is meglátogata, ’s vissza jővén más nap tanácsolja hogy a’ gyógyúlást hagyjam a’ természetre; olly karban vagyok hogy útazhatom. Kimenék tehát kísérve inasomtól, Schlafrokomba öltözve, mellynek*
Schlafrokomba, mellynek [Beszúrás a sor végén.]
balujját lemetszetém, ’s helyébe ködmönöm’ ujját vonatám karomra, ’s ezen farsangi öltözetben megtekintém*
megtekintettem[Átírás.]
még a’ kertet, azután lementem a’ tóhoz melly a’ két város köztt fekszik, ’s akkor nap Szőcs Károlynak megküldém a’ vár’ rajzolatját. Ez 27dben vala ’s más nap Braunnak bosszuságára elhagyám Tatát.
29. Komárom. Dr Nagy elvisz Setth nevű Orvoshoz, eggy irtóztató magasságú ’s vastagságú emberhez, ’s elő hívatván Chirurgus Pezzlt megtekintik karomat, ’s nem lelik semmi baját. Meglátogatám Esperes Mindszenti és Pred. Farkas Urakat. Tóth Fer. Pápai Prof., eggy igen kedves külsőjű fiatal ember hozzám jő*
jő<nek>
a’ feleségével ’s ennek testvérével (Czika neve), kik testvérei Spáhnénak. Jő Bay Ádám is. Bécsben múlatott eggy két eszt. olta ’s haza ment, ’s megholt.
30. Látni akarám a’ kertet. Obristlieut. Beverelli, kire a’ kert’ építése ’s ékesítgetései bízva voltak, elhord. Ácsnak neve Acilia volt a’ Romai birtok alatt, Szőny pedig Sidonia. A’ kertben látni a’ szőlők köztt talált régi oszlopokat, mellyeken világosan olvastatik az Acilia nevezet. Nem lehetetlen, hogy az Ács név az Aciliából változott-el.
Győrött hijában kerestem Prof. Németh László soha nem látott igen kedves barátomat; Sopronyba útazott vala el. Özvegye beszéllé 1808ban hogy ők engem elől találtak, ’s kételkedtek, ha nem kell e megszóllítaniok. Ráth és Fábri Luth. Predikatoroknál voltam. Fabchichot még nem ismertem ekkor. Vasárnap nap vala, ’s Ráth csak délesti Templom után evett ebédet. Ki akarná rekeszteni a’ Papi és Iskolai igazgatásból a’ világiakat. Paradoxus és makacs ember. Életét és eggy igen nevezetes levelét a’ Luth. Templomi ceremoniájokról lásdd a’ Lips. Liter. Zeitgban*
[A „Lips. Liter. Zeitgban” után hely van kihagyva.]
Nem fogom soha feledni melly gyönyörrel repűltem végig nocte sublustri a’ lovaikhoz ’s magokhoz bízó Postalegényekkel ezen az igen jó chaussén.
31. Köpcsénytt virradék-fel. A’ Dilizsánszon két asszonyka és eggy öreg Franciscánus épen akkor érkezék a’ Postaházhoz. Ez Sztuhli volt a’ Dalmatiai Lexicon Irója, mellyen ez negyvenkét eszt. olta dolgozott. Elébb nem akarák megengedni kinyomtatását, nem tudom már mi oknál fogva, (valami ollyanra emlékezem, mintha ugyan illy munkán más is dolgozott volna, ’s ez eléggé hatalmas volt a’ Cancellaria által felkéretni a’ Sztuhli munkáját) ’s végre azt ellopták. Vígasztalhatatlan volt az ember, és ezen igazságtalanságot olly keservesen panaszlá, mint a’ két asszony panaszlá a’ Sztuhli vadságát, ki hozzájok nem csak nem szóllott az egész úton, de nem is tekinte reájok.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. Június.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
1. Tegnap eggykor értem-be dél után Bécsbe. – Első dolgom ma az volt hogy Batsányit keressem-fel, ’s általadjam neki a’ Sárosyné izeneteit, kivel B. fogsága olta valamelly Installatiói*
Installatióji[Átírás.]
vagy Restauratiói bállban öszveismerkedett. – Kiszabadúlván ez, ’s nem remélvén M. Országon boldogúlását, minthogy nem született nemes szüléktől, arra vetemedett, hogy Bécsben keresse szerencséjét. Én M. Orszn nemesség nélkül is el tudtam volna élni, még pedig boldogúl. Sok ideig diurnistaságot viselt a’ Bankó-Amtnál, ’s ezt is eltűrte a’ konczért. Somsics ’s más magyarok neki pénzt adtak, hogy élősködhessék. Nemzetünknek ’s a’ szabadságnak barátja Johannes von Müller, Udv. Bibliothecárius, neki 15 f. rendelt holnaponként. Hogy titulust kapjon, tűrt mindent, ’s a’ titkos Polizey’ szolgálatjába lépett. Eszt. múlva azután hogy kiszabadúltam, bizonyos literar. dologban hozzája kellvén írnom, német nyelven írtam neki eggy levelet; jele, hogy praecautióval írtam. Ő ezt, a’ mint maga beszéllé ekkor nekem, elvitte Gróf Saurau Exc, ki 1794 a’ Revolutiones Tribunálnak feje volt, ’s előmutatta; hozzá vetvén, hogy ő azzal is mutatja a’ maga hűségét. ’S ezeknek ’s több efféléknek beszéllései után kért, hogy hozzá többet el ne menjek, mert ő vigyázat alatt van; sőt intett, hogy midőn most a’ grádicson lemegyek és az úczára kilépek, suhanjak-el. Szántam a’ bohót. Megígérte, hogy visitemet vissza adja. Nyilván bejelentvén elébb Gróf Sauraunál. – Gabriela Baumberg, kit 1805ben*
kit <1795> 1805ben
elveve, ’s Mayer, a’ Dia-Na-Sore írója, ’s Kininger nála Kininger által festve, crayonban ’s fekete tuschban, üveg alatt függöttek. – Eggy nagy kalamárizs volt asztalán, üveg ugyan, de aranyozott czifraságocskákkal. Ez ugymond, ajándék. Lehet illyet mondani szív ömledezésből, lehet nevetséges dicsekedésből is. Mutatta Ossiánját, de sem ebből sem verseiből eggy sort is látni nem engedett. Eggy Birminghámi Horátz vala kinyitva asztalán, in 4ovelínre nyomtatva. A’ kinek ép a’ szeme, az illyes pompás-kiadást nem azért tartja, hogy ezt olvassa.
Nehány nap múlva vissza adta szállásomon a’ Hattyúnál (a’ Carinthiai úczán) visitemet, ’s többé ez úttal nem látám Batsányit.
Az vala minden óhajtásom, hogy Grassyval festethessem magamat. A’ Schematismusban hamisan vannak felrakva a’ Művészek’ szállásaik, ’s sok időmet fecsérlettem-el ezeknek, kivált Johnnak, keresésére. Grassy rég olta Dresdában múlat. Szállásán tanítványát Zitterert lelém, de a’ ki nem érdemes Grassy tanítványának neveztetni. – Kreuzinger ismét nem ére reá hogy fessen; pedig 1791ben is megígérte. Nála láttam az ekkor életben volt Császárné képét, mellyet Neidl rézbe metszett. Széppé tudta csinálni a’ nem szép főt, ’s a’ szín lángolt rajta. Kreutzingernek velős ecsetje van. Lelket nem tud úgy adni mint Grassy ’s Füger.
Kininger Salzgries No193 lakott. Kész vala megígérni hogy fest; de kiköté, hogy ha John nem metszi, nevét a’ kép alá ne vettessem.
Délután Millernek az az Gróf Dehmnek Kunstgalleriájába. Bonaparte Consulnak posztó-ruhába öltöztetett képe a’ Vaticanus Apollo piedestáljára támaszkodva áll. A’ Győző a’ Győzőé mellett, ’s a’ Régiség’ legelső szépségű statuája mellett. Azt hihette volna az ember, hogy a’ ki ezt ide állította, Crypto-francus. De mit mondjon, látván, hogy a’ reá adott kék uniform a’ legdurvább posztóból van varrva. Dehm nem becsűli a’ Bécsi népet, nem a’ Mesterséget, nem magát. Ugyan ezen Sálában eggy felől Consul Balbus áll equestris statuaban. Általellenben a’ Balbus lovával épen ez a’ ló, de szembe az elsővel; ’s ezen Feldmarschal Lacy! – Canovának eggy igen bájos grouppja: Amor és Psyche. A’ leány hanyatt fekszik, félig beleplezve, Ámor a’ leánynak feje felől hajlik-el felette, ’s ez két tenyerével vonja csókjára az isteni legénykét. – Van eggy álló Psyche is, a’ lepével. Ebbe én úgy belé tudnék szeretni mint a’ Medicisi Venusba szerettek mások. Van eggy cabinet, mellybe két ftért bocsátatik be a’ Néző, holott az egész Galleriet 20 vagy 40 xrért láthatá. Nem tudván mit fogok ott látni, megnyitatám. Eggy meztelen leány eggy tűkörasztalon áll, hogy a’ tűkörben láthassa a’ szem a’ mit külömben nem láthatna. Körűltte Háremi personnázsok, kik a’ Nézőt ingereljék. ’S a’ Bécsi Polizey ezt elnézi! hiszen a’ gondolat ’s munka nem is Mívész munka. A’ Polizeynak a’ Bécsi nép moralitására ’s ízletére több gondjának kellene lenni.
Czetter Sámuel Orosházi fit keresem a’ Viczay reze miatt, mellyet nekem a’ Wagner pasztelfestése*
Wagner <rajz> pasztelfestése
után dolgozott, ’s mivel elkísért szállásomra, vacsorán magamnál tartóztattam-meg. Békételen, éles ember, és sok szeretetet maga eránt nem támaszthat. Panaszolkodott Somsics ellen, hogy ez Lampi által festett képét ővele metszeté rézbe, ’s a’ munkát ki nem fizette. Somsics makacska is volt fösvényke is: de még is ezt felőle hinni nem lehet. Igaz hogy a’ Czetter munkája nem is érdemel egyebet, mint hogy a’ réz öszvetördeltessék. Az eggyik szem kissebb mint lennie kellene és a’ leplezet olly rosszúl van dolgozva, hogy azon ugyan senki nem ismer a’ Lampi’ munkájára. De ha a’ réz rossz, Somsics vétett; miért adta azt ügyetlen embernek. –
Engel Úr, a’ Historiographus, kit tegnap kerestem ’s nem leltem, felkeres, ’s csak inasomat lelvén, levelkét hágy nálam, ’s megyen. Azután kimentem Währingre, hol nyaralni szokott, ’s feltaláltam. – Szirmay Mihálynak igazsága volt, midőn nekem Beregszászon azt beszéllé 1800. Aug. hogy Engel és Szmethanovics úgy néznek-ki mint testvérek. Lavaternek igaza lehet, mert E. és Szm. lélekben is hasonlítanak; mind a’ kettő felette heves és tiszta fő, mind a’ kettő fösvény.
Mechettinél Vernetnek szép tengertájait keresem. Mais que voulez vous avec votre Vernet? kérdé tőlem, ’s felőle megvetéssel szóllván, ezt mondá: Annak az embernek egyedűl a’ Calme-ja, Tempet-je és Baigneuses-ei jók. – Ha jók e a’ Vernét’ darabjai, azt én Mechettitől nem kérdem. Az az Aquatintában dolgozott VÉSZ, melly*
melly<et>
a’ Mannheimi Gallerieben áll, vagy állott, és a’ mellyet 1788. Schlicht vésett rézben, ’s a’ mellyet én 1789ben Artariánál eggy Louis d’óron vettem-meg, ’s azolta mindég dolgozó szobámban tartok – az a’ Calme, mellyet 1786ban vettem Artariánál pengő pénzen 4 f. egynehány xr. igen jó darabok, és igen igen szép darabok is egyszersmind. De Mechetti csak a’ maga Laistromából emlékezett, hogy a’ megnevezett három darab Balechou-tól metszve, a’ Réz-gyűjtők által becseseknek tartattatnak. Most ez a’ három darabot is bírom. 12 ftjával fizettem őket aranyban 1808 ugyan csak Artariánál. Én a’ régibb Calmomat és a’ régibb Vészemet feljebb becsűlöm az újabbaknál, ide nem értvén a’ rézvésést. –
Bartolozzinak minden munkájit Mechetti 27,000 fn tartotta – az az mindenik munkájának eggy eggy nyomtatványát.
Artariánál a’ mostani Prussz. Király’*
Király<.>
feleségének (a’ Sprévai szép Amazonnak) Tischbein által festett Schiavonetti*
Sch[.]vonetti [Átírás.]
által metszett képét 10*
18 [Átírás.]
f – Washingtonnak képét colorírozott rézben (Nutter által Stuart után) az Industrie Comptoirban 18 f vettem-meg. Ez épen kezemben vala, ’s próbát tettem, ha nem vehetném e meg olcsóbban, midőn valaki mellettem azon képnek még eggy nyomtatványát kéri, ’s hallván hogy nincs több, siet a’ 18 f megígérni. Ki nem adtam a’ képet kezemből, ’s soha méltóbban nem adtam-ki pénzt. Dolgozó szobám ablakában függ általellenben a’ Raphael’ Madonnájával. – A’ Sprévai Amazon képe fiókjaimban áll. Annak csak néha örűlök; nem a’ szép ábrázat, hanem a’ szép rajzolat miatt.
Stöckl a’ Képáros elvitt házához. Olajfestésekből álló Galeriája megér kétszáz ezeret. Egyedűl a’ gazdag aranyozású rámákért 40, ezeret fizetett.
3. – Kininger en crayon fest, minthogy úgy kértem. Nem merte kedvemet szegni. De nehány nap múlva, midőn magához rendele, azt mondá, hogy a’ crayonrajzolat nem akara várakozásának megfelelni, ’s tuschban dolgozá újra.
Egész napom képek’, festések’, ’s Festők’*
Festők [Az aposztróf pótolva.]
’s Faragók’ nézelléseiben tölt-el.
A’ theatrumban Coriolánt játszák Collintól. Az én Langém, Klingmann és a’ veteránus Brockmann megjelentek.
4. – Porcelánfabrik. Eggy ováltányéron Fügernek valamelly reze vala festve. Ára 800 f.
Ki Kobenzlhofba kocsin és csak magam. Nem szeretek nevezetes helyeken más’ társaságában először látni. A’ más észre-vételei ártanak az enyéimeknek. Eggy Kertészlegény által vezettetem magam, de megtiltván hogy csak akkor*
csak <azt mondja> akkor
szólljon, ha valami mellett elmegyek ’s látja hogy nem veszem észre a’ mit látni illett volna. A’ Liriodendron tulipifera olly közel vala virágzásához, hogy eggy hét alatt remélnem lehete meglátását. A’ cytisus laburnum tavalyi magvai még rojtosan függöttek tokjaikban. Tele szedtem velek két zsebemet, ’s jövő tavasszal Semlyénben igen szépen kiköltek.
Neidlhez*
Neidhez [Az „l” beszúrás.]
a’ rézmetszőhöz és Thomas Langhoz a’ Gravőrhöz, ki nekem ekkor és 1808ban is pecsétnyomóimat metszi. Ez az ember ez idén 1812 holt meg. A’ pecsétnyomókban nem vala úgy kedvem szerént mint 1786–1791ig a’ hamar azután elholt Gebhard Ehleé.
5. – Vasárnap. – Gondatlan valék feljegyezni, melly nap volt az, a’ midőn az öreg, nékem olly sok tekintetekben kedves BÁRÓCZYt meglátogatám. Szívesbb örömmel senki sem fogadhatott. Elbeszélltette velem, miken mentem által 1794 Decemb. 14d. olta 1801nek 28d. Júniusáig. Öszve meg öszve csókolt, ’s kért, hogy míg Bécsben múlatok, gyakran legyek vele, ’s eggy nap, a’ mikor nekem tetszend, jöjjek hozzá, hogy Bécsnek valamelly szép tájékára kimehessünk, ’s eggyütt ebédelvén, a’ napot vele tölthessem. Elvégzénk, hogy Urnap után való vasárnap légyen az, minthogy akkor a’ Processio Külvároson*
Processio <a’> Külvároson
töltetik, ’s Bécsnek szép népe Schönbrunnba megyen-ki ebédelni, ’s magát a’ kertben múlatni.
