HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Heves vármegye magisztrátusának
Kassa, 1789. december 17.
Tekintetes Nemes Vármegye!
Kegyelmes tekintetbe vévén azt Ő Felsége, hogy ezen tizenkét Vármegyékből álló, és így Hazai Főldünknek éppen negyed részét magában foglaló Tudománybeli Kerületnek Nemzeti Oskoláit eggyetlen eggy Tisztviselő azzal az elő-menetellel, a’ mellyet Felséges Urunk ezen Oskolákból vár, és olly rendesen, a’ mint a’ köz-dolgoknak folytattatni illik, nem kormányozhatja, Méltóságos Gróff Szendrei Török Lajos Úrnak, úgymint ezen Tudománybeli Kerűlet Fő Directorának, a’ Felséges Hellytartó Királyi Magyar Tanátsnak tavaly Július’ 3dikán 24647./2077. szeglet-szám alatt ki-adott Rendelésére fel-kűldött tanátslása szerint ezen Tudománybeli Kerűletet a’ benne lévő Nemzeti Oskolákra nézve öt Megyékre szakasztván, ezeknek mindenikébe eggy Tisztviselőt méltóztatott tenni, a’ ki az általam Véle közlött és ezután közlendő Felső Rendelések szerint a’ vigyázására bízattatott Környék’ Nemzeti Oskolái körűl ennekutána mind azt tellyesíttse, a’ mit én azon három esztendőknek el-forgások alatt, mellyeket ezen Megye Nemzeti Oskoláinak Királyi névben folytatott igazgatásában el-tőltöttem, minden Tiszttársnak segedelme nélkűl igyekeztem tellyesíteni.
A’ most jelentett fel-osztás szerint ezen Tekintetes Nemes Vármegye a’ Jász és Kis Kun Districtussal kőttettetvén-öszve, ez a’ Szakasz a’ Felséges Hellytartó Királyi Magyar Tanátsnak ez-idén November’ 25dikén 44480/4454. szeglet szám alatt kőltt Intézetében Hevesi Kerűletnek neveztetett, ’s abban Nemzeti Oskolák’ Királyi Visitatorának 600 Forint esztendei fizetés mellett, ’s Fő Szolgabírói tekintetben Ivánkay Vitéz Imre Úr tétettetett.
Mellyet ezen Tekintetes Nemes Vármegyének azon felyűl hogy azt a’ Felséges Hellytartó Királyi Tanáts által már tudtára adva lenni az említett Felséges Rendelésből értem, tartozó tisztelettel jelentek; egyszersmind pedig ezen Királyi Visitator Urat első bé-léptével személyje eránt mutatandó kedvezéseibe, ’s igyekezeteinek hathatós gyámolításába ajánlom.
Minthogy pedig Ez a’ Felséges Hellytartó Királyi Tanátsnak Rendeléséhez képest hívataljának viteléhez azonnal hozzá fog; annak pedig vannak ollyatén részei is, a’ mellyeket ezen Tekintetes Nemes Vármegyének Tisztviselői jelenlétek és segedelmek nélkűl (kik külömben is gyakorta el-vannak egészen foglalva) el-kezdeni lehet; és más részről minthogy útjait kész pénzzel fizetendő váltott lovakon fogja tenni akarni, a’ dolog’ könnyítésére valónak vélném, ha hívatalba lépését ki-hírdetni, és azt hogy valamerre útazni fog a’ Hellységek Elől-járói hámas lovakot állítsanak parantsolni méltóztatna. Annyival tellyesíthetőbbnek tartom én ezt, mivel nékem a’ Felséges Hellytartó Királyi Tanátsnak 1787ben Január 30d[ikán] 3735. szeglet-szám alatt költt ’s Ország Szerte ki-hirdettetett Rendelése szerint a fentebb írtt mód szerint szabad menetelem vala; Ezek pedig most, az én kormányzásom alatt, azt a’ terhet viselik, a’ mellyet ekkoráig én magam viseltem.
Ha ezen Hívatal’ folytatásában valami adná elő magát, a’ mellyben a’ Tekintetes Nemes Vármegye bővebb világosítást óhajtana, ’s Királyi Visitator Úrnak gondolkozásával Gondolkozása nem mindenekben eggyezne, méltóztasson erántam azzal a tökélletes bízodalommal lenni, a’ mellyet hazafiúi tiszteletem érdemel, és a’ mellyel állhatatosan maradok. – Kassán, Decembris 17d[ikén] 1789.
A Tekintetes Nemes Vármegyének
alázatos szolgája:
Kazinczy Ferentz mp.
[A levél címzése csak a másolaton:] Kassáról. Tekintetes Nemes Heves Vármegyének Egerben. Ex officio in Negotio Studiorum.
[A külzeten a Heves vármegyei magisztrátus bejegyzése:] Der*
Der: javítva Deren-ről.
Normale Schulen Inspecteur Herr Franz von Kazinczy meldet die nächste Ankunft des von Seiner Majestät zur[!] Schulen Visitator des Hevesser Bezirks ernannten Herrn Emeric von Zbisko ersuchend, Ein Löbliches Komitat beliebe jenem bey Gelegenheit seinem allmahligen in Schul-Geschäften vorzunehmenden Reiße die nöthige Vorspänne anzuweißen.