Hirgeist Pesten feljegyeztette velem, hol van szállva a’ leánya Prónay Simonné, de szerencsétlen valék a’ jegyzést elveszteni, ’s nem értem-fel, hogy néki levelet kell vala küldenem Bécsből Bécsbe, hogy ő kerestessen-fel; ’s így Bécsben valék, ’s a’ szép Ninyt nem láttam.
Vissza térek a’ mai napra. –
Hatvani Istvántól (a’ ki, minekutána 1807. Pápistává leve, most Prodirectora a’ Váradi Academiának) tudom, hogy vasárnapokon gyönyörű oratoriumok adattatnak Szent Istvánnál. Tizenkét órakor ide mentem. Csendes vala a’ Templom. Későn jöttem. Az Architectúra, az Oltártáblák, a’ sok nép foglala-el, ’s az az emlékezet, hogy*
az a <gondolat,> hogy [Javítás a törlés felett.]
1720 táján a’ Nagy Atyám itt leve Pápistává az anyja’ ambitiója ’s Personalis Száraznak ravaszságai miatt. – Midőn a’ nagy Oltár rekeszében állék, ’s azzal a’ sok ész és reflexio nélkűl sietve-mozgó ajakokkal ’s elbutúlt képekkel múlatnám magamat, közel hozzám eggy patyolatba öltözött gyönyörű fiatal szőke leány suhant-el, ’s az oldalszékeknek talán 3dik ülőjében letérdelt. Az ábrázat, növés ’s öltözet bájos vala, de az arcz mind a’ mellett nem volt lelkes és kecses. Azt hittem hogy valamelly nagy ház’ gyermeke, és az ád neki bátorságot eggy fő helyt foglalni-el. Hajai nyírva voltak, fejér*
voltak, <.. a’> fejér
fátyol fedte-el fejének felét. Sokáig néztem a’ szép Áhítatost, ’s kifordúltam a’ Singer útsza felé nyíló ajtón. Midőn a’ Stock am Eisenre értem, előttem vala a’ szép Imádkozó. Végig menvén a’ Grábenen, minden szem reá fordúla, ’s ekkor látám hogy a’ leány a’ Venus vulgivaga papnéjainak számokból való. Két Ifjú szembe jő vele, rá pillant, elhal, tanácskoznak egymással, ’s megfordúlnak. Én a’ ki soha illyen körűl nem forogtam, látni akarám, mi történik, ’s mintha csak andalganék, el nem maradtam tőlök. Az Augustiniánusok Temploma mellett eggy homályos suburra nyílik, oda fordúlt be a’ leány, oda utána a’ két komondor, kit a’ szép Imádkozó hihető nehány nap mulva Felcserkezekre jutata. Én a’ Mehlgrubenbe menék ebédelni, mellyről a’ Magyaroknak nem kellene feledni, hogy az valaha a’ Rákóczy háza volt. – A’ nagy ablakok, a’ szép tágasság a’ Kapuczínusok felé, a’ csengő muzsika, a’ sok férjfi ’s asszony alak Vasárnapi öltözetben!
Azon asztalkánál melly mellett űlést fogék,*
fog[..], [Átírás.]
eggy gyemánt gyűrűs öregedni kezdő Isméretlen ett, ’s beszédbe eredénk. Sokat pillongott a’ konyhaczedulába. Én magamnak spárgát adaték. Kért, számlálnám-meg, hány szál spárgát kaptam. Tizennyolcz szál volt. „Te tehát minden spárgát két xrral fizetsz, monda; valóban drága nyalánkság!” – Igaza volt a’ gazdag embernek. De nékem gyémánt nem ragyogott ujjaimon.
Szokásom szerént, míg Bécsben múlattam, a’ Szent Péter Templomát is sokszor meglátogatám, közel a’ Grábenhez, ’s a’ Boroméi Károlyét, melly kivűlről nagyobb mint belőlről. Csiga oszlopait megtekinteni, valamint a’ Szent István tornyát is, soha sem juta még eszembe.
Dél után a’ Práterbe ’s az Augartenbe mentem-ki. Ezeket a’ helyeket Vasárnapokon kell látni mikor a’ Bécsi nép hemzseg bennek.
A’ Panorámában azt reménylem, hogy Róma vagy Páris lesz kitéve. – Bécs vala! – Legalább annyiban örűltem megcsalt óhajtásomnak, hogy innen megbizonyosodhatám az eránt, hogy a’ Panoramai festések igazán adják elő a’ tárgyat.
6. – Lemenvén nem emlékezem hová a’ Singerúczán, látom hogy eggy frizőr eggy gyönyörű fejér kis agarat, egyedűl fülei voltak szürkék, rózsaszínű széles atlasz pantlikán úgy hoz, mint a’ Lovászmester hozza kapuczánon a’ legszebb paripát. El vala végezve, hogy a’ kutya enyém lesz, ha eladó, akármibe kerűl; mert épen ez a’ neme a’ kutyáknak legkedvesebb előttem. Megszóllítom, eladó e, ’s mit kér értte. Három aranyon tartotta. Én kettőt ígértem. Nem adta. Magyarúl mondám inasomnak, tekintse, ha megyen e a’ frizőr. Megállott. Hogy utánam*
után[..][Átírás.]
jöhessen, Hartl Könyvkötőhöz tértem-be, Könyvkötőhöz <hozá> tértem-be, ’s ott 10 fn megvettem. Reá parancsolék az inasra, hogy a’ kutyát vigye haza, ’s olly erősen tartsa hogy el ne szökhessen míg haza ér. Megvevék Ketek azt a’ kutyát? kérdé a’ magyar legénytől magyarúl eggy németnek-gondolt, ’s ezt veté mellé: Ebadta Németjének tegnap én már három aranyat adogattam, ’s keveslette. Illy titulusokat ád a’ magyar a’ maga kedves Sógorának, ha öltözete németnek mutatja is. Ez a’ szép kutya volt a’ Lillám, mellynek emlékezetét a’ Marmontelből fordított Kétségben fenn tartám. –
Estve Gőthének Tancredjét játszották. Lange volt benne Tancred. Olly tele vala a’ Néző-hely hogy eggy almát sem lehetett volna közöttünk leereszteni.
7. – Kininger fest. Én ezt az embert 1786 olta ismerem. Ő is sokat változott külsőjében azolta. Képe vereses foltokat kapott. Mutattam neki rezeimet mellyeket vásárolgattam. Meglátván a’ Prussz. Királyné képét, kivont eggy fiókot, ’s mutatá a’ magánál lévőt, melly eggy réz nyomtatványa*
eggy nyomtatványa [Beszúrás a sor felett.]
volt az enyémmel. Gyönyörű omlását a’ lepelnek mind ketten eltelhetetlenűl nézellénk. A’ festés alatt a’ Herder’ munkáji ’s a’ Herder’ szelleme felől folyt a’ beszéd. Kiningernek ez a’ favorija minden német Írók köztt. Művésznek inkább illett volna Gőthét szeretni.
Dél után a’ canálist ’s a’ Botanicus kertet tekintettem-meg, ’s a’ Szent Péter’ Templomát.
8. – Belvedér. – Lementem Director Rósa Urhoz, ’s kértem, nevezne valakit, a’ kire a’ Carlo Dolce Madonnájának másolását bízhatnám. – Nem, mivel ő is Magyar, felele, hanem mivel szerencsésb másolót nem kapsz, Grosschmid Úrra igazítalak; kit bizonyosan oda fel fogsz találni; akármellyik cseléd kimutatja. – Eggy szőke bajuszú Ifjú eggy ablakban copírozott valamit tuschban. Magyarúl szóllánk. Sok nyájasságú Ifjú; fija a’ megholt Máramarosi Camerális Administrátornak. – Megígérte hogy a’ legnagyobb gonddal fogja teljesíteni kérésemet, ’s szavát állá.
Olly sokszor voltam Bécsben ’s eggyszer (1791. Maj–Aug.) hosszacskán, ’s csak ma először a’ Naturalienkabinetben, a’ Zeughausban soha.
9. – Úrnapja. Hat óra vala reggel, midőn szállásomat elhagyám, hogy a’ mai solennitás nézésére alkalmatos helyet kapjak. Kávészín Überrockom bal ujja előlről fel vala hasítva, ’s azt cselédem a’ felvarrott máslikkal kötözgeté karomhoz, bal karom fekete pántlikán függe nyakamból, csizmám fűző stibli volt, mellyet senki nem horda, de én 1800 olta mindég hordék, mind könnyűsége miatt, mint azért, mert a’ fel és levonás alatt nem kelle magamat ’s a’ cselédet illy nagy sark mellett mint az enyém kifárasztani. Ebben az öltözetben kerek*
öltözetben <gomboly> kerek
kalappal könnyű volt engemet Invalidus Tisztnek gondolni, ’s eggy nem öreg Tiszt, midőn az úczára kiléptem, ennek is nézett. Herr Kamerad, in welchem Regiment haben Sie gedient? kérdé Katonához illő gondolatlan bátorsággal. Vissza tekintek, hogy ki szóllíthat-meg: Ich? ich in meinem eigenem. A’ felelet azt gondoltatá vele, hogy én valamelly Regement Proprietariusa vagyok, ’s már követni kezde merész cselekedete miatt, ’s én megmagyaráztam tréfámat. Hasonlóvá*
Hasonlókká [Átírás.]
tévén bennünket a’ szerencsétlenség, maradjunk eggyütt míg a’ Ceremoniának vége lészen, ugymond; megszóllításomnak legalább azt a’ hasznát vehetd, hogy őrizkedjél*
[..]izkedjél [Átírás.]
sokat forogni a’ tolongásban, külömben karod ujra megsérűlhet. ’S így eggy kávéházba menénk azon keskeny úczájú sorocskán, melly általellenben a’ Bürgerspitállal a’ Kapucinusok és Lobkovicz épűletjeik köztt áll. Fogjunk helytt eggy még most üres ablakban, ugymond; ha felállunk, más mingyárt helyünkbe lép, melly kár volna; innen igen jól láthatván a’ Processiót. Az úcza ott olly keskeny, hogy két kocsi vígyázva hajthat-el egymás mellett. – Igen sokáig itt múlatván a’ kávéital ’s újságolvasás mellett, végre jő a’ sokaság. Az Udvarnokok köztt igen gazdag magyar öltözetben*
gazdag öltözetben [Beszúrás a sor felett.]
ment nyírt fővel már eggyetlen eggy Kamarás-Úr; másoknak mindeneknek még zopfok volt. Ez vala az, a’ kit a’, most már közönségessé-vált, fej nyíréssel gálában először láték. – Ürményi Jósef Galliciai Gubernátor Exc., most Judex Curiæ, ’s Gróf Zichy Károly, és még két Magyar égő szövétnekekkel mentek a’ Szentség előtt az Excellenzek’ csoportjában. A’ Pontificáló Papot az Udvar Herczegei, testvérei a’ Császárnak, követték, Károlyt kivéve, ki Bécsben vala (láttam két ízben is korán reggel lovagolni), de itt talán ismeretes betegsége által ijesztve, meg nem jelent. Ő epilepticus. – Ezek után a’ Császár ment Feldmarschall öltözetben, ’s nyomban megette a’ Császárné (a’ Nápolyi Maria Therésia) rózsaszínben. Mind kettejeket itt látám először 1792 olta. Nagyon el valának változva. A’ Császáron úgy álla a’ ruha mintha másét vonta volna magára; a’ Császárné előre hajlott, ’s képe szederjes színt kapott, mellyhez nem álla jól a’ rózsaszín öltözet. A’ Magyar Gárda rekesztette-bé a’ Processiót, ’s azt Báróczy vezette párduczosan.
Estve a’ Theatrumban karom esős és szeles lévén az idő, olly kínt érzett, hogy ott hagyám vala a’ játékot, ha a’ sokaságban megmozdúlni lehetett volna. Egész éjjel nem aludtam. Mihelytt megvirradt, eggy Dr. Chirurgiaehez vezettetém magamat. Első kérdése az volt, ha curájával akarok e élni vagy csak nézettetem a’ kart. Ez bennem méltó gyanút támaszt. A’ gaz ember csak nem kitörte a’ karomat, nyilván hogy legyen mit gyógyítania. Ocsovszky Úr, Bthecariusa Cancell. Gróf Telekinek, Währing Úrhoz igazít, a’ Josephina Militarista Academiába. Ezt nem lelem. Addig futkosék ide ’s tova kocsin, hogy karom’ fájdalma megszűnt. Ki Bosshoz a’ Schönbrunni Botanicus kert Gondviselőjéhez. A’ Tulipánfa azolta hogy Kobenzlhofon valék, kivirított. Kaczagtam megcsalt képzelődésemen. Sem a’ fa nem az, sem a’ virág, a’ mit vártam. Hadnagy Hörde, ki bennünket Kufsteinból Munkácsig vezetett azt beszéllé Neuhausban Salzburgnál, hogy ő a’ fát ’s virágát jól ismeri; a’ Neustadti Milit. Iskola’ kertjében volt; a’ fának minden virága más meg’ más színű tulipán. –
11d. – Nem emlékezem mi ada reá alkalmat, de Batsányinál valék ismét; talán Sárosynétől kaptam levelet, és abban hozzá valamelly izenetet, ’s azt vivém-meg neki. Dya-na-Soré-ban felhányt eggy passzázst, ’s eggy ellenvetést olvasa-fel. Ezt ugymond, én sugtam Mayernek, hogy czáfolja-meg. Kértem, cselekedje, hogy Mayert láthassam. Nem lehet. Ő a’ maga Herczegnéjével (ezt meg nem nevezte) boldog magányban lakik. Emlegette sokat Regulust is, ’s Collínt talán még nagyobbnak tartotta mint Schiller volt, ki felől azt ítélte, hogy neki kár volt valamit írni Don Carloson kivűl.
A’ Cancellárius (Teleki) Dr. Sándorffyhoz igazít, karomra nézve. Meglátogattam ezt. Ez is, mint Ráth a’ Győri Predikátor, ’s Ocsovszky Ur, azt javasolja*
javasoljá<k> [Az ékezet törölve.]
hogy menjek a’ Budai vagy Váradi ferdőbe.
Báróczy kér hogy ebédeljek vele más nap Jahnnál, Schönbrunnban,*
[.]chönbrunnban, [Átírás.]
’s megígérkeztem.
Én Bécsbe azért mentem vala fel, hogy a’ Császárnak kiszabadúlásomat megköszönhessem. Minthogy ez kevésből álló munka volt, Bécsi múlatásomnak utolsó napjaira halasztottam, addig a’ becses ürességet kedvem szerént akarván élni.
Elmentem Udv. Agens Bujanovics Károly Úrhoz. Maga volt, ’s sollicitatorának dictált valamit. Ismertem az embert személyesen is, ’s ki nem ismérte rossz hírében nevében. Gonosz Úri ember volt. – Bejövök, köszöntöm; ő jó ideig nem leli magát, ’s parancsolja, hogy sollicitatora menjen, ’s hagyjon magunkban. Egymásra nézünk, hallgatunk; én akarva, hogy lássam, mint gyötrődik. – Amice, quare venisti? – szokása volt neki, és sokaknak másoknak, a’ kikhez ő hasonlított, hogy a’ Vendéget kegyelmes familiaritással szóllítgassák. Feleltem, hogy két esztendeje hogy kiszabadúltam, ’s még eddig nem köszönhetém-meg Ő Felségének a’ vett kegyelmet, ’stbb. – Hallgat. – „Cito venisti!” – Két esztdeje! felelék. – Nihil facit. Scripsissem ego tibi, quando erat futurum de tempore. Interim nihil facit. Cras prandebunt apud me Ill. Dn. Referendarius Németh, qui sub vestro infortunio Causar. Regg. Director fuerat; Ill. Dn. Ignatius Almásy, ’s mások, kiknek neveik eszembe nem jutnak, ’s sciscitabor, an possis te iam coram Imperante præsentare. Ubi habes hospitium? – Bene tamen faceres, quodsi post cras humiliares te ad me; dicerem tibi quid suadeant crastini mei hospites. Elbeszéllém mint törtem öszve karomat Tatán; míg az meggyógyúl, mondám, külömben sem illenék Ő Fels. előtt megjelennem etc. Ő is beszéllt, én is szóllottam: de mikor két illy ellenkező lélek beszéll, már az felette rendes discursus. – Eggy természeti nagyságban festett egész figúrájú kép, zöld kabátban, kereszttel, fejér lajbliban, bugyogóban, strimflivel, papuccsal egészen elfogá szememet. Bátor valék tudakozni: ki ez? – Non nosti hominem; est Filangieri. – Affinis ne Domine Spectabilis? eruditissimus Scriptor? – Ergo nosti illum? – Mástól nehezteléssel vettem volna a’ kérdést: ettől az ollyat nem lehetett, nem kellett. – Azután a’ fijára Cornélius rabtársamra fordúlt a’ beszéd; panaszolkodott, mint szomorította-meg őtet a’ Ployer leány elvételével, és hogy most Vármegye*
[A „Vármegye” előtt hely van kihagyva.]
Notáriusa. – Ott hagyám. Másnap vissza adta visitemet, ’s mivel nem lelt, Inasomtól tintát ’s papirosat kért, ’s nevét asztalomon hagyá. –
12. Vasárnap. Dr Sándorffy hozzám. Ki mentem volt; azalatt Inasommal szeles beszédeket kezd, mellyekből minden nyomon ki ki ütötte magát a’ Debreczeni Deák. Utána Márton József jöve, ki 1806ban Prof. lett a’ Magyar Nyelvnek a’ Bécsi Universitásnál. Ez a’ két ember halálosan gyűlőlte egymást, ’s nékem idegennek rendes volt látnom, miként fordúlgattak-el egymástól. Sándorffy ment. – Azután a’ szeretetre olly felette méltó Ocsovszki jött. Ezzel neveténk a’ rendes entrevűet.
Báróczy a’ maga kocsiján ’s lovain viszen-ki Schönbrunnba. Kopottocska csukaszín kaputrok vala rajta, veres lajblival, nadrággal. Ezekhez a’ gyengén-sántító láb, a’ felette kedvetlen barnás ábrázat, ’s nyakának gyakor rándításai ’s tekerítése igen különösen illett, ’s eggy rendes egészet tett. Midőn a’ Jahn vendéglő szobájinak hosszú során végig mentünk a’ legutolsóba, csudálkozva láttam, mint köszöngöttek minden asztal mellől a’ jó Öregnek, ’s kitetszett, hogy a’ sok köszöntés nem a’ Gárda-Tisztet, hanem Báróczyt magát illeté. Az utolsó szobában eggy játszó-asztalkát tevének-le két convertre terítve, minekelőtte Báróczy parancsolhatott volna, ’s széket fogánk. A’ szomszéd asztalkánál eggy igen szép deli ember, eggy igen szép Asszony, eggy igen szép fiú gyermek, és eggy igen szép leányka űlt. Figyelmessé tevém Báróczyt a’ gyönyörű háznépre, ’s ő felkőlt, ’s nyájasan beszéllgete az evőkkel. Ez Téglási, ugymond, a’ Játszó. Ziegler-t értette. A’ fiú azt kérdte az atyjától, ha katona vagyok e? Ez alkalmat ada nekem közzéjek menni, ’s láttam, hogy a’ fiú eggy német Tiszt’ kardját, minden bizonnyal annak engedelmével, magára övedzette. Junger Herr, mondám, Amoren zieren andere Waffen. A’ gyermek nem értette, ’s anyjához fordúlt, hogy magyarázza. Ebből kedves enyelgés vált.
Báróczy tudakozta, millyen bort iszom? – Én, felelék, bornemisza volnék, de jó napokon kóstolgatom a’ bort, ’s más nem kell mint honni bor: de az nekem Bécsben nem esik jól. Itt Rhénusi bort kérnék, hogy ismerhessem, mert azt még soha nem kóstoltam. – ’S ez e a’ német bor’ fejedelme? kérdém; ’s örűltem öszvehasonlítván a’ Tokajival, Ménesivel. Dél után a’ kertben*
kértben [Az ékezet törölve.]
sétálgatánk, ’s tartván tőle, hogy a’ jó Öreg kifárad, leűltünk eggy helytt. Csak hamar eltölt a’ kert a’ szép néppel. B. örűlt, látván melly gyönyörűséget érzek a’ szép asszonyi figúrák’ látásában, ’s mosolygott. Fuge suspicari cujus octavum trepidavit aetas Claudere lustrum! mondám neki. – Midőn a’ Menagerieben járánk, elbeszéllém Báróczynak, a’ mit Rhédey Lajosnétól hallottam. Nem tudom kivel, ő 1792ben jára itt, ’s magyar születésű legénye kísérte. Vezetője beszéllé, hogy a’ fejér bivalyokat a’ Nápolyi Király küldé ajándékban Leopoldnak. A’ magyar legény nem sokat érte németűl, ’s a’ fel-felkapott beszédből azt húzta-ki, hogy a’ bivaly maga a’ Nápolyi Király. Hozzá vonakodott Asszonyához, ’s kérdést tett, hogy „mellyík bivaly Ő Felsége?” Rhné nem értette. Hiszen most beszélli Nagysádnak ez az Úr, mondá a’ cseléd, hogy ez a’ bivaly a’ Nápolyi Király. –
Vissza jövén Schönbrunnból, midőn én Bécsnek pompáján csudálkozám, B. a’ Classicusokból sok ide tartozó helyeket mondogata könyv-nélkül, és minden elakadás nélkül, még ha a’ hely hosszacska volt is. B. jól végezte iskolájit, ’s a’ Telekivel, Pászthoryval, ’s Somsicchal űzött barátkozás még járatosbbá tevé a’ Classicusok’ munkájiban. – Ah! monda B., ha Mátyás magtalanúl nem holt volna meg, vagy ha Eleinket János fija eránt hidegekké nem tevé vala az, hogy ő Mátyástól házassági ágyon kivűl vette lételét: most Buda volna ollyan pompás mint Bécs, ’s Bécs volna olly puszta mint most Buda. – B. Jósefet*
[..]sefet [Átírás.]
háladatosan tisztelte azért, hogy a’ Magy. Gárda Tisztjei közzűl választgatott Courierokat, ’s M. Th. felől nem sok jót monda. Többek köztt hiteles állítással beszéllé, hogy M. Th. eggyszer Holicsra menvén a’ Magyar határig aranypénzt lökdösött-ki a’ hintóból, a’ Magyar határon általmenvén, mindenütt csak ezüstpénzt.
13d. – Márton Józsefnél lelem Dr. Bérczyt, ki most Nógrádi Orvos; Szolnok-Abonyi fi.
Debr. Prof. Császár Jósef, Mártonnak dolgozó társa a’ M. Hírmondó’ írásában 18 ig,*
[Az évszám utolsó két számjegyének hely kihagyva.]
midőn Görög Demeter ezen Ujságlevélnek Kiadója a’ Korona örököse’ nevelésére emeltetett ’s ezen változással a’ M. Hirmondó’ folytatása megtiltatott, – ’s Pataki Prof. Beregszászi Pál Urak felérkeznek, hogy innen a’ külföldre indúljanak a’ Debr. és Pataki iskolák’ számára pénzt gyűjteni.*
gyűjt[...]. [Átírás.]
A’ Cancellaria őket nem ereszté, ’s vissza fordúltak.
Már meglátogatám John Urat, a’ híres Rézmetszőt. Eggy száraz barna pofaszakálú ember. ’S kedvem szerént tölték vele eggy órát. Szó vala a’ Canova Amorjának ’s Psychejének grouppjáról, ’s kérdezém, ha nincs e az rézbe metszve. – Uram, felele John, azt nem rézben, hanem gipsz öntevényben kell bírni. Én nem vagyok gazdag: de ha öntevényét kaphatnám, örömest bérlelnék-ki eggy szobával többől álló lakást. – Ma Márton Ur Junkerhez vezete, a’ híres betűmetszőhöz, ki Pozsonyi-fi. John ennek testvérét tartja másodszori házasságban. Itt láttam a’ Bécsi Canális’ gyönyörű Mappáját Johntól, ’s a’ Musarion mellé Agricola által rajzolt Vignéteket, John által metszve. Junker el kezdé mondani Musarionból azon sorokat, mellyekre Agricola czélzott, ’s belé szakadt. Én segítettem-ki. Mint örvendék én hogy láttam, hogy Junker azon sorokat tudja, mint ő, hogy eggy Magyar Wielandban ennyire járatos.
Udv. Agens Sok Úrtól tudám-meg, hogy Báró Vay Danielné, szül. Gróf Wartenslében Eszter még Bécsben van, de harmad nap alatt Westphaliába indúl! Estve felé felkerestem. Szobaleányai nem mondák hogy magát rosszúl érzi, ’s béjelentetém magamat. A’ leány eggy szobába vitt, hogy várjam ott a’ választ. Eggy feketébe öltözött világi Ur, csillagos mellyel ’s kék pantlikával, maga űlt a’ canapén. Némán néztük egymást, meghajtánk magunkat, ő veszteg űlt, én kinéztem az ablakon. – Eggyszer jő a’ Német. Uram, te Kazinczy vagy. – Igen is. – Én Morszki vagyok! Tehát Pesten szerencsém nem lehetvén hozzád, itt láthatlak midőn már nem is reménylém. Megvallom, gyanús vala ez a’ melegség. Ne akadj-fel, mondá, decoratiomon; Colloredóhoz kell mennem 5 órakor, azért őltöztem így; ez a’ Saxoniai Elector Sasa; ő maga sem visel más rendet. – Te fogva voltál; beszéllj róla. Én a’ szerencsétlen hazámnak követségét hordám, nem tudom immár hol és melly functióban, ’s Dombrovszki, a’ ki most franczia szolgálatban vagyon Nemzetem’ légiojával, nekem igen szoros barátom. Nekem azt a’ tanácsot adta, hogy házasodjam, még pedig gazdagon; mert tudom, hogy erszényedet meglapította a’ rabság. – Miért nem találkoztam öszve ezzel a’ derék és nemes lelkű emberrel Pesten! Itt nem egészen hittem neki. – A’ szép Vayné elfonnyadva ’s talán épen ekkor Morszkival öszve háborodva olly ízetlenséggel búva-ki háló szobájából, hogy őket csak hamar ott hagyám, Morszkinak azalatt eljővén a’ Collorédóhoz menetelre rendelt órája.
14. – Kininger e’ szókkal végezte-el a’ képet: Ob das Bild gleicht oder nicht, mögen andere nutscheiden; das es aber ein sehr schönes Bild ist, sage ich Ihnen als Mahler. ’S ezt mondván a’ kés’ hegyével négy líneát vont a’ papiros lecsirízelt*
papiros <lepecsetelt> lecsirízelt
szélein; mert mingyárt az első űlés alatt értésemre adta, hogy néki az a’ phantasiája van, hogy a’ képet, míg el nincs végezve, látni nem engedi. – Lelkesebben ugyan még senki nem is festett. Egyedűl a’ jobb szemben van hiba. A’ kép igen jól hasonlíta, de szebbítve van. Hogy az alagyban (im Grund) fellobbanjon a’ villám ’s elveszve csapjon-le, ’s hogy a’ mente’ sok sinórjai, gombhelyei a’ lepel által elfedettessenek, ’s így a’ monotonia elkerűltessék, azt tőle én kértem. John a’ physionomiát elvétette, ’s feketébbé tette az arcot mint illett.
Dél után négy órakor ki Báróczyhoz. Ebédnél űlt eggyes eggyedűl a’ Gárdaház’ Traiteurje’ Palotájában. Eggy serpenyő pép (Koch) állott előtte, mellyből eggy portiót szedett vala ki; bal kezében eggy nagy bádog szelencze porrá tört nádmézzel, jobbjában a’ kalánt tartotta. Négy öt kalánnyit vévén-ki ’s a’ pépet annyi nádmézzel halmozván el, hogy kevesebb volt a’ pép mint a’ nádméz, figyelmessé tevém, hogy talán sok a’ mit kivett. Úgy hittem, hogy elfelejté magát. Mosolygott, halmozva merítette teli kalánját, ’s egyenesen vitte szájához. A’ nádméz felette egésséges! ugymond. – (1791. Augustusban is pinczében tartogatott meggyel élt, mert abban sok kén (sulph.) vagyon.) – A’ Lilla velem jött. Intett, kötnék jelt a’ nyakára, külömben lesujthatja az Ebölő. Itt sokáig múlatánk. Felmenvén lakjába, az vala első dolga, hogy eggy asztalkájának fiókjából a’ gárdapálczának veres pantlikáját kivonta ’s Lillámnak nyakára kötötte. Ez a’ gond világos jele az ő humanitásának. Félre tettem a’ pantlikát, ’s legbecsesbb ereklyéim köztt tartom-fel azt.
Eggy nap kivittem vala hozzá Szívképző Regéim’ kézírását, hogy méltóztatnék megtekinteni. Előttök álla a’ Horatz’ sora és mind az a’ mi 1808ban a’ Regék első könyvének czímlapjára nyomtattatott.*
czímlapjára <vala> nyomtattatott.
Igen gyengédeden éreztette velem hogy újabb fordítások által meg vagyon sértve. Fájlaltam azt, de cselekedetemet meg nem bántam, mert nem olly végből nyúltam a’ munkához, hogy az érdemlett koszorút fejéről levonjam, hanem hogy a’ dolgozás által neveljem erőmet, és hogy az ő botlásai helyre hozattassanak. Harmincz eszt. alatt Nyelvünk ment valamire; illő vala Marmontelt is csínosabban szóllaltatni-meg. Utolsó búcsúzásomkor vissza adván kézírásomat, mutatta azon próbát, a’ mellyet kézírásomat olvasván tett a’ Két Szerencsétlenen (itt singularist, nem már plurálist, mond ő is). Kértem, engedné-meg, hogy leírhassam. Nékem ajándékozá. – A’ legszentebb tisztelettel jöttem-el a’ nagy férjfitól, alig remélvén, hogy őtet többször megláthatom. De az a’ szerencsém még 1808ban is lett.
Czetter az ő képét is metszette. Batsányinál láttam eggy nyomtatványát. Kértem, adna nekem is nehanyat. Talán hármat adott; azt vetvén mellé, hogy azzal igen fösvény, de illyen barátját örömmel részelteti.
Batsányival nem tudom mi érhette, de néki barátja nem volt. Tőle tudom, hogy Somssics, a’ ki Batsányit pénzzel segéllgette, és hogy szerencséjét tehesse, megengedte, hogy eggy Odáját: Ad Hungaros.*
[Az „Ad Hungaros.” után hely van kihagyva.]
Ad arma, Cives! nobile fortium Sanguen virorum etc. Batsányi úgy adhassa-ki mint tulajdon munkáját; ’s ennyi sok jótétei után Batsányi a’ maga mindenek előtt ismeretes peczkessége ’s paraszt dölyfe szerént Somssiccsal úgy bánt, hogy ez keservesen panaszolkodék ellene Báróczy előtt, ’s marha-embernek nevezte.
Kocsimért Tatán 60 forintot fizettem, Bécsben nem emlékezem mennyit. – Most hajóra rakatám azt, ’s 15dikben virradtakor, Lillával és két kis boglyos kutyával, (Sárosynénak 27 fton vettem eggy franczia leánytól,) ’s az inasommal kisétálék a’ vízhez, ’s ott hagyám Bécset nagyobb örömmel mint megláttam.
15. – Pozsony. Prof. Fábri István Urat és Wébert a’ Typographust meglátogatám. Ez nagyon előszűlt ember. – 16. Komárom. 17. Maros.
18. – Pest.
Itt jegyzéseimben hézag vagyon, ’s emlékezetemből kelle kipótlanom azt ezelőtt öt esztendővel.
Eggy estve Agens Szemere Ferencz Úr, atyja az én kedves barátomnak, Pálnak, a’ hídon reám bukkan. Megszóllítom. Nem ismér, ’s követ értte. Én, ugymond, sokszor a’ leányomat Tomka Lászlónét is, kéntelen vagyok tudakozni, ki légyen. Megneveztem néki magamat, ’s mellé vetém: a’ volt rab. – „Azt nem kell szégyelleni.”
Theréz látogatására jött a’ nénjének Báró Podmaniczky Lászlónénak, ki azalatt míg én Bécsben múlaték, özvegy leve. –
Eggy estve a’ Fejér Farkasnál vacsorálván, Márjási Boldisár eggykori tanúló társam becsúsz a’ szobába, ’s úgy néz, hogy ujjaival mindég elfedi ábrázatját mikor szemem a’ felé fordúlt, a’ hol ő űlt. Midőn sokáig elnézett, ’s én fekünni akarék menni, akkor szóllíta-meg. Egészen előszűlt ember. Mi lelt, barátom? kérdém, hogy ennyire oda vagy. Nagyot sohajtott: Kivették véremet az illyen-adták. Ez a’ szegény ember elvevé Losonczi Károly Urnak leányát, ’s vele rosszúl élt. Eggykor kéntelen vala arra a’ heroica curára vetemedni, hogy Asszonyom Ő Kegyelmét megverje. A’ Menyecske haza szaladt, ’s az atyja levelet írt vejének, mellyben arra az esztelenségre vetemedett, hogy neki minden nevezet helyett ezt a’ két szót írá a’ magyar levélhez: Domine Perillustris! – Ez a’ csintalan és elég malignitású ember felel: Domine Spectabilis: Igen is, én az Úr’ kedves leányát megscutikáztam, ’s ha vissza jő ’s ismét úgy bánand velem mint bánt, ismét megscuticázom... – Igy bünteti magát mindég a’ gorombaság.
Gróf Ráday Pál, Consiliárius Sturmann Márton, a’ híres Farkas (Szilinek sógora ’s Lányinénak kedvese) Oberster Lovász, és én szüntelen eggyütt vacsorálánk azon eggy hét alatt, mellyet visszajövőben Pesten tölték. Eggy estve csak Ráday jött; vártuk a’ többieket, de elmaradtak. Tehát most egymás mellett vevénk széket a’ falnál, ’s evénk. Imhol jő eggy különös figurájú ember, ’s öregen sűlt tojást kér, tormával. Egymásra pillantunk Rádayval, mert azt enni soha sem láttuk. Midőn az idegen valakivel szóll, R. sug nekem: Ki a’ mennykő lehet ez? ’s hogy kellene megtudni, micsoda ember? Intek, hogy mingyárt beszédben leszek én vele. Eszi tojását, ’s én megszóllalok: Uram, az Ur appetítusa engem nyalánkká teszen; engedje-meg az Úr, hogy példáját követhessem, ’s tudakozhassam, ha ez magának találmánya e vagy valamelly talán idegen vidéken szokott eledel, ’s parancsoltam, hogy tojást ’s tormát nekem is. Benne valánk a’ beszédben. Wollnhoffer, testvére az Abonyinak, katona volt, ’s ezt enni Olasz-országban tanúlta. Jó szívűsége annyira ment, hogy Tokajit adata ’s Rt ’s engem is*
’s [Emendálva.]
meg tractált. R. felakadt a’ szokatlan és regula ellen való jószívűségen, de én intettem, hogy azt*
hogy <rajta fel ne akadjon> azt
nézze-el a’ jószívűségért. R.nak angyali lelke ’s véghetetlenűl víg húmora van, ’s vacsoránkat jobban tölténk, mintha mindennapi társaink ma is megjelentek volna.
Szó levén a’ Kreutzer Theater felől, tudakozza, ha voltam e benne. Megbántva voltam a’ kérdés által. Barátom, felele, látni mindent lehet, sőt mindent kell; meglátod, hogy több örömöt lelsz ott mint gondolád. A’ rútat, rosszat magunkon áll, nem látni. Holnap 5 órakor légy szobádban, én ott leszek ’s elviszlek. – Szabó-Sáróy Sámuel Úr, Védlő Prokátorom 1795ben,*
1895ben, [Átírás.]
azon szobákban lakott a’ mellyekben az öreg Ráday lakott volt 1789ben., által ellenben a’ fejér Farkassal a’ felső emeleten. (Most ott, az aranycsillagnál No499. Kultsár István lakik.) Oda mentem által, ’s a’ jó Öreg kevés minútummal tovább tartóztata mint Rádaynak megígértem vala. Haza érvén jelenti a’ Cseléd, hogy valaki keresett, ’s ólommal az ajtóra írt valamit. – „R. hic fuit.” Mentem a’ grajczáros teatrumba, szégyellősen, vigyázva hogy ismerős ember ne lásson, ’s R. nem vala ott. Ha Dugonics, a’ Piarista, ’s Prof. az Universitásban, ott nem űlt volna, azonnal eljövék vala onnan. Az Úr is itt? kérdém. – Nekem ez igen nagy örömöm, ’s ritkán múlatom-el. Beszélltem melly tusakodások köztt jövék ide. Nincs mit tartanod, felele. A’ játék csak most kezdődik; mingyárt meglátod, kikkel telik-meg a’ ház. – B. Wécsey Jósef eggy eléggé világos helyen nyaggatott eggy rendes leányt. Eggy közönséges tiszteletű Férjfi, nagy házból eredett és fő hívatalban áll, Ágyasával jött-be, kit vele eggy sorban jővén, Gróf Haller Antal, a’ Pesti Ringyók’ Grosse Paga-ja vezetett. Ott hagytam a’ Flóra’ Circusát. Kéntelen vagyok vallást tenni, hogy a’ Ballet jobb volt mint vártam.
Horányitól eggy kötetlen Memoria Hungarorumot vettem, a’ Folytatás’ első Kötetével talán 11 fn. Megajándékoz azon papiros darabbal, mellyre Báróczy a’ Memoria etc. articulusainak bővítésére a’ magát illető articulust és még némellyekét feltette.
Báró Prónay Simon a’ sógorával Kubínyi Gáspárral a’ Hét Electornál szállott. Ráday és én vele ebédlünk. Érett lelkű ifjú férjfi. Hallgat, de félre viszen, ’s a’ kedves Nini felől szóll velem: de meg nem vallja, hogy öszve vannak esketve.
Festetics János eggy Plánt tett-fel, melly szerént M. Országon eggy földmivelést tárgyazó Társaság állítassék-fel. A’ Plánt Schedius tette papirosra. Előre látták, hogy a’ Ministerium ez alatt is Jacobinismust, Kőmívességet fog keresni, ’s e’ végre néki bátorodtak megkérni a’ Palatínust, hogy a’ Præsidensséget felvállalni méltóztassék. Prof. Schédiusz vitte fel a’ Plánt. A’ Palatínus (Jósef) megígérte, hogy reflexiójit, ha lesznek, papirosra fogja tenni. Nehány nap mulva hívatja Scht. Ich habe Ihren Aufsatz gelesen, und meine Anmerkungen darüber zu Papiere gebracht. Elkezdi Schnak olvasni, de megúnván olvasását, általadja, vigye-el, ’s ha*
vigye-el, ha [Beszúrás a sor felett.]
tetszik le is másolhatja. Entzückt über das Glück welche meine Aufsatze ward, wage ich Eure königliche Hoheit um die hohe Gnade zu bitten, dass Sie mir erlauben wollen das Original zu behalten, und mit meiner Abschrift davon zufrieden seyn wollen. A’ Palatínus reá álla. Sch. mutatta nekem a’ munkát, a’ Palatínusnak minden correcturájival. In folio volt írva columnaliter, minteggy öt lapnyi.
24. Üllő. – 25. Törtelen, Miklósnál. – 26. Debr.
28. Lillámat Sárosynénál hagyám, ’s magam Péchy Imre bátyámhoz menék. Azalatt a’ kutya kiszökik, ’s ijedtében a’ Nagy-erdőbe veszi magát. Vígasztalhatatlan valék. Ha tudtam volna, hogy ott van, kimentem volna értte. Harmad nap múlva az éhség megszelídítette. A’ Sóháznál a’ Sós Tisztné kinn űlt, ’s a’ kutya mellé ugrott. Nyakán vala az örv nevemmel, ’s Spáh magához vette, ’s által adta Sárosinénak.
29. Semlyénbe. –
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. Július.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
2. Karom miatt a’ Püspök bányájába Váradra. Jankán Ilosvay László Urhoz és az Asszonyhoz.
4. Szlávy György és Uza Pál hozzám. 5. Asszonyám érkezik. 8. Ritter Váradi festő festi az Anyámat. 9. Asszonyám el én által a’ Felix bányájába.
11be ma már cravátot köthetek, 12ben beretválkozhatom. Érkezik Septemvir Beothy Imre az Asszonnyal. 15dikben velek Szent-Mártonba sétálok a’ Præmonstratensisek’*
P[.]æmonstratensisek’ [Átírás.]
eggykori Klastromkájokba; irtóztató zápor ver-meg, ’s avatlan posztó frakkomat egészen elrontja. Gyönyörű napok! a’ tekéző helyen a’ nagy tölgyek alatt dolgozom a’ Szamniumi Menyegzőket.
16. El a’ ferdőből. Karom tökéletesen helyre álla, de egészen ki nem egyenesíthetem, mellyet azonban senki nem veszen észre. Az öszvezúzott könyök valamivel vastagabb mint volt. Orrom porczogója alkalmasint jól forrott öszve; csak a’ gondos tekintő sejti-meg, hogy rajta gyenge forradás van, ’s jobb szemem felé a’ nyereg csúcsosabb, bal felé horpadtabb. Kilencz’ esztdeje hogy rajtam ez esett, ’s orromnak nem tapasztalám egyéb alkalmatlanságát mint azt hogy tobák nélkül lélegző csőm bedugúl, holott annakelőtte még tobákkal sem éltem, mint a’ hogy a’ pipázás, a’ kártyázás ’s borital volt nékem idegen, ’s a’ pipa ’s kártya még most is az.
–––
Pászthói út
Bátyám Péchy Imre Úr kérte az Anyámat hogy Pászthói közös jószágainknak megtekintések végett, hová magának indúlnia kelle, küldene-ki engemet is. Oda menénk, de nem csináltunk semmit, úgy hogy bennem ugyan az a’ gyanú támada, hogy ez csak ürügy volt Péchyben.
19. Debreczen. Itt a’ Lillát általvevém hogy el ne szalasszák megint. 20. Kadarcs, a’ Debreczeni határon. – 21. Füred, Jósa Gábor Urnál. Éjsz. Dormándháza. – 22. Rhédén ebédelek Darvas Menyhértnél. Éjsz. Bágyonba által, hová Péchy ekkor napra rendelt. Ő Exc. Balogh Péter Úr nem vala itt; azt Péchy megtudta nem tudom hol, és így ide nem jött. 23ban reggel Pászthóra. Bátyám Fráter Pál Úr még élt. Itt vártam Péchyt, ki talán két nap múlva jött. Azalatt jól múlatám magamat Báró Berzeviczy Jánosnak társaságában, ki volt Kövesdi Plebánus Nagy e vagy Toth Imre Úrnak, itt most Plebánusnak, káplánja volt. Fráternek veje, Plathy*
[A „Plathy” után hely van kihagyva.]
is Pászthói lakos. Olly bolond mint az atyja, kin minden nevetett valaki látta. Kevély és hypochondriacus. Felesége eggy barnácska száraz Asszony, ki szerelemre ugyan senkit nem fog gyúlasztani, de szánakozást mindenben támaszthat, ’s eszetlen férje a’ kettőt öszve téveszti. – Péchy 26ban Rónyára megyen feleségének*
feleségé[.]ek [Átírás.]
ott feredő rokonihoz, ’s úgy végez, hogy 30ban Apátfalván legyek a’ Sógoránál Prónay Pálnál. – Én 26ban Berzeviczyt általviszem Csécsére, Ifjabb Fráter Pálné, született Szmrcsányi Annához, ki ma neve-napját űlte. Ott lelem Agoston Ferencz Urat, a’ Hatvani Dominium Fiscálisát, ki 1789 körűl Normális Professorságra készült volt.*
Professorságra [...] volt. [Átírás.]
Ebéd alatt érkezik Gyürky Pál feleségestűl, ki Bay Ferencz Urnak, a’ Kir. Tábla Assessorának, leánya, és a’ ki itten lakik. Gyürky, úgy tetszik, Fő Szolgabíró vala ekkor. – 27ben vissza Pászthóra. Eggyütt ebédlek Heves Vármegyei Vice Ispán Almásy Jósef és Assessor Sigmondfy Urakkal. Az első még Kassán tanúlt 1790ben*
1890ben [Átírás.]
’s jó fejnek mutatta magát mind Kassán, mind minekutána Patvariai Cursusát elvégezte. Hatalmasan fogott a’ jó fél mellett Borsodban (az atyja Borsodi Ord. V. Ispán Consil. Almásy Jósef, az Anyja Palásthy Kisasszony volt, talán testvére Mártonnak), ’s eggy Restauratio alkalmával bátor lélekkel kötött-ki a’ Fő Ispánnal Majláth Jóseffel, ki későbben Minister vala. Feljegyzem mi változtatta-meg ha talán gondolkozását, legalább maga viseletét.
Egy Miskolczi nem görög hanem Pápista Kereskedőnek eggy rendes lyánykája volt. Almásy addig járt a’ szép leányhoz, míg azt anyává tevé. Ambitioja nem engedte-meg, hogy a’ leányt elvegye: a’ Kereskedő Kohanyeczé pedig azt nem, hogy a’ leány hajadon fővel szűljön. Kelepczébe keríté tehát Almásyt, ’s az ajtót reá záratta, míg fogadást tett, hogy a’ leányt elveszi. A’ Püspöki dispensatiónak a’ Kohanyecz zsebjében kelle lenni, mert ez nem tágított Almásyn, ’s magát kéntelen vala a’ leánnyal öszveeskettetni. Almásit fojtogatta a’ mocsok, ’s látván hogy csak hívatalok fogják elfelejtetni a’ világgal, mi történt rajta, postremo imperavit sibi omnia assentiri; ’s a’ nem-imádkozó rosáriumokat kezde mondani, hányta magára a’ kereszteket, pénteken szombaton bőjtölt, ’s a’ Gyűléseken úgy szólla a’ hogy’ akarták. Is fructus nunc est multo uberrimus! Nékem nagy múlatságom vala az ebédnél a’ Convertitának szemei közzé pillongani, de sem szóval nem ingerlettem, sem magamat gorombáúl ’s neveletlenűl nem viseltem, melly, hála legyen értte Végezéseimnek, tőlem ki nem telik még ha csípős vagyok is.
Dél után én Dolyánba, Nográdnak Subs. Vice Ispánjához, a’ csak hamar ezután Consiliariussá neveztetett Puky Ferenczhez. – Útamban elő találom Cons. Bay Ferenczet és az Asszonyt; valami tört szekereken, és Szent-Iványi Markot, a’ Judex Curiænak fiját, most Fő Szolgabírót. Igen igen jó fej, és még is nagy kártyás. A’ kettő úgy akad öszve néha, mint a’ jó fej és a’ marhai borital.
Puky és az Asszony, Consil. Darvas Ferencznek leánya, eggy igen igen elhízott és sánta, szép képű Asszony,*
fel [Átírás.]
oda haza voltak, ’s mind ketten ki mondhatatlan örömmel fogadtak, noha az Asszonnyal nem vala ismeretségem. Fogságom olta hozzám Puky eggy levelet írt, melly in folio leveleim köztt áll. Szörnyű Theosophusi Keresztyén. Világosan megmondám néki vélekedésemet, hogy a’ mi az ésszel ellenkezik azt igaznak venni nem lehet. Azt felelte a’ mit a’ Juristák szoktak, hogy a’ bene informato Judice ad melius informatum datur Appellata. Ezen esetben a’ bene informatus Judex male informatus. Látván hogy nem vagyok eggyike a’ Választottaknak és a’ Választathatóknak, nem gyötre irtóztató oktatásaival. De azért szíves barátsága nem fogyott. Kért, házasodjam; meg fogom látni, hogy megtisztítatván testem lelkem a’ szenvedések által, melly gyönyörű magzatok fognak származni tőlem. Mutassa-meg a’ következés, mennyiben volt igazsága jövendőlésének.
Cselédemet még estve általküldém az itt lakó Darvas Jánoshoz, ki Abauji Fő Szbíró volt. Ez 1789 táján elvette volt Fáy Mihály Úrnak eggyetlen leányát, Fáy Manczit, kit szüléji szerették volna ha elvettem volna; de én Süsymban éltem egészen, ’s ide külömben sem fogtam hajlani, látván hogy a’ leány hecticás. Darvas özvegyen marada; lakását Ongáról Abaujban általtette Dolyánba, ’s itt az a’ szerencse éré, hogy eggykori kedvesét, kinek elvételére nem nyerhete szűléjitől engedelmet, és a’ ki most (férje gyermekeivel eggyütt neki hajtatott a’ megáradt ’s belé fúlt)*
[A „férje” és a „megáradt” után hely van kihagyva.]
özvegyen marada, elveheté. Nem régen kölek öszve, ő és az Asszony Csemniczky Susána; ’s én eggyütt látván őket, nem hiheték egyebet, mint hogy Darvas ezen második házasságában épen olly szerencsés, mint az elsőben szerencsétlen vala. Másoktól hallom, hogy most sem volt az. Annyit tudok, hogy Özvegye vígasztalhatatlan volt másodszori özvegysége miatt.
Dél után Darvas és én Ludányba, Gróf Ráday Pálhoz. A’ Grófné leánya a’ nagy Prónaynak, ’s eggyike a’ legszebb ’s tiszteletre legméltóbb asszonyoknak. 1790 ő volt talán a’ legszebb leány azok köztt a’ kiket szűléjik a’ híres Diétára, hogy lássanak ’s látattassanak, felhoztak Budára. Ritkán láttam szebb szemet ’s szebb mellyet, mint eggy vasárnap ezt, a’ Luth. Predikátzio alatt. Boldogúl töltvén e’ napot, megígértem Rádaynak, hogy más nap ismét megjelenek nála. Éjszakára Darvassal vissza Pukyhoz.
29ben Darvas és én Ludányba. Rádaynak víg kedve ’s bonhommieja felől könyveket lehetne írni. Eggyik jó gondolatja űzi a’ másikat, ’s az ő szájában még az is bon mot, a’ mi a’ máséban az nem volna. Véghetetlen kár, hogy ő Poetai tüzet nem kapott. – Az ebédnél űlvén, ezt mondja: „A’ szegény Nagy Atyám énbelőlem még Musicust is akara csinálni, mint mindent egyebet, ’s természetes volt hogy így semmi sem levék. Annyi azonban a’ Musicai leczkékről csak marada reám, hogy némelly daraboknak a’ végeiken Da capo áll. Bár csak az élet’ végén is az állana! De ha az Úr Isten, vissza adván életemet, kéjemre bízná, hogy válasszak Da-capóra való örömöket, én merő Variazione-kat akarnék játszani.” –
Szaladjunk által Pilinybe, mondá Ráday a’ feleségének, Honorka örűlni fog, hogy megláthatja Kazinczyt. R. két kocsiba fogatott; a’ pirucson ő és Darvas, a’ nagyobb kocsin a’ Grófné és én, menénk. Megmagyarázhatatlan dolog előttem, hogy Kubínyiné, Rádaynénak ’s Lónyainénak legifjabb testvérek, engem kit 1790 olta nem látott, eggyszerre megismért. Ő akkor gyenge gyermek vala még. Itt nem múlatánk sokáig, mert az estve közelített, ’s Darvas sietett Dolyán felé. Vissza menőben Ráday űlt kocsisnak a’ kissebb szekérre. Jer, barátom, monda R., hadd láttassam veled azt a’ kertet, mellynek Vitsch Rudolf most dolgozza rajzolatját. Jer, édes Nettym (Agnes) te is. Utánatok jövök, felele a’ Grófné; de betegeim vannak; hadd tekintsem-meg őket. Mi ketten lemenénk. A’ kertben eggy nagy, talán kőrös fa áll. Ez alatt akarok a’ Nagy-Atyámnak emléket állítani. Ha meg nem csalatkozom, reám bízta, hogy csináljak valamelly rajzolást és Epigraphét; ’s úgy tetszik, küldöttem is, és ollyat, a’ mivel magam nagyon meg valék elégedve. Míg járkálunk, lábaink megnedvesedtek a’ harmatban. Bár ne hagyám vala, ugymonda R., hogy a’ feleségem lejöjjön; illyenkor nem Asszonyoknak való a’ kinn járás. És még is, fogadjunk, hogy mingyárt itt lesz. esztdeje*
[Az „esztdeje” előtt hely van kihagyva.]
hogy eggyütt vagyunk; ez volna az első eset, a’ mellyben Netty nem teljesítené kívánságomat. Jő a’ Cseléd, ’s jelenti, hogy a’ Grófné követ bennünket; el fogták betegei. – Midőn felmenénk, feltrousszírozva járt a’ folyosókon, ’s Witschnek beteg cselédjét ágyastúl eggyütt vitette olly szobába, hol egyedűl fekhetett; a’ magáéi közzűl is nehanyan feküdtek pedig hideglelősen.
Vacsora után én is, Witsch is, a’ Grófné’ canapéja körül múlatánk, ’s R. ellopóskodék tőlünk. A’ gyermekek’ szobájába méne által. Legkissebb lyánykája az ő karjai köztt aludt-el. Felfogta a’ gyermeket, ’s megállván az ajtóban, Kazinczy! – monda; nézzd az én boldogságaimat. A’ nagy testű szép Grófné felkele, Mein lieber Mann! kiálta, ’s eggyik kezével a’ gyermeket a’ másikkal férje vállait fogta-által, ’s ajkaik öszve ragadtak.
R. szerencsétlen ídea szerént neveltetett Nagy-Atyja által; mindenbe kapattatták, ’s nem szoktatták arra, hogy szokjon a’ nehéz munkára is. Igy bűnteti azokat a’ játékos nevelés, a’ kik a’ gyermeket elkényeztetik, ’s munkába nem fogják. Nagy veszedelmére vala Rnak az ő világ’ tónusa által elkapattatott anyja is. De az a’ sok talentom a’ mellyet Ráday Pál a’ természettől kapott, meg tudta győzni nagy mértékben a’ veszedelmet, ’s hívatal-viselésére ugyan alkalmatlan volt, de jobb embert ’s boldogabb privatust gondolni nem lehet. Midőn Lónyai Gábor, néki sógora, 1808ban a’ Diaetára ment, R. úgy persifflírozta ezt barátságos kötődésekkel, hogy ha a’ Lónyai formák valami által eszekre hozattathatnának, bizonyosan magába szállott volna. De az illy embert a’ tanács épen úgy nem tehet jóvá, mint józanná*
mint <j.> józanná
nem a’ részeget.
A’ Grófné tudakozá, ha magam akarok e hálni, vagy eggy szobában Witsch Úrral. Én az utóbbikat választottam, hogy tőle Kertrajzolótól új gondolatokat vehessek. Ez beszéllé, hogy B. Prónay Kálmánnal, Sándornak, Lajosnak és Simonnak testvérével, és így testvérével Rádaynénak, Lónyainénak és Kubínyinénak is, eggyütt méne nem régiben Acsáról Pestre, és hogy ez a’ fiatal, de magát Gárdista-korában egészen elrontott ember mint kínza-el*
kínzá-el [Az ékezet törölve.]
fél éjig tehetetlen dühében eggy felkapott paraszt asszonyt, az ő jelenlétében. – Tőle hallám, hogy B. Podmaniczky László Aszódon, Hajnóczy Jósefnek hazájában, (mert atyja itt vala Predikátor) angolkertet ővele állítata.
30. – Apátfalvára Losoncz mellett, Prónay Pálhoz, kinek felesége Osztroluczky Kisasszony. – 31. Videfalvára Kubínyi András Úrhoz. Ez is az is testvére Péchy Imrénének. – Oda Géczi Elek, a’ Balogh Péter vejének testvére. Koppi és Schédius ezt a’ két Géczit nem magasztalta előttem érdemetlenül. Jó fej.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. Augustus.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
1. Ebéd Somos-Ujfaluban Kubínyi Urak Tiszttartójoknál. Éjsz. Pászthó.
2. Péchynek dolga vala Szirákon Özvegy Gróf Teleki Jósefné Excellenciájánál, ki Vatai leánytól született Róth Kis-asszony. Tisztelt leánya a’ hazának, azt kivévén hogy annyira Lutherista, hogy még a’ Kalvinisták ellen is clubboz. Péchy elzárkozott papirosai közzé, ’s így én szűnetlen a’ Grófné körűl valék, kit Therézhez írván itt-létem felől, idősbb Theréznek neveztem. Különösen megilletett, midőn ifjabb fijáról, Gróf Teleki Jósefről szóllott. A’ fiamban sok jó van, ’s a’ sok jó köztt eggyike az, hogy másról soha sem beszéll rosszúl, sőt azt nem is tűrheti. Eggykor próbát tettem vele; kéméletlenűl szóllék nem tudom ki felől, ’s titkon reá pillantottam. Feszengett kínjában székén. Hát neked mi bajod? kérdém. Akkor pártjára költ a’ megsértettnek. Dicsértem szép tüzét.
Elrontotta magát házasságával, ’s engem nagyon megkeserített. Gróf Teleki Lajosné, Gr. Toldi leány, reá kötötte gyermekét, előre látták hogy házasságokban megeggyezni nem fogok, ’s dolgaikat titokban vitték, Bécsbe eggyütt mentek-el a’ leányt a’ fiam’ erszényén kikészíteni, ’s én*
[..] [Átírás.]
csak akkor tudtam-meg mi történt, midőn lakadalmok meg vala. Itt képét festette Lajosnak és Lajosnénak. Tudtam hogy ez az asszony mint rontotta-el házát, de környűlállásait nem ismértem úgy hogy valamit toldíthattam volna a’ beszéden. Eggyre emlékezem, és méltónak tartom a’ feljegyzésre. A’ Grófné azt beszéllé, hogy még a’ ház’ megromlásának is Lajos az oka. Házasságoknak első esztendejében bejő hozzá a’ felesége, ’s elébe terjeszti, hogy a’ szakács 2 fttal tett többet a’ konyhaczedulába mint költött; ’s Lajos a’ helyett hogy Komornyikját ’s szakácsát vette volna kérdőre, a’ Grófnénak álla, hogy eggy Római Szent Bírodalombeli Grófhoz illik e 2 fnton felakadni. Azt hittem hogy valami komázó ember koholta a’ tréfát: de Ő Excja bizonyossá teve, hogy Lajos a’ Romai Bírodalombeli Grófságban sokat keres és tele van több ehhez hasonló gőggel. Nem akarám hinni, mert felőle sok jót hallottam. De eggy holnap múlva szerencsétlenségem vala azt Váradon tapasztalni, a’ mint látni fogjuk.
Lillám ezen útban sok szerencséjét csinálta. Pukynál felszökött a’ canapé előtt álló asztalra, midőn épen oda sütött a’ nap, ’s Puky porcellán-kutyának nevezte azt. Telekiné, az ebszerető! sokszor mondogatá, hogy nincs olly herczegi ház, a’ hová ne illenék. Nem bírhattam reá magamat hogy kedveskedjem vele, ’s nem értettem-meg a’ dicséretet.
A’ melly szobában háltam, Gróf Teleki Jósef, az Özvegy Ura, régi német öltözetben vala le festve, előtte eggy könyv és – a’ Kamarás-kolcs!!! – Schiller a’ Xenien-ekben, úgy mondják, mert magam a’ könyvet soha nem láthatám, Gróf Stolberg Friedrichet eggy distichonkával tisztelé-meg, melly így kezdődött:
Graf und Christ...
Valóban ez a’ gyilkos fúlánk Stolbergre, a’ Pápistává-lettre és a’ Szent-Ágoston’ de Civitate Dei fordítójára sem illett jobban, mint erre a’ paradoxus ’s philosophus és nem philos., Hazafi és nem Hazafi, poeta és nem poeta emberre.
3. – Péchyvel Almásra Jászberény mellé, Báró Prónay Sándorhoz, Teleki Jósefnek vejéhez, az Exc. Prónaynak fijához. Ez maga is felesége is (Jeanette) szíves barátsággal fogadnak. Péchy más nap el ment, én eggy napot múlattam itt.
Almásnak eggy szép rétje van, ’s azt Pr. ángl. kertté változtatta, úgy hogy a’ rét rét maradt, ’s csak a’ kerítés mellett űltettetett bokrokat. Eggy beteges tó közepén eggy jó gondolatú Gömbelyeg egyenes növésű tölgyekből. Witsch hibát lelt az útakban, ’s eggy új rajzolatot készíte, melly szerént igazításokat kell tenni. Én nemelly exotica*
nemelly <botenica> exotica
plánták neveit nevezni találtam, nevezetesen az épen virító hibiscus syriacust, ’s Pr. dadogva ’s hypochondriai tartózkodással mondogatta: Ich habe nicht geglaubt, das Sie, mein theurester Freund, auch hortensische Kentnisse haben. Fogságom hozódott-elő, ’s itt azt a’ complimentet kaptam, hogy ő ismeri az én gondolkodásomat; én bizonyosan nem vagyok az istentelen francomaniával megilletve, mint Szulyovszky; ’s irtóztató magasztalásokkal szólla az Angol Ministerium felől. A’ Magyar Nyelv’ dolgában is rendes ideáji vannak. Az újak rontják a’ nyelvet; az Erdélyi Magyarság a’ szép magyarság; vissza kellene térni az ő Ipa’ purismusára. A’ Grófné a’ hogyant kárhoztatta. Marmontelből fordított regéim nem csinálák nálok szerencséjeket. Szemere Pálnak a’ Grófné azt mondá, hogy én ezt: Liebe, Amor; így tettem-ki: Szer. Hol vette a’ Grófné ezt, nem tudom, mert az még Typothetám’ botlásából sem történt-meg.
Kisnek levelében van e, vagy Csúrytól tudom, ki jelen vala az öreg Prónay temetésén 1808ban, hogy ez a’ B. Pr. S. Kisnek predikatzióját, mellyet itt monda, az nap mellyen elmondta, hatszor kérette-el tőle, hogy valamit megtekintsen, ha nem kell e rajta változtatni. – Az illy embert szánni kell.
5. – Laczkovics Lászlónak testvére Kapitány Stegnerné, JászBerényben lakván, őtet meglátogattam. Lízi leánya elvezet Prof. Mihálkövihez. Szomor Máté, Nagy Körösi Fiscális, ki engem soha nem látott azolta hogy ÉrSemlyéni iskola-mester volt, eggyszerre reám ismér.
8. – Semlyénbe értem.
14. Debreczenben vásár. – Kabós Ferenczné szül. Csukásy özvegy szép asszonyság.
18. Gyalog György inasom, kimondhatatlan örömömre, ámbár kárommal, mert ingeimet, puskámat ellopja, ’s a’ korcsmán sokat iszik, engemet magától megszabadít. Soha istentelenebb embert gondolni sem tudtam, ’s ezt mellém Jósi commendálta, sőt az anyám’ nevében reám tolta, azt állítván, hogy mivel ez már rabságom alatt őnála szolgált ’s az Anyámnak az asztalterítés miatt tetszik; ’s én az Anyámmal lakom, ezt tenni tisztem, noha*
[.]ellém Jósi commendálta, noha [Átírás, ill. lap aljára írt beszúrás.]
incorrigibilis részegeskedéseit tudta, egyedűl azért, mert ez minden cselekedeteim felől rapportokat tett. Tudom hogy minden emberséges ember a’ ki ezt hallaná, azt fogná mondani, hogy illy ministeriális játékot gyanítanom magam ellen, nevetséges képzelődés. De nincs külömben; tudni akarták, mi von el engem a’ gazdag és szülétlen leány’ elvételétől, ’s a’ Sárosynéhoz való járás előttök gyanús kezde lenni.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. September.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
20. – Gróf Teleki Sámuel Erdélyi Cancellárius és Bihari Fő Ispán Restauratiót tart. Ő Exc. hozta le nekem Grosschmid Urtól a’ Carlo Dolce Madonnáját, ’s ezt Váradra érvén 16ban, emberei nekem által adják; maga a’ Fő Ispán nem is tudta, mi volt a’ skatulyában mellyet hozott; de midőn mutatám, feljegyezteté a’ Grosschmid’ nevét ’s szállását, hogy ez a’ képet az Ő Exc. Maros-Vásárhelyi Bthecája számára is copiálhassa. Mihelytt ma, 16dban, Váradra beértem, azonnal megtudtam, hogy Gróf Gyulay Ferenczné, Rhédeynének testvére itt van, ’s mentem őtet látni. Tizenhárom eszt., hogy nem láttam, azon kevés perczentést kivévén, midőn tavaly Decemberben Beszternél öszveakadánk. Nem tudánk szóhoz jönni, ’s meg nem magyarázhatám maga-viseletét, hanemha talán azt gyanítom, hogy itt, a’ kedves sógornál, nincs ’s nem érzi magát helyén. Szótalan űlt mellettem. Eggykor oh melly igen szeretém én azt a’ szótalanságot. ’S mikor néha Rhédeynének ajtaját bényitom, kesztyűt von, csókomra nyújtja kezét, ’s int hogy mellette fogjak helyt. Olly szép, olly jó, olly gyermek ő mint volt. Emlékeztettem mint volt az, midőn férje 1790. Erdélybe bévivé, ’s eggy nagy ebéd előtt valami Tiszteletes férjfiú előálla ’s az eledeleket eggy fenn szóval elmondott könyörgéssel megáldá, ’s az angyali*
könyörgéssel <...> ’s az angyali [Javítás a törlés felett.]
ártatlanságú szép kis Süsy, ki magyar országon ollyat soha nem hallott, eleget türtézteté ugyan a’ nevetést, de az végre is erőt vett rajta, ’s a’ Tiszt. férjfiú az akkori ebéd’ fő személyének kifakadt nevetése által az imádságban rútul meg vala háborítva ’s a’ buzgón-könyörgő Erdélyiek talán nagyon megbotránkozva, ’s midőn ezt említettem, Váradon is neveténk. „Mint Psyche szép, mint Psyche örökre gyermek!” Ártatlanabb lelket mint a’ Süsyé soha nem ismertem, ’s az én szerelmem őeránta mindég olly új, mint a’ hogy ő maga megvénűlve is mindég fiatal lesz. –
20. Restauratio. – Péchy Imre látta az ellene törekedő Rhédey Lajos erőszakát, ki, eggyet értvén Kánonok Gróf Haller Ferencczel, a’ Baróti bocskoros Nemeseket becsődíteté, boroztatá, ’s Péchy ellen tüzelteté, ’s elvégzette magában, hogy a’ gyalázatot megelőzi, ’s a’ választatást előre deprecálja. De tartván attól, hogy Rhédey Lajos találja magát Vice Ispánnak választatni, feltette magában azt is, hogy azzal ki nem rukkol, míg azok, a’ kik Vice Ispánoknak candidáltatnak, és nem arra valók, azt nem deprecálják. Consil. Buday László*
Buday <Ferenc> László
és Consil. Tokody György ezt megtették mihelytt a’ Fő Ispán a’ Candidatiót megtevé. Úgy emlékezem, hogy Rhédey nem candidáltatott. Mostan felkele Péchy, ’s declarálta, hogy ő tovább semmi esetben nem viseli hívatalát. Ezt a’ Fő Ispánon ’s Dienes Öcsémen még csak eggy harmadiknak mondotta vala meg. Így Beothy László első, Dienes öcsém második Vice Ispánnak választatának. Meg kell vallani, hogy mind Beothy, mind Dienes, világosan és egyenesen ugyan nem, de igen mások által és per indirectum, dolgoztak azon, hogy Péchy kilépjen, ’s előttök, hogy ők feljebb léphessenek, tágúlás ’s nyílás essék. Beothy a’ maga hívatalba lépését egyenesen és egyedűl Péchynak tulajdoníthatta, D. is sokat köszönhete Péchynek. A’ Fő Ispán úgy viselé magát, hogy rajta ki nem tetszett, melly felette fáj neki, hogy ez az országszerte nagy ember némelly gaz embereknek bosszúja által azon székből mellyben a’ Hazának nagy javára ’s a’ Megyének nagy díszére 1790 olta űlt, kitolattatott. Maga Péchy még akkor nap íra a’ Palatínusnak, ’s jelentette*
jelen [...] [Átírás.]
hogy hívatalából kilépvén, megszűnt az a’ relatio, mellyben alatta eddig állott vala. A’ Palatínus fájlalva értette ezt: Braucht einen Mann, wie Péchy, das Biharer Comitat nicht, so werde ich Ihn brauchen! mondá. Sok ízben proponálta Loctlis. Consiliáriusnak, ’s eggy ízben egyedűl magát: de Péchynek annyi ellenségei vannak a’ Ministériumban, hogy mindég prætereáltatott. A’ Clérusnál az tette gyűlőletessé hogy ő eggyszersmind FőCurátora a’ Debreczeni Collegiumnak, ’s a’ Vallás dolgában sok Repræsentatiokat maga írt. – A’ Respublicai formáknak az a’ szerencsétlenségek, hogy a’ czimborák a’ legérdemesbb embereket is kitolják. Itt eggy érdemes ember helyébe, eggy igen jó, de igen gyenge, igen kevés érdemű ember lépe. De hát Jósefnek uralkodása alatt, midőn a’ Vice Ispánokat a’ mindenható Királyi Commissáriusok teremtették, nem sokkal gonoszbb választásokat látánk e? Mentse-meg hazámat a’ Gondviselés az efféléktől! Dienes meglakolt mostani vétkéért. Beothy ővele igen jól vala sok ideig mert érzette, hogy a’ Dienes’ vezérlésére szüksége van, és azért is, mert ő, mint minden Beothy, igen jó ember. Nem sokára Beothyben felébredt a’ jalousie’ lelke, ’s az végre hidegséggé vált. D. kéntelen vala hívataláról 1810ben lemondani.
Rh. azon mesterkedett, de ki nem viheté, hogy Substitutus V. Ispánnak a’ maga kedves barátját, Domokos Lőrinczet, ekkor Békési Fő Notariust hozhassa-bé, ’s D. L. ezt maga is óhajtotta volna, mert még eddig a’ Domokosokon kevés fény volt. Debreczeni Bíróságnál nem vihették feljebb, azon felűl, hogy Domokos Lajos Úr 1790 és talán 92ben is Diætai Követ vala. Dienes második Vice Ispánnak választatván, Domokosnak egészen ki kelle maradni, hanemha Fő Notariusságot vállalt volna. Erre candidáltatott, ’s választatott. Deprecálta. Rh. nagy magasztalásokkal szólla D. L. felől. Szóllottak mások is, ki mivel Rh. felé hajlott, ki mivel attól rettegett, hogy Pápista lép ezen hívatalra. Minekutána D. L. magát sokáig kéretteté, ’s a’ sógora Halmágyi László magával nem bírván sokszor kiálta-fel hangosan: „Most van jól, Lőrincz! Most van jól!” megszóllalt, hogy ő eddig viselt hívatalával tökéletesen meg van elégedve, az ő érdemét mind Vármegyéje, mind az Ország a’ Dietákon, megismerte (– szép beszéd! –): de tovább nem állhat ellent Biharnak esdekléseivel, ’s a’ néki ajánlott Fő Notar. hívatalt felvállalja. – Ez is meglakola derekasan. Ellensége lőn Rhnek, ’s ez nagyra hízván azolta, feledé régi barátságát, ’s székéből fortélyosan kitolá. – Igy kell az illyeneknek! –
Nevezetes ezen Restauratióról az is, hogy a’ Fő Ispán a’ lármázó választást meg nem engedte, hanem a’ voksokat az első hívatalon kezdve az utolsóig mind arra rendelt Assessorok által külön szobákban szedette. Ez inkább is illik a’ Nemzet’ méltoságához, ’s a’ Restaurálót vádolhatatlanná teszi, hogy ravaszúl vitte a’ választást.
21. – Az Oláh Püspöknél ebédelénk. Én itt is mint 19. Rhédeynél általellenben űltem a’ Fő Ispánnal és a’ Püspökkel. A’ Fő Ispán itt velem sokáig forró tisztelettel szólla Swieten Minister felől, ’s azt mondá, hogy Swietennél nagyobb Pædagogarchát sem az Austriai tartományokban sem kivűl nem ismért és nem ismér. Én mondám, hogy 1788ban Görög Demeter Úr sajnálkozott hogy két héttel hamarább nem értem-fel Bécsbe, ’s tanúja nem lehettem annak a’ min Bécs csudálkozott: azon hogy Swieten az examenekben eltiltotta a’ Professorokat az examinálástól, ’s azt a’ legalsó Iskolán kezdve a’ legfelsőig maga tette; melly a’ legcsalhatatlanabb jele, hogy minden Classisban maga lehetett vala Professor!
A’ Rhédey’ ebédjénél valami igen rendes történt, mellyet nagy örömmel jegyzek-fel. – Nékem az a’ szerencsém e vagy szerencsétlenségem volt – én tudom ha szerencse e vagy nem – hogy formámon is kiismerszik, hogy nem járok gondolkozásomban a’ marhaúton. Megnevezhetnék eggy helytt, hol eggy idegen Vgyében eggy nagy háznál bényitám az ajtót, ’s eggy tisztelt ember megvallá, hogy nevemnek értése előtt kilátta belőlem, hogy magam’ embere vagyok. – Báró Wécsey Jósef melegedni kezde a’ bortól, ’s megszóllítá az Oláh Püspököt, Darabant vala neve: Domine Excellentissime! iste meus amicus periculosarum cogitationum homo est; non credit verum esse posse, quod contra rationem est. A’ tudatlan Püspök fejet csóvált, ’s félig nevetett, soha sem tudván meghatározni, mit mondjon reá. Én felakadtam, nem ezen a’ tüskén, hanem azokon a’ kik ezt Wécseytől hallák. Hiszen, mondám, ez a’ legorthodoxusabb hit; mert a’ keresztyén vallás is épen ezt tanítja. Csak azt kell megjegyzenünk, hogy más a’ contra rationem, más a’ supra vagy praeter rationem. A’ Püspök ismét nevetve integetett; én pedig és a’ calefactus Wécsey még eggy két szót tevénk, de úgy, hogy szavaink nem voltak illetlenek a’ helyhez. – A’ mostani Váradi Oláh Püspök Vulkán Sámuel elvezete a’ Püspök parányi Bibliothekácskájába, hol némelly Olasz könyveket, és különös, még a’ Helvetius munkáját is lelém.
27. Semlyénbe.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. Octóber.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
Szabolcs Vgyének Restauratiojával sok ott lakos Nemesek nem valának megelégedve, ’s delatiót tevének. Még mindég tartott a’ figyelem az efféle infámisok eránt. A’ delator nem tudatott, mert ki nem nyilatkoztatott: de kiki azt hitte, hogy azt Bay István koholta Zoltán Palival, Gútival, Melczer Antallal, ’s nagy gyanú vala Ibrányi Antalra is, kit ezért sajnálok. Referend. Németh János, ki 1795. Causar. Regg. Director vala, és ellenünk dolgozott, küldetett Kir. Commissáriusnak. Minden tekintetben jónak láttam, hogy Bátorba menjek, hol ez a’ gonosz ember megszállott, hogy jobban titkolhassa, kikkel czimborál. 2dban Mihálydiba értem éjszakára, ’s megértvén itt Gulácsi Antaltól, hogy holnap Kallóban Gyűlés lesz, korán reggel oda mentem-által. A’ Fő Ispán, Generális B. Splényi Gábor ősz fejjel præsideált, ’s gyermekei köztt látszott űlni. Consil. Szathmáry József Ur ada ebédet. Itt is a’ Fő Ispán præsideált, balja mellett B. Vay Miklós, jobbja mellett én űltem. Nem tudtam, hogy Niczky Laczi nagy historicus, ’s meg nem foghatám, hogyan felejtheti-el úgy magát B. Vay, hogy ennek historiai datumokat vessen megfejtés végett elébe: „Ki vala az invincibilis flotta’ vezére?” Niczky ollyanná lett mint a’ rák. De csak hamar megszóllala: Gróf Lerma. Tettek más kérdéseket is majd Vay, majd a’ Fő Ispán, ’s Niczky csudálást érdemlő készséggel felelgetett. Ebéd után mondám a’ Fő Ispánnak, hogy ezt nem győzöm eléggé csudálni. Videt, Amice, et hunc hominem in meo Comitatu habent pro stulto. – Az a’ zavarodás, rettegés, a’ mellyben ez a’ Vgye volt ekkor, festi előttem, melly félelem foglalt-el a’ terrorismus’ szakában 1794. olta 1800ig mindent, míg tudnillik az Udvar kapva kapott az árúlkodók’ rettenetes seregén, ’s őket gazságaikra még tüzelte. Barát barátnak nem hitt. Az Esztáron lakó Kállai Péter, most Cs. K. Kamarás, eggy hangot sem ada. Szép volt látni a’ gazoknak a’ rettegőkkel való küszködésekben a’ szabad lelkeket, kik nem rettegtek. – Pócson háltam.
4. – Kilenczkor mentem Referend. Némethez. Béjelentő cselédje nyitva hagyá maga után az ajtót. Még nem volt magánál, midőn beléptem. Szörnyű monosyllabú vala. „Meg nem ismertem az Urat.” Nem csuda; olly sok esztendők és olly irtóztató szenvedések megváltoztathattak, mondám. Hallgatott. Ő is megváltozott; elhízott a’ mi vérünkön, ’s képét a’ bor-ital a’ Hajnóczy, Szentmarjay és Őz vérének színére festette. Kiki kiismérheté rajta a’ vért és bort ’s pénzt szomjúzót. Dienes felől tudakozódott, ha testvérem e? az aratás felől? Kért hogy ebédeljek ott. Nagy contestatiókkal eresztett-el. – Gúti Ignácz ott eve; azt mondá nekem hogy tanúnak hívatott; ő, a’ ki bizonyosan delátor vala!
5. Semlyén.
13. – Debreczenben Nagy Gábor Úrhoz hozzák a’ Postáról a’ Jénai Mineralog. Társaság Diplomáját utánam. Ott feleltem mingyárt, hogy én Mineralog nem vagyok; köszönöm a’ megtiszteltetést, de el nem fogadom. Nagy Gábor Úrral a’ Diplomára íratám a’ mit előtte írtam válaszképen.
29. Fel szüretelni a’ Kólyi hegyre.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. November.
–––
3. első hó. – Lett 163 kis csebrem. – 8. Semlyén. Régen érzem hogy egésségem meg fog bomlani, szám keserű lesz, szédelgek. Dr. Báthi, a’ Browne tanításai szerént, eltilt a’ hánytatótól, gyomortisztítótól, ’s azt javasolja, hogy igyam bort.
18. Domokos Lajos Úr meghal Kólyon. – László öcsém szüret alatt érkezik, ’s képzelhetetlen hidegséggel bán velem. Látatlanná teszem a’ dolgot, ’s magamat szabadon viselem, ’s szívesen keresem a’ jóllételt, de haszontalan.
19. Fekvő beteg leszek. Rhebarbarával élek. – László Öcsém látja mint vagyok, ’s kéri az Anyámat, hogy küldjön Orvosért. 22ben Kincses David Felcser Emeticumot ád; hatszor felűl huszoneggyszer alól hajt. Halálra betegszem.
27. Domokos Lajos Urat Debrben temetik. – Dr Szent Györgyit hozza az Anyám. Már azelőtt megjelent Dr Báthy. Szent Györgyi jónak mondja a’ Báthy’ bánását azolta hogy fekszem. – Ma halállal küszködém.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1803. December.
–––
5. Hosszas halotti alvásomból ma ébredtem fel életre. – 11ben már sétálhaték a’ folyosón. – 12. László Öcsém Susival Fráter Istvánhoz Asszonyvásárára. Fráter István és az Asszony haza kísérik. Ez a’ gyenge ember ’s az a’ kevély, nyelves, hazug Asszony gorombaságot csinál az Anyámnak, ’s Laczi belé avatja magát, magát tartja az Anyám által megsértve, ’s historiák. Hogy nem igaz gondolkozásra ne nyissak útat, kénytelen vagyok azt az alacsonyságot feljegyzeni, hogy az én szertelenűl hospitális Anyámat Fráterné azzal vádolá, hogy lovainak szalmát adata széna helyett. Ki hiszi ezt, a’ ki az Anyámat ismeri ’s tudja, melly igen szívesen láttatik nála minden Vendég külömbség nélkül, ’s a’ ki tudja, hogy Semlyénben az istáló mellett áll a’ bé nem kertelt széna kazal? Az Anyám kocsisa a’ maga lovainak és az enyémnek lencseszalmát ada, ’s arra vala kedve a’ Fráterének is. Ez az Asszony esztendeig is hirdette ezt a’ pletykát.
–––
Toldalék1803. esztendőhöz
–––
E’ tavasszal történhetett, vagy tavaly, hogy Klobusiczkynénak szerelmei az Acteurrel kivilágosodtak. D. magán kivűl volt, ’s panaszlá nekem. Szánva vígasztaltam, ingerlés nélkül. – Ez eggy bohó történetet juttat eszembe, mellyet kár volna fel nem jegyezni.
Generális Gróf Fekete János, maga a’ legzabolátlanabb életű ember, Váradra jővén eggyszer, V. Ispán Péchyt meglátogatá. Nyílik*
meglátogatá. <Eggyszer> nyílik [Törlés és átírás.]
az ajtó, ’s Dienes belép. Péchy megnevezi a’ Generálisnak. Ez felel: Régen ismerem az Urat, familiájáról, tudományáról, pennájáról és – fa.káról. – Ezt Péchytől vettem, ki majd eldőlt nevettében még akkor is, midőn nekem ezt beszéllé, ’s még inkább mikor ez történt.
Ismét nem tudom, tavaly történt e vagy ez idén, hogy bémenvén Váradra, ’s megszállván Dienesnél, mihelytt beléptem, D. megszóllít: Ferencz, végy meg tőlem eggy Mappát. – Micsoda Mappát? – Karacs eggy M. Országi Postamappát metszett, ’s Péchy elhoza tőle eggy nagy csomót, ’s rá tolja az emberekre. – De hát miért adod-el? – Drága. – Mi árú? – 40 xr. – ’S 40 x drága eggy Mappáért? – – Nem hagya békét, meg kelle vennem. 36 xrt. adtam értte, annyi apró pénz lévén zsebemben, ’s Semlyénben a’ Postamesternek ajándékozám. – Másnap reggel háló szobájába megyek, hol ő és Laczi eggyütt háltak. Káromkodva hörbölé a’ kávét Laczi. Én az éjjel szerencsétlen valék; 200 ftot vesztettem! monda az eggyik. Hát én? felele a’ másik, én 400t. – ’S 40 x drága ára eggy Mappának.
Dienes meggazdagodott ember; látta szükségeimet, ’s rajtam ugyan soha nem segített csak eggy krajczárral is. Kétszer bocsátatván-ki már, mert hízott, eggy franczia kék casimir frakkját, ismét a’ szabóhoz küldé, hogy bocsássa-ki. A’ szabó felelt, hogy teljességgel nem lehet. Tehát adja-el. Senki sem vette. Sétálni hítt, ’s betérénk a’ szabóhoz. Mutattatá magának, miért nem lehet hozzá igazítani. Ferencz, vedd-meg; te száraz ember vagy. Meg valék bántva; de valóságos*
bántva; valóságos [Beszúrás a sor felett.]
hibám, ha a’ hiba szép hiba is, hogy gorombának gorombán nem felelek. Kérdém a’ szabót, ha hozzám igazíthatja e. Mértéket vesz, probálja, ’s alkalmatosnak lelé. – D. 10 ftot kért, ’s kifizettem. Tudni kell, hogy akkor újat is lehetett csináltatni 25 ft.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1804. Januarius.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
Melly esztendő virrad-fel reám! Eggy sem kínza-el jobban mind azok között a’ mellyeket eddig éltem: de ez is juttat-el boldogságom’ tetőjére, mellyről nem is álmodozám.
Sárosynénak szerelméről örökre lemondottam. Nem vettem volna, ha kényszerítettek volna is reá. Imhol oka.
Kazinczy András bátyám valaha ezt a’ bonmót ejtette: „Soha sem láttam Kalvinistában jó Dámát, jó Éneklőt, és jó – kurvát!” – Sárosyné szép, fiatal, elmés, pallérozodható asszonyka volt: de fösvénysége ’s kevélysége*
kevélységge [Átírás.]
valóságos sárkánnyá tevék. Az Asszonyok eggy ideig ki nem mutatják agyarokat, kivált midőn szeretik hogy szerettetnek; de a’ szeg kitör a’ zsákból.
Diószeg mellett Jankán az ő atyja is birtokos volt, ’s eggy ott lakó Szúnyognétól zálogban bírt eggy szőlőt. Szüret előtt, nem tudom melly holnapban, azt kieresztette, de arról felesége ’s leánya vagy semmit nem tudtak, vagy szerettek volna nem tudni. Ezek megjelennek szüretelni, ’s rendelést tesznek, hogy ez a’ szőlejek is megszedettessék. Szúnyoghné által mégyen Ilosvaynéhoz, ’s elikbe terjeszti, hogy a’ szőlő már az övé. A’ nagy-asszony a’ perlést a’ lyányára bízza, ’s ez Szúnyognét öszve sánta kurvázza. Szúnyoghné Sárosinét vissza golyvás-kurvázza; úgy hogy a’ sánta és a’ golyvás talán hajba kapott volna, ha bé nem jött volna a’ Nagy-Asszony. Én sokszor nyaltam a’ szép nyakat, de azon hibát, golyvát nem láttam; talán gyermekkorában volt baja nyakának. Sárosiné béfogatja könnyű kocsijába két lovát, ’s parancsolja, hogy kocsisa menjen ki a’ szőlőbe. Az út azon kis közön ment, a’ hol a’ Szúnyoghné’ háza áll, ’s szerencsétlenségekre mind kettejeknek, Szúnyoghné a’ kapuban állott, ’s szégyelt megfordúlni, és így a’ Kocsi mellette méne-el. Csapj rá az ostorral a’ sánta kurvára, kiáltá Sárosiné; ’s a’ kocsis oda vágott, akarva eltévesztvén az ütést. Ezt az asszony nehezen vette, ’s arra a’ gyalázatos bosszúra*
[.]osszúra [Átírás.]
vetemedett, hogy két szolgálót moslékos vízzel az ajtóhoz rendelt, kik Sárosinét vissza jövőben végig önték. Sárosiné V. Ispán Beothyhez méne, férje Insurgens Tiszttársához, satisfactiót vagy tanácsot kérni. Ez azt tanácslotta, hogy tagadja a’ mi történt, mert az örökre rajta száradt. – A’ Kólyi szüret tele vala e’ hírrel, ’s engem majd elnyele a’ föld.
Sárosiné Debrbe vette volt lakását Özvegyen maradván; mert férje rokonai, kik osztozni óhajtottak, vagy Arendában bírni a’ jószágot, neki nem hagyának nyugtot, ’s ő téglával hajigált ezeknek cselédjeikre. Már ez is elhűthetett vala: de még nem ismertem a’ kis szép sárkányt, ’s azt hittem, hogy az említett cselédek olly okot adtak a’ kifakadásra, mellyen, a’ Lessing’ szava szerént, csak az nem veszti-el fejét, a’ kinek nincs mit elveszteni.
Debreczeni szállásának gazdasszonya, valamelly özvegy Szijgyártóné (kit Rhédey Ferencz ezen házának gondviselőjévé tett) öszve kap a’ Sárosiné’ kocsisával a’ kút’ vedrén. Perbe ereszkedik a’ szíjgyártónéval ’s azt öszve kurvázza sok alföldi szitkoknak szórásával. A’ szíjgyártóné megszóllítja, hogy őtet ne kurvázza, ’s minthogy az intés nem használt, vissza adja a’ titulust. Sárosiné azt az oktalanságot követé-el, hogy panaszt tétete a’ Magistrátusnál, melly Kállainét ártatlannak találá, ’s így elégtételt nem adhata.
Ezelőtt történe már, hogy Sárosinak eggy régi barátja ’s Tiszttársa, Kapitány Pisch, megtudván Sárosinak halálát, Kriskának írt, hogy neki Cartabiancája van Sárositól mintegy ezer fntig, mellyet Kriska talán nem tud, minthogy Sárosi őtet mindég kérte, hogy róla hallgasson Kriska előtt. Sárosiné közlé velem a’ levelet, ’s tanácsomat, vélekedésemet kérte. Én azt felelém, hogy a’ dolog igazságán kételkedni nem lehet, minthogy Pisch vidimált mását küldé-meg, ’s offerálja az originális’ megküldését is, és minthogy Pischt mind Sárosi mind Sárosiné előttem mindég úgy festették mint a’ legbecsületesebb characterű embert. Sárosiné csalárdnak, gaz embernek szidogatta. A’ ki engem ismér, képzeli, ezeket hogy’ vettem. Pisch nekem írt. Közlöttem levelét, ’s kértem Kriskát, hogy eggy becsületes embert ne hozzon azon kénytelenségre, hogy az barátja’ özvegyével törvénykezzék. Megneheztelt reám, ’s én elhallgattam.
Illyen conjuncturák köztt jöve reám a’ halálos betegség.
15. – Debrbe mentem a’ vásárra. – Sné, gondolván hogy nála megjelenendek, igen későn jöve haza, ’s éreztette velem kegyeinek fogytát. Nékem azokat könnyű vala tűrnöm, mert vége leve álmaimnak. Látván hogy én kötelet nem kapok hogy magamat felakasszam; szelídűlni kezd, nyájaskodni. Elfogadok mindent, de józan tűzzel. – „Az indúlatokkal, monda, nem mindég bírunk; a’ fellobbanásokat könnyű tűrni, ha a’ szív az maradt a’ mi volt.” Nem ereszkedtem magyarázatokra, ’s ellenem panasza nem lehetett. Későn mentem-el tőle, ’s bálba.
16. – Estve ismét nála. Erzsit a’ szobaleányt megkérik, a’ leánynak kedve van, ’s ő nem engedi hogy gyűrűt váltson, mert, monda, én szobaleány nelkül nem lehetek. Kémélve ’s bízodalommal nem tanító, feddő hangon éreztetém a’ cselekedet’ igazságtalanságát. Enged a’ szónak, egyedűl azért, a’ mint mondá, nyakamba vetvén magát, hogy ezt is makacsság’ jele gyanánt ne vegyem. – Ismét bálba.
Péchy Sándorné húgom szemmel tartotta mit csinálok Sárosinéval, ’s általa Dienes és Julis híreket kaptak. Látták hogy meghűlt szerelmem, ’s nem értették, miért. Az anyámnak eggy tizenöt eszt. szoba leánya vala, Ruszkáról, sem ábrázatban, sem növésben, sem kivált járásban nem kedves; elhitették magokkal, hogy azt szerettem-meg Sárosiné helyett; ’s Laczit vették eszközűl, hogy tanúljon-ki mindent. Eddig kelle halasztanom a’ dolog’ előadását, mellyet íme beszéllek.
Az Anyám Decembernek vége felé elhagyta Semlyént ’s Regmeczre jött, a’ Jósef öcsém fijának keresztelésére, kinek keresztanyáúl vala megkérve. Én még akkor gyenge voltam a’ betegség után. A’ háznál inasomon kivűl senki nem marada mint Nagy Maris és Kötélverő Mihályné,*
nem marada Nagy Maris<on kivűl> és Kötélverő Mihályné, [Beszúrás a sor felett.]
eggy 60 esztdős Öreg Asszony, de a’ ki, által ellenben lakván az Anyám’ házával, inkább csak enni járt által. Ez a’ leány, ez az öreg Asszony és a’ Laczi Regmeczi születésű inasa, Takács András, forogtak körűlttem betegségem alatt.
Laczi ki ki jővén Váradról, az Anyám’ távolléte alatt mindég Susihoz szállott, ott evett és ott hált, mind azért mert Susival ’s férjével, Péchy Sándorral szoros barátságban volt, mind hogy velem ne legyen. Azonban eggy nap estve felé jő, ’s parancsolja a’ leánynak hogy neki itt vessen ágyat, mert hálni általjő, sőt előre bocsátván holmi nyájaskodásokat, kéri ezt hogy éjjel csússzon hozzá, külömben ő fog a’ lyányhoz. – A’ leány elretten, ’s ezeket nekem mingyárt mondja. – Katonai tréfának gondoltam, melly csak szó volt ’s csak szó fog maradni.
Rothasztó hidegben a’ szem’ organuma is úgy elgyengűl, hogy olvasni sem tudunk. Mind hogy olvastathassak, mind hogy egyedűl ne legyek, ebédre magamhoz járatám a’ Rectort Mata Imrét, kiről alább sok szó lesz. De a’ Rector nem lehetett velem egész nap, ’s a’ leány jelenti hogy ő olvasni ’s írni is tudott valaha. Kevés gyakorlások alatt ismét belé kapott, ’s olvasott, írt. Ennek híre elment Susihoz; ’s mire magyarázták az olvasást, az írást? Oda, hogy feleségnek cultiválgatom.
Gyenge lévén lefekszem. A’ leány ágyamtól két ölnyire ír. Laczi bejő, látja hogy már el kezdék szunnyadni, gyertyát gyújtat ’s ismét szót ád a’ lyánynak. Ez ismét jelenti, ’s kér, hogy sokáig lehessen szobámban. Mélyen elaludtam, midőn a’ leány hirtelen megijedvén a’ Laczi ajtaja megnyílásán ágyamra repíti az ollót. Erre felébredek, ’s látom hogy Laczi jő égő gyertyahamuval, ’s mondja hogy az ágyban olvasván gondolatlanúl találá elkoppantani a’ gyertyát ’s az elaludt. A’ Laczi és az én háló-szobám között eggy szoba és eggy pitvar vala. Kérdés, ha fekve ’s olvasva koppantotta volna el a’ gyertyát, éghetett volna e a’ gyertyabél mikor hozzám belépe. Meggyújtá gyertyáját ’s ment. A’ leány közel eggy óra múlva ment fekünni a’ pitvarból nyíló kis szobába, ’s hangosan magára kolcsolá az ajtót. – L. két ízben jött-ki, ’s próbálgatta a’ zárt. Hallottam az ő köztte ’s a’ pitvar köztt megnyíló ajtók’ hangzásokat. – Könnyű képzelni hogy más nap mik folytak Susinál. Ez küldé a’ sok rapportot Jósinak Regmeczre, hová Laczi személyesen is ment elsütni a’ mit kelle.
Jan. 28. Maris leve veszedelmesen beteg. Kincsesért küldtem. Nem lelék. Báthyért küldtem. Eggyszerre jelent meg mind Kincses Felcser mind Báthy a’ Doctor. Susi Báthyt eltiltotta, hogy hánytatót ne adjon a’ lyánynak mert viselős. Kincses akart, de mivel Doctora ellenzé, nem merte beadni. Uram, monda Kincses; ezt a’ leányt megöli Báthy. Jó, hogy én többet hittem a’ Doctornak mint a’ Felcsernek, ’s a’ Doctor’ rendelésén megnyúgodtam. Ha béadattam volna a’ hánytatót, okot nyújtottam volna a’ gyanúra. – Reámfogák, hogy azért étetem magamnál mindennap a’ Rectort, hogy ha a’ leány lebetegszik, azt mondhassam, hogy a’ Rectortól esett teherbe. Mintha elég ok nem*
elég nem [Beszúrás a sor felett.]
volt volna azért étetni ott, hogy egyedűl ne egyem.
19. – Kapitány Pogány Lajos, fija a’ Referendariusnak és Szigeti Prof. Hari Péter Debrből jőnnek ’s nálam esznek. Laczi Susitól izen Pogánynak, kit soha sem látott, hogy menjen oda által. Ez nem ment, mert a’ Katonaságot elhagyta, ’s Tisztekkel lenni nem szeretett. Ezt is nekem tulajdoníták, ’s így a’ tűz mindég nagyobb ’s nagyobb lett.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1804. Februárius.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
Új digressio, de a’ mellyet tennem kell, hogy holmi megértethessék.
A’ Semlyéni Predikátor Csóka János fiatal ember volt, ’s új tónusú ember a’ predikálásban; keveset beszéllt dogmáról, a’ morálról sokat; látni fogjuk melly morális ember volt. Rég olta volt köztte és Rectora köztt ízetlenkedés, de én abba magamat nem avattam mélyen; kémélgetve mondám neki ítéletemet a’ subordinatio felől, mellyet ő annyira vítatott. Tiszt. Uram kárhoztatja a’ Debreczeni Professorokban hogy a’ Deákokkal olly kevélyen bánnak, ’s neveti vakságokat, hogy a’ kiken grassálnak, nem látják hogy azok eggy két eszt. múlva hozzájok hasonlókká lesznek, ’s a’ gorombaságot gorombasággal fizetik vissza. Nem jobb volna e liberaliter bánni, és a’ subordinatiót csak a’ hívatal szoros teljesítésére szorítani.
Valaki meghal, ’s a’ Pap eggy sovány morális predikatziót tart, utána feláll a’ Rector, ’s a’ népnek igen tetsző verseket recitál. A’ Papot majd megüté mérgében a’ guta. Én jelen valék az actuson. Vagy én nem maradok, vagy a’ Rectornak menni kell! ezt kiáltozá a’ Pap.
Fő Szbíró Fráter Pálnak két gyermeke járt a’ Rector alá. Kiki tudja hogy eggyetlen eggy elmés gyermeke sem volt; ezt ítélték felőlök a’ Debr. Professorok is. Fráter Pál halált esküdt Matára hogy a’ tőkécskékből Mercuriust nem faragott.
Susi húgom szertelenűl istenes asszony. Reá parancsolt a’ Rectorra,*
[.]ectorra, [Átírás.]
hogy az csak Zsoltárokat énekeljen, ne soha Dicséreteket. A’ Rector maga is jobb ízlésű ember volt mint hogy Dicséretek gajdolgatásában lelhette*
lelhetté[Az ékezet törölve.]
volna kedvét, de eggyszer, nem emlékezem melly történetre nézve, azt kelle és nem Zsoltárt. Susi abban a’ pillantatban felkölt, ’s nagy haraggal eltüzesedett arcczal kijöve a’ Templomból a’ népnek nagy botránkozására. – Midőn ezt írom, az a’ gondolat száll-meg, ha fogja e ezeket ’s az efféléket nekem az hinni, a’ ki a’ személyeket nem ismerte? Én csendes lélekkel írom a’ mit írok.
E’ szerént Susi, Fráter Pál és a’ Pap halálos ellenségei levének a’ Rectornak, ’s előre tudatták vele, hogy kilöketik. A’ nép látta a’ készűleteket, ’s készebb volt Papjától megválni mint Rectorától. Én Susival, Fráter Pállal, a’ Pappal nem költem antagonismusba, de láttam a’ dühöt, láttam a’ Rector ártatlanságát, ’s azt kívántam, hogy ha nem akarják marasztani, ne marasszák: de ne csinálják vétkessé, mert annak egész életebeli szerencséjére béfolyása lesz.
A’ Helységbeli Curátor Fráter Antal, ki maga is szerette a’ Rectort, közlötte a’ vágást, ’s látván hogy neki mennie kell, tanácslotta, hogy magát megmarasztatni nem fogja. Ezen conditio alatt kész lesz neki jó Testimoniumot adni. A’ Rector megígérte, ’s Fráter Antal kiadta a’ dicséretekkel teljes Bizonyságlevelet.
Febr. 11dikén érkezik a’ két Visitátor: Diószegi Pred. Esperes Fazekas István és a’*
[A névelő után hely van kihagyva.]
’s Senior Szánthó János. Fráter Pál, Susi húgom, a’ Pap elikbe viszik a’ panaszt. Ezek látván, hogy a’ Nép a’ Rectort meg akarja tartani, látván, hogy a’ Curátor neki dicséretes Testlist adott, ’s hogy ezek szerént az ő megmarasztása lármát csinálhat: az által előztek-meg mindent, hogy az examenben a’ gyermekeket tanúlatlanoknak lelték. Én jelen valék az examenen, ’s mosolyogtam a’ gyermekeknek tett kérdéseken. A’ Rector okosabb volt mint gondoltam. Midőn az Urak declarálják, hogy meg nem szenvedik, a’ Nép viszont hogy el nem ereszti, ő eggy írott jelentést nyújt-be, hogy ő semmi esetben meg nem marad, ’s így Mata a’ gyalázatot dicséretesen elhárította magáról, ’s a’ köz nyugodalomért reszkető Visitátorokat magának örökös barátjaikká tevé, Csóka János pedig örűlt ugyan, de nagyot pirúlva.
Ezen Ekklésiai Gyűlésben a’ Pap még eggy kudarczot vallott. – Eperjesi Ferencz ÉrSemlyénben lakó Asztalos ’s Nemes-ember a’ Templom’ koronája körűl dolgozgatott. A’ Pap bejárt a’ Templomban dolgozó Asztaloshoz, ’s nyughatatlanúl sürgette az Asztalost. Ez felel, hogy nem kaphatván élelemre valót az Ecclesiától, kéntelen más apró munkákat is tenni hogy élősködhessék; ha az Ecclésia a’ Contractus szerént fizetni fogja őtet, egyedűl ennek fog fekünni, ’s a’ munka hamar kész lesz. Addig beszéllnek, hogy Eperjesi e’ szókat ejti: Édes Tisztelendő Uram, az Eccl. velem nem bán emberűl. – Micsoda? hát az Eccl. disznó? kérdé a’ Pap; ’s nem ügyelvén semmit mentségeire, beadja a’ Curatornál, Eccl. Gyűlést tartanak, ’s Eperjesit az emberül szó miatt az Ecclesiából kirekesztik. Én ekkor is hijába emlékeztetém a’ Papot a’ Megfeszítettnek moráljára, ’s hogy a’ Pap vádló, tanú ’s bíró nem lehet, ’s hogy eggy gondolatlanúl ejtett szó ennyit nem érdemel. A’ bolond Pap űzte a’ maga dolgait, mert azt hitte hogy lépését vissza vonni gyalázat. Szavamat a’ Gyűlésben minden igaznak lelte: de ellenem vala a’ Curator és a’ Pap. Intettem őket, hogy ne hagyják a’ dolgot annyira menni, hogy Eperjesi a’ Visitátorok elibe vigye a’ panaszt; mert azok bizonyosan vissza teszik Eperjesit az Ecclesiába, ’s akkor ők fognak pirúlni. Nem használt. Eperjesi beadta az Instantiát, a’ Visitátorok nem hitték, hogy eggy Eccl. Gyűlés illy végezést tehetett volna, ’s én azt a’ bosszút engedém magamnak, ’s azt épen nem szégyellem, hogy a’ Papot felszóllítám, hogy adja-elő a’ dolgot. Ez vítatta, hogy az Asztalos tovább is tartattassék kirekesztésben, ’s a’ Visitátorok az Asztalost vissza tevék. – Ekkor felkele Fráter Antal ’s declarálta, hogy ő Eperjesivel eggy széket nem űl. Szántó János epécskével felelt, hogy űljenek két székben, de mind ketten az Ecclban. „Én soha többet az Ecclesiáért nem teszek!” monda ez a’ kislelkű FőCurátor. Ezt kipisszegénk. – Mentsen-meg az Isten mindent a’ Tekintetes és Tiszteletes Urak’ oktalan kevélységetől.
Még soha nem láthaték napfogyatkozást. A’ mai szertelenűl nagy volt: de a’ felleges ég miatt kevés pillantatig lehetett látni.
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1804. Martius.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
–––
7. Asszonyám December olta eddig Regmeczen múlatván érkezik, ’s hozza Plezsnyálszki Franczot, ki Munkácsi fogságából eleresztetett, nékem inasúl.
16. Jő Laczi Munkácsról, olly haraggal, hogy midőn meg akarám csókolni, az Anyám és Báthy előtt magát félre vonja, ’s hozzám ma olta eggy szót soha többet nem szóll. Azt én szép kevélységgel de ingerlés nélkül tűrém. A’ bolondot futni kell hagyni. – Illyeket csinála Susi és Julis mind Laczival mind Dienessel, kik az ő istentelen furfangságaiknak csak gyáva eszközeikké lettek. Az Anyám kevés holnapokkal ezelőtt is beszéllé, mint bánja hogy azon leveleket meg nem tartotta, mellyekkel Susi bizgatta ellenem Jósit 1803 Dec. és 1804 Januáriusban. – Sophie ekkor két hetet tölte Regmeczen az Anyámnál, ’s tanúja vala, hogy Laczi az én Sárosinéval való szerelmeim felől, mellyeket ő csak a’ Susi és a’ Fráter Istvánné canálisaikon tudott, melly bohó dolgokat beszéllgete Jósinak ’s az Anyámnak. Csak hogy Sárosiné nekem soha sem volt az a’ ki*
volt a’ ki [Beszúrás a sor felett.]
Klobusiczkyné volt Dienesnek.
18. Az Anyámnak eggy gulyása, már éltes ember (Boda Ferencz), a’ gulyából mészárszékre adott bika’ húsából 2 fontot kap a’ Zsidótól, ’s eggy serpenyőben azt gulyás húsnak*
hú<z>snak
főzi: No, édes bikám! mond; eleget éltünk eggyütt, te előre mentél: hát én mikor megyek utánad! ’s tánczra kerekedik, ’s az első falatot elnyeli ’s meghal. – Csóka János eltemeti, ’s özvegyének ’s gyermekeinek jelenlétében Egyiptuszi ítéletet tart a’ megholt felett. – Illik e ez, mondám, eggy Moráltanítótól? Kinek használa vele az Úr? ’s meg kelle e keseríteni özvegyét, gyermekeit? Igazat tanít a’ Stóa: a’ rossz-szívű ember, mint Csóka volt, bolond is eggyszersmind.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1804. Aprilis.*
[A dátum élőfejként a kézirat e dátum alá tartozó oldalain.]
– – –
6. – Rhédey Lajosné, szül. Kácsándy Theréz, Váradon meghal.
12. – Eggy rettenetes eset! – Báró Huszár a’ Váradi hídon keresztűl verettetik. Gyilkosa még mostanáig sem tudódott-ki. Imhol életének eggy része és a’ történet.
Szegényebb lévén mint sorsához ’s ambitiojához illett, az igen szép növésű fiatal ember elveszi Gróf Kornis*
[A keresztnévnek hely van kihagyva.]
Kis Asszonyt, eggy büdös lehelletű ’s irtóztató sántaságú gazdag személyt. Hogy maga annál szabadabb lehessen, feleségének theoriáját is megrontá, ’s elnézte hogy ez deákkal, katonával, cseléddel múlassa magát. Kedvese, eggy szép Özvegy, a’ titulusért ott hagyá a’ szép fiatal Huszárt, ’s ez alacsony rendű személyeket választgata örömeire. Ekkor estve Comoediába vezeté a’ Kedvesét, Patikárius Gebhardinét, ki Váradon férje nélkül, egyedűl a’ Huszártól kapott pénzből élősködött, ’s Comoedia után ennek szállására késérte az Asszonyt, ’s nála vacsorált. 11kor Huszár minden cseléd nélkül haza indúlt. Omlott a’ zápor. A’ mint a’ hídra ér, megtámadtatik, ’s eggy kard keresztűl veri kebelét. Kiált, ’s gyilkosa ment. Béfogott sebbel ment keresztűl a’ hídon, ’s ott lerogyott. A’ Város’ házánál őrön álló két asztalos legény szalad kiáltására, ’s azt hitték hogy részegen dőlt-el valaki, ’s nem mertek közel menni hozzá a’ setétben. Elhaló szóval mondá: Ne félj, öcsém; én vagyok: Báró Huszár. Míg a’ két legény lámpásért méne ’s több embert hítt, kifújta lelkét.
Huszárné, hihető hogy magát vétlennek mutassa, dél előtt is, dél után is végig kocsizott Váradnak úczájin. Szeretője, eggy Zászló-tartó, mellette űlt.
Szegény Huszár! a’ legbecsűletesebb characterű ember volt. Kár volt értte. Ezt mondá Dienes is, Laczi is, midőn 13ban Váradra értem, ’s őket ’s az Anyámat még ebédnél leltem. Laczi kevéssel ezelőtt kevés lépésnyire a’ Dienes kapujától felfordult, ’s fejét öszve törte. Ekkor felkötött állal űlt az asztalnál. – Nem a’ Huszárné’ Kedvese ölte biz azt, mondá Laczi, hanem valami sárgaepés zelotypus. – El kell mondanom, millyen jó characterű ember vala Huszár. Méltó a’ feljegyzésre.
1. Prof. Vitkóczy Kassán elvesz merő szerelemből eggy leányt; szerelemgyermekét valami Obristlieutenantnak. Boldogúl él vele eggy ideig. Huszár belé szeret az Asszonyba, ’s hozzá kezd járni. V. a’ feleségét meginti, hogy távoztasson-el a’ háztól eggy kétséges moralitású ’s reputatiójú embert; az nem csak az ő nyugodalmoknak, de hitvese’ jó nevének ’s erszényeknek is ártalmas. Nem használván az intés, V. szóll Huszárral. Ez, Gavallér! neveti az illy előterjesztéseket, ’s még ingereltetik általa. Eggy nap V. és H. öszveakadnak a’ hídon, V. szóll ismét, ’s minthogy H. azt nehezen vette, ’s a’ csak Professort Mágnási módon öszve hordá, V. ollyat monda neki sokak előtt, hogy azt H. meg nem emészthette. Talán Hauernek hívták az Obristlieutenantot, a’ kivel H. tanácsot tart, mi tevő légyen. Eggy estve, kilesetvén elébb, hogy V. maga van e, ketten reá mennek, pisztolyt tesznek elébe, hogy duelláljon, ’s minekutána sokáig elkínozzák, mind ketten Vnak állanak, ’s azt elverik. V. panaszolkodott. Nem vala reá tanu. H. ezzel sem elégedék meg: reá vette Vnét, hogy indítson pert férje ellen a’ Szent Szék előtt elválás végett. Midőn a’ Bíráknak már ítélni kellett vala, Huszár a’ Patikariusnéba szeret, ’s Vné mind férj mind lator nélkül marada.
A’ Váradi Publicum, tudván mind ezeket, Vitkóczyt vette a’ gyilkosság gyanújába. V. bebizonyította hogy estveli 7 órakor reá jött a’ rég olta gyötrő hideg, ’s hogy egész reggelig ki sem kele ágyából. – Az tettetett hideg volt;*
hideg <.> volt;
osztán fogadhatott V. gyilkost. – Csak hogy a’ fogadott gyilkosnak nem volt semmi nyoma.
2. Két rossz ember meglát eggy szép asszonyt a’ Váradi bálban. Vallyon lehetne e boldogulni nála? kérdi az eggyik. Nem hiszem, felele a’ másik; férje nagyon félti. Huszár ezekkel semmi ismeretségben nem volt, de a’ hangot meghallotta. Az semmit sem tesz; menjünk hozzá holnap, ’s ha férje legkissebb gorombaságot teszen, botozzuk-meg. – Így beszéllé ezt nekem Assessor Baranyi Jósef Úr, ki e’ nap Bál-Commissárius vala.
14. Rhédeyné koporsóba tétetik, ’s 15ben herczegi pompával temettetik. Tudta férje, mit csinál; gyermektelen feleségének erszényéből ment-ki a’ pénz, nem az övéből. Debr. Pred. Földvári Predikatziót, Buday Esaiás Oratiót monda, Csokonay pedig a’ Cathedrából a’ Templomban olvasá-fel verseit. Elragadtatva e’ megtiszteltetés’ szerencséjén, histrióhoz illett actiója. Rendes bosszút álla Budain, ki a’ Cs’ társaságától eltiltotta a’ deákokat; mert midőn verseiben az a’ sor fordúlt elő, a’ mellyben az álla:
„ezt előttetek már elmondá a’ két Orátor,”
akkor Cs. Földvári és Budai felé fordúlt, kezével oda mutatott ’s sokáig megállott, úgy hogy F. és B. szégyenszékben látszának űlni.
Olly világos holdvilág, hogy a’ Dienes ebédlőjében hálván az ablak nyílásában úgy olvashattam mintha gyertya égett volna.
21. Laczi indúl Linzbe, hol a’ Kerpen Rgmtje mellyben ekkor szolgált, fekvék.
–––
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
1804. Május.*
[A kézirat utolsó számozott, 258. oldala üresen maradt, csak az élőfej készült el, a következő oldalon csak az élőfej vízszintes vonala van meghúzva.]
–